Az iskolatáskámmal a hátamon boldogan sétáltam hazafelé. Ez volt az utolsó tanítási nap. Végre Vakáció! Kicsit azért szomorú is voltam, mert ez egyben azt is jelentette, hogy el kellett búcsúznom a barátaimtól. Nem mintha olyan sok lett volna belőlük, de azért mégis csak hiányozni fog az osztály.

Kicsit megszaporáztam a lépteimet, hogy elérjem a buszomat. Az utolsó pillanatban ugrottam fel a járműre, és már el is indult.

Kerestem egy szabad helyet, és leültem az ablak mellé. Bedugtam a fülembe a füllhalgatómat, és néztem, ahogy a házak és a fák elsuhannak mellettünk.

A következő megállónál sokan szálltak le, és viszonylag kevesen szálltak fel, de köztük volt egy nagyon furcsa idősebb férfi is.

Alig pár méterre állt tőlem. Végig néztem rajta. Kissé kopott cipőt, egy térd nadrágot, és egy koszos fehér inget viselt.

Össze találkozott a tekintetünk.
Megborzongtam, és gyorsan elkaptam a szemem, de éreztem, hogy még engem figyel. Valami olyan furcsa volt benne. A tekintetében volt valami...

Nem volt időm többet foglalkozni vele, mert jött az a megálló, ahol nekem kellett leszállni.

Kihúztam a fülemből a füllhalgatót és gyorsan felálltam, majd az ajtó felé siettem. Ám ekkor a férfi különös mód, hozzám szólt. Legalábbis azt hiszem.

– Már itt van... be fog teljesedni! Keresni, vadászni fogják Őt!

– Öm... – csak ennyit tudtam kinyögni, de szerencsére kinyilt az ajtó, én pedig gyorsan leugrottam a buszról.

Mikor elhajtott, még láttam, hogy a férfi még egyszer a szemembe néz.

Úgy döntöttem, ezt nem mondom el anyáéknak. Úgyis csak a jól megszokott Ugye nem állsz szóba idegenekkel!? kérdés jönne. Nem, ezt most nem kell tudniuk. Vagyis egyenlőre.

Elértem a házunk ajtaját. Beütöttem a kódot, és felmentem a második emeletre. Az ajtó nyitva volt, ezek szerint anyu már hazaért.

– Hahó, megjöttem! – köszöntem be, miután beléptem a lakásunkba.

– Szia Kicsim! – valóban anya volt az, és már sietett is ki az előszobába.

– Szia Anya! – köszöntem újból, miközben levettem a cipőmet.

– Milyen volt a napod? Most jó sokáig nem kell menni! – mondta.

– Egész jó. – válaszoltam egy laza válvonás kíséretében.

– Akkor jó, apa is nemsokára hazaér.

– De jó! – válaszoltam, majd elindultam a szobám felé, ami közvetlenül a bejárati ajtó mellett volt.

Beléptem a szobámba, és ledobtam a táskámat.

Szerettem ezt a lakást. Nem volt túl nagy, de hármunknak pont elég volt.

A vacsora az egyik kedvenc ételem volt. Paradicsomos tészta. Anya mindig is nagyon jól tudott főzni.

Ültünk az asztalnál, és ettünk, közben pedig beszélgettünk, hogy mi mindent fogunk csinálni a Vakáció alatt.

– Majd megyünk Mamáékhoz, és Ameliáék is hívtak minket!– mondta apa.

– Igen, de valamikor Thomasékhoz is menni kéne! – mondta anya. Én csak hallgattam őket.

A férfin, vagy inkább bácsin gondolkodtam. Vajon mit akart mondani?

Mi fog bekövetkezni, és kit fognak vadászni? De egy kérdés még jobban foglalkoztatott.

Miért pont nekem mondta ezeket a szavakat!?

Nagyon mélyen elgondolkodhattam, mert anyu kissé furcsa arccal szólt hozzám:

– Mia drágám, minden rendben?

– Öm...igen persze anya, semmi bajom. – próbáltam nagyon meggyőző lenni.

Úgy tűnt be is jött, mert anya már nem hozta fel ezt a témát a vacsora végéig. Aztán már nem esett több szó köztünk.

Gyorsan lezuhanyoztam és elköszöntem apáéktól.

– Jó éjszakát!

– Jó éjt kicsim, holnap addig aludhatsz, ameddig csak akarsz!-mondta apa mosolyogva.

Vissza mosolyogtam rá.

– Szép álmokat Mia! – köszönt anya is, majd bemenetem a szobámba, és lefeküdtem az ágyamba.

Magamhoz vettem a telefonomat, és kicsit azt nyomkottam, közben megint csak a férfira gondoltam.

Szinte hallottam magamban, ahogy mondja azokat a furcsa dolgokat. Lassan lecsukódott a szemem és elaludtam.