Szigorúan az ablak felé fordulva, kényelmetlenül feszengve, még a levegővételt is a lehető legcsendesebben végezve figyeltem az autó mellett elsuhanó tájat, miközben az utastérben kínos némaság honolt. Még Roland arcáról is leolvadt a boldog mosoly, ahogy egyre csak húzódott a hallgatagság, melyet senki se mert megtörni. Károly komor, kifejezéstelen arccal irányította a járművet, jobbján a feleségével, aki mereven tekintett kifelé a szélvédőn. Roland hozzám hasonlóan próbált az ablak felé orientálódni s bár látszólag őt is a nézelődés kötötte le, az álmodozó arckifejezése leleplezte, hogy fejben távol jár. Rövidesen elhagytuk Siófok népes utcáit és szántóföldek szegélyezte elkerülő utakon folytattuk az autózást. A családom autója már valahol a városon belül elkeveredett mellőlünk, azóta vártam reménykedve, hogy újra feltűnjenek, azonban a várt találkozás megvalósulása egyre esélytelenebbnek tűnt, ahogy kihajtottunk a településről.

Mindaddig, amíg Siófok utcáin keringtünk, jó ürügy volt a nézelődés, hiszen bőven volt mit megfigyelni az utcára nyíló butikokon, a teraszos vendéglőkön, a fürdőruhás turistákon, viszont amint magunk mögött hagytuk a várost, a látkép hamar egyhangúvá vált. A tompa színű szántóföldek egyhangúságát csak nagy ritkán törte meg néhány fa vagy nagyobb bozótos. Felüdülést nyújtott, amikor keresztezte az utunkat egy-egy apróbb, pár ház alkotta falu, ugyanakkor az sem kínált sokkal több látványosságot s mire az ember jobban megnézhette volna, már elhagytuk a falu határt jelző táblát, ami újabb végtelen szántóföldeket sejtetett.

- Mi a fenét mutat ez a vacak?! - ostorcsapásként hasított bele a csendbe Károly mérges, felháborodott hangja, mire mi hárman, kiket éber álomba ringatott a guruló autó, egyszerre riadtunk fel és kaptuk a tekintetünket a hang forrására és kezére, mellyel a telefonon futó térkép alkalmazást próbálta működtetni. Szemei labdaként ugráltak a szélvédő és a térkép között, aztán mikor észrevette, hogy Anita kérdő tekintetét, a továbbiakban a készülék helyett neki magyarázott tovább - teljesen rossz irányba akar vinni. Veszprém arra van, ez a sz@r pedig be akar vinni a Balatonba - méltatlankodott idegesen, mire Anita lepattintotta a műszerfalra szerelt telefont a tartójáról és egyenesen hátra nyújtotta Rolandnak, aki némi fáziskéséssel vette át a tárgyat.

- Roli, nézd már meg ezt apádnak - kommentálta a mozdulatait, mialatt a fiú elgondolkozva belépett az alkalmazás beállításaiba. Az ujjai fürgén pörgették a képernyőt, időnként bele-bele lépve különböző beállítási lehetőségekbe, míg a telefon hirtelen feléledt és egy kellemes női hang, valami általam nem ismert nyelven instrukciók adásába kezdett.

- Na remek! Most már beszél is - kiáltott fel vigyorogva a sofőr, mire Roland kétségbeesetten püfölte a képernyőt azzal a céllal, hogy elhallgattassa a női hangot.

- Ohh bassza meg! Minden kínai lett- fakadt ki ingerülten a fiú, melynek hatásra Károlyon tisztán látszott, hogy kifut belőle az élet.

- Átállítottad a telefonomat kínaira? - hallatszott a férj döbbent kérdése a vezetőülés mögül, amiket rövidesen a szemei követtek a visszapillantó tükörbe, amikkel egyetlen fiát pásztázta reménykedve, hogy nincs igaza.

- Ne pánikolj, mindjárt visszaállítom - közölte magabiztosan a fiú, azonban kijelentésének ellentmondott az izgalomtól remegő hangja. Riadtan, aggodalmaskodva nyomkodta a számunkra csak különböző apró rajzokkal teletűzdelt menüpontokat, abban bízva, hogy véletlenül rátalál a megfelelő beállításra és megszünteti a kínai állapotot. Ahogy telt az idő, úgy nőt pillanatról-pillanatra Roland idegessége, mely egyre kétségbeesettebb és türelmetlenebb nyomkodásokat vonzott maga után. A végére már csak random lépett be mindenhova és próbált ki mindent, amit csak ért, viszont a káosz nemhogy csökkent volna, inkább tovább nőtt tetti hatására.

- Nyelv beállításokat keress, biztosan ott lehet visszaállítani - osztogatta bölcs tanácsait Károly, melyek csak tovább fokozták a fiúban tomboló idegességet.

- Rendben. Ha megmondod, mi a nyelv kínaiul, akkor azonnal megkeresem - vágott vissza szemtelenül Roland, majd tovább folytatta a kutatást. Ekkor jutottam el arra a szintre, hogy az autóban tomboló feszültség felélesztette az egyébként is már mocorgó szorongásomat és a tény, hogy egyhamar nem is szabadulok ebből a kelepcéből, csak még inkább idegessé tett. Miközben a családtagok vitáztak és ötleteltek azon, hogy hogyan tovább, én a szabadulási lehetőségeken gondolkoztam.

Apró méretűre zsugorodva, a szemeimet erőszakosan az ablakra szegezve próbáltam kizárni a körülöttem tomboló háborút, melyből akár egy villámcsapás zökkentett ki egy telefon, ami az ölembe hullott. Éretlenül meredtem a tárgyra, ami sötét képernyővel felfelé hevert fedetlen combjaimon és szerencsére nem kellett sokat várnom a magyarázatra.

- Kérlek nyisd meg a fordítót és keresd meg, hogy hogy van a nyelv kínaiul - érkezett a kérés a jobb oldalamról, egyenesen Rolandtól, aki még a beszéd erejéig se hagyott fel a kínai rejtvény megfejtésének kutatásával.

- Oké - feleltem vékony, rémült hangon, mely az első megszólalásom volt, mióta útnak indultunk. Habozva a kezembe fogtam Roland hatalmas, tenyér méretű kijelzővel rendelkező telefonját, melyet egy kézzel át sem értem és benyomtam egy gombot az oldalán, mire az életre kelt. Egy stock fotóra emlékeztető háttér és egy felugró, számokból álló billentyűzet tárult elém, mely belépési kódot követelt.

- Kódot kér - motyogtam Rolandnak, aki a hangomra reagálva felnézett és a középső ülésen áthajolva, sebesen bepötyögte a számokat. Ha akartam volna se tudtam volna figyelni, mit ír be, ugyanis ahogy közelebb hajolt, teljesen elbódított a dezodorjának tömör aromája.

A megfelelő kód hatásra a rendszer készségesen tovább engedett és pár pillanat múlva már farkasszemet nézhettem a telefon tulajdonosával és egy lóval, mivel a háttérképen Roland éppen egy ló mellett pózolt. A lovagló felszerelésből, melyet viselt, az is világossá vált számomra, hogy a fiú nem csak egy kép erejéig állt be az állat mellé. Nem elég, hogy piszok jóképű, van humora és kiváló énekes, még lovagol is. Ha nem volnék teljesen szkeptikus azzal kapcsolatban, hogy létezik tökéletes férfi és az életem nem szerelmi csalódások és plátói vonzalmak összessége volna, biztosan azt mondanám, hogy Roland bizony az.

- Sikerült megtalálnod? - hirtelen pottyantam vissza a valóságba, mikor gondolataim főszereplője megszólított, mire én pirosodó arcomat a hajam mögé rejtve gyorsan megnyitottam a telefon kezdőoldalán lévő böngésző ikont, majd sietősen begépeltem egy fordító oldal webcímét. Fürgén beállítottam a kiinduló és cél nyelvet, aztán beírtam a keresendő szót. Mivel a kínai szót csak mindenféle nyelvfacsarások közepette tudtam volna csak kimondani, inkább odahajoltam a fiúhoz és az orra elé dugtam a telefont.

- Aha, remek, köszi - mosolygott rám a két világító telefon fényében, mely belőlem akaratlan reakciókat váltott ki. Éreztem, hogy az összes vér az arcomba tódul olyan sebességgel, hogy ne tudjam elrejteni. Roland meglátta és a mosolya tovább nőtt - tehát ezt a két kis izét kell keresnünk - folytatta nyugodt hangon, miközben lassan pörgette a képernyőt. Mivel többes számot használt, úgy éreztem, engem is be akar vonni a játékba, így ugyanabban a pózban maradtam, ahogyan voltam. - Csak szerintem egyforma mindegyik? - dobta be a költői kérdést a helyzet abszurditásán szórakozva, amire halk kuncogással feleltem.

A középső ülésen áthajolva, kitekeredett derékkal és a lehető legkényelmetlenebb pózt felvéve könyököltem Roland mellett olyan közelségben, hogy tisztán hallottam a lélegzetvételeit, melyek, először lelassultak, majd egy ponton, egy apró pillanatra megszűntek. A fiú megdermedt, az ujja felhagyott a képernyő pörgetésével, én meg úgy éreztem, megint egy olyan szituációba keveredtem, amiből nem tudom, miképp mászok ki anélkül, hogy bárkit megbántanék. Szerencsére a fagyott állapot nem húzódott sokáig, mivel Roland egy hatalmas sóhajjal véget vetett neki, majd mielőtt felocsúdhattam volna, fojtott hangon a következőt suttogta:

- Kellemes, kókuszos illata van a hajadnak - mormogta halkan, már-már kéjesen a fülembe, mire a hátamon nyugodtan pihenő mikro szőrszálak rögtön vigyáz állásba vágták magukat. A hideg futkosott a gerincemen, miközben az izzadtságmirigyeim is működésbe léptek, párhuzamosan az agyammal, mely fel akart robbanni.

- Napok óta nem mostam hajat - feleltem elcsukló hangon. A testem cserben hagyott, viszont a gondolataim ezerrel pörögtek menekülési útvonal után kutatva.

- Talán éppen ezért tetszik - mondta lágyan s ajkai egy apró mosolyra húzódtak. Ez volt az a pont, amikor egyértelművé vált számomra, hogy ideje visszavonulót fújni és egyetlen villámsebes mozdulattal vissza röppentem az eredeti helyemre, a komfortos ablak mellé, Rolandtól a lehető legtávolabb kerülve, aki így orra alatt a viselkedésemen kuncogva, egyedül folytatta tovább a keresést.