-Oké, egyezzünk meg. - néztem Jiwonra. - Vagy rövid, vagy vékony. Megveheted ezt a rövidet, de az anyaga legyen rendes, vagy pedig ezt, aminek vékony az anyaga, viszont van egy hossza. Nem engedek többet, nem nézhetsz ki úgy, mint egy utcanő. 

-Jól van! - tárta szét a karjait tehetetlenül barátnőm. - Legyen a rövidebb. 

-Megbeszéltük. - mosolyodtam el, és visszatettem a helyére a másikat. Már csak a megfelelő méretet kell megtalálnia, és ebben a boltban végeztünk is. Körbenéztem, hogy merre van Jimin, hiszen már feltűnt, egy ideje nincs a közelemben. Shiwoo sem volt a láthatáron, ami egyébként nem érdekelt volna, de ismerve a viselkedését, tartottam attól, esetleg miatta ment el Jimin. 

De mintha meghallotta volna a gondolataim, előbukkant az egyik állvány mögül, úgy lépkedett felém. Végignéztem rajta, ahogy lezserül közeledett, és boldogan tudatosítottam magamban, hogy ez a helyes, jóvágású fiú engem fog megkörnyékezni, mert hát az én barátom. Viszont ahogy arcára vándorolt a tekintetem...nem is tudom, olyan furcsa volt. Nem így nézett ki még egy olyan fél órával korábban, szóval tudtam, hogy valami történt vele, amíg távol volt tőlem. Amint mellém ért, karjait átkulcsolta a derekam körül és lehajolva megölelt. Fejét vállamra hajtotta, úgy szólt hozzám. 

-Nem érzem jól magam, felhívom anyát hogy jöjjön értünk. - suttogta, és már a hangján is hallottam, hogy erőtlen, tényleg rosszul lehetett. 

-Rendben, már pont végeztünk. - toltam el magamtól, hogy rá tudjak nézni. Kezemet homlokára vezettem, majd arcára, tapogatva, hátha esetleg meleg lenne. 

-Fáj valamid? - faggattam, miközben vizsgáltam amennyire tudtam. - Beteg vagy? 

-A szívem. - hajtotta le a fejét, én pedig nagyon megijedtem. 

-Mi az hogy a szíved? Ne menjünk inkább orvoshoz? - vizslattam őt aggodalommal megtelve. - Ez nem valami játék Jimin, mit kezdek veled ha valami bajod esik? 

Halkan felnevetett és ujjait rákulcsolta az enyémekre. Felemelte összegabalyodott kezeinket, majd egy puszit nyomott a kézfejemre. 

-Nem abban az értelemben fáj, ahogyan te gondolod. - mosolyodott el keserűen, majd elengedve otthagyott a gondolataimmal együtt. Értetlenül és szomorúan néztem utána, mert nem tudtam ezt most hogy értette. Megbántották volna? Vagy eszébe jutott a testvére és az zavarja most megint? 

Jiwon kilépett a próbafülkéből, kezében a megfelelő ruhával. Ennek most kifejezetten örültem, hiszen minél hamarabb ki akartam menni a boltból, hogy Jimin mellett lehessek. Zavart, hogy nem tudtam mi bántja, és az is, hogy így nem tudtam neki segíteni. 

-Menjünk, mert Jimin nincs jól. - tájékoztattam barátnőmet a fejleményekről. - Az anyukája szerintem nemsokára itt lesz. 

Jiwon megértően bólintott, bár láttam rajta, neki is a szívén van barátom sorsa, szerintem nagyon megkedvelte, ami ritka, Jiwon válogatós emberek terén. Valahonnan Shiwoo is előkerült, és habár szemeit le nem vette rólam, engem kicsit sem foglalkoztatott a jelenléte. 

Egy cél lebegett előttem, mégpedig az, hogy megtaláljam a barátomat és hazakísérjem, hogy otthon kifaggassam a problémájáról. 

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - 

Csendben üldögéltünk az autó hátsó ülésén. Jimin valamiért nem szólt hozzám, a gesztusaimmal szemben elutasító volt, és láttam rajta hogy rendkívül bántja valami. Fejét az ablaknak döntötte, úgy figyelte a mellettünk elsuhanó tájat, az üvegből pedig láttam a tükörképét. Szemei üresek voltak, valamin nagyon nagyon gondolkodott, szerintem nem érzékelte azt sem, hogy mi folyik körülötte. 

Az anyukája többször is felénk lesett a visszapillantóból, viszont nem kérdezett, nem szólt semmit, amiért hálás voltam, mert én sem tudtam egyébként hogy most mi folyik. Tehetetlen voltam, zavarodott. 

Kezemmel lassan puhatolóztam az ülésen, egyre közelebb haladva Jimin ujjai fele. Óvatosan hozzáértem és megszorítottam azt. Érintésemre felém pillantott, és elmosolyodott, de nem viszonozta tettemet, ami miatt csalódott lettem pillanatok alatt. Lehet hogy rám haragszik? Megbántottam volna valamivel a tudtomon kívül? Vagy esetleg nem szeret már? 

Mikor elbúcsúztunk, Shiwoo hiába akart megölelni, én csak vállon veregettem, úgy utasítottam el, tehát még az sem lehet, hogy esetleg amiatt lenne a rosszkedve. Bár mondta, hogy nem érzi jól magát, tudtam, hogy ez nem a fizikai állapotára vonatkozik. 

Amint megérkeztünk, szó nélkül szállt ki az autóból, és megállt egy pillanatra. Természetesen azonnal odasiettem elé, és a szemeibe nézve próbáltam meg kihámozni belőle bármilyen érzelmet. Hajoltam volna felé, hogy ajkaim elérjék az övéit, de ő megelőzte cselekedetemet és egy gyenge puszit kaptam a homlokomra. Értetlenül néztem rá, és kezdtem kicsit dühös is lenni, ha már így viselkedik velem szemben, legalább mondaná meg mi a franc baja van. 

-Most nincs ehhez hangulatom. - simított végig az arcomon, majd hátat fordított, és elment, be a házukba. Szomorúan néztem utána, ha nem mondja el mi történt, honnan fogom tudni? És egyáltalán hogyan segítek majd rajta? 

Kapkodva kutattam emlékeim között, visszapörgetve az eseményeket, hátha rémlene valami az elmúlt napból. De semmi nem jutott eszembe. Semmi. Így hát úgy döntöttem, nem adom fel, akkor addig fogom őt zaklatni, ameddig nem válaszol. Ha megharagszik, bár ennél jobban már nem hiszem hogy tudna, ha kiakad rám, én akkor sem fogok leszállni róla. A barátom, tudnom kell mi van vele! 

Szobámba felsietve léptem az ablakomhoz, szemeimmel őt keresve, és nem olyan sokára meg is találtam. Az ablaknál üldögélt, az eget kémlelve, és láttam rajta, nagyon gondolkodik valamin. Kezemet meglengettem, hogy jelezzem neki itt vagyok mire végre rám emelte tekintetét. 

Már készült volna behúzni a függönyét, mikor felemeltem a mindig mellettem lévő füzetet és filctollat. Megállt a mozdulatában, és érdeklődve visszahuppant a földre, hogy megvárja, mit akarok kihozni a dologból. Rendben, akkor menjünk vissza a kezdetekhez. 

"Nem mész el addig, ameddig nem mondod el, mi bajod." 

Egy darabig nézte a mondatomat, többször is újra olvasta, majd nagyot sóhajtott és szintén a kezébe vette a füzetét. 

"Mondtam én neked valaha, hogy szeretlek? - állt a fehér lapon kérdése, mire összevontam a szemöldökömet. Ezt most nem nagyon értettem, de őszintén leírtam a válaszomat. 

"Persze, miért?" 

Nem válaszolt, csak kérdezett tovább. 

"Mondtam én neked valaha, hogy mennyire gyönyörű vagy?" 

Nem tudtam válaszolni, csak bólintottam egyet. Hogy jutnak ezek az eszébe? Az első pillanattól fogva, mást sem csinált, csak nekem bókolt. Nem csinált semmit, nem írt semmit, csak nézett rám. Szemeiben könnyek csillantak, amiket a nem olyan nagy távolság ellenére is képes voltam látni. Megijedtem, mert még mindig nem tudtam, mit akar ebből kihozni, és azt sem, hogy ennek mi köze van a rossz kedvéhez. 

Ekkor megrezzent a telefonom. 

"Igaza volt. Amíg nem beszéltem, nem is mondtam el neked, mennyire fontos vagy, mennyire szeretlek, mennyire értékellek. Nem mondtam neked milyen szép vagy, mennyire jól nézel ki minden nap, nem tudtam megkérdezni hogy telt a napod." 

"Te miről beszélsz?" - mutattam a válaszomat. Zavarodott voltam, nagyon zavarodott, nem tudtam mitől ment el ennyire az önbizalma, és még mindig nem értettem az összefüggéseket. Kinek volt igaza? 

"Nem vagyok hozzád alkalmas." - állt a papírján, nekem pedig a szívem kétszer olyan gyorsan kezdett el verni, majdnem kiszakadt a helyéről. Remélem most nem az következik amire én gondolok, mert azt nem élném túl. 

"Nem értelek Jimin, most miért teszed ezt? Tudod te, hogy mi vagy számomra?" - írtam le a válaszomat kétségbeesetten, egyre jobban tartva attól, hogy szakítani fog velem. Tömérdek hülyeség volt amit össze-vissza hablatyolt, se elejük, se végük nem volt, sem pedig értelmük. Hogyan értette ezeket, miért viselkedik most így? 

De a válaszomat már nem tudtam neki megmutatni, mert eltűnt a sötét függöny mögött. Helyette csak egy felragasztott cetli állt az ablakán, rajta pedig négy szó: 

"Csak egy néma srác"

----------

*Már csak öt rész van hátra, amit holnap kiteszek, aztán vége ❤ Utána teszem a következő könyvet is 😍