1900; Roxfort

- Hollóhát! – szólt a Teszlek Süveg. A névsor végén megbúvó kisfiú felállt, és az újonnan kijelölt háza asztalához sietett. A reszketeg csendben hallani lehetett talárjának suhogását, majd végül megállt a legutóbb beosztott társa mellett. Phineas elszakította róla a tekintetét.

Szemben állt a Roxfort diákjaival. A gyéren pislákoló gyertyák sötét árnyakat festettek a tanulók arcára. Mind olyan egyformák. Utálják, hogy iskolába kell járniuk, nem is tudják, mekkora kiváltság egy ilyen jó hírnevű intézményben tanulni.

- Köszöntelek benneteket az új tanév első napján – kezdett bele a férfi. Az igazgatói szék előtt állva jól látta minden rezzenésüket – Három éve vettem át a Roxfort vezetését, és örömmel látom, hogy a felsőbb évesek egyre szebben alkalmazkodnak az én elképzeléseimhez – jelentőségteljesen végignézett néhány rossz magaviseletű nebulón. Brutus Scrimgeour nyugállományba vonulása után sokan lázadoztak az új szabályok ellen. Szerencsére rájöttek, hogy felesleges ellenkezniük. Ő az igazgató, az lesz tehát, amit ő mond. – Igazán sajnálatos, de az elsőévesek közt több olyan név is akadt, amiről én, személy szerint még nem hallottam. Green, Burns, Lincoln – csak, hogy néhányat említsek. Azokhoz szólnék most legfőképp, akik nem máguscsaládból származnak.

Komoly tekintettel meredt az elsősökre, akik csillogó szemekkel néztek vissza rá.
- Ez az iskola több száz éves múltra néz vissza. Nagy varázslók és boszorkányok ezrei végeztek itt, tovább dicsőítve a Roxfort nevét. Damocles Rovel, mágiaügyi miniszter. Brutus Malfoy, a Vitéz Varázsló folyóirat szerkesztője. De hozhatnék példát a saját felmenőim közül is: Cygnus Black, Arany fokozatú Merlin-díjas átokkutató. Ha itt körülnéztek, ezeknek a tiszteletreméltó embereknek a leszármazottjaival nézhettek szembe, akik vélhetően hasonló nagyszabású tetteket visznek majd véghez. Megérdemlik, hogy a legkiválóbb, aranyvérű tanároktól tanulhassanak. Ezáltal ti is tőlük tanultok majd. Én, a magam részéről, nem engedném muglik gyermekeit a Roxfortban tanulni. – Sokat mondó pillantást vetett az újonnan érkezett sárvérű nebulókra. Alja nép... – De az iskola nem teljesen autonóm módon működik, így a minisztérium beleszólhat a mi munkánkba. Legyetek hát hálásak Faris Spavinnak, amiért itt tanulhattok. – Rövid szünetet tartott, hogy a szerencsétlen, csökkent értelmű tanulók is felfoghassák, amit mondott, majd folytatta. – Beosztottak titeket egy házba. Azonban tudnotok kell, hol a helyetek. A hálószobák igénybevétele csak és kizárólag a mágusszülők gyermekeit illeti meg, számotokra létrehoztunk egy külön lakrészt az alagsor celláiban. A prefektusok majd útbaigazítanak, nem kell aggódnotok.

A lesütött szemű, görnyedten álló elsősök, úgy tűnt, megértették mondandóját. Valaki szipogott. Kár. Rettentő idegesítő.
- A következők már mindenkire vonatkoznak: pontban hétkor vacsora. Aki nem jelenik meg időben, büntetést érdemel, nem várakoztatjuk meg egymást. A talár és a süveg viselése kötelező hétvégén is. A faluba az ötödéves kortól lehet látogatni a házvezető tanár engedélyével. A folyosókon indokolatlanul tartózkodni tilos. A varázspálca használata tanórákon kívül tilos. A tanárok értelmetlen kérdésekkel való faggatása tilos. Levelet írni havi egyszer lehet, amit csak és kizárólag az iskolai baglyokkal lehet elküldeni. Remélem, senki nem hozott magával saját baglyot, mert az is tilos. A téli szünetre haza lehet utazni, de az otthon tölthető napok száma három. A kviddics-válogatót a második héten tartjuk, az iskolai seprűket használhatjátok, sajátot hozni ugyanis tilos. Nincs megengedve a viháncolás, hancúrozás, nevetgélés és mókázás. A festményeket megszólítani tilos, ha a portré szólít meg válaszolhatsz. A tanárok számára az átkok használata megengedett, ennek tudatában érdemes a szabályszegéseket elkövetni – sorolta szigorúan. Elhallgatott, majd, lassan, vontatottan szólalt meg újra. – Remélem nem hagytam ki semmit. További kérdésekkel az újonnan kinevezett iskolaelsőket keressétek. Új tanárként mutatnám be Elladora Blacket, aki az idei évben a bűbájtant oktatja majd. – Rápillantott a nőre, aki rezzenéstelen arccal meredt a diákokra. Végül metsző pillantását végighordozta a tanulókon, és egyhangúan hozzá tette. – Leülhettek.

A nagyterem felmorajlott, ahogyan a diákok kihúzták székeiket. Phineas maga is helyet foglalt, csettintett, és figyelte az asztalon megjelenő fogásokat.
A csendet csak az evőeszközök szapora csörömpölése törte meg. A férfi elégedetten nézett végig az étkező diákok tömegén. Ő maga is nekilátott az evésnek, de fejben messze járt. Az este folyamán levelet kell írnia a miniszternek, máskülönben sosem kapja meg az engedélyt az alkímia óra eltávolítására az elsősök tanmenetéből. A tavalyi vizsgán háromnegyedük megbukott, és ez az előző évekhez képest még mindig jó arány volt. Neki pedig nem sem ideje sem pedig türelme nem volt a pótvizsgák megszervezésére.

Aztán ott volt Sirius. A fia ma reggel küldött neki egy levelet, amelyben tudatta vele a hírt, miszerint a felesége, Hesper gyermeket vár. Ennek Phineas őszintén tudott örülni. Az a nő jó hírű mágus volt, néhány évvel korábban külön könyve jelent meg a Gamp-féle törvényekről. Nem is beszélve arról, hogy egyenes ágon tovább folytatódik az egyébként is nagy múlttal rendelkező családfájuk.

Ez fontos, most különösen fontos. Azok után, amit a másodszülött fia tett! A mugli jogok támogatója... Az a nagy szerencse, hogy Sirius figyelmes volt, és feltűnt neki, mivel tölti idejét az öccse. Akkor aztán írt neki, ő pedig összehívta az egész családot, végezetül pedig a fiú kitagadása mellett döntöttek. Hihetetlen. Amint kikerült a Roxfortból, az apja felügyelete alól, máris bedőlt a propagandáknak, hagyta, hogy átmossák az agyát azok az átkozott minisztériumi plakátok meg híresztelések!
Sebaj, legalább tudja, hogy a többieket keményebben kell fognia.

Véráruló fiának gondolata elegendő volt ahhoz, hogy elmenjen az étvágya. Fogcsikorgatva rakta le a villát. Talán azt hitte az a bolond gyermek, hogy nem fogják kitagadni? Ó, kár is ebben bizakodni.

Iolát is kitagadták. Phineas kisebbik húga volt, és förtelmesen romantikus lélek. Első látásra beleszeretett egy jött-ment mugliba, így hát búcsút intettek neki.
Az apjuk átkok tömkelegét zúdította utána azon a reggelen, amikor felvetette a lány az ötletet, hogy megházasodna. Először még örültek is. Csak a név hallatán lehervadt a mosolyuk, és amikor Iola óvatosan hozzá tette, hogy az illető mugli, az édesapjuk nem tűrte tovább a fecsegést.
Iola ostoba volt, igazán példát vehetett volna Elladoráról.

Phineasnak ettől függetlenül most éppen a másik nő is inkább teher volt, de végül is, ő tett szívességet neki azzal, hogy elvállalta az állást.
Elég volt az elmélkedésből. Összeütötte a tenyerét, mire az asztalokról eltűntek az étket. Egy diák felhördült, de Phineas egy pillantással elnémíttatta.
- Vége a vacsorának. – Ékköves gyűrűkkel díszes kezével intett egyet, jelezvén, hogy ideje lenne távozniuk.
Amikor az utolsó diák is elhagyta a nagytermet, a tanároknak is kiadta az útját, és végre volt ideje kettesben szót váltania Elladorával.
- Örülök, hogy elvállaltad a munkát, kedves húgom – szólt a nőhöz. Elladora hűvösen végigmérte.
- Csak azért tettem, mert a minisztérium eltanácsolt.

Phineas tudta. Persze, Elladora egyetlen indoka a tanári állásra az volt, hogy kirúgták. Pedig szerette a minisztériumi állását, de nem tűrték el neki, hogy kézzel lábbal ragaszkodott a manók lefejezésének törvénybe iktatásához.
- Ne aggódj, mi azért majd megszabadítjuk a manókat a fejüktől – szólt őszintén, de gúnyos éllel a hangjában.
Ha a húgának ez az álma, ő nem áll az útjába. Ellenben tisztában volt azzal is, hogy csupán egy évig számíthat rá. A nő azért vállalta az állást, hogy úgy tűnjön, magától felmondott, csak hogy tanárként dolgozhasson.

Phineas tett pár lépést a kijárat felé, csizmájának sarka hangosan koppant a kőpadlón.
- Odaadom az órarendedet, ha gondolod.
- Nagyszerű lenne – felelte Elladora a lelkesedés leghalványabb jele nélkül a hangjában. – Utáltam a Roxfortba járni – tette még hozzá, miközben a testvére nyomában elhaladta a tanulók hosszú asztalai között.
- Ó, ez már koránt sem az a Roxfort, ahova nekünk kellett járni.
- Igen, hallottam az új szabályokat.

Phineas kitárta az ajtót, és testvérével együtt kilépett elhagyta a nagytermet. Az előcsarnokban három diák várt rájuk, mindnek egyforma, sötét haja, drága talárja és megnyerő mosolya volt. A legidősebb szólalt meg.
- Hatalmas öröm számomra önt itt látni, Elladora néni.
- Ne nyalizz, Arcturus – szólt a nő lefitymálóan.
A fiú ezután az igazgatóhoz fordult.
- Nagy megtiszteltetés, hogy prefektusnak nevezett ki, uram.
Phineas ráemelte jeges tekintetét.
- Otthon már megköszönted. Jól mondja Elladora, ne nyalizz, Arcturus.
- Megköszöntem – szólt gyorsan a fiú –, de mint az apámnak. Most megköszönöm az igazgatónak.

Phineas inkább szóra sem méltatta. Ha a gyerekei közül ki kellett volna választania a legidegesítőbbet, a választása minden bizonnyal Arcturusra esik. Talán még az a véráruló is elviselhetőbb volt nála.
- Örülök, hogy te is a Mardekár házat gyarapítod – szólt a legkisebbhez. Cygnus arcán büszke mosoly jelent meg, épp olyan, mint két órával ez előtt, a beosztás kezdetén. A fiú volt a névsorban az első, és emelt fővel lépett oda a Teszlek Süveghez, majd önelégülten vonult a mardekáros asztalhoz.
- Ez csak természetes.
- Belvina? – emelte Phineas a lányára a tekintetét.
- Nincs semmi mondandóm.
- Akkor menjetek!
- De én még... – kezdte Arcturus.
Belvina megragadta a karját, és húzni kezdte a pince felé.
- Gyere, tökfej!
Lépteiknek és vitatkozásuknak zaja lassan elhalt, Phineas pedig ismét kettesben marad a húgával.
- Utálom a gyerekeket – jegyezte meg Elladora a beállt csöndben.
- Szintúgy.
- Nem is értem, miért lettél tanár. Hát még igazgató!

Phineas arcára keserű mosoly ült ki, ahogy elindult a márványlépcsőn.
- Az igazgató nem áll közvetlen kapcsolatban a diákokkal.
Hangos kopogás jelezte, hogy a nő a nyomába eredt.
- Valóban. De te évekig dolgoztál tanárként, mielőtt igazgatói pozícióba kerültél. – A csípős megjegyzést fel sem vette. A lépcsősor végére ért, és határozott léptekkel folytatta útját a folyosón. A portréalakok közül néhányan ráköszöntek, de egy pillantásra sem méltatta őket. – Nem értelek. De bizonyára ezt is Sirius miatt tetted, pont, mint minden mást az életedben.

Phineas megtorpant. Elladora apró mosolyt villantott rá, és a folyosó falán lógó aranykeretes tükröt észre véve, igazgatni kezdte a gondosan elkészített frizuráját.
- Én nem tettem semmit miatta! – szólt emelt hangon a férfi.
Elladora illegette magát egy kicsit a tükörben, majd végre ráemelte a tekintetét.
- Hát persze. Az elsőszülött fiadat sem róla nevezted el, és csak a másodikat magadról.
- A családi hagyományunk és Canis Majoris neked nem mond semmit? Azt az árulót pedig ne is említsd, az nekem nem fiam!

Elladora megértően bólogatott, és belekarolt fivére karjába. Szelíd erőszakkal húzni kezdte, így hát folytatták útjukat.
- Persze, Phineas – mondta olyan hangsúllyal, hogy értelemű volt, alig figyelt rá. – Csupán arra akartam kilyukadni, hogy nem ez lenne az első dolog, amit a kedves testvérünk miatt tettél.
- Nem miatta lettem tanár – szólt emelt hangon. Miért nem érti már meg ez a korlátolt elméjű? – Sirius nyolcévesen halt meg. Nem állt pályaválasztás előtt. Vagy neked talán mondogatta, hogy tanárként képzeli el a jövőjét?
- Nem hiszem – felelte Elladora kimérten.
- Lényegtelen is. – Maró csend állt be köztük. Továbbra is egymásba karolva sétáltak, mígnem Phineas újra megszólalt. – Ha pedig a fiamat utána is neveztem el, az sem gond. Részese volt az életünknek, még ha csak rövid ideig is. De bizonyára te is emlékszel arra, milyen remekül töltöttük vele az időt.
- Nem.
- Tessék?
- Nem emlékszem.

Phineas ismételten megállt, és fagyos tekintettel meredt rá. Mintha most látná először. Hogy érti azt, hogy nem emlékszik? Hiszen ő is ott volt. Még a bunkerbe is beengedték, amit gyerekként építettek. Utálták, amiért bekönyörögte magát.
Elladora most is azzal a pofozni való tekintettel nézett rá, mint akkor.
- Annyit tudok mindössze, hogy valami szörnyű dalt énekelt – homloka ráncba futott. – A szövegére sem emlékszem.
- Nem volt szöveg. Értelmetlen halandzsa volt – felelte a férfi fogcsikorgatva.
- Akkor talán jobb is, hogy nincsenek róla emlékeim. Az a fiú bolond lehetett – legalábbis minden jel arra mutat. Jobb, hogy akkor és ott véget ért az élete. Szégyent hozott volna a családunk nevére. – Elladora továbbra is rideg maradt, hűvössége szemben állt Phineas egyre fortyogó dühével. Ujjai szorosan rákulcsolódtak a nő karjára.
- Ha nem is emlékszel rá, akkor inkább ne mondj semmit – sziszegte az arcába. Mert valóban volt valami furcsa a testvérükben, ez nem kétség. De Siriusnak voltak jó pillanatai is, amikor olyan volt, mint minden más vele egy korú. És az ő közösen tervezett jövőjük két nap alatt szertefoszlott. Soha, senki nem beszélt róla később. Mintha nem is létezett volna. Phineas örökre elvesztette, a legjobb barátja volt. De persze azóta sokakat elvesztett. Iolát, majd az apját, ezen a nyáron pedig a fiát és az anyját is. A szülei meghaltak, a többieket kitagadták. Mind apró tűszúrás volt.
- Engedj el!

A két sötét tekintet összekapcsolódott, a férfi végül elengedte a nőt. Izzó szemekkel meredt rá, de mintha Elladora észre sem vette volna.
- Megkaphatnám az órarendemet? – kérdezte mellőzve az előbbi témát.
- Természetesen – felelte Phineas nyugalmat erőltetve magára. Sietős léptekkel indult tovább, az irodájába vezető kőszörnynek már messziről odakiáltotta a jelszót, hogy ne kelljen megállnia. Lendületesen nyomta le a kilincset a tölgyfaajtón, amikor a lépcső tetejére ért, és rögvest az asztalához lépett. Felemelte Elladora órarendjét és megpördült a saját tengelye körül. A nő még csak most érkezett meg, nem bírta tartani a lépést vele. Phineas a kezébe nyomta a pergament és kilökte testvérét az ajtón, majd becsapta azt.

Az igazgatói szoba közepén állt a metsző csöndben, fülében hallotta szívének dobogását. Végül nagy levegőt vett, megfordult, és lesöpört mindent az asztaláról. Furcsa, rózsaszín doboz gördült onnan a lábához. Egy pálcaintéssel magához hívta, majd szemügyre a bonbonhoz mellékelt üdvözlőkártyát.
A drága Black professzornak, az iskola legkitűnőbb...
Nem is olvasta tovább. Undorodva szemetesbe hajította.
- Utálom a gyerekeket – morogta magának, és leült megírni a leveleket. A mágiaügyi miniszternek írt beszámolólevél végére már egészen derűsen látta a helyzetet: a Roxfort aranykorát élte.