Amikor visszatértem a kései fogmosásomról és felrántottam a sátor bejáratát adó szúnyogháló cipzárját, Rékát még ébren találtam, ugyanis a lány rögtön megkísérelt megvakítani azzal, hogy egyenesen belevilágított a szemembe a zseblámpával. Miután meggyőződött róla, hogy nem a szomszéd parcellán részegen tomboló társaság egyik tagja vagyok és nem akarom őt megerőszakolni, a sikítása is alább hagyott. A zseblámpát felaplikáltuk a sátor egyik merevítőrúdjára és miközben én elrendeztem magam körül mindent, Réka folyamatos faggatózással fárasztotta az egyébként is cafatokban lógó idegeimet.

Természetesen tudni akarta, hogy miért menekültem ki a zuhanyzóból, mire én kénytelen voltam megosztani vele a felfedezéseimet. Egy ideig próbáltam egyszavas válaszokkal és elfordulással értésére adni, hogy nem kívánok vele éppen most erről a témáról beszélgetni, ám őt hajtotta a tinédzseres izgalom, így némi eredménytelen forgolódás után végül feladtam, a hálózsákomat magamra húzva felültem és a sötét sátor félhomályában kezdetét vette egy igazi csajos kibeszélés.

- Hát ez elképesztő! Mekkora esély volt rá, hogy pont Bálint anyjával futunk össze a zuhanyzóban? És milyen jól kijönnek Kati nénivel. Ez nagy szívás – jegyezte meg együtt érzően, mire én csak bólogatni tudtam. El se tudtam képzelni nagyobb kicseszést, minthogy anyám összebarátkozzon annak a fiúnak a családjával, akit mindenáron elakarok kerülni. Ezt a gondolatot meg is osztottam az unkatesómmal, aki erre válaszul feltette a millió dolláros kérdést.

- Elakarod kerülni? Én azt hittem szeretnéd vele tisztázni a múltat és ki akarsz vele békülni – mondta csodálkozva, én meg tehetetlen idegességemben a hajamat téptem.

- Bárcsak tudnám, hogy mit kellene tennem, de fogalmam sincs mit kezdjek ezzel a helyzettel! 8 éve emészt a bűntudat és tulajdonképpen azóta erre a pillanatra várok, most mégse tűnik olyan egyértelműnek, hogy jó ötlet odamenni hozzá és szembesülni a reakciójával. Félek, hogy mit fog mondani. Nem tudom melyik lenne a rosszabb, ha felismerne és emlékezne rám vagy ha azt se tudná, ki vagyok – zúdítottam a 16 éves kamasz rokonom nyakába az összes kételyemet, melynek hatására az ő arca is ingerült fintorba fordult.

- És akkor mi a terv? Megpróbálod elkerülni? – kérdezte csendesen, miközben ujjaival frusztráltan tekergette a saját hálózsákja anyagát. Egy hosszú pillanatig némán ültünk egymással szemben a szűk hálórészben. Ő törökülésben, én a mellkasomhoz húzott lábakkal, derékig betakarózva. Jobbra tőlünk Ádám forgolódott, balról apám horkolása kapcsolódott be a tücsökciripelések és béka kuruttyolások szimfóniájába.

Minden olyan békés volt körülöttem, mialatt a szívemben egy háború dúlt. Az agyam a fáradtság ellenére is ezres fordulatszámon pörgött és különböző elméletek gyártott az előttem álló kétséges szituáció végkimeneteléről. Mióta tudom, hogy itt van, nagyjából 100 forgatókönyvet készítettem arról, hogy miképp folyhat le a nagy találkozás és soha nem végződött jól, így a legjobb megoldásnak jelenleg az tűnt, ha messze elkerülöm őt is és a családját is.

- Fogalmam sincs. 8 éve várok erre a lehetőségre és most, hogy egy karnyújtásnyira van, szívesen megfutamodnék. Olyan ez, mint egy fóbia, amiről tudod, hogy csak úgy szabadulhatsz, ha szembenézel vele, mégis inkább elmenekülsz minden alkalommal. Az én ágy alatt lakó szörnyemet Szabó Bálintnak hívják és 8 éve okoz nekem lelkiismeret furdalást.

- Nem tudom Fanni... - kezdte bizonytalan hangon Réka – nem olyan nagy ez a tábor, hogy hosszú ideig eltudj bújni előle, sőt, még a sátor helyük is pont a wc-vel szemben van. Nem vagyok egy nagy matekzseni, de még nekem is egyértelmű, hogy elég nagy a valószínűsége annak, hogy minimum egyszer összefussatok.

- Nem segítesz! – csattantam fel ingerülten, majd mintegy lelkiállapotom demonstrációjaként, egyszerűen hátra vettem magam és egy darab fa módjára elterültem a kényelmetlen matracomon, ami a lendület hatására azonnal megpróbált visszadobni. A józan eszem tudta, hogy ez nem egy akkora dolog, nem kellene ekkora problémát csinálnom belőle, de közben mégis megugorhatatlan akadálynak éreztem. – Bárcsak hazautaznának holnap – sóhajtottam bele a sötétségbe, ám ahogy kimondtam, egy fájdalmas szúrást éreztem a mellkasomban. Én ugyan nem mertem szembenézni az okával, de szerencsére Réka kimondta helyettem.

- Tényleg ezt akarod? Hogy eltűnjön újabb 8 évre, vagy akár örökre? Képes lennél egész életedben emészteni magad a történetek miatt és együtt élni a tudattal, hogy elszalasztottad ezt az alkalmat?

Bölcs, kijózanítani szavai hallatán izomból ülésbe húztam magam és a fejtetőmig szaladt szemöldökkel, értetlenül vizslattam a 16 éves unokahúgomat, aki korát meghazudtolóan éretten beszélt.

- Mi van, lenyeltél egy Coelho kötetet? Honnan ez a bölcsesség? – szóltam játékos éllel a hangomban, mire ő is zavartan, szerénykedve felnevetett, ám a válaszra már nem jutott idő, ugyanis hirtelen arra lettünk figyelmesek, hogy valaki próbál betörni a sátrunkban. Az első gondolatom az volt, hogy az egyik részeg tévesztette el a lehajtót a mosdóhoz és pillanatokon belül megajándékoz minket a gyomra tartalmával. Réka gyorsabban kapcsolt, mint én és mielőtt a behatoló kitapogathatta volna a cipzárt, rátalált a zseblámpánkra, majd a bejáratra világított. Éppen abban a percben, mikor az idegen felhúzta a cipzárt és a keletkezett résen át megláttuk, hogy ismét csak Ádám szórakozik velünk.

- Mi a francot akarsz? – vettem rá egy kurta pillantást, mialatt szótlanul tűrtem, hogy bemásszon mellénk harmadiknak a két személyes sátrukban. Az eddig szellős és kényelmes ágyunk hirtelen szűkössé és levegőtlenné vált.

- Gondoltam csatlakozom a lelkizéshez. Hoztam zsepit is, ha esetleg bőgnél egy sort a drámai szerelmi életed miatt – mondta nyájasan, aztán a háta mögül valóban előkerült egy 10db-os zsebkendő csomag. Nem akartam tudni, hogy mi szüksége van neki erre. Úgy éreztem, mindenki jobban jár, ha ezt az információt megtartja magának. – Egyébként, ki a fene az a Bálint, aki miatt órák óta nyafogsz?

- Ha már ilyen szépen kérdezed.... – kezdtem hasonlóan nyájasan, mint ő – semmi közöd hozzá! Takarodj vissza a sátorodba és ne hallgatózz! – óvatosan belerúgtam a lábamhoz legközelebb eső térdébe, ezzel megadva neki a kezdőlókést, de ő csak nevetett a szánalmas próbálkozásomon.

- De hát még nem tudom, hogy Bálintkának milyen színű a szeme! – nyávogott úgy, ahogy szerinte beszél egy tinilány és a megfelelő hatás elérése érdekében, még a kezeivel is gesztikulált. – Mond csak, jó az ágyban? – tette hozzá diszkréten suttogva, mire belőlünk Rékával kitört a röhögés. Az unokahúgunk a hasát fogva eldőlt a nevetéstől, miközben én alig kaptam levegőt, annyira szúrt a mellkasom.

- Te beteg állat! – préseltem ki magamból, mikor legközelebb egy szusszanásnyi levegőhöz jutottam, mire ő csak amolyan utca lányosan legyintett egyet.

- Na de komolyan, miért rontod itt nálunk a levegőt? – helyezkedtem vissza az előző pózomban, miután sikerült mindkettőnknek annyira lenyugodnia, hogy már tudtunk rendesen lélegezni.

- Nem tudok aludni a köcsög részegek miatt – vallotta be idegesen, a kezével pedig az akkor is éppen hangosan és artikulálatlanul éneklő társaság irányába intett. Mióta ébren vagyunk, figyelmesen hegyeztem a fülemet, de még nem sikerült egy dalt se felismernem az általuk előadottak közül.

- Akkor bezzeg nem voltak köcsögök, mikor felkínáltak neked egy üveg piát – hecceltem vigyorogva, de csak egy figyelmeztető pillantásra méltatta a viccemet.

A részeg társaság, akik már korábban beköltöztek a velünk szomszédos sátor helyre, azóta voltak részegek, mióta leparkoltunk az autóval és az alapján, ahogy a tábor helyük kinézett, nem akkor kezdték az ivást. Egy nagyjából 5-6 főt számláló egyetemista társaság lehettek, akik a megérdemelt szüntet jöttek kiélvezni a Balaton partjára és az elpusztított alkohol mennyiség alapján, eltökélték, hogy a nyár végére masszív alkoholistává válnak. Nem telt bele sok időbe, hogy kiszúrják Ádámot, aki hozzájuk hasonlóan az egyetemista éveit tapossa és barátságosan meginvitálták egy körre. Ádámnak nem kellett kétszer mondani, már készült volna csatlakozni a féktelen bulihoz, mikor anya nyakon csípte őt és ráparancsolt, hogy ő bizony nem fogja a saját hányásában fetrengve tölteni a családi nyaralást. Azóta a „nézzétek már mekkora arcok" helyett csak „köcsög részegeként" emlegeti őket.

- Több tisztelet, én vagyok a rangidős! – csattant fel élesen, ami minket szemtelen nevetésre késztetett. Még váltottunk pár szót és nagy megkönnyebbülésemre, Ádám nem hozta fel többet Bálintot. Rövidesen visszatért a saját hálófülkéjébe, így mi is elhelyezkedtünk a hálózsákokba. Réka lekapcsolta a zseblámpát, de a biztonság kedvéért, továbbra is a markában tartotta, arra az esetre, ha mégis meglátogatna minket az egyik részeg zombi. Hála istennek, az éjszaka folyamán nem érkezett több látogató, így hajnali 3 magasságban, mikor a társaság végre elcsendesedett, mi is átadhattuk magunkat az álom erejének.