Feszengve ültem a repülőn. Nem csak azért, mert Damian a legszélső széken helyet foglaló, idegesítő fazon miatt nekem préselődött, hanem azért is, mert folyton Lia arcát láttam magam előtt, a becsekkoláskor. Nem volt sem dühös, sem csalódott, ahogy arra számítottam. Kétségbeesett volt. Rettegett attól, hogy sem én, sem Damian nem jövünk vissza ide. Hogy Amerikába visszatérve mindketten rájövünk, hogy az a mi hazánk, nem pedig Franciaország, mindegy, mennyire gyönyörű és elképesztő. Igazából nem tudom, mi Damian célja. Tényleg képes lenne ott maradni New York-ban? Mi lesz velem? Velünk? De nem mertem rákérdezni. A kihallgatott konyhai beszélgetés óta túl sok mindenre nem merek rákérdezni, mert félek, hogy olyasmi derülne ki, amire még nem vagyok felkészülve. Ja, és legfőképpen feszengtem azért, mert egy ismeretlen férfi karjai közé tartottunk, akit még egyikünk sem látott soha. Nem hinném, hogy ép észre vall az ilyesmi. 

- Elnézést, parancsolnak mogyorót? - állt meg a mi sorunknál a zöld egyenruhát viselő stewardess. Egyből feltűnt, hogy a kérdést elsősorban a középen ülő Damian felé intézte, sőt, egy megnyerő mosolyt is megeresztett a biztos siker kedvéért. 

- Nem kérünk, köszönjük. - utasította vissza Damian kedvesen. Az ilyen hangnemet is csak akkor veszi elő, ha idegenekről van szó. A stewardess azonban nem adta fel. Nem hiszem, hogy Damian-nek nem tetszett, merthogy magas volt, a lábai kifogástalanok, az alakja mennyei, hosszú, dús fekete haja lófarokba volt fogva. Az arca tényleg szép volt, a mosolyáról nem is beszélve. Felegyenesedett, majd megmarkolta a tálcát, amin a mogyorót kínálta körbe. Damian tekintete már vissza is tért a kezében tartott térképre, ami New York-ot ábrázolta. (Valamiért nagyon bezsongott az utazástól...Régóta nem érdekelte semmi sem ennyire). A nő viszont elég látványosan végigmért engem, tetőtől talpig. Már, ami látszott belőlem a székektől. Nyilván azt próbálta kitalálni, hogy miért pont mellettem ül Damian. Láthatóan van közünk egymáshoz, mert mindketten egyszerre támaszkodtunk a közös karfán, Damian ráadásul fél lábát átvetette az enyémen. Ezen nem lepődtem meg, mert kiskorunkban is folyton ezt csinálta. Akkor még szidtam érte, és követeltem, hogy ne nézzen sámlinak, amire csak úgy rárakhatja a lábát, amikor viszont idősebbek lettünk, Damian népszerűbb lett a lányok körében, nekem meg barátra lett volna szükségem, örültem neki, hogy a parkban is ezt csinálta, mindenki előtt. Akkor persze még nem jutott el az agyamig, hogy ha egy iszonyatosan helyes srác rád támaszkodik, inkább taszítod a kedves lányokat, mintsem vonzod őket. Mindegy. Amikor percek elteltével sem ment tovább a stewardess, hanem elkezdte kínálgatni a mogyorót a sorunk szélén ülő pasasnak, alig láthatóan megböktem Damian-t. - Mi van? - nézett fel kíváncsian. Óvatosan a nő felé biccentettem, mire Damian odafordult. Ő szélesen elmosolyodott, és vetett egy jelentőségteljes pillantást a repülő WC-ajtajára. Megforgattam a szemeimet. Igazán összeillenek Damian-nel. 

- Menj csak. - taszítottam le magamról a lábát, miközben a nő tovább sétált, egyenesen a konyha felé, gondolom, hogy letegye a mogyorós tálcát.

- Hova? - értetlenkedett Damian.

- Jaj, ne már. - sóhajtottam. - Ennél egyértelműbb jelzést nem igazán tud adni egy zsúfolt repülőn. - Damian a nyakát nyújtogatva nézett a stewardess után, majd visszatette a lábát az enyémre, és tovább nézegette a térképet. - Damian... - ráncoltam a homlokomat. Damian Fletcher kihagy egy ilyen lehetőséget? Milyen párhuzamos világegyetembe csöppentem?

- Tessék? - ejtette az ölébe a térképet.

- Nem mész? - mutattam a WC felé, ahol a stewardess feltűnően lecövekelt, valami papírt töltött ki.Egész véletlenül másodpercenként tévedt vissza a tekintete a mi sorunkhoz. Egész véletlenül.

- Te most tényleg rá akarsz beszélni, hogy kábé háromezer méter magasban keféljek egyet a stewardessel a budiban? - vonta fel fél szemöldökét. Úgy bólintottam, mintha Damian előző mondata nem hangzana elég...perverzül. Damian elnevette magát. - Agyadra ment repülés, vagy mi?

- Hát, mivel a legutóbbi közös repülőutunkon pontosan ezt csináltad, gondoltam, most is megadom a lehetőséget. - feleltem. Damian majdnem félrenyelte a vizet, amit két körrel korábban egy másik stewardess nyomott a kezébe. Hát igen, az emlékek...Te jó ég, Damian még csak 20 éves, de máris több emberrel szexelt több helyen, mint mások egész életükben. Amikor a nyár elején Damian eljött értem Amerikába, az úton elég sok ideig tartózkodott a repülő WC-jében egy stewardessel, ahonnan különös hangok szűrődtek ki. Ebből gondoltam, hogy esetleg most is élvezné a dolgot.

- Hosszú az út. Valamivel el kellett ütni az időt. - vonogatta a vállát, ismételten visszatérve a térképéhez.

- Hallottál már a zene hallgatásról? Olvasás? Rajzolás? Alvás? - soroltam, mintha nem ismerném eléggé Damian-t. 

- Beszélgetés. - szúrta közbe, mélyen a  szemembe nézve. Gombóc keletkezett a torkomban. Istenem, kezdek úgy viselkedni, mint egy csitri, akit Damian a repülőn húz meg! MIóta van rám bármilyen hatással is ő? 

- Jól van. - kivettem az öléből a térképet, és összecsuktam . - Beszélgessünk. Én kezdem. - Damian elröhögte magát. 

- Ez inkább kérdezz-feleleknek hangzik. 

- Nem mindegy? Megy vele az idő, és használod a szádat. Gyakorlatilag még hasonlít is a WC-s elfoglaltságaidhoz. - válaszoltam lazán. Ahogy kicsúszott a számon az utolsó mondat, legszívesebben visszaszívtam volna, mert belevörösödtem. Francba. Ezt nem egészen így képzeltem. 

- Oké. Akkor kezdd te. - vigyorgott Damian, valószínűleg azon, hogy mennyire piros a fejem.

- Ki az a Colett? - dobtam be a kérdést, minden mindegy alapon. Damian izmai megfeszültek mellettem, és egyből elkapta a tekintetét. Az előtte lévő szék háttámláját kezdte piszkálgatni, miközben folyamatosan lefelé nézett. Talán inkább azzal kellett volna kezdenem, hogy izgul-e. - Damian... - támaszkodtam rá a rajtam lévő lábára. 

- Amikor Párizsba költöztünk, egyáltalán nem voltak barátaim. - kezdte. Oké, Damian kész megnyílni előttem komoly dolgok tekintetében is. Nem szabad félbeszakítanom. - Először Camille-lal találkoztam, aki megszállottja a művészetnek, és egy hónap alatt körbejárta Párizs összes galériáját. Fűzni kezdtem, de nem ment bele semmibe, mert túl fiatal vagyok. Azt mondta, olyan érzése van mellettem, mintha az öccsével beszélgetne. Rákérdeztem, hogy mégis mennyi idős az öccse. Azt felelte, hogy 17. Annyi, amennyi én. Még aznap összehozott minket Ben-nel, és nagyon boldog voltam, hogy végre fiúkkal is beszélhetek. Fogalmad sincs, mennyi közös van bennünk Ben-nel. Legjobb barátok lettünk. Mindent együtt csináltunk, folyton együtt lógtunk. Aztán jött Colett. - horkantott fel Damian. Én tátott szájjal meredtem a mellettem ülő srácra. Jó, az igaz, hogy az alatt a 3 év alatt, amíg én Arkansas-ben, ők pedig Párizsban éltek, valójában csak Lia-val tartottam a kapcsolatot, azt azért mégsem hittem, hogy egy ilyen jelentőségű dolgot képes eltitkolni előlem. Otthon sosem volt barátja, mert ő volt minden csaj álma, már 12 éves korától kezdve, és minden fiú utálta őt emiatt. Na és Ben? Talán ő is csak azért mert közelíteni felé, mert legalább olyan dögös, mint Damian. - Colett és Ben két hónapja jártak, mikor Ben bemutatta nekem. Előtte rengeteget mesélt róla, teljesen oda volt érte. Mondtam neki, hogy vigyázzon, nem lesz ez így jó, de nem hallgatott rám, csak azt ismételgette, hogy egyszer majd én is leszek szerelmes, és akkor engem sem fog érdekelni, mit diktálna a józan ész. Rögtön tudtam, hogy Colett egy boszorkány, amint megláttam. Ben viszont úgy tekintett rá, mint valami istennőre. Szánalmasnak tartottam. Azt meg még jobban, hogy a csaj totál rám mozdult. Ezerrel nyomult az étterem mosdójában, miközben a pasija, aki fülig szerelmes volt belé, odakint várta. Nem zavarta, hogy Ben a legjobb barátom. Engem viszont annál inkább. 

- Akkor miért nem állítottad le magad? Most sem bírtál a farkaddal, Damian Fletcher. - ingattam a fejem. 

- Végigmondhatnám?- fonta össze maga előtt a karjait. Megszegtem a magamnak tett ígéretet is, miszerint nem szólok közbe a mesébe, úgyhogy lapítottam, és vártam, hogy folytassa. - Semmi sem történt köztünk. Eleinte nem is akartam, hogy Ben megtudja, Colett bizony közel sem olyan hűséges, mint ő hiszi, túl boldog volt ahhoz, hogy elrontsam. Ezért hallgattam. Néhány hónapig még néztem, ahogy enyelegnek, és Colett eljátssza a világ legcsodálatosabb lányát. Aztán összevesztek valamin, és Colett Ben fejéhez vágta, hogy "még a legjobb barátod is egy pancser. Megdugott, és ott hagyott a francba". Ben nekem esett, meg sem hallgatta az én verziómat. De, ezután már el sem akartam mondani neki. És, azóta utáljuk egymást. Ő azért utál engem, mert azt hiszi, megcsalta velem a barátnője, én meg azért, mert csúnyán megvert. Kábé ennyi. - vonogatta a vállát, mintha ez tök természetes sztori lenne. Pillanat. Hogy mi? Ben és Damian legjobb barátok voltak, és csupán egy félreértés miatt gyűlölik egymást? 

- Miért nem kérted meg Colett-et, hogy mondja el az igazat Ben-nek? - kérdeztem, miután feldolgoztam a hallottakat. 

- Én sosem kérek szívességet, kislány.- csóválta a fejét lesajnálóan Damian. Oké. Értem. - Egyébként, honnan tudsz te Colett-ről? Ben említette? - hupsz. Beleszaladtam... Azt azért mégsem vallhatom be, hogy az éjszaka kihallgattam a veszekedésüket. 

- Nem, én csak...Lia mondta. - hazudtam. 

- Anya nem is tud róla. - méregetett furán Damian. Ó, hogy az a...Beharaptam a szám szélét, és kinéztem az ablakon, hátha az óceán majd súg valamit. Nem súgott. - Keira...

- Camille mondta el. - füllentettem megint. Basszus, csak ő tudjon róla, kérlek...

- Áh, értem. - bólintott Damian. - Akkor jöhetek én? 

- Mi? - pillantottam rá értetlenül. 

- Hát tudod. Most én kérdezhetek. - mosolyodott el Damian. 

- Ja, persze. - húztam el a számat. Van egy olyan érzésem, hogy nem fog kímélni.

- Hány pasid volt a gimi alatt? - ez most komoly? Basszus, erről még Lia-val és Anne-nel sem beszéltem soha, miért pont vele tenném meg? Nyeltem egy nagyot. 

- Egy sem. - vallottam be. 

- Várj, ez most olyan, hogy a dupláját kell megszorozni tízzel? - kérdezte Damian. 

- A nulla duplájának tízzel való szorzata is nulla. - meredtem rá furán. Damian felsóhajtott.

- Nem érdekel. Ne hazudj, én is brutál őszinte voltam. 

- Komolyan mondom, Damian. Senkim sem volt, amiótal Európába költöztetek. - feleltem.

- Mert előtte volt? - hőkölt hátra Damian, amit azonnal meg is bánt, mert nekiütközött a szélső pasas vállának, aki épp aludt. A szám elé tettem a kezem, nehogy hangosan felröhögjek. - Oké, szóval - helyezkedett vissza Damian úgy, hogy biztosan ne kerüljön közelebbi kapcsolatba a férfival. - szóval mielőtt eljöttünk volna, volt valakid? De hisz akkor még csak... - gyors fejszámolást végzett. - 15 voltál.

- Egy zseni vagy. - forgattam a szemem. - Akkor sem volt senkim. Fogd már fel! - emeltem a tekintetem az ég felé. Na jó, ez egy repülőn ülve furán hangzik...szóval, a repülő plafonja felé.

- Jól van na, nem kell rögtön leharapni a fejem. - emelte fel védekezőn a kezeit. - De már biztosan csókolóztál... - próbálkozott. Vetettem rá egy elhallgattató pillantást. Damian álla totál leesett. - Basszus, Key, 18 leszel a jövő hónapban, és még sosem csókolóztál? - a kérdését totál figyelmen kívül hagyva, én leragadtam a "Key" résznél. Kiskorunkban mindig így hívott. Azt mondta, én vagyok a kulcs az idegrendszeréhez, amit én barmolok szét folyamatosan. Míg én kis híján agyon vertem erre a kijelentésre, Anne és Lia közölték, hogy ez nagyon édes. Jó néhány év eltelt azóta, hogy utoljára ezt a becenevet használta, és most igencsak megmelengette a szívemet. Meg persze összezavarta a gondolataimat.

- Nem szégyen, ha az igazinak tartogatom magam. - jelentettem ki sértődötten.

- Az nem. Csak az, hogy akkor szűzen fogsz meghalni. - nevetett fel jóízűen Damian. Rácsaptam egyet a karjára.

- Én leszek az egyetlen nő a Földön, aki képes volt ellenállni a csábításodnak. Ezért már megérte megszületnem. - fontam össze magam előtt a karjaimat.

- Na erre azért nem vennék mérget. - kacsintott egyet, kicsit közelebb hajolva hozzám.

- Undorító vagy. - közöltem kíméletlenül. Tök jó színésznek könyveltem el magam, merthogy a kijelentése csak még jobban megkavart. Nagyon kíváncsi lettem volna, hogy mikor lesz mindennek vége.

Amikor leszálltunk a repülőről, már Damian is elkezdett izgulni. Annyira, hogy kifelé menet valamiért megfogta a kezemet. Sikerült elkapnom a felültetett stewardess tekintetét a mozdulat láttán, és, rosszmájúság ide vagy oda, büszkeséggel töltött el ideges arckifejezése. Damian és én tehát kézen fogva kutattuk a váróban Evan-t, Damian apját.

- Te látod valahol? - kérdezte Damian idegesen.

- Azt sem tudom, hogy néz ki. - feleltem, ennek ellenére mégis lábujjhegyen állva fürkésztem a tömeget.

- Damian? Keira? - hallottunk meg egy mély hangot a hátunk mögül. Megperdültünk, de persze mindketten ellenkező irányba, így a kézfogásunk szétszakadt. Egy másodperc erejéig utáltam magam, amiért sajnáltam ezt. Több időm azonban nem volt. - Evan vagyok, örülök, hogy végre találkozhatunk.