Mindig megelégedtem azzal amim volt, kicsiként az oviban is, aztán a suliban is és amióta felnőttem azóta is. Csak az bántott mindig, hogy mások nem bírták elfogadni személyem. Igyekeztem, mindig, de sosem voltam, nem tudtam elég jó lenni.
Na de elég a kesergésből. S csakis azért mondom ezt, mert egy váratlan nap megismertem egy csodálatos embert. Igaz nem úgy mint hihető, hisz csak láttam messziről, de akkor is... Olyan hatással volt rám mint még soha senki. Azóta hiszek újra s azóta álmodok s remélek. Nos, néha úgy érzem hiába, mert ő egy igazán nagyon elérhetetlen személy számomra. És igen, aki arra tippelt, hogy érzelmeim lettek feléje, az jól tippelt. Mert bizony én menthetetlenül beleszerettem. Az volt csupán a gond, hogy nem voltam s nem is vagyok híres, sem gazdag, emellett nem egy csinos lány vagyok hanem csak egy fiú aki mosogat egy jól menő cukrászdában. Persze itt jöhet a kérdés, hogy miért is vagyok szegény ha jól menő helyen dolgozom. Megmondom. Nehéz megélni egyedül, emellett minden pénzem hazaküldöm nagyszüleimnek akik szüleim helyett szüleim voltak. De nem panaszkodom, nem is tettem igazán sosem.
Mai napom is átlagosan indult. Reggel felkeltem ahogy mindig, mosakodtam is, majd öltöztem és végül dolgozni indultam. Szokás szerint gyalog, mint mindig mikor jó az idő és mikor épp nincs annyim, hogy buszra szálljak. Menet közben történt egy dolog. Munkahelyemtől nem voltam már túl messze mikor egy kisebb tömeg tűnt fel egy üzlet előtt. Igazán bwm erdwkeltz, ám mégis furcsának tartottam abban a viszonylag korai órában. Elértem lassan a tömegig, aztán kerültem is volna ki mikor egy emberszabású balfasz akkorát lökött rajtam, hogy hanyadt vágódtam. Nem lett nagy bajom, csak megsütöttem kissé fenekem s kezeim.
- Hogy a villám csapna beléd te majomszökevény. - káromkodtam is, hisz egyetlen viselhető, még nem szakadt nadrágom most szakadt el. Azt hittem az a majom fordult meg és állt fölém, de piszkosul nagyot tévedtem. S miért?
- Jól vagy? - hát ezért, illetve miatta. Amint rá néztem azonnal fülig vörösödtem. - Gyere - állt fel és nyújtotta kezét - segítek. - hülye lettem volna nem elfogadni. Így aztán megfogtam kezét s felálltam segítségével.
- Köszönöm.. - húztam el kezem, hisz közben tűnt fel, hogy figyelnek, hogy mennyire sokan figyelnek - de.. nekem most már mennem kell.
- Rendben. - kis mosolya szívemig hatolt. Komolyan. Az volt az a pillanat mikor szerelmes lettem. - Vigyázz magadra. - bólintottam mint holmi esetlen liba aztán ahogy tudtam elsiettem onnan.
Azt hiszem szerencsém volt. Véletlen és fájdalmas szerencse, de megvolt. Na persze eme szerencsém csak addig tartott míg a történtek utáni hír el nem jutott a cukrászdába. Onnantól fogva nem hagytak nekem nyugtot nőnemű munkatársaim. A fiúk viselkedéséről inkább nem tennék említést. Olyan pletykákat gyártottak, hallottak s mondtak hogy esküszöm a nagyanyám nem tudott volna olyat kitalálni. Ezért volt az, hogy alig vártam, hogy leteljen munkaidőm és hazaindulhassak.
El is jött az az idő, így az is hogy munkatársaim a szokásos esti ivászatukra induljanak. Hívtak engem is, de csak hogy mondani tudják hogy ők megtettek mindent, közben meg nem is akarták mind, hogy menjek. Amúgy sosem mentem még velük. Nem éreztem szükségét. Most sem. Úgy főleg nem, hogy nem tudtak leakadni a történtekről. Így aztán míg ők inni mentek addig én hazafelé. Útközben betértem egy éjjel-nappaliba pár apróságért. Néha megengedek magamnak egy kis dőzsölést és az élelmiszer mellett olyasmit is veszek amit máskor nem. Most éppen egy drágább fajta csokit amit imádok amúgy, csak az ára miatt máskor rá se nézek. Ám most meg akartam magam ajándékozni. Na de, nézegettem a csokikat, közben elsőre észre sem vettem,  hogy picit többen lettünk a boltban. Aztán meg mikor végre választottam és észleltem a többletet akkor csak csodálkozni tudtam. S miért? Hát ezért.
- Szia. - nem figyeltem nagyon, hisz nincsenek nagyon barátaim, ezért gondoltam nem nekem szólnak. Tévedtem. - Nagyon elgondolkodtál.
- Öhm... Ja.. - egy kissé bénának éreztem magam, úgy főleg hogy a reggeli segítőm állt velem szemben teljes életnagyságban.
- Oh, látom te is szereted ezt a fajta csokit. - nála is volt egy olyan tábla mint nálam. Ott akartam hagyni, de ő csak követett. - Néha jó egy kis effajta bűnözés nem?
- De. - végülis hülyeség menekülnöm. Ő is csak ember. - Jólesik munka után.
- Egyetértek. - vett ő is pár dolgot.
Valahogy mindig arra volt a boltban amerre én is. Fura volt, de titkon azért örültem neki. Mikor aztán fizetésre került a sor akkor is nem sokkal mögöttem volt. Pakolás után aztán, az üzleten kívül elváltak útjaink. Akkor azt hittem, ismét, hogy többé nem látom majd őt.
De valami isteni csoda folytán a következő napokban, illetve inkább hetekben, egy jópárszor még láttam őt, s találkoztunk is úgymond. Legtöbbször abban a boltban, ám megesett, hogy útközben botlottunk egymásba. Amit furcsálltam is, hisz ő egy híresség lévén csak úgy mászkált estefelé mint mások.
- Szóval mikor adod meg a számod végre? - ez is egy nap, jobban mondva este volt mikor összefutottunk.
Egy ideje ezzel nyaggat, ami odáig fajult, hogy rávettem magam a telefonvásárlásra. Na nem valami extrás új szériás mobilt akartam. Nekem megfelel az olcsóbb is. Szóval most mobilokat nézegetek egy olyan üzletben ahol mobilokon kívül minden más is van s kapható.
- Majd ha lesz másik telefonom. - azt mondtam ugyanis, hogy az előző eltört és most másikat akarok. Persze tényleg eltört, de még tavaly, csak ezt neki nem kell feltétlenül tudnia.
- Segítsek választani?
- Nem kell. - sóhajtottam - Itt nincs olyan amilyet szeretnék. - egy  frászt, csak még így is túl sokba lenne nekem. Na mindegy. Végülis nem olyan fontos.
- Ismerek jó helyeket még ahol meg lehetne nézni.
- Nem lenne rossz, de.. mondd csak neked nincs jobb dolgod mint velem tölteni az időt?
- Nincs. - pofám leszakad amilyen lazán veszi a dolgokat - Különben meg hogy udvaroljak neked ha nem veled töltöm az időt?
- Mi van?! - kisebb sokkot kaptam szavai nyomán.
- Miért, mit hittél miért vagyok mindig a nyomodban?
- Ez nem jó vicc. - toltam odébb és hagytam is el az üzletet.
- Én nem vicceltem Seonghwa. - utánam jött és elkapva karom megállásra kényszeített úgymond - Lehet nem voltam elég nyilvánvaló. De hidd el eszemben sem volt viccelni. Ilyesmivel sosem. - közben elengedett - Elég béna vagyok ebben. - vakarta tarkóját - Ami azt illeti talán sose voltam túl jó a dologban. - valahogy olyan aranyosnak hatott így.
- Mondjuk ha kapnék egy üveg vizet meggondolnám a dolgot, hogy adjak egy esélyt. - böktem is fejemmel egy kinti automata felé, közben ahogy rám nézett nem tudtam nem elmosolyodni. Képes volt egy pillanat alatt odaugrani az automatához és venni nekem abból egy üveg vizet. - Ugye tudod, hogy csak úgy mondtam a dolgot?
- Igen, de.. azért csak jó ha van. - na ez az, az ilyen kis pillanatok mikor nem a nagy híresség hanem olyan ember mint mindenki más. Sőt mi több, még így is különlegesebb.
- Igaz. - rajtam volt a sor hogy meglepjem,  mégpedig úgy hogy adtam egy gyors puszit arcára. Utána persze otthagytam, jobban mondva csak tovább indultam. Ő persze jött utánam.
- Mi volt ez előbb? - hamar feleszmélt és utol ért.
- Minek látszott?
- Hát.. Nem tudom, mondd meg te.
- Csak nem emlékeztetőt akarsz, hogy rájöjjél? - incselkedtem, erre ő hirtelen megállított és viszonozta puszim, de úgy hogy attól én fülig pirultam.
- Csak az esetben ha akkor is adhatok viszonzást. - arcom simította - Szóval akkor mi lenne ha mondjuk eljönnél egy randira velem?