Ezek után gondolom, tudjátok, mi lett a vége. Mármint ennek a Márk-dolognak. Rengeteget voltunk egymás társaságában, amibe a barátaim végül belenyugodtak, tekintve, hogy se a Pásztor testvérek, se a vörösingesek nem jelentenek már "veszélyt". Én pedig tökéletesen boldog voltam így.

A tanév végén az osztályfőnökünk bejelentett egy nem túl meglepő dolgot. Geréb átmegy másik suliba. Ezt mi, Pál utcaiak már sejtettük.

Bár köztem és a húgom közt rendeződtek a dolgok, de ha a fiúk, ezalatt értem Márkot és Áts Ferit, egyszerre vannak nálunk, nem tudtak megmaradni egy légtérben, ezért vagy ők voltak Zsuzsi szobájában, vagy mi voltunk az enyémben. Bezzeg ránk lányokra mondják, hogy haragtartók vagyunk.

***

Előnye és hátránya is van annak, ha a nyári szünetben van a szülinapod, mondjuk én imádom, hogy ilyenkor születtem, hiszen tudtam, hogy az új osztálytársaink fel fognak köszönteni. Így is lett.

Reggel, mikor bekapcsoltam a telefonom, egy percig használni se tudtam, mert annyian írtak rám. Rokonok, osztálytársak, Áts Feri, aki feltehetőleg csak, azért tudta, mikor van a szülinapom, mert a húgomnak is, ma van. A lista végére hagytam a maga módján legaranyosabb üzenetet. Természetesen Márktól jött.

Boldog szülinapot, te lány! Majd valamikor tizenegy környékén elmegyünk egy olyan helyre, amit biztos imádni fogsz.

Elmosolyodtam, és már pötyögtem is a választ.

Ugye hamarabb nem tudom meg, hovám megyünk?

Amíg a válaszra vártam, a többieknek is pötyögtem egy választ. Majd mikor már épp mentem volna ki reggelizni, mikor Márk válaszolt.

Eltaláltad. Na, mivel gondolom most keltél, menj reggelizni, tekintve, hogy már negyed tizenegy.

Erre már megnéztem az időt és valóban.

***

Háromnegyed tíz környékén megérkezett a húgomhoz Feri, én pedig reménykedtem, hogy esetlegesen elmennek valahová, vagy Zsuzsi szobájában néznek filmet, mert legalább a szülinapomat nyugisan, feszültség nélkül akartam tölteni.

Sajnos ez nem így volt, így mikor tizenegy után néhány perccel megérkezett Márk, a két fiú úgy nézett a másikra, mintha tekintettel akarnák lángra lobbantani a másikat.

– Öhm... Szerintem mehetnénk – pillantottam Márkra.

Még a lépcsőházban mentünk lefelé, mikor nem bírtam magammal, és kérdezősködni kezdtem.

– Biztos nem tudom meg most?

– Biztos – nevette. – Tudod, hogy belőlem nem szedsz ki semmit.

– Te meg tudod, hogy nem bírom ki.

Végül valahogy mégis kibírtam, azonban az út feltehetőleg utolsó szakaszában Márk kérte, hogy csukjam be a szemem.

– Ugye tudod, hogy ha nem látok, az első pillanatban megcsókolom az aszfaltot.

– Gondolod, hogy hagynám? – nevetett. – Na, gyere. Meg fogja érni.

Igaza volt. Amint kinyithattam a szemem, megpillantottam az állatkertet.

– Imádlak! – öleltem meg.

***

Ez volt életem legjobb szülinapja, mindez Márknak köszönhetően. Komolyan, annyira imádom. Nem is értettem, hogy miért féltem tőle és a testvérétől, mert valójában mindketten nagyon kedvesek.

Estefelé, mikor már lejártuk a lábunkat és fagyiztunk, mosolyogva pillantottam fel rá.

– Köszönöm ezt a szép napot.

– Nincs mit. Először nem tudtam, örülnél-e neki, vagy inkább csak filmezzünk – nevetett.

– Mindkettőnek örültem volna. Egyébként ez volt a legjobb szülinap – álltam lábujjhegyre, majd megpusziltam.

– Nincs mit – ölelt meg.