Mialatt apa és Ádám a sátor körül maradtak, hogy megvárják a gondnokot, mi hárman lányok elhatároztuk, hogy felmérjük a zuhanyzók állapotát, ám mindenekelőtt szét kellett kapnunk az autóban és utánfutóban hagyott csomagokat a fürdőszobai kellékek megtalálása érdekében. Nem volt könnyű dolgunk, ugyanis azon túl, hogy legalább 20 különböző csomag várakozott még az autóban, anya csak arra emlékezett pontosan, hogy betette a többi közé, arra viszont már nem, hogy milyen táskába pakolt, így majdnem mindegyiket ki kell nyitnunk, hogy megtudjuk, vajon az rejti-e a kincset. Végül két leizzadás, ezer káromkodás és legalább 10 táska kinyitás – majd félredobást követően Réka végre rábukkant a kincsre, így mehettünk zuhanyozni. Felpakoltunk minden szükséges kelléket és célba vettük a női mosdókkal szomszédos zuhanyzó épületet, ahova ugyanolyan rozsdás vaslépcső vezetett fel, mint a wc-hez. Nagy bánatomra, a megközelítés érdekében ezúttal is el kellett haladnunk Bálinték táborhelye előtt, de én direkt nem pillantottam feléjük, inkább nem is akartam tudni, hogy ott tartózkodik-e, hiszen csak magamat izgatnám fel vele, úgyhogy emelt fővel, szigorúan előre szegett tekintettel követtem anyát, aki csattogó strandpapucsban vezette a társaságunkat.

A lépcsőhöz érve aggodalmasan figyelmeztetett minket, hogy kapaszkodjunk a korlátba, majd mind bevonultunk a szűk, csempézett épületbe. Pontosan ugyanolyan volt az elrendezése, mint a mosdó épületnek, csak a fülkék helyett régi, penészes zuhanyfüggönyök takarta tusolók sorakoztak a csapokkal szembe, illetve az épület végében egy viharvert, valószínűleg egy iskola által leselejtezett öltözőállvány árválkodott egymagában. Anyu szerint biztosan arra szolgált, hogy ott hagyjuk a cuccainkat, ezért le is pakolta a padra a ruháit, mi pedig szófogadóan követtük a példáját.

- Úristen! – sikított fel rémülten Réka és akkorát ugrott, hogy azt hittem helyből felszökken az egyik csapra, ahogy délelőtt tette, mikor megfigyelte Bálintot – az ott egy hajszál? – mutatott undorodva a helyiség közepén lévő lefolyóra, melyből valóban kikandikált valami vékony és barna.

- Nincs semmibaj Réka. Ne legyél ennyire kényes. Nem fog bántani – mondta anya higgadtan, de azért mászkálás közben ő is nagy ívben elkerülte a kérdéses részt.

Mivel csak 4 zuhanyfülke volt, abból az egyikre ki volt ragasztva egy „nem működik" felirat, így maradt 3, amit használhattuk volna, azonban egyikünk se az idegenekbe vetett bizalmáról volt híres, így kiterveltünk, hogy amíg két ember zuhanyozik, a harmadik őrzi odakint a cuccokat. Az első őrszem anyu lett, ezért Rékával ketten indultunk meg két szimpatikusnak gondolt fülke felé. Amint elrántottam a zuhanyfüggönyt és szembesültem a mögötte rejtőző állapotokkal, a vízköves csappal, a rászáradt fogkrém maradványokkal, az egykoron fehérből szürkére kopott zuhanytálcával, szinte láttam magam előtt a gombát okozó fertőzéseket és hirtelen elgondolkodtam annak lehetőségen, hogy 2 hétig ne zuhanyozzak, ám 2 percnyi hezitálás után, a direkt erre a célra hozott zuhanypapucsomba belelépve, végül bebújtam a függöny mögé. Undorodva és ügyelve arra, hogy véletlenül se lépjek érintkezésbe a falakkal vagy a függönnyel, lehámoztam magamról a ruháimat és kiadtam a másik oldalon várakozó anyám kezébe. Miután elvette, a könyökömmel felbillentettem a csapot, mire először égetően forró, majd átmenet nélkül, jéghideg víz zúdult a fejemre. Próbáltam pozitívan hozzáállni és arra gondolni, a jeges víz legalább lehűtötte az égési sérüléseimet, ezután a tűrhető hőmérséklet beállításán kezdtem ügyeskedni. A hangok alapján a szomszédban zuhanyozó Rékának se volt egyszerűbb dolga, ugyanis hol felszisszent, hol felnyögött.

Mialatt én ezzel voltam elfoglalva, a csobogó víz ellenére is hallottam, hogy kinyílik az ajtó és valaki belép rajta.

- Jó estét kívánok! – üdvözölte illedelmesen anyukámat, aki viszonozta a köszöntést. Erős, kissé rekedtes női hang. Nagyjából anyukám korabelinek vagy kicsit fiatalabbnak tippeltem. – Oh, mindegyik foglalt. Akkor visszanézek kicsit később – állapította meg csalódottan.

- Van még ott egy szabad fülke – mutatott rá anyám a tényre, hogy még van egy szabad zuhanyzó.

-  Önök biztosan nemrég érkeztek, igaz? – szólalt meg izgatottan a nő, mire anya biztosította, hogy igen, éppen ma vertünk sátrat – Akkor, ha elfogad egy jó tanácsot, azt a fülkét ne használják, csak hideg víz jön belőle. Mióta itt vagyok, zaklatom ezzel a gondnokot, de mindig csak ígérgeti, hogy megnézi.

- Hát ez felháborító. Mondjuk elnézve a ház állapotát, nem lep meg. Képzelje, a táborhelyünknél nem működik a villamosdoboz. Órák óta itt vagyunk és nem tudom hűteni a húsokat, minden megromlik. A férjem hívta a gondnokot, remélem tényleg megnézi – panaszolta anyukám nagy beleéléssel és a hangja alapján rögtön bizalmába fogadta ezt az idegen nőt. Anyám egyik szuper képessége, hogy nagyon könnyen barátkozik, szinte mindenkivel képes pillanatok alatt megtalálni a közös hangot, ezért ez a mostani se ért nagy meglepetésként.

- Nem mondja komolyan? Ez hihetetlen! Hogy adhatták így ki azt a helyet? Ha nem oldódna meg ma este, mi itt táborozunk az épülettel szembe, 13.-as táborhely, a mi hűtőnkben még akad hely, nyugodtan keressen meg – ajánlotta fel kedvesen a nő, mire bennem megfagyott a vér. Nem a zuhanyrózsából ömlő hideg víz miatt került a testem hibernált állapotba, hanem a szavai miatt. 13-as táborhely. Ez a nő Bálint édesanyja. Anya éppen Bálint anyjával pletykál a zuhanyzók előtt. Bálinték fogják hűteni a húsainkat!

- Ez nagyon kedves magától. Bízom benne, hogy azért a gondnok és a férjem megoldják a gondot, de ha úgy adódik, lehet, hogy élni fogok az ajánlatával. Nagyon köszönöm az egész család nevében.

- Ugyan kérem, ez semmiség. Ez velünk is bármikor előfordulhatna és akkor biztosan ön is segítene.

- Kérem, nem tudom, melyikünk az idősebb, kinek illik felajánlani, de szerintem tegeződjünk, körülbelül egy korúak lehetünk – hangzott anyám felszabadult nevetése. Addigra sikerült beállítanom egy elviselhető hőmérsékletet és kezdtem volna neki a hajmosásnak, ám amikor nyúltam volna a samponom felé, csak a tusfürdőmre sikerült rámarkolnom. Akár a hideg víz, úgy csapott arcon a felismerés, hogy kint hagytam a padon. Más körülmények között rögtön szóltam volna anyunak, hogy adja be, de valamiért féltem felhívni magamra a figyelmet. Abban az esetben, ha tényleg Bálint édesanyja áll odakint, van némi esély arra, hogy ráismerjen a hangomra, habár adott némi bizalmat a tény, hogy anyámat se ismerte fel, pedig ő nem változott annyit 8 év alatt, mint én.

Két ujjam közé csíptem egy tincset és akkurátusan megszagoltam, remélve, hogy talán mégis kibír egy napot, ám amint megcsapott az a tömény halszag, ami áradt belőle, minden kétségem elszállt. Ezt nem lehet tovább húzni. Szóval vettem egy mély levegőt, megköszörültem a torkomat, majd bizonytalanul kikiabáltam a fülkéből.

- Anyu! Beadnád a samponomat? – hangon minden igyekezetem ellenére erőtlennek és határozatlannak hangzott, anyu viszont szerencsére a csobogó víz ellenére is meghallotta és megértette.

- Persze kicsim. Melyik a tiéd? – kérdezett vissza vidáman.

- A fehér tubus – hadartam sietve. Minél előbb túl akartam lenni ezen a párbeszéden. A következő pillanatban a függöny és a fal közötti résben megjelent egy anyu keze és nála volt a samponom is, amit én rögtön elkaptam és egy nagy adag folyékony krémet nyomtam a tenyerembe. Most, hogy sikerült magamra irányítanom a nő figyelmét, remegve és vad szívdobogással vártam a következményeket. Egy apró, naiv részem elhitte, hogy talán nem foglalkozik az előbbi jelenettel, a realista énem azonban tudta, hogy ez lehetetlen. Ha nem is ismerte meg a hangomat, az száz százalék, hogy meg fog említeni.

- A kislányod? – na bumm, témánál is vagyunk. Minden bennem tomboló feszültséget a hajam vad dörzsölésében vezettem le, mely ennek hatására úgy habzott, mint a felvert habtejszín. Nagyon nem akartam fültanújává válni a rólam szóló csevegésnek, de most még nem menekülhettem el, így kénytelen voltam az ajkamat rágcsálva tűrni azt, ami rám vár.

- Nem is olyan kicsi – nevetett anyu – 18 éves lázadó kamasz, aki már nem akar a családjával nyaralni. Alig tudtam rávenni erre a nyaralásra. A bátyával végig sztrájkolták az utat. – köszi anyu, én is szeretlek.

- Ne is mond, pontosan tudom, miről beszélsz. Nálunk is van 2 gyerek, ráadásul mindkettő fiú. Az idősebb szintén idén töltötte a 18-at, a kisebbik még csak 10 éves. Pont a két véglet – ecsetelte anyai szeretettel a nő, mire én legszívesebben belefolytattam volna magam a habba. 18 éves fia van. Most már egészen biztos, hogy Bálint anyukájába botlottunk bele, aki boldog tudatlansággal beszélget azzal a nővel, akiről nem is sejti, hogy már ismeri. De ha anyut nem ismerte fel, talán engem se fog és megúszom ezt az egészet. Mindössze ez a halovány remény tartotta bennem a lelket, miközben a második adag sampont is kiöblítettem a hajamból. A fejemre zúduló víz hőmérséklete önmagától ingadozott az égető és a hideg között, így szerettem volna rövidre zárni a pancsolást, közben viszont addig nyújtottam volna a nagy találkozást, ameddig lehet. Halottam, ahogy Réka mellettem elzárja a csapot, törülköző susogás, majd a függöny is elhúzódott.

- Jó estét – üdvözölte udvariasan a nőt. Ő, mint kívülálló, szintén semmit nem tudott a nő kilétéről. Tudtam, azzal, hogy Réka végzett, az én perceim is meg vannak számlálva, hiszen Bálint anyukája legalább negyed órája vár a fülkémre. Egy mély sóhajjal erőt vettem magamon, magam köré tekertem a törölközőt, aztán összeszorított ajkakkal és lehajtott fejjel elhúztam a függönyt. Bálint édesanyjára csak egy futó pillantást vettem, miközben elmormoltam egy jó estét és már rohantam is a ruháimért. A törölköző alatt, felett, között felrángattam magamra a pizsamámat, turbánba csavartam a hajamat, egy kupacba gyűrve magamhoz vettem a cuccaimat, ezután, az értetlen Rékát magam mögött hagyva, fejvesztve kimenekültem az épületből. Nem érdekelt, hogy udvariatlan vagyok vagy, hogy egyedül hagytam Rékát, még nem álltam készen erre a találkozásra.

Majd később visszajövök fogat mosni. Olyan éjfél környékén, amikor már mindenki alszik.