A fagyos vízbe derékig gázolva, a csípős éjszakai széltől dideregve, kezembe csomóba gyűrt törölközőmmel és rövid nadrágommal araszoltam az előttem haladó unokatestvérem kezét fogva, aki pedig a csapatot vezető Bálinthoz kapcsolódott ily módon, hogy ne veszítsük el egymást a vak sötétségben. A víz békésen fodrozódott a nyomvonalunk mentén, a nyugalomra tért élővilágot egyedül mi zavartuk meg mozgással. Habár direkt nem merészkedtünk mélyre a pocsolyába, a part fényei és a sötétségből alig kirajzolódó stégek több kilométernyire távol érződtek. A nyugalmat és biztonságot jelentő kemping partszakasza pedig már régen belevesztett a tinta fekete sötétségbe.

Éjjel fél 11-et írtunk. A kemping lakóinak többsége már elvonult sátraiba vagy azok előtt, egy szúnyogriasztó fényében élvezték a szabadság perceit. 10 órával Betti is kirakata a büféből az utolsó részegeket is, majd kulcsra zárta az étterem ajtaját, hogy műszakját leadva hazatérjen. A szüleim is leoltották a kemping asztal közepére helyezett lámpást, hogy álomba merüljenek a kényelmetlen szivacsokon, egyedül mi virrasztottunk ébren azt várva, hogy az óra végre tízet üssön és elindulhassunk a Bálinttal előre megbeszélt találkozó helyszínére. Nagy szerencsénkre Ádám a készülődésünk, majd eltűnésünk minden apró zaját elnyomta a hangos horkolásával, így a szüleim mit sem sejtettek abból, hogy egyetlen lányuk és a gondjaikra bízott Réka, épp illegális beszökést tervez egy koncertre.

Réka már korábban elkészítette a bulihoz illő frizurákat, illetve sminkeket, a ruhák kiválasztása után pedig teljes party felszerelésben bújtunk be a takaró alá a látszat kedvéért, így mikor ütött az óra, csak egy törölközőt kellett magunkhoz vennünk, amivel megtörölhetjük a vizes lábunkat a partra érkezéskor.

Behúztuk magunk mögött a hálófülkét, majd mezítláb, egyetlen nesz nélkül osontunk keresztül a kempingen, egészen a partig, ahol a lépcső korlátjának támaszkodva már ott várt minket egy fürdőnadrágos Bálint baseball sapkában, napszemüvegben egy doboz energiaitalt kortyolgatva. Érkezésünkre lehúzta a maradékot, majd a dobozt lezseren a bokrok közé hajította. A szívemben élő jól nevelt lány leszidta volna ezen cselekedetéért, viszont mielőtt megszólalhattam volna, a fiú belépett az aurámba és bódító illata minden gondolatot kitörölt a fejemből.

- Késtetek - közölte üdvözlés nélkül, miközben a szemüvegét feltolta a feje búbjára.

- Te jöttél túl korán - vágott vissza harciasan Réka

-Készen álltok? - kérdezte izgatottan, majd a szemei a vállainkon logó törölközőkre tévedtek - azok meg minek?

- Kicsit megfáztam, ezért úgy gondoltam, ez az óriás méretű zsebkendő elég lesz az estére - ironizált az unokatestvérem, miközben kitört a véletlenszerűen alkotott körünkből és elkezdett lassan lefelé ereszkedni az algától csúszós lépcsőfokokon - Induljunk mielőtt lekéssük a konceret - jelentette ki magabiztosan, majd elszántságát igazolva belépett az éj-fekete vízbe.

A sötétségben még a szilútéjének észrevételéhez is komoly erőfeszítéseket kellett tennem, melynek hatására minden eddiginél erősebben kezdtek kongani a fejemben a vészharangok. Mielőtt Réka belemászott volna a vízbe, élt bennem a remény, hogy talán az utolsó pillanatban visszariad a tervtől, esetleg valami nem várt tényező miatt meghiúsul a kaland, ám most, hogy hármunk közül már csak én szobroztam a parton, ideje volt beletörődnöm a dologba. Én ma illegálisan be fogok lógni egy koncertre. A Balatonon keresztül.

Az anyai ösztöntől hajtva, csigákat megszégyenítő tempóban végül én is besétáltam a tegnapi esőzés óta alig pár fokot melegedett vízbe és miután felülkerekedtem a part hívószaván, illetve lelkileg felkészültem egy több napos felfázásra, jeleztem a többieknek, hogy indulhatunk. Bálint magától értetődő módon elénk vágott, kézen fogta Rékát, akinek tenyerébe pedig én kapaszkodtam bele, oly erősen, mintha az életem múlna rajta, majd lépésről-lépésre elkezdtünk a távolban színesen villogó fények felé araszolni. Hirtelen egy másik fény is feltűnt a víz felszínen, azonban ez halványabb volt, sárga színű és pontosan a vezérhím előtt haladt.

- Te idióta, mit művelsz? - rikoltott rá ingerülten a rokonom - tálcán kínálsz fel minket! - sipította felháborodottan. Fél karomat odaadtam volna azért, hogy lássam Bálint reakcióját,amint egy nála jóval fiatalabb tini lány kioktatja, ám sajnos az éjszaka jótékony takarásba vonta, valószínűleg Réka legnagyobb szerencséjére.

- Akkor mégis hogyan jussunk el a koncertre, drágám? - szólalt meg nyájas udvariassággal, amit egy horkantással koronázott meg.

-Látod ott azokat a fényeket? - biccentett a dübörgő zene ritmusára villogó reflektorokra, melyek körbe táncolták az éjszakai égboltot. A bömbölő zene basszus hatására még a tó vize is egyenletes ütemben ugrált körülöttünk. - Na, az az úti célunk - mondta felsőbbrendű magabiztossággal. Akárcsak Bálintot, úgy engem is meglepett Réka hirtelen személyiségváltozása, ugyanis eddig soha nem hallott leereszkedéssel szólt a fiúhoz. Nem értettem, miből fakadhat ez a bunkó modora, de betudtam annak, hogy így tör ki belőle a koncert miatt érzett izgalom.

- Ha ennyire biztos vagy magadban, vezess te - jelentette ki, majd azzal a lendülettel elengedte Réka kezét, aki erre válaszul engem is lerázott magáról, ezt követően egy gyors helycsere után csak annyira eszméltem, hogy egy kemény, erős férfi ujjai csúsznak az enyémek közé.

Varázslatos, bizsergető érzés volt annyi év után ismét kézen fogva sétálni Bálinttal. Megrohantak az általános iskolában szerzett emlékek, élmények, ahogy minden nap délben kéz a kézben vonultunk a társaink nyomában az ebédlőbe. Akkoriban még nem volt szükség különböző taktikázásokra, hogy a közelébe kerüljek, egyértelmű volt, hogy akármi történik, mi egymás párjaként érkezünk meg az étkezőbe. Nosztalgikus szomorúsággal gondoltam vissza a régi szép időkre, amikor még minden sokkal egyszerűbb és ezáltal boldogabb volt. Nem volt szükség mindenféle udvarlási rituáléra vagy félreérthető jelek küldésére és elemzésére, nem aggódtunk, illetve gondoltuk túl a dolgokat. Ha kedveltük egymást, együtt játszottunk, a másik mellett ültünk, ha pedig valami miatt megharagudtunk, egy egyszerű bocsánatkérés minden bajra gyógyír volt.

Réka néhány pillanat alatt elfogadta újdonsült pozícióját a lánc vezetőjeként és lassú, kimért, tapogatózó léptekkel elindult előre. Az időérzékemet sajnos a sátorban felejtettem, így megtippelni se tudtam volna, mióta megyünk, nem láttam a partot, hogy megállapítsam, mennyit távolodtunk, ezért egyedül arra támaszkodhattam, hogy milyen magasan nyaldossa a víz a lábamat, ami a mélységünket jelezte. Alig ért a combon aljáig, melyből arra következtettem, hogy szerencsére még nem távolodtunk el vészesen a parttól, ami megnyugtatott, hogy még van esélyünk túlélni ezt a kalandot.

Réka meglepően jó vezetőnek bizonyult, nagy döbbenetünkre végtelennek tűnő idő, ezer siklónak vagy tengeri élőlénynek hitt hínár és kavics után és a teljes kihűlés szélére sodródva végre elkezdtünk közeledni a villódzó fények felé. Elvileg csak 4-5 háznyi távolságra volt a kemping a strandtól, a vízen keresztül mégis úgy tűnt, átsétáltuk a Balatont hosszában.

- Már látom a színpad fényeit - tájékoztatott minket az unokatestvérem, aztán egy apró kanyart téve megcélozta a partot, ahol hatalmas nyüzsgő tömeg zaja nyomta el a banda hangjait. A jelenlegi helyünkről rövidesen mi is megpillantottunk egy óriási, négyszög alakú építményt, melynek felső gerendájára erősített reflektorok világították meg a színpadot, azonban a 2 főszereplőt és zenekarát kitakarta a kivetítő. Viszont a dalszöveg, a hangosításnak és a közönségnek hála, a egyre tisztábbá vált

(ajánlott zene az olvasáshoz) 

https://youtu.be/l6twcYr9wpw

- Gyere és táncold át velem az éjszakát! Úgy kérlek. Gyere és táncold át velem az éjszakát! - hangzott dübörögve és üvöltve a gondolom refrén, mire Réka izgatottan felsikkantott.

- Nem hiszem el, hogy élőben fogom látni őket! - tombolt a vizet fröcskölve, mialatt a szöveget énekelve sodródtunk lassan a part irányába.

A koncert fényei elég világosságot biztosítottak ahhoz, hogy az őrök figyelmét elkerülve gyorsan felfussunk az egyik lépcsőn és kifulladva, csuromvizesen, a megerőltető edzéstől lihegve megérkezzünk a strand területére. Réka kinézett nekünk egy nagyobb bokrot, ami mögé bújva sietősen megtöröltük a lábainkat és beleugrottunk a rövidnadrágjainkba, mialatt Bálint beállt a bokor elé olyan pozícióba, mintha éppen a dolgát végezné.

- A  végén itt találkozunk - kötötte ki Réka, mielőtt egy hangos felkiáltással belevegyült volna a fülsiketítően sikoltozó tini lányok tömegébe. Pár pillanat múlva Bálint egy torokköszörüléssel hívta fel magára és a tényre a figyelmemet, hogy a sors ismét úgy hozta, hogy kettesben maradtunk, melynek hatására ellepett a szégyen, amit a hajam igazgatásával, a meztelen talpaim bámulásával, továbbá a rövidnadrágom igazgatásával próbáltam bénán leplezni.

- Na és most mi legyen? - böktem ki nagy nehezen,egy öblös nyelés után a legértelmesebb kérdést, ami az eszembe jutott, de hangosan már nem tűnt annyira jónak, mint gondolatban. Megalázottan néztem át inkább a tömegre, akik egy emberként ugráltak és énekelték az aktuális dal sorait és melybe Réka úgy olvadt bele, akár egy kaméleon.

- Szerintem ha már így alakult, próbáljuk meg élvezni az estét - mosolygott - kezdhetnénk mondjuk egy itallal, aztán majd lesz, ami lesz - csábos mosolyának, rendezetlen, vizes hajának, ami sexin a homlokára tapadt és lábain feszülő nadrágjának, akkor se tudtam volna nemet mondani, ha akarok, így könnyelműen úgy kezdtem bólogatni, hogy egy kétség se maradjon Bálintban afelől, hogy azonnal a karjaiba omlanék, ha kérné. A gondolatot, miszerint pofon vágnám önmagamat, ha ezt külső szemlélőként látnám, próbáltam az agyam leghátsó zugába száműzni. - Egyébként ez a hellobello vagy mi a franc, csak szerintem kurva szar? Mi ez a nyálas zene? Hogy tudja ezt bárki élvezni? - méltatlankodott felháborodottan, mire én csak rendíthetetlenül vigyorogtam a világba. Kettesben vagyunk egy koncerten. Ez már majdnem olyan, mint egy randi. Egy randi...Bálinttal.