„... Azon a napon rá kellett jönnöm, hogy az élet igaztalan oldala keserűbb gyógyszer, mint ahogyan képzeltem és elemésztőbb gondolat, hogy eltűnünk ismeretlenül még mielőtt éltünk volna egy keveset..." Részlet Lady Gwendoline Gryffindor naplójából

Alattomosan kúszott végig az árny a parketta rései között, majd emelkedett fel, mint valami veszedelmes köpenyes ítélethozó. A szobában tartózkodó asszony hangtalan sikollyal kúszott a falig kezében a csecsemőjével és egész testében reszketett, ahogyan az árny feléje kúszott, akár a rém mesékben a lidércek. A kisded felsírt a nő karjaiban megérezve a veszedelmet, ami rá és édesanyjára jelentett. Minden elhalt, minden elcsöndesül... mintha valaki felborította volna az idő öröké pergő homokóráját és egy töredéknyi pillanatra megáll volna az idő. Vakító zöld villanás töltötte be a szobát és a nő a kezét maga elé emelve védelmezni próbálta a gyermekét és csak az utolsó sóhajának párája hagyta el az ajkait, mikor az árny kiegyenesedett és felnevetett, míg ő erőtlenül és élettelenül a földre dőlt és pilláin az utolsó könnycseppekkel meredt a sötétségbe, míg gyermeke csak sírt és sírt az éjszakába.

Salazar riadtan ébredt fel és törölte le a homlokáról az izzadásságot. Percekig csak kapkodva tudta venni a levegőt, majd mikor tudatosult benne hol is van ijedten nézet körbe. Megkönnyebbülten sóhajtott fel, mikor Gwen ott aludt tőle nem messze összegömbölyödve ahol hagyta. Erőtlenül dőlt vissza az alvóhelyére és próbálta elűzni a gondolataiból a rémképeket, amik folyton kísértették. De az alvás, már nem ment neki sehogy sem így felült, hogy megpiszkálja a kialvóban lévő tűzet és figyelje az összegömbölyödve alvó kis védencét, akit pár napja vett magához, és e kevés idő alatt a szívének olyan fontos lett, hogy képes lett volna szembe szállni a világgal érte. Hosszú út állt mögöttük és már nem kellett attól rettegniük, hogy megtalálják őket. Nem mintha bármiféle veszélyt jelentett volna számára pár paraszt a vasvillájukkal, de a hozzá hasonlóktól tartott. Főleg az apja hitvány és aljas bérenceitől, akik könyörtelenül végeztek minden neki nem tetsző emberrel. Utálta és megvette őket, de nem annyira, mint azokat a muglikat, akik olyanok voltak, mint Gwen szülei: vakok és ostobák. Salazar ökölbe szorította a kezét, ha csak arra gondolt, mit terveztek azok a nyomorultak a lánnyal. Nem mondta el neki, nem akarta bántani azzal, hogy elmondja az igazat a szüleiről, akik jó pénzért e akarták adni az öreg és kéjenc földes úrnak, hogy tovább élvezhesse beteges dolgait. Így csak azt mondta, ami igaz is volt, hogy minden szó nélkül a máglyára dobták volna, ha kitudódik, hogy boszorkány. A máglyahalállal rá ijeszteni, akár hogy is nézte jobb indok volt, mint elmondani neki a kegyetlen igazságot, hogy Gwen lett volna Lord Morwend ágymelegítője egyetlen egy éjszakára, hogy aztán a folyó legmélyére hajítsák kővel a nyakában. Még a gyomra is megremeget az undortól, mikor meghallotta a pletykákat a Lordról és legszívesebben lassú halállal küldte volna vissza a pokolba, hogy visszaadja a nyomorult, aljas lelkét az ördögnek, de helyette rontást gonosz betegséget küldött rá. Minden bizonnyal már kilehelte aljas lelkét, mert tudta, hogy ha életben maradt nem hagyta volna szó nélkül, hogy a kezeiből kikerüljön egy olyan szépség, mint Gwen. Hiszen a lány gesztenye barna haja, ami lágy hullámokban omlott a hátára és fehér bőre, szeplőktől borított arca és piros ajkai igazán szépé tették törékeny alkatát. Ám, ami igazán megragadta bárkinek a figyelmét az zafírt idéző kék szemei, ami úgy csillogót mikor boldog volt, mint ezernyi ékszer. Ez az elragadó pillantás rabolta el az ő figyelmét is, mikor betért a faluba és az óta sem eresztette el. Rabjává, örökös fogollyá tette a tekintette. Lopva a lányra nézet, aki halkan szuszogott a neki oda adott hozzá képest nagy köpenye alatt. Alig 10 évvel volt nála fiatalabb egyidős lehetett az apja állttal kijelölt jegyesével Lady Roys-al. Bár a mennyasszonya igazán elbűvölő teremtés volt, még sem tudod rá úgy gondolni, mint az eljövendő feleségére, hiszen az ő szemében olyan volt akár csak egy testvér, ám Gwen más volt... őt szívesen elvette volna, még a címeiről is lemondott volna érte. Salazar halkan és szomorúan felnevetett a gondolatra, hiszen a szíve mélyén pontosan tudta ez lehetetlen lett volna tekintve milyen zsarnok is az apja. Fáradtan sóhajtott fel és beletúrt a hollófekete hajába, acél szürke szemei a csillagos eget lesték mintha onnét bármit ki tudott volna olvasni, akár a nemes kentaurok. De nem jött felelet a hangtalan fohászra és kérdésre sem csak halványan fénylettek az ég fekete bársony kendőjén.

- Merre tovább? Kérdezte magától - hová a mennyünk ahol nem érhet minket el semmi rossz? Temette az arcát a kezeibe, majd megpiszkálta a tűzet újfent és a lángnyelveket figyelte melyek szinte alakot formáltak és jelként mutatták a kijelölt utat. Szemöldök ráncolva kereste benne a megfejtésüket, mikor a távolban felvonyított egy farkas a hegyekben. Salazar kihúzta magát ültében és lassan elmosolygott és inogva felállt, majd nagyon halkan felnevetett. A megfejtés, minden bajukra, olyan nyilvánvaló volt, hogy az már szemét szúrta. Gyerekkoruk óta barátok voltak jobban és rosszban egyaránt, de többnyire csak rosszban, mert mind kettőjük apja egy akasztófára való varázsló volt. Bár barátja már szabad volt, mert nem volt az élők sorában kegyetlen nemzője, amiért piszkosul irigyelte. Ott azon a helyen mind ketten biztonságba lesznek gondolta magában Salazar és erősebben szorította meg a pálcáját és szemeiben a tűz lángja visszatükröződött – nála jó helyünk lesz egy ideig.

A nap, már lemenőben volt, mikor Salazar és Gwen futva szelték át a tisztást miközben a kámzsás üldözőjük szorosan követte őket. A lány nem engedte el a férfi kezét, miközben az a válla felett átkokat szórt mely hatalmas robajjal csapódtak a földbe átláthatatlan por kavarva fel. Életében nem rettegett annyira, mint abban a pillanatban, mikor előtört a támadójuk és lobogó köpennyel úgy tűnt mintha maga a halál vette volna őket üldözőbe és pálcájából zöld villanás szelte a levegőt, mint a lelket metsző kasza.

- Az a rohadék! Kiáltotta Salazar és megragadta Gwent, majd a sarkán egyszerűen megperdülve eltűntek maguk köré fekete füstöt kavarva. A lány tágra nyílt szemmel figyelte az elsuhanó fákat, tisztásokat, sziklákat és vad fenyveseket, amik még mérföldekre lettek volna előttük, majd fájdalmasan felkiáltott, mikor neki ütköztek a talajnak. Salazar aggódva kúszott Gwen felé és már, majd nem megérintette, mikor egyszerűen eltaszította valami öt a lánytól és a sziklához nyomta kipréselve belőle a levegőt. Kétségbe esetten próbált kiszabadulni, de a pálcája a földön hevert.

- Mit akarsz? Szűrte ki nagy nehezen Salazar a fogai között, mire a kámzsás idegen rá nézet.

- A lányért jöttem – suttogta rekedtes hangon.

- Ő az enyém – Villogott Salazar szeme és figyelte, ahogyan Gwen riadtan feléje kúszik – Gwen – nyúlt a lány felé kétségbe esetten és átkozta magát, hogy legyőzték őt és nem tudta megvédeni a lányt.

- Nem a tied, fiú. Őt már eladták másnak nem neked. Lord Morwend már türelmetlenül várja az ő kis csalogányát – lépet Gwen felé, aki rémülten mászott Salazarhoz és kapaszkodott meg annak a lábában.

- Őt megátkoztam, hogyan élhet?

- Nem csak te vagy varázsló fiú – lökte le a kámzsát a fejéről a férfi és Gwen felsikoltott. A férfi arcán ezernyi égetett seb csúfította és sárgás szemeiből a halál fénylett vissza.

- Lord Owens – sziszegte Salazar – te lennél annak a patkánynak a segítője varázsló létedre?

- Azt szolgálom, aki jól megfizet Slytherin.

- Aljas áruló vagy nem csak egy nyomorult vérfarkas.

- Te beszélsz? Micsoda szégyenbe hoztad atyád házát, hogy védesz egy mugli ivadékot, kit ágyasnak szántak és te ennek ellenére magadnak mondod. Hogyan süllyedhettél ilyen mélyre, hogy vágyakozol egy ilyen kis korcsért mint az aki a porba kúszva és mászva menekült a lábaidhoz, mint egy kutya.

- Nem engedem, hogy elvidd.

- Ennyire fontos lenne a számodra? Mosolyodott el a férfi – legyen. Mivel ennyire szíveden viseled a leány sorsát az uram biztosan meg engedi, hogy végig nézd az éjszakájukat. Tetszetős a sikolyuk és a könyörgésük, ahogyan az életükért rimánkodnak, miközben a vér édes illata betölti a szobát - Mosolyodott el a férfi és Salazar megragadta Gwen kezét és szorosan fogta – te is épp annyira élvezni fogod, ahogyan nekem is kedvemet lelte – nyalta meg a száját a férfi.

- Undorító vagy – húzta el a száját Salazar – és egy alávaló gyilkos is.

- Mit tagadjam? Ők csak muglik vagy sárvérűek értük nem kár.

- Érted sem lesz nagy kár – mondta Salazar undorodva, majd lenézet a könnyáztatta arcú lányra, aki egész testében remegett – Gwen csukd be a szemedet és ne nyisd ki, amíg én azt nem mondom - suttogta neki, mire a lány bólintott és hozzá bújt és olyan szorosan csukta be a szemét, hogy az szinte fájt.

- Azt hiszed, elmenekülhetsz fiú?

- Salazar Slytherin vagyok az egyik legnagyobb varázsló leszek, akiről megemlékezik a történelem majd ... azt hiszed, meghalok itt? Villant meg a szeme megállásra késztetve Owens-t.

Gwen valamiféle távoli hangot hallott mely olyan volt, mint a sziszegés, de érthető szavakat formáltak és vélt kihallani Salazar hangjából, aki mintha egy ősi nyelven beszélt volna fenyegetően és rémisztően, majd meghallotta a rémült kiáltást és a sziszegést, ami nem Salazartól hangzott, majd mély csend ereszkedett le.

- Ügyes voltál – mondta Salazar azon a fura nyelven és Gwen még, akkor sem merte kinyitni a szemét, mikor a férfi magához ölelte – már nincs, veszély kinyithatod a szemed Gwen . A lány remegve lassan nyitotta ki a szemét és görcsösen kapaszkodott Salazar zekéjébe, de mikor meglátta a támadójuk fénytelen tekintetét halkan felsikoltott –már meghalt Gwen, ő nem bánthat többet.

- Mi történt? Miért beszéltél, olyan furcsa sziszegős nyelven?

- Érteted mit mondtam? Kérdezte döbbenten a férfi és Gwen lassan bólintott. Salazar lassan elmosolyodott és magához ölelte a lányt – tudtam én, hogy te egy igen különleges személy vagy Gwen – mosolyodott nyugtatóan a lányra Salazar és kedveskedve megsimogatta az arcát.

- Milyen nyelven beszéltél?

-A kígyók nyelvén. Ritka az, mikor valaki érti és parancsolni tudd nekik és külön örülök, hogy te is egy vagy közölök. Nagy boszorkányt faragok belőled Gwen, hogy meg tudd védeni magad és ne essen kár benned.

- És Lord Morwend-el mi lesz?

- A varázslója halott és úgy hiszem nem lesz senki, aki védené. Így úgy gondolom, nem kell miatta már aggódnunk – állt fel a férfi, hogy felvegye a pálcáját és közben a halott varázslót nézte – ha még sem így lenne Gwen én, megvédelek bármitől és bárkitől.

„ ... Azon a napon tudatosan szálltam szembe atyám elveivel nem törődve a következményekkel, amit a fejemre és a szívre hoztam, de az ígéretemet mélyen a lelkembe véstem, hogy senki sem érje el és véletlenül se tudjam megszegni soha, még ezernyi veszély közepette sem... „Részlet Salazar Slytherin naplójából

És igen hosszú idő után eljutottam ide, hogy ez publikáljam, de ezen részek nagyon lassan jönnek majd de remélem várjátok majd őket :)