~Hetedik év~

Kint hűvös idő volt, már a Hold is az égről pásztázta az eseményeket, s Wiltshire egyik részén egy magas, hosszú fekete hajú fickó éppen egy kúria felé vette az irányt.

Sötét haja csillogónak hatott a Hold fényétől, és hosszú sok gombos fekete talárja a földet verdeste, minden egyes lépésnél fel-fel suhogott, majd megint a földön húzta a férfi.

A kúria hatalmas volt, óriási sövénnyel vegyítve, mely ösvényt alkotott a bejáratig. A bejárat szintén az egekig ért, és eléggé régi stílusúan nézett ki.

Bent, egy hosszú asztalnál sötét ruhás alakok ültek, és az egyik asztalfőnél egy szintén fekete ruhás kígyó szerű alak ült és egy igen nagy kígyót simogatott. 

Sokan megszeppenve ültek, köztük Draco Malfoy is. Egyik oldalán apja, másikon Venus foglalt helyet.

Draco arca sápadt volt, és sovány, kezeit ölében tartotta, míg rajta kívül szinte mindenki az asztalon.
A fiú szintén fekete ruhában volt, mely még jobban kiemelte sápadt arcszínét.

Venus, aki Draco mellett ült, szintén elég sápadt ábrázattal meredt maga elé, és rá sem mert nézni Voldemortra, vagy bármelyik másik Halálfaló képére.
A lány is fekete ruhát viselt, de ő mégsem vegyült el a többi között, még sápadtan is kilógott közülük.

- Nos? Mit tudtok a Kis Túlélőről? - kérdezett Voldemort, majd gonosz szemeivel végigmérte Halálfalóit. Viszont látszott, hogy az éppen akkor beeső Pitonra szegezi legjobban tekintetét. - Majdnem elkéstél, Perselus.

A professzor elfoglalta a számára kijelölt helyet. Az asztal körül ülők többsége Pitont nézte, miközben ő helyet foglalt, és Voldemort is hozzá szólt.

- Nos? Mit tudsz Potterről?

- Nagyúr, a Főnix Rendje jövő szombaton, alkonyatkor tervezi Harry Pottert elszállítani a biztonságos helyről.

- Szóval a Főnix Rendje...  - az asztal körül ülők egyre izgatottabban mocorogtak székeiken, míg néhányan megmerevedtek, mások ideges ábrázatra váltottak, miközben mindannyian Pitont és Voldemortot figyelték.

- Szombaton... alkonyatkor - ismételte Voldemort. Szemei Pitonét fürkészték.

A legtöbben félrenéztek, mert féltek, hogy a pillantás erejétől ők maguk is megperzselődnek.

Piton azonban nyugodtan nézett farkasszemet Voldemorttal.
Néhány pillanattal később az utóbbi megszólalt.

- Jó. Nagyon jó. És ez az információ...

- ...a korábban említett forrástól származik. - fejezte be Piton.

- Nagyúr, én másképp hallottam. - szólt közbe egy másik Yaxley nevű férfi - Dawlish, az Auror, elkotyogta, hogy Pottert harmincegyedikéig, a tizenhetedik születésnapjáig nem fogják elvinni.

- A forrásom szerint egy másik nyomot is hagynak hátra, hogy megtévesszenek minket, és szerintem ez az. - mondta Yaxley.

Voldemort nem szólt egy szót sem, csak hallgatott.

- Biztosíthatom, Nagyúr, hogy biztos abban amit mondott. Mármint Dawlish. - mondta Yaxley.

- Ha tényleg összezavarták, akkor persze hogy biztos benne. - válaszolta Piton. - Biztos lehetsz benne, Yaxley, hogy az Auror Hivatal nem kap további szerepet Harry Potter védelmében. A Rend azt hiszi, hogy beszivárogtunk  már a Minisztériumba.

Voldemort elgondolkodva figyelte az asztal felett lassan forgó testet.
- Nagyúr, - folytatta tovább Yaxley - Dawlish azt mondta, hogy egy csapat auror fogja kísérni Harry Pottert.

Voldemort felemelte egyik kezét, mire Yaxley egyből befogta a száját.
Voldemort Piton felé fordult.

- Ezután hová rejtik el Pottert?

- A Rend egyik tagjának otthonába. - válaszolta Piton. - A forrásom szerint az új hely megkapott minden védelmet, amit a Rend és a Minisztérium együttesen nyújtani tud.

- Hát rendben. Mi akkor is elkapjuk a fiút. Eddig figyelmetlen voltam, most már okosabb vagyok. Én fogom megölni Harry Pottert. És mint ahogy mondtam, ugye meg kell ölnöm Pottert, és ahhoz kell egy pálca, mivel az enyém és az övé, testvérek. Ugyanaz a magjuk. Így, hogy el tudjam pusztítani, szükségem lesz egy pálcára. Szóval... - itt megállt, és mindenki félelemmel teli tekintettel bámulta az asztalt. - ...valamelyikötök pálcáját el kell hogy vegyem.

Voldemort elindult a széksor mögött, majd megállt Lucius Malfoy mögött.

- Nincs önként jelentkező? - kérdezte Voldemort. - Lássuk csak... Lucius, nem látok rá semmilyen okot, hogy ezentúl nálad legyen a pálcád.

- Nagyúr... - félrepillantott feleségére, Narcissára, de a nő csak maga elé bámult, és egy kicsit megérintette férje kezeit. Erre Lucius benyúlt köpenye alá, és odaadta Voldemortnak a pálcáját.

- Szilfa. Jól mondom? - forgatta a kezében a pálcát.

- I..Igen Nagyúr.

- És mi a magja?

- Sárkány... Sárkányszívizomhúr.

- Jó, nagyon jó.

Lucius tett egy önkéntelen mozdulatot, mintha arra várt volna, hogy Voldemort a saját pálcáját adja neki.

- Az én pálcámat akarod, Lucius?

Lucius nem szólt egy szót sem, csak nézett az asztal felé, arca sárgásnak hatott a kandalló fényében, szeme sötétnek és beesettnek.

- Visszaadtam a szabadságod, Lucius, még ez sem elég teneked? Úgy vettem észre, hogy a családoddal nem igazán vagytok boldog mostanság. Mi a gond azzal, hogy az otthonodban vagyunk, Lucius? Válaszolj! - azzal Voldemort rácsapott egyet az asztalra.

- Semmi... Igazán semmi, Nagyuram! Egyáltalán nem feszélyez...

- Hogy hazudhatsz nekem, Lucius?

Erre mindenki összerezzent, majd  a hatalmas kígyó felkúszott az asztalra.

Némely tekintetben hasonlítottak egymásra a kígyó és Voldemort.

A kígyó gonosz tekintete egyik Halálfalóról a másikra vándorolt, majd megállt Venus és Draco előtt.

Draco visszafolytott lélegzettel nézte a kígyót, míg Venus kegyetlenül a szemeibe nézett. A kígyó, mintha megtébolyult volna, visszament az asztal alá.

Draco ránézett Venusra, majd a lány egy halvány mosolyt eresztett a fiúnak, majd gyorsan máshová nézett, mert látta, hogy Voldemort őt figyeli.

- Ki ez a fiatal lány? - kérdezte Voldemort.

- Venus Black! Nagyuram!

- Értem, Bellatrix. Kinek a rokona?

- Serpens és Luna Blacknek. - mondta Lucius.

- Az a Serpens és Luna Black akik átálltak a Főnix Rendjéhez, mielőtt még én...

- Igen... - szólalt meg kisvártatva Venus.

- Tudom már ki vagy. - sziszegte Voldemort, majd lassan Venus széke mögött volt - Te vagy az a lány, aki segített Draco Malfoynak. Nemde?

- Igen, Nagyúr... Én vagyok az.

- Szép, nagyon szép. És mondd csak, a szüleid? Ők tudnak arról, hogy a kicsi lányuk az utolsó évét nem fejezi be a Roxfortban? És tudnak arról, hogy a lányuk Halálfaló?

- Hát, egyikről sem tudnak, Nagyúr...

- Ohh, pompás! Akkor majd elküldjük értük Greybacket és Yaxleyt. Hadd szembesüljenek régi Nagyurukkal.

Venus nyelt egyet, majd ránézett Dracora, aki alig észrevehetően formált egy szót: "sajnálom"

- Szóval, hogy te is már a köreinkben vagy, kedves Venus Black, folytatnám.
Szerintetek mi nem tetszik Malfoyéknak abban, hogy mi most itt vagyunk?

- Semmi! Nagy megtiszteltetés! - válaszolta Bellatrix Lestrange.

- Nem érhet nagyobb öröm minket ennél, Nagyúr! - válaszolta Lucius még mindig az asztalt nézve.

- Nem érhet nagyobb öröm... - ismételte Voldemort -  Annál se, ami ezen a héten érte a családotokat?

- Nem tudom, mire gondol, Nagyúr.

- Az unokahúgodra, Bellatrix. És a tiétekre, Narcissa, Lucius. Úgy  hallottam, hogy most ment férjhez a vérfarkas Remus Lupinhoz. Bizonyára nagyon büszkék vagytok rá. - utolsó mondatát gyúny vegyítette.

Sok Halálfaló az asztalt csapkodta öklével, mások jóízűen nevettek Malfoyék megalázásán.

Bellatrix arcáról lefagyott a mosoly, most paprikavörös színben játszott.

Narcissa szintén szégyellte magát, Lucius szintúgy.

Venus az asztal alatt megsimogatta Draco kezét nyugtatólag.

A kígyó már dühösen tátogatta száját.

- Ő nem az unokahúgunk, Nagyuram. - mondta Bellatrix - Narcissával azóta nem láttuk a testvérünket, mióta hozzáment ahhoz a sárvérűhöz. Ennek a kölyöknek semmi köze nincs
hozzánk, sem annak a vadállatnak, akihez hozzáment.

- És te, Draco? Mit mondasz? - kérdezte Voldemort. Hangja csendes maradt, de így is hallani lehetett a nagy gúnyolódások közepette. - Fogsz majd vigyázni a kölyökre?

Az asztalnál ülők még nagyobb hahotában törtek ki. Draco kétségbeesetten nézett apjára, aki saját térdeit pásztázta, majd elkapta anyja pillantását, aki alig észrevehetően megrázta a fejét, majd tovább bámulta a szemben lévő falat.

- Elég - szólt Voldemort. Azonnyomban elhalt a nevetés.

- Idővel mindannyiunk családfája megbetegszik - mondta - Meg kell metszeni, hogy egészséges maradjon, nem? Levágni azokat a részeket, melyek veszélyeztetik az többi rész egészségét.

- Igen, Nagyuram! - mondta Bellatrix, szemei ismét hálás könnyekben úsztak.

- Kapsz majd lehetőséget.
Szintúgy a világban is ki kell írtani a fekélyt, ami fertőzi a tiszta vér vonalat. Addig kell írtani, míg csak a tiszta vér marad.

Venusnak ez igen rosszul esett, mivel félvér és mugliszármazású barátai is voltak. Habár azzal is tisztában volt, hogy Harryék csalódtak benne.

- Felismered a vendégünket, Piton? - nézett Voldemort az asztal felett lebegő testre, aki magához tért, és küzdött láthatatlan kötelékei ellen.

- Igen.

- Perselus, kérlek... - mondta a nő Pitonnak.

- És te, Draco?

Draco csak megrázta a fejét. Már nem tudott ránézni a nőre, mióta az felébredt.

- Hát persze, te nem vetted fel az ő óráját - mondta Voldemort. - Azok számára, akik nem ismerik, ma Charity Burbage volt olyan kedves és csatlakozott közénk, aki nem sokkal
ezelőttig a Roxfort Boszorkány és Varázslóképzőben tanított.

- Burbage professzor boszorkányok és varázslók gyerekeinek tanított Muglikról. Hogy mennyire nem különböznek tőlünk... Sőt, szorgalmazta, hogy keveredjünk velük. Nem elégedett meg azzal, hogy szegény varázsló és boszorkány tanoncok elméjét szennyezze, nemrég a Reggeli Prófétába írt egy cikket a sárvérűek védelmében. A  varázslóknak, szerinte, el kellene fogadniuk ezeket a tudásunkat és mágiának elraboló alakokat. Az aranyvérűek számának csökkenése, mondja Burbage professzor, kívánatos dolog...  Ő nyugodt szívvel pároztatna bennünket muglikkal, vagy akár még vérfarkasokkal is.

Senki sem nevetett. Aligha nem lehetett észre venni Voldemort hangjában a haragot, mely csillapításra vágyott.

Burbage professzor ismét Piton felé fordult.

- Perselus, kérlek... kérlek...

- Avada Kedavra! - tört ki Voldemort pálcájából, ami nemrég még Lucius tulajdona volt, a zöld fény.

A professzor hangos csattanással ért földet, jobban mondva asztalt, mely megreccsent.

Több Halálfaló visszahuppant a székébe. Draco kiesett a sajátjából, le a padlóra.

Charity Burbage épp Draco elé esett le az asztalra. Draco a halott professzor láttán rémült tekintettel nézett Venusra, majd anyjára.

Venus rá sem mert nézni Burbage professzor holttestére.

- Nagini, vacsora. - simogatta meg Voldemort a kígyóját, ami szép lassan elindult a professzor holtteste felé.

// Sziasztok! Bocsánat a hosszú kihagyásért, de jól szerettem volna megírni ezt a fejezetet. Mint láthatjátok, sok olyan rész van benne, amik a könyvben is. Viszont azok a részek egyszerűen szerintem annyira jók, hogy nem szerettem volna átírni őket, így szó szerint leírtam azokat. Persze azért vannak benne saját részek is. Remélem, így is tetszik majd nektek!
A.  \\