Sziasztok :)

Mivel A nyár, amikor megváltoztam-ot egész végig Keira szemszögéből olvashattátok, úgy gondoltam, illene némi betekintést nyerni Damian gondolataiba is. A huszonhatodik fejezetre érkezett a legtöbb szavazat, ezért ezt a részt írtam meg úgy, ahogy Damian átélte. Jó olvasást! :)

Elgémberedett nyakkal ébredtem. A repülő ülése sosem tartozott a világ legkényelmesebb helyei közé, de azért egy New York-Párizs járaton, vagyonokat kiperkálva egy kicsit azért jobbra számít az ember. Előrehajoltam, hogy kiroppantsam a hátamat, miközben a stewardess elsétált mellettem a szűk folyosón. Legnagyobb pechemre épp az a nő volt az, aki a nyár eleji, első közös utazásunk alkalmával is a repülőn dolgozott, és akivel elszórakozgattam a WC-ben. Nagyon reméltem, hogy úgy igazítja a dolgát, hogy Keira ne lássa meg. Igazából anya ragaszkodott hozzá, hogy elmenjek Key elé júniusban, de titkon azért örültem neki, hogy nem nekem kell erősködnöm. Amikor odaértem a New York-i reptérre, és kibuszoztam a külvárosba, ahol az egyik olcsóbb hotelben megszállt, megszakadt a szívem. Rosszra számítottam, nagyon rosszra, de az állapot, amiben találtam, minden elképzelésemet felülmúlta. Még engem is megrendített Anne halála, nemhogy őt, úgy, hogy ő nevelte fel, ő foglakozott vele. Úgy, hogy ő volt az anyja. Kisírt szemekkel ült a szoba közepén álló rozoga ágyon, ölében a naplóját tartotta, kezében egy elöregedett szénceruzát. Rajzolt. Mindig, állandóan rajzol. Így búcsúztunk el anno, amikor ő tizenöt volt, én pedig tizennyolc. Akkor is rajzolt. Ettől függetlenül csodálatosan nézett ki, a haja laza kontyban állt, fehér pólót és farmer rövidnadrágot viselt. Tornacipője a lábán volt, de ez sem zavarta abban, hogy feltegye az ágyra. Egy hatalmas, fekete bőrönd, egy szürke sporttáska és egy kisebb, piros utazótáska állt a sarokban. Ekkor láttam először, három év elteltével. Borzasztóan hiányzott. Jobban, mint azt bárkinek, bármikor képes lettem volna bevallani.

Sosem volt korábban barátnőm. Egyszer sem. A lányok körében mindig is kedvelt voltam, ami eleinte hidegen hagyott, de amikor láttam, hogy Keira még véletlenül sem lát bennem többet puszta barátnál- esetleg egy testvérnél-, eldöntöttem, hogy minden adandó alkalmat kihasználok arra, hogy jól érezzem magam. Tizenhat voltam, amikor az egyik osztálytársam, Becca, elég feltűnően hajolt le előttem, hogy kivegyen valamit a táskájából, ami a földön volt. A hormonháztartásom már akkor is rendben volt, és mint minden normális, érett tizenhat évesnek, nekem is egyből az ugrott be. Tudtam, hogy Becca külön nekem címezte a kis magánszámát, ezért felálltam (és nem csak én...khm.), csuklón ragadtam, és kihúztam magam után az iskola mögé. A lány már tapasztalt volt, havi egy-két fiút fogyasztott el, ezért sejtettem, hogy nem én leszek neki az első-úgy, ahogy ő nekem volt. Nekiestem, és nem is kérette magát sokáig. Gyorsan túlestünk rajta, és mindketten, mint aki jól végezte dolgát, visszasétáltunk a suliba. Aznap délután együtt voltunk Keira-val, mert Lia és Anne elküldtek minket bevásárolni. Ő csak dobálta bele a listára írt dolgokat a kosárba, én pedig figyeltem őt. Elképzeltem, milyen lehet vele. Milyen lehet kényelmesen fekve, nem pedig egy koszos falnak nyomódva csinálni. Milyen lehet olyasvalakivel átélni ezt, aki iránt tényleg érzek valamit? Keira-val csodálatos lett volna. Amikor észrevette, hogy megállás nélkül őt bámulom, megkérdezte, mi bajom. Durván rávágtam, hogy "bocs, legközelebb majd becsukom a szemem, amikor a látóhatáromon belül kerülsz", majd elfordítottam a fejem. Miután Párizsba költöztünk, nagyon beleszoktam ebbe az életvitelbe. Már nem csak bulikban szedtem fel lányokat, de a különböző kávézók pultosait is egyszer-egyszer kihasználtam arra, hogy elégedett legyek. Minduntalan Key járt a fejemben, mikor végeztünk, és a sliccemmel babráltam. Az ő arcát láttam magam előtt, ahogyan angyalian elmosolyodik, közelebb lép hozzám, és puha ujjaival végigsimítja meztelen felsőtestemet. Gyűlöltem, hogy nem lehet itt velem, azt meg talán még jobban, hogy sosem lehet az enyém.

Amikor Anne meghalt, és kiderült, hogy Key a nyarat velünk tölti majd, Párizsban, egyik szemem sírt, a másik nevetett. Tudtam, hogy nagyon jó lesz vele újra találkozni, beszélgetni, megérinteni, még ha csak egy vállveregetés erejéig is, de közben ott motoszkált a fejemben a gondolat, hogy talán már semmi sem lesz ugyanolyan. Megváltoztam, olyan pasi lettem, akiket a nők szex közben istenítenek, utána meg undorodnak tőlük, hiszen többé biztosan nem keresik őket. Erre vall az is, hogy kizárólag Becca nevére emlékszem, de rá is csak azért, mert vele történt meg először. Rettegtem tőle, hogy az amúgy is hullámzó kapcsolatunk Keira-val végleg zátonyra fut, és nem lesz lehetőségünk beletörődni a másik természetébe, mert mire összemelegednénk, Key betölti a tizennyolcat, és visszamegy Amerikába.

A nyár eleji, első közös utazásunk során azért kötöttem ki a WC-ben egy dögös stewardess-sel, mert Keira totál felcsigázott. Mielőtt -egy csaj miatt- összebalhéztunk volna Ben-nel, többször mondta, hogy érdemes lenne szakemberhez fordulnom, amiért konkrétan egy asztallábra is rá tudok izgulni. Oké, ennyire vészes azért nem volt a helyzet, és nem értem, mi kivetnivaló van abban, ha a csinos lányokkal kölcsönösen elszórakoztatjuk egymást, de valljuk be, Key még egy otthonkában is képes lenne olyan szexin kinézni, hogy már a látványától elmenjek. Az meg csak rátett egy lapáttal a dologra, hogy egy virágos, nyári kisruhát viselt (anya szerint Anne miatt feketében akart járni, de sikerült lebeszélnie róla. Főleg a forróság érve győzte meg, de azért az sem volt utolsó szempont, hogy Anne utálta a feketét), ami mellben elég kivágott volt. Konkrétan kikandikált a melltartója széle. Egek, Keira annyira gyönyörű! A mellei mindig is népszerűek voltak, többek között ezért is vertem meg az egyik régi osztálytársát. Listát készített a suliba járó legdögösebb lányokról, és Key, a mellei miatt, dobogós helyre került. A srácot elgyepáltam, másnap pedig behívták anyát az igazgatóhoz, aki cseppet sem volt boldog, hiába védekeztem azzal, hogy mindent Keira-ért tettem. Emellett Key szoknyája alig takarta el a combja felső részét, és amikor leült mellém, az anyag még feljebb csúszott. Egyre kényelmetlenebbül éreztem magam, főleg a nadrágomban uralkodó helyzetek miatt, és itt volt a lehetőség, egy csinos, fiatal stewardess személyében. Bolond lettem volna magam elintézni a dolgot, ha akadt hozzá társaság is.

Arra azonban nem számítottam, hogy pár héttel később újra összefutunk, épp egy zsúfolt repülőn, úgy, hogy az immár hivatalos barátnőm mellettem békésen szunyókál.

Nos, igen. Keira Wesley a barátnőm lett. Fogalmam sincs, mit tettem ezért, hogy mivel érdemeltem ki mindezt, de az biztos, hogy életem legnagyobb ajándéka ez a lány. Évekig próbáltam elnyomni magamban a különös érzéseket vele kapcsolatban, mindig is tuskóként viselkedtem vele, remélve, hogy ezzel elérem a célom, és végleg kiverem őt a fejemből, de nem sikerült. A New York-i kiruccanásunk pedig, egy-két buktatóval ugyan, de végül jól sült el. Már nem tagadtam, hogy fülig szerelmes vagyok belé.

Key mozgolódni kezdett mellettem. Néma hálát rebegtem, hogy a stewardess mögött becsukódott az ajtó, ami a konyhába vezetett, és hogy előtte nem vett észre. Kipillantottam az ablakon; már láttam az Eiffel-torony legtetejét. Megérkeztünk.

- Hol vagyunk? - ásított egy hatalmasat Keira. Összekulcsoltam az ujjainkat, közelebb hajoltam hozzá, és adtam az arcára egy puszit.

- Párizsban. Hamarosan leszállunk. - és nem is tévedtem. A pilóta bemondta, hogy kössük be az öveinket, mert megkezdjük a landolást. A konyha ajtaja kinyílt, és két stewardess jelent meg. Ő volt az egyikük. Ajkaimat egyből Keira-éira tapasztottam, ezzel eltakarva a saját, és Key arcát is. A lány először nagyon meglepődött, de visszacsókolt, sőt, még a pólómba is belemarkolt.

- Elnézést. - köszörülte meg a torkát mögöttünk az egyik légiutas-kísérő. Kénytelen voltam eltávolodni Keira-tól, és mindenre felkészülve fordultam hátra. Legnagyobb megkönnyebbülésemre egy idősebb nő kért meg minket, hogy kapcsoljuk be a biztonsági öveinket. Hát, ezt megúsztam.

Miután kikecmeregtünk a gépből, és felvettük a csomagjainkat, egymás kezét fogva igyekeztünk a terminál felé. Anyu már várt ránk, ha időben érkezett.

- Szerintem engedd el a kezem. - kérte halkan Keira. Értetlenül fordultam felé.

- Miért?

- Mert Lia nem tud erről az egészről, és szerintem kissé meglepődne. - magyarázta kuncogva.

- Jogos. - bólintottam. Oké, az számít, ha amúgy szerintem az apám minden áldott nap leadta a forró drótot neki, hogy épp hányadán áll a kapcsolatunk Keira-val? Éppen ezért, nem is eresztettem el a kezét. Imádtam az érintését, hülye lettem volna véget vetni neki. Abban a pillanatban, ahogy egy csapat japán turista kikerült a képből, megpillantottam anyát. Boldogan integetett, és izgatottan mosolygott, a terminál másik végében. Keira felé fordultam. - Hát akkor, épp itt az ideje, hogy megtudja, nem? - kérdeztem, hirtelen ötlettől vezérelve, majd megcsókoltam Keira-t. Ő először azt sem tudta, mi folyik körülötte, de végül megadta magát, átkarolta a derekamat, és beleveszett a csókba. Pont, mint én. Miután vagy heten nekünk ütköztek, eltávolodtunk egymástól, és megindultunk anyu felé. Láttam rajta a vegytiszta meglepetést, és a távolság csökkenésével az egyre fokozódó örömöt is. Amikor odaértünk hozzá, rávetette magát Keira-ra.

- Úgy tudtam, annyira, de annyira tudtam! - kiáltott fel vidáman. - Hát akkor nem volt felesleges, hogy megkértem Evan-t, hogy egy szobába rakjon titeket! - idétlenül kezdett fel-alá ugrálni. Habár ő volt köztünk a legidősebb, mégis ő viselkedett a leggyerekesebben.

- Szóval az a te sarad. - jegyeztem meg csípősen, bár reméltem, kiérzik a hangomból áradó iróniát. A lehető legjobb döntés volt Evan részéről, hogy egy szobába helyezett el minket Keira-val. Tekintetem találkozott anyuéval. Amikor Amerikába mentem, azért indultam el, hogy megismerjem az apámat. Azt az embert, aki anyám szerint elhagyott, mikor még járni sem tudtam. Aztán, amikor odaértem, Evan előállt egy másik sztorival, miszerint anya nem szólt neki a terhességről, ezért nem is keresett, csak jó pár évvel a születésem után, amikor végre tudomást szerzett rólam. Mégis mi jár ilyenkor az ember fejében? Az, hogy egy zabigyerek. Hogy egy elbaltázott éjszaka eredménye, olyasvalaki, akinek nem is kellett volna a világra jönnie. Mindezek után pedig még az is kiderül, hogy az anyám, az egyetlen ember, akit ismerek a családomból, hazudott nekem. Hogyan is értelmezi ezt az ember? Úgy, hogy tényleg nem kell senkinek. Senki sem tartja annyira, hogy őszintén megmondja neki, mi történt pontosan huszonegy évvel ezelőtt. Ha Keira nem lett volna velem New York-ban, talán még fel is gyújtom az egész kicseszett várost.

- Igen. - bólintott anya, visszarántva ezzel az előző beszélgetésbe. - Amikor elrepültetek, egyből felhívtam őt, és megkértem, hogy nagyon vigyázzon rátok. - olyan széles vigyor terült szét az arcán, mint akkor, amikor utoljára együtt nevetett Anne-nel, a betegsége kiderülése előtt. Régóta nem láttam ilyen boldognak.

- Ezek szerint arról is tudtál, hogy Christian... - szólalt meg Keira is. Ránéztem; láttam a szemében csillogó elveszettséget. Bármit megadtam volna azért, hogy őt is olyan felhőtlenül boldognak lássam, mint az anyámat.

- Azt csak sejtettem. - mondta anya. - Gondoltam, hogy Evan nem adna ki egy rakat pénzt csak úgy, ajándékból a te repülőjegyedre is. De, ezek szerint, nagyon is megérte elmennetek. - tekintetét még egyszer végigvezette rajtunk, és egy kicsit hosszabb időre meg is állapodott összekulcsolódott ujjainknál. A csomagjainkat cipelve léptünk ki a melegbe, egyenesen a parkoló felé tartva. Keira és anya fecsegni kezdtek New York-ról, de én néma maradtam. Sejtettem, hogy kettejük között lezajlik még egy amolyan "lányos" csevej, amiben anya kifaggatja Keira-t, hogy lefeküdtünk-e, romantikus voltam-e, mondtam-e valamit, s a többi.

A kocsihoz érve az anyósülést céloztam meg, míg Key hátra pattant be. Anya már tizenhat éves koromban noszogatott, hogy szerezzek jogosítványt, de nem volt kedvem tanulni, amikorra meg a legtöbb osztálytársam beiratkozott a tanfolyamra, alig maradt pénzünk, mert sokat segítettünk Anne-en. A vizsga emiatt tolódott, egészen odáig, hogy most, huszonegy évesen sincs meg. Amíg kiértünk a reptérről, Keira még elhadarta, hogy New York továbbra is nagyon szép, majd a fejét az ablakhoz támasztotta, és lecsukódott a szeme. Anya ellenőrizte a visszapillantóból, hogy valóban alszik-e, de amikor semmire sem reagált, megmarkolta a kormányt.

- Na, édes kisfiam. - kezdte, szigorú hangon. - Mesélj csak nekem erről a kapcsolatról! - kérte. Vagyis inkább utasított.

- Hagyjál már! - könyököltem az ablakpárkányra. - Majd megbeszéled Keira-val. - vonogattam a vállam.

- El ne képzeld, hogy mindent csak tőle fogok megtudni. - rázta a fejét. - Kérlek, mondd, hogy még nem szexeltetek! - hangja könyörgőre váltott, valószínűleg elképzelte, ahogy kihasználom Key-t, majd otthagyom, ahogy eddig mindenkivel tettem.

- Fúj, anya! - fintorodtam el. - Ezt meg pláne nem tárgyalom meg veled.

- Csak annyit mondj, hogy megtörtént-e már, vagy nem! - siránkozott.

- Nem. - böktem ki végül, mert tudtam, hogy addig úgysem hagy békén. - Elsősorban azért nem, mert őt nem akarom elveszíteni. No nem mintha probléma lenne ilyen tájt a képességeimmel. - vigyorodtam el, mire anya csak a szemét forgatta. - Ő fontos. - folytattam, elkomolyodva.

- Szereted őt, Damian? - kérdezte anya. - Őszintén. - tette hozzá. Nagy sóhajjal pillantottam bele az autó tükrébe, aminek a sarkából pont látszódott a hátsó ülés. Nem vagyok egy nagy autós-zseni, de szerintem ezen a tükrön állítani kéne. Keira látványa azonban kárpótolt mindenféle rosszul álló tükrön. Selymes haja ráhullott csukott szemeire, ahogy arccal az ablak felé fordult. Ajkai halvány mosolyra görbültek álmában. Annyira...tökéletes volt.

- Mindennél jobban. - bólintottam. - Őszintén. - erősítettem meg. Anya elmosolyodott, és csendben vezetett hazáig.

- Hihetetlen üres volt nélkületek a lakás! - anya becsukta mögöttünk az ajtót. Keira úgy sétált előttem, mint egy holdkóros, hiszen percekkel azelőtt ébresztettem fel odalent, a kocsiban. - Sőt, mi több, az egész város nyugodt volt az elmúlt három hétben. - mondta anya nevetve. Nos, valóban. Az első pár hetünk itt, Párizsban nem alakult túl nyugisan, volt akkor eltűnés mindkettőnk részéről a nagy-nagy kiborulások idején. Key, miután letette a bőröndjét a falnál, levetette a cipőjét, és ásított egy hatalmasat. Minden vágyam egy hűsítő zuhany volt, ezért kihalásztam a táskámból a fürdőszobai holmimat, és bevonultam a mosdóba, egy "elmentem zuhanyozni" kiáltással. Miután becsukódott mögöttem az ajtó, háttal nekidőltem. Egy nap. Egyetlen kikúrt nap, és Keira felnőtt lesz. Nem lesz többé sem hozzám, sem anyához köze. Azt csinál, amit akar. Oda megy, ahova akar. Többé nem lesz köteles bejelenteni ezt nekünk. Szörnyű volt ebbe belegondolni. A zuhanytálcában állva, langyos vizet magamra folyatva visszaemlékeztem a napra, amikor Christian Wesley becsöngetett hozzánk, és egy gyereket hozott. Három éves voltam, alig pár hét választott el az óvoda megkezdésétől. Addigra megszoktam, hogy míg a legtöbb gyerek a szüleivel él- anyukájával és apukájával-, nekem az anyám és a legjobb barátnője jutott. Sosem volt ezzel problémám, csak épp sok anyuka a játszótéren nem tudta eldönteni, hogy ki is az enyém, mert hol Anne, hol anyu vitt le oda. Ettől függetlenül vidám gyerek voltam, minden guruló dologra felálltam, és általában el is estem, de olyankor felpattantam, leporoltam magam, és újra megcsináltam azt, amit nem kellett volna. Anya épp kutyafuttában rohant utánam, mert a a folyosói csúszós padlót kihasználva fél lábbal beleálltam a lavórba, és a szabad lábammal hajtottam magam, amikor csöngettek. Anne nyitott ajtót; tisztán emlékszem, hogy anya felkapott, és összeráncolt homlokkal sietett a bejárathoz. Egy férfi állt az ajtóban, és hadarva magyarázott, de én semmit sem értettem belőle. Anne totál lefagyva hallgatta őt, majd hátrált egy lépést, és becsukta az ajtót. A kezében egy nagyobb csomag volt. Odanyúltam, tudni akartam, mi van benne, Anne azonban lehúzta a kezében lévő valamiről a rajta lévő puha, fehér plédet. Azonnal visszakoztam, ahogy egy kisbabát pillantottam meg a kezében. Értetlenül kapkodtam a fejem anya és a barátnője között, de egyikük sem szólalt meg. Végül a jövevény hangos sírásban tört ki, ez pedig a némaság megtörésére ösztönözte Anne-t is.

- Damian, ő itt az új családtag. A neve Keira. - nem kérdeztem többet. Anne a szobám felé sétált, kezében a hangosan síró Keira-val. Kapálózni kezdtem, látni akartam, Anne mit művel az ÉN szobámban a kislánnyal. Anya utánuk indult, velem a karjában, és mikor az ajtóhoz értünk, Keira már a bent hagyott pelenkázón feküdt, szájában cumival. Anya berakott a kiságyba, és levette rólam a zoknit, ami azt a célt szolgálta, hogy ne fázzak fel a hideg kövön. Még most, tizennyolc évvel később is határozottan emlékszem, mennyire meleg volt azon a nyáron.

Szándékosan nem töröltem le magamról minden vízcseppet, élveztem, hogy még hűtik kicsit a testemet. Felkaptam a boxeremet, amit bekészítettem, és célirányosan a vendégszoba felé igyekeztem. Anya az étkezőasztalnál kávézott, és sokatmondó mosollyal nyugtázta, hogy a szobám irányának szöges ellentéte felé sétálok. Bekopogtam, bár magam sem értem, miért. Valójában, cseppet sem bántam volna, ha Key pont meztelen, amikor belépek. Az ágyon feküdt, tekintetét a plafonra függesztette, és csak azért szakította el onnan, mert én megérkeztem. Odamentem hozzá, és befészkeltem magam mellé. Átkaroltam, ő pedig úgy helyezkedett, hogy fejét a vállamra hajthassa. Mi tagadás, úgy illett oda, mintha csak oda találták volna ki. A jobb lábammal végigsimítottam az ő lábfején, mire ő összegabalyította őket. Miután elhelyezkedtünk, féltem, hogy a kis Damian megint életre kel a boxeremben, de szerencsére semmi ilyesmi nem történt. Pedig, ha valamikor, akkor most aztán biztosan megtörténhetett volna bármi! Percekig csak heverésztünk így, de megállás nélkül egyetlen gondolat foglalkoztatott.

- Elmegyünk később moziba? - tettem fel a kérdést, amit évek óta fel kellett volna tennem.

- Úgy érted, hogy ma később, vagy a héten később? - kérdezett vissza, apró mosollyal az arcán.

- Úgy értem, bármikor. - vontam meg a vállam. - Szeretnék minél több időt eltölteni veled szeptemberig. - suttogtam. Amikor felemelte a fejét, és felkönyökölt, mérhetetlen csalódottság öntött el.

- Még csak lehetőségeket sem ismerek a jövőmmel kapcsolatban, Damian. - mondta gondterhelten. Felsóhajtottam, majd a tenyerembe temettem az arcomat.

- Oké. - én is ülő helyzete tornáztam magam. - Adj egy papírt. - kértem.

- Honnan a viharból szerezzek én neked papírt? - Keira arcán értetlenség suhant át.

- Tehetetlen. - másztam le az ágyról, és az íróasztalhoz mentem, hogy papírt keressek.

- Tuskó. - kontrázott azonnal Key. Már el is felejtettem, milyen mókás tud lenni a vita vele, ezért nem tágítottam.

- Gyáva. - feleltem.

- Idióta. - Keira egyre idegesebb lett.

- Felkészületlen. - morogtam, az íróasztal fiókjában kutakodva.

- Türelmetlen. - vágott vissza, miközben én kiviharoztam a szobából, egyenesen át, az enyémbe. Turkálni kezdtem a jegyzeteim között, és végül a kezem közé akadt egy üres lap. Nagyszerű. Egyből mentem is vissza hozzá.

- Na tessék. - csuktam be magam mögött az ajtót. - És akkor te vagy a stréber meg a művész. - letelepedtem az ágyra, úgy, hogy Keira-val szembe kerüljek.

- Senki sem mondta, hogy művész, vagy stréber lennék. - közölte, tettetett sértettséggel Key.

- Szóval. Lehetséges városok. - bekapcsoltam a tollat, a papírt a térdemre fektette, és leírtam az első oszlop címét. - Párizs? - reménykedve pillantottam fel. Ugyan a világ végére is követtem volna őt, engem mégiscsak ide köt az egyetem, és az lenne a legkézenfekvőbb, ha ősztől Keira is itt maradna.

- Egyértelműen. - bólintott, mire hatalmas betűkkel lefirkantottam Párizst.

- New York? - ötleteltem. Keira-nak ez a lehetőség is tetszett, ezért kénytelen voltam ezt is felvenni a listára. Hirtelen fogalmazódott meg bennem egy javaslat, amit azelőtt kérdeztem meg, mielőtt átgondoltam volna. - Arkansas?

- Határozottan nem, nem és nem. - tiltakozott. Már akkor tudtam, hogy halott ötlet, amikor feltettem a kérdést, ezért nem is strapáltam magam ellenérvek felállításával.

- Más? - több eshetőség nem ugrott be.

- Esetleg Barcelona. - vonta meg a vállát Keira. Barcelona?

- Barcelona? - esett le az állam. Mondjuk, az legalább Európában van. - De hát nem is tudsz spanyolul! - lássuk be, harmatgyenge próbálkozás.

- Franciául sem tudok, mégis itt vagyok, Párizsban. - ellenkezett.

- Igaz. - bólintottam. - Oké, akkor jöhet a tevékenység. - írtam fel a következő oszlop nevét. - Egyetem, fősuli, munka?

- Nagyjából. - Key odamászott mellém, és közelsége rögtön kiváltotta belőlem a megfelelő kémiai reakciót. Megembereltem magam, és felírtam azt, amiket az imént felsoroltam. Össze is kapcsoltam őket, és odaírtam, hogy "a kettő együtt lenne a legjobb", remélve, hogy ezzel egy kicsit elterelhetem a figyelmemet Keira közelségétől. Nem ment. Ledobtam a papírt és a tollat a földre.

- Oké, meguntam. - jelentettem ki, és megragadtam Keira derekát. - Csináljunk mást. - vigyorodtam el. Magamhoz húztam, és megcsókoltam. Hamarosan már odáig fajultak a dolgok, hogy a sötétben tutira látszódott volna, ahogy szikrák pattognak köztünk. Key hanyatt dőlt, én pedig fölé kerekedtem. Egy darabig csak a száját csókoltam, miközben kezeimmel végigsimítottam az egész felsőtestét. Sok- tényleg rengeteg- női felsőtestet simítottam már végig, de Keira-é volt határozottan és toronymagasan a legtökéletesebb. Nem sokáig tudtam türtőztetni magam, ajkaim önkéntelenül is a nyaka felé vándoroltak.

- Damian. - Keira a hasamra vezette a kezeit. Az eddigi tevékenységeink is megmozgatták a kis Damian-t, ez a mozdulat azonban végzetes volt. Ha észre is vette mindezt Key, nagyon jól titkolta. Nagy erőfeszítések árán ugyan, de elszakítottam ajkamat a bőrétől, de végül mégsem bántam ezt meg, mert csodaszép arca édesen lángolt. Amikor felemelte a kezét, és gyengéden végighúzta hüvelykujját az ajkam vonalán, eldőlt a sorsom. Őrülten, és végzetesen beleszerettem Keira Wesley-be. Finom puszit nyomtam a számnál lévő ujjára, majd lehajoltam, és megint megcsókoltam. A kis Damian odalent észhez tért, és rájött, hogy ez az egész már nagyon, nagyon nem róla szól.

- Key, kérdezhetek valamit? - eltávolodtam tőle, már megkockáztattam, hogy deréktől lefelé is lásson, mert éreztem, hogy nincs probléma. Megragadtam Keira csuklóját, őt is ülő helyzetbe húztam; így került ő a két lábam közé. Végül kiböktem azt, amit még soha, egyetlen lánytól sem kérdeztem meg. - Eljönnél velem randizni?

Másnap reggel Key mellett ébredtem. Hozzá tudnék szokni a látványhoz, ahogy felém fordulva, kezeit álla alá gyömöszölve, édesen szuszogva alszik. Tizennyolc. Ma van a tizennyolcadik születésnapja. Apró puszit leheltem a homlokára, ügyelve arra, hogy ne ébredjen fel. Kimásztam az ágyból, és kimentem a konyhába. Anya az asztalnál ülve telefonált.

- Jó, akkor pontban tizenegykor érkezik a gép, és nem lesz késés. - firkált valamit a kezében lévő tollal a határidőnaplójába. - Rendben, köszönöm szépen! Viszont hallásra. - a pult mögé léptem, és álmosan töltöttem magamnak kávét.

- Kivel beszéltél? - kérdeztem, miközben letelepedtem anyával szembe.

- A reptérrel. Evan, Mariah, Aaron, Hilary, Mira, Denis és Christian tizenegykor szállnak le. - magyarázta. - Születésnapi meglepetést szervezek Keira-nak, a galériába. Tudtam, hogy nélkülük nem élvezné annyira, ezért megkértem Christian-t, hogy segítsen összehozni. Megismerkedett még mással is odakint?

- Az a bolond barátnője rajta van a listán? A spanyol. - fordítottam magam felé a naptárát. Igen, Mira neve ott díszelgett, az ötödik sorban. - Nem, más nincs. - kortyoltam bele a kávémba.

- Rendben. Akkor én most elmegyek a tortájáért, meg behozom őket a reptérről, te vegyél neki ajándékot, és segíts Camille-nak feldíszíteni a galériát. - adta ki az utasítást anya.

- Várj. - szóltam utána, mikor már felállt. - Mit mondjak neki, hová megyek?

- Ne már, Damian. - csóválta a fejét anya. - Feltalálod te magad. - hagyta rám, majd felkapta a táskáját, és elrohant. Sóhajtva készítettem egy kávét Keira-nak is, és épp lementem volna a sarki pékségbe reggeliért, ha nem támolyog ki a szobából. Odajött hozzám, és átölelt. Semmi kifogásom nem volt a dolog ellen.

- Boldog születésnapot, Key. - suttogtam a fülébe. Eltolt magától, épp annyira, hogy a szemembe nézhessen. Egyik kezét elvette a derekamról, és kisimított az arcából egy adag hajat.

- Basszus, az ma van. - motyogta. Nevetve nyúltam a pulton álló kávéja után.

- Tessék. - Keira hálás mosollyal vette el, és ült le az asztalhoz. - Nagyon sajnálom - köszörültem meg a torkom. - de el kell mennem. Most szóltak az egyetemről, hogy valami nem stimmel az adataimmal, és el kell intéznem. - Key félálomban iszogatta a kávét.

- Persze, semmi gond. - vonta meg a vállát. - Menj csak. - még egy aprócska mosolyra is futotta. Talán mégsem rág majd be annyira. Odasiettem mellé, és nyomtam az arcára egy puszit. Miközben bementem a szobámba, még egyszer visszanéztem rá. Még reggel, álmosan is, úgy, hogy a párna nyomot hagyott az arcán, számomra ő a leggyönyörűbb a világon.

- Seggfej vagy. - jelentette ki Camille, az ékszerboltos füle hallatára. Kettőnk diskurálásai mindig is érdekesek, mert keverten beszélünk, hol angolul, hol franciául. Szerintem ezt direkt mondta franciául, hogy az idősödő bácsi értse.

- Miért mondja ezt mindenki? - tártam szét a karjaimat, angolra váltva.

- Mert mindenkinek igaza van. - rántotta meg a vállát Camille, és kivette az üvegpult tetejére fektetett bársonydobozból azt a nyakláncot, amelyiket kinézett. Camille szerint azért vagyok seggfej, mert gyűrűt akartam adni Keira-nak a születésnapjára. - Gyűrűt akkor adj neki, amikor feleségül akarod venni. - magyarázta.

- Minden nap minden órájában? - vontam fel a szemöldököm. Camille belebokszolt a vállamba.

- Megint seggfej vagy. - közölte rezzenéstelen arccal. Mielőtt reagálhattam volna, a magasba tartotta a kiszemelt ékszert. Az ezüstláncon az Eiffel-torony kicsinyített mása függött, mellette egy rózsaszín szívvel. - Ezt kérjük. - fordult a bácsi felé Camille.

- Hé, én fogok fizetni, baj lenne, ha megnézném? - háborodtam fel.

- Nem rémlik, hogy azért rángattál ide, hogy segítsek választani? Választottam. Te fizetsz és kussolsz. - intézte el egyetlen pillanat alatt Camille. Bár az ismertségünk elején vele is egyetlen célom volt, ma már tudom, mekkora butaság is lett volna megfektetni, majd elfelejteni őt is. Camille mostanra a legjobb barátom lett, annak ellenére, hogy az öccse elég rendesen kihúzta a gyufát azzal, amit Keira-val művelt. Kifizettem a nyakláncot, a bácsi egy fekete bársonydobozba is belerakta, majd a galéria felé indultunk. Camille már tegnap bevásárolt mindent, ami a díszítéshez kell, ezért gyorsan felpakoltunk mindent. Épp az egyik szalagot kötöttem oda a pult széléhez, amikor nyílt az ajtó. Először értetlenül pillantottam oda, elvégre ki van írva, hogy "Péntek: szünnap", de amikor az apámat láttam belépni a galériába, megnyugodtam. Anya őt, Mariah-t, Aaron-t és Hilary-t hozta el első körben a reptérről. - Oké, én indulok Keira-ért. - kapta fel a vállára a táskáját Camille. Aaron segített befejezni a díszítést, majd egy órával később mindenki jelen volt. Épp Christian-nel beszélgettem, amikor az ajtó fölé szerelt csengő megszólalt. Kizárt, hogy ilyen hamar ideértek, ráadásul Camille csörget minket telefonon, amint beértek az utcába. A kezem önkéntelenül is ökölbe szorult, amint megláttam Ben-t. Folyton az az este jár a fejemben, a parton, amikor a szemem láttára megcsókolta Keira-t. Kezet rázott mindenkivel, bemutatkozott apámnak és Christian-nek, majd odajött hozzám.

- Fletcher. - biccentett, mintegy köszönésképpen.

- Dessauge. - utánoztam őt.

- Remélem, nem baj, hogy eljöttem. - mondta. - Szeretném felköszönteni őt.

- Hidegen hagy, mit csinálsz, amíg nem nyúlsz hozzá. - zártam rövidre a beszélgetést, ugyanis egyből elfordultam, hogy válthassak pár szót Mariah-val is. Magamat is megleptem azzal, hogy nem utasítottam el csípőből apám új barátnőjét, és az ő gyerekeit. Sőt, Aaron-nal, talán a viszonylag hasonló korunk miatt, egész jól kijöttem.

Amikor Camille neve villogott anya telefonjának kijelzőjén, mindenkit összeterelt a galéria közepére, és izgatottan vártuk a születésnapost. Percekkel később nyílt is az ajtó, és mindannyian egyszerre kiáltottuk, hogy "Boldog születésnapot, Keira!". A barátnőm totál lesápadt, bár ez inkább a meglepetésnek, mintsem a rosszullétnek volt köszönhető. Nem tudta hova tenni Mira és a többiek jelenlétét, de látszott rajta, mennyire örül neki. Mindenkit átölelt, és megköszönte a gratulációkat, Ben és én maradtunk utoljára. Egymás mellett állva figyeltük a megható jelenetet, és bár Ben épp levegőt vett, hogy megszólaljon, én ott hagytam őt. Odaverekedtem magam Key mellé, aki összefonta maga előtt a karjait, és elmosolyodott.

- Dolgod van, mi?

- Ja. - bólintottam. - Ezt itt - mutattam körbe - el kellett valakinek intézni.

- Aki én voltam. - törte össze azon nyomban a Keira fejében szép lassan összeálló gondolatokat az anyám.

- Kösz, anyu. - motyogtam. Sértettségemet azonnal elűzte Keira, aki lábujjhegyre állt, és nyomott egy puszit az arcomra. Eszembe jutott a farzsebemben rejtőző ajándék, ezért összekulcsoltam az ujjainkat. - Sétáljunk. - javasoltam.

- Na már! - nyöszörgött Mira. - Elrabolod a díszvendéget?

- Valakinek őt is szórakoztatnia kell. - kacsintottam egyet Keira barátnőjére. Az ajtó felé indultunk, de Ben az utunkat állta.

- Sziasztok. - köszönt, úgy, mintha mi még nem találkoztunk volna. - Megértem, Fletcher, ha utálsz, de szeretnék néhány szót négyszemközt váltani Keira-val. - biccentett a barátnőm felé Ben.

- Nem utállak, Dessauge. - feleltem kimérten. Ugyan nem hazudtam, mégsem mondtam teljesen igazat. - De figyellek. - jelentettem be. Elengedtem Key kezét. - Ha egy ujjal is hozzáérsz, levágom a kezed. Világos?

- Mint a Nap. - bólintott Ben. Keira és ő az egyik sarokba húzódtak, amíg én a bejárat mellett szobroztam. Kövezzen meg bárki, akárki, aki szívesen tűri, hogy a barátnője azzal a sráccal beszélgessen, meghitten, kettesben, egy csendes sarokban, akitől az első csókját kapta, és aki az első barátja volt, de én majd' felrobbantam. Oké, őszinte leszek. A féltékenység a gyomromból indult, és őrülten marva kúszott fel a torkomig, miközben le sem vettem a szemem Ben arcáról. Habár Keira elkönyvelte, hogy elsősorban azért volt rá szüksége Ben-nek, hogy legyen valaki, akivel bosszanthatja az anyját, tudtam jól, mi jár Ben fejében, miközben végigméri Key-t. És nagyon, de nagyon nem az anyja. Figyelmemet elterelvén, gyakorolni kezdtem fejben azt, amit mondani fogok Keira-nak. Volt egy-két gyengébb pillanatom az utóbbi években, amikor elképzeltem, hogyan vallok szerelmet bárkinek is. Mindig, amikor a fantáziámban ránéztem az alanyomra, Keira-t láttam magam mellett. Azt akartam, hogy ugyanolyan jól sikerüljön a valóságban is, mint a fejemben. Key hirtelen fordult el Ben-től, és szinte dühösen jött oda hozzám. Nem kérdeztem tőle semmit; ismerem az érzést, amikor minden bajod van, és a többiek azt akarják tudni, hogy pontosan mi bajod van, és ezzel csak még több bajod lesz. Némán összekulcsoltam az ujjainkat, és kiléptünk a párizsi hőségbe. A folyó felé vezettem, egyikünk sem szólalt meg. Végül, amikor már megpillantottuk a hömpölygő Szajnát, én törtem meg a csendet.

- Oké, először is, tudnod kell, hogy még sosem csináltam ilyet, tehát ha elrontom, az a tapasztalatlanság miatt van, nem pedig azért, mert béna vagyok. - közöltem. Láttam Keira-n, hogy lenyugodott az iménti beszélgetése után, ezért amikor leültünk az egyik padra, eleresztettem a kezét. Mindenem reszketett, a gyomrom meg liftezett. Normális az ilyen? - Egész életedben ismertelek, Keira, és elég furcsa belegondolni, hogy mától hivatalosan is felnőtt vagy. - kezdtem. Reméltem, hogy a hangom nem remeg annyira, mint én magam. - Nehéz elfogadni, hogy már nem az a gyönyörű, copfos kislány vagy, aki magasról tojt a világ problémáira, mert megvolt a rózsaszín kisruhás barbie-ja és a sárga biciklije.

- Az egyetlen barbie-mat a szomszéd lánytól kaptam, de te vízfestékkel átmázoltad kékre, és beleszúrtad az egyik virágcserébe, "dísz" címszó alatt. - élénken emlékszem erre az incidensre, Keira napokig nem állt szóba velem miatta.

- Na jó, javítom magam. Ha elrontom, az a tapasztalatlanságom eredménye, vagy azé, hogy beleszólsz. - Keira belebokszolt egyet a vállamba, én meg elröhögtem magam. Ez kicsit oldott a feszültségemen, bár nem lett sokkal jobb. - Nem tudom, hogy hogyan fogsz dönteni. Nem tudom, hogy Párizsban, vagy egyáltalán Európában maradsz-e. Azt sem tudom, hogy velem tartani akarod-e a kapcsolatot. És valójában én sem voltam híres soha a határozott elképzeléseimről. Mindig a pillanat hevében döntök, és makacsul megyek a saját fejem után, mindegy, hogy a többiek mit mondanak. Éppen ezért teljesen megértem, hogy még nem tudod, mihez kezdenél legszívesebben. Azt hiszem, ez részben nekem köszönhető, mert ez a tulajdonságom rád ragadt. - az arcán szélesedő mosoly szárnyakat adott a folytatáshoz. - Én viszont sokkal többet kaptam tőled, mint azt fel lehetne sorolni. Elsősorban azt, hogy rávilágítottál a lényegre. Arra, amit akarok, jó néhány éve. Téged akarlak, Keira. - ahogy kimondtam ezt, hirtelen mintha tonnányi súlytól szabadultam volna meg. Többé nem kell letagadnom sem magam, sem mások előtt. - Tudom, hogy fontos döntést kell hoznod, ami az egész későbbi életedet meghatározza, ezért nem akarlak befolyásolni. Válaszd azt az utat, amit a legjobbnak tartasz! - először nagyon megijedtem a meseszép kék szemeiből lassan, de biztosan leguruló könnycseppektől, de aztán, valami rejtélyes módon beugrott egy romantikus film, amit anya nézett egyszer, én meg véletlenül kimentem a nappaliba. A lánynak épp megkérték a kezét, ő meg bőgött, mint vett malac az új ólban. Ez akkor jót jelent, nem? Kihúztam a zsebemből a dobozt, és felé nyújtottam. - Boldog születésnapot! - Keira remegő kézzel vette el tőlem a dobozt, és gyanakvó tekintettel pattintotta fel a tetejét. Kivettem belőle a nyakláncot, és amíg Key felfogta a haját, én bekapcsoltam neki az ékszert.

- Köszönöm szépen! - szipogta, a nyakamba borulva. - Köszönöm. - ismételte suttogva.

- És lenne itt még valami. - finoman eltoltam magamtól, de csak annyira, hogy épp a szemébe nézhessek. A szívem vadul dobogott, amikor kimondtam. - Szeretlek, Key.