Dermedten álltam. A király trónján ült, a teremben mindenütt felfegyverzett őrök álltak harcra készen. Csendben megpróbáltam visszahátrálni, hátha nem vettek még észre, de késő volt. Az uralkodó megszólalt.

- Ne menjetek sehova! - Hangja egyelőre nyájas volt ugyan, de egyértelműen parancsot mondott. - Karlinka! Rég láttalak. Lehet, hogy mégiscsak több közöd van ahhoz a fiúhoz, mint hittem? De mindegy is. Csak nem a hercegnő irataiért jöttetek? Mert akkor sajnos el kell, hogy keserítselek. Nem kaphatjátok meg. De ha gondolod, elmondhatnád a hercegnő kilétét és hollétét.

A szívem ezerrel dübörgött, nagyokat lélegeztem, hogy kicsit lenyugodjak. Wandára sandítottam, aki alig láthatóan bólintott. Elszánt tekintetünk összekapcsolódott.

- Mindent bele! - suttogtam alig hallhatóan, majd támadásba lendültünk.

Felidéztem mindazt, amit hosszú éveken keresztül tanultam. Küzdöttem nem egyszer már tőr és kard ellen, így ez sem okozott nehézséget. Eleinte a meglepetés erejével sorban küldtem a földre az embereket. Engem hittek veszélyesebbnek, tekintve, hogy Wanda csak sétált mögöttem. Aztán feltűnt valami. Aki mellett csak elhaladt, ájultan hevert onnantól kezdve. A tekintetébe bámultam. Megijedtem tőle, noha egy oldalon álltunk. A szeme lilán fénylett, halvány, selymes fénnyel. Gyönyörű és halálos. Elég volt hozzáérnie az emberekhez, hogy azok összeessenek.

Visszafordultam a király felé, aki továbbra is nyugodtan ült a trónján. Egyáltalán nem tűnt úgy, mintha aggódna, és sajnos hamar rá kellett jönnöm miért. Az eddig szótlanul mellette álló alak lassan, magabiztosan elindult felénk. 

Wanda felszisszente mögöttem. Ránéztem, majd elkaptam róla a tekintetem, amikor a férfi megszólalt.

- Talán alábecsültelek titeket.

Wanda suttogni kezdett mögöttem.

- Rose, fuss! Most!

Azonnal leesett, mire gondol. A férfinak szintén lilán villogott a tekintete. Nem olyan halványan, világosan mint neki, hanem sötét, mély, elemi erővel égett. Megrémültem, megpördültem, futásnak eredtem, de egy váratlanul előkerülő tárgyban elbotlottam, és a földre zuhantam. Wanda kétségbeesetten próbált felrángatni, nem sok sikerrel.

- Tee! - sziszegte hátrafele ezt az egy szót, majd egyik ujját a homlokomra nyomta. Erősen koncentrált valamire, teljesen felhagyott azzal, hogy talpra állítson. Egészen váratlanul szólalt meg újra, tekintetét mélyen az enyémbe fúrva. - Csak tíz percet tudtam nyerni neked, sajnálom. - Halkan beszélt, de a közeledő mágus így is meghallotta.

- Ostoba leány! Alig öt percig küzdöttetek! - Wanda még egyszer rámnézett, valamit a pillantásával üzenni próbált, majd egyszerűen eltűnt.

Nekem azonban nem volt időm ezzel foglalkozni, mert elájultam. Már megint.

***

Fáradt voltam. Hívott a sötétség, de valami visszatartott, húzott a felszínre. Hideg talajon feküdtem, tagjaim átfagytak. Fejem kicsit magasabban hevert, valami melegebb dolgon. Lassan nyitottam ki ólmos nehézségű szemeim, még a fókuszálás se ment rögtön. Amit végül először felismertem, hihetetlen boldogsággal töltött el.

- Dinova - suttogtam, többre talán képes se voltam. Tétován megpróbáltam felemelni a kezem, hogy érezzem, valóságos-e, de még ehhez is gyenge voltam. Elmosolyodott, megtartott, segített, hogy végigsimítsam az arcát.

- Végre magadhoz tértél. - Hüvelykujjával megcirógatott.

- Hol vagyunk? Mi történt veled? - Tettem egy kósza kísérletet a felülésre, de visszahanyatlottam Dinova ölébe.

- Óvatosan. Inkább ne mozogj még. Elmondok mindent, amit tudok, ne aggódj. Még azon a nyavajás bálon kezdődött. A kis rohadék Roy rájött a táncunkból, hogy fontos lehetsz számomra, ezért a saját szabályaikat felrúgva kitalálta, hogy gyomorrontásra és betegségre hivatkozva elrabol téged. Még aznap közölték velem, hogy amennyiben látni akarlak még, jöjjek el minél hamarabb. Azt, hogy mi történt, amikor itt voltam, te is tudod. Patthelyzetbe kerültem: ha elárulom, hogy te vagy a hercegnő, akkor megölnek, de akkor is, ha nem teszem. Szerencsénkre elhitték, hogy nem tudom. Én bíztam abban, hogy így legalább te megszabadulsz, de beleestem a csapdájukba, itt tartottak. Épp arról tanácskoztak, hogy hasznomat vehetik-e valahogy, amikor megjött a szökésed híre. Nem volt idejük foglalkozni velem, úgyhogy betoloncoltak ide. Azóta konkrétan semmit nem tudtam, hogy szabad vagy-e még egyáltalán. Veled mi történt? - kérdezte kedvesen. Bármennyire is el akartam neki mondani mindent az elejétől a végéig, eszembe jutott Wanda utolsó mondata, és rájöttem a jelentésére.

- Szeretném elmondani, de nincs sok időnk. Mikor nyitottam ki a szemem? - Nagy nehezen előbb könyökre, majd ülésbe tornáztam magam.

- Feküdj vissza! Gyenge vagy még.

- Kérlek, figyelj! Tíz perccel azután jönnek értem, hogy magamhoz tértem - hadartam. Hitetlenkedve néztem rá, mire kezdtem kétségbeesni. - Bízz bennem, kérlek!

- Talán hét-nyolc perce, de ha igazad van, akkor ez nem várhat - közel húzott magához, erősen átölelt. Először lassan, majd egyre hevesebben csókolni kezdett. Kicsit hátrébb tolt, tekintetét az enyémbe fúrta, majd halkan, de határozottan ennyit mondott. - Szeretlek.

Ajkaim enyhén elnyíltak, éreztem, hogy arcomra enyhe pír kúszott. - Én is téged. - Szinte vetődött felém, hogy szorosan karjaiba szorítson. Egy darabig teljesen egymásba feledkeztünk, csak túl későn, az ajtó nyílására, néztünk fel.

- Hát erre értette a tíz percet az a lány - állt meg mellettünk a mágus. - Alábecsültem volna? - Elgondolkozva nézett ránk. Szeme rosszindulatúan csillogott, éreztem, hogy próbál előnyt kovácsolni a kapcsolatunk leleplezéséből. - Hölgyem, kérem, kövessen. - Gúnyosan meghajolt, majd a karomnál fogva felrántott. Rémülten néztem Dinovára, aki igyekezett ugyan bátorítóan nézni rám, de nem tudta teljesen elrejteni a félelmét.

- Tudok magamtól is menni - mondtam dühösen, és igyekeztem kitépni a karom a szorításából.

Rosszindulatúan elmosolyodott, és enyhén előrelökött. 

Kihalt folyosókon mentünk végig, majd újból a trónteremben kötöttünk ki, ahogy sejtettem. Mivel a király most is a trónon ült, felmerült bennem, hogy vajon aludni is ott szokott-e. Hamar kizökkentett azonban, hogy nem csak ült ott, hanem meg is szólalt.

- Nem tudom, ki vagy valójában, de igazából nem is érdekel. Felteszem, sőt biztosra veszem, hogy a hercegnő irataiért jöttetek. Csak annyit árulj... - Nem tudta folytatni, mert indulatosan a szavába vágtam.

- Nem érdekel, ki vagyok? Azt hiszem, ebben tévedsz, hisz engem keresel már mióta. - Egyre hangosabban beszéltem, miközben lépésről-lépesre közelebb mentem hozzá. Parázsló tekintetemet látva mindenki hátrált egy keveset, miközben én már csak néhány méterre álltam a királytól. Szavaim visszhangoztak a teremben. Minden pillantást magamra vonzottam, először éreztem, hogy tömegek figyelmét tudnám felkelteni, ha akarnám. - Én vagyok Rose, Zelmira királynő lánya, a Négy Bolygó Birodalmának hercegnője és jogos trónörököse. Ezennel pedig felszólítalak téged, hogy add át nekem a koronát és a hatalmat, mert ezek születésem jogán nekem járnak. - Észrevettem felvont szemöldökét. - Nem hiszel nekem? Könnyen bizonyíthatom. Hisz mint mondtad, a hercegnő irataiért jöttem. Az én irataimért. Sok mindenben tévedtél, de ebben az egyben nem. - Néma csend, mindenki egy helyben, ledermedve állt. - Senki nem hozza ide? Hát jó. Akkor magam megyek érte.

Hirtelen megértettem, miért nem mozdul el a király továbbra sem. Lassú, egyenletes léptekkel az utolsó métereket is átszeltem. Fellépdeltem a néhány lépcsőfokon, és elé álltam. Egy fensőbbséges, parancsoló pillantással kísértem szavaimat.

- Állj fel!

- Miért tenném? - kérdezte. Meg kell hagyni, lélekjelenléte az volt neki.

- Mert mindenki jobban jár, ha úgy szedhetem ki őket a háttámlából, hogy nem kell előtte áthajítanom téged a vállamon. - Minden haragot és frusztráltságot, amit éreztem, belesűrítettem a tekintetembe. Hogy Dinovával sose lehetünk együtt sokat, hogy üldöznek, hogy elraboltak, hogy túszként használtak. Anyám és nevelőcsaládom megölését. Ez egyetlen másodperc volt, de elég ahhoz, hogy végre félreálljon. Fél térddel megtámasztottam magam a trónon, hogy jobban megvizsgálhassam. Párnázott az egész, szegélyén hatalmas drágakövekkel. Nem haboztam, éreztem, mit kell tennem. A fölső, nagydarab sárgát nyomtam be először. Tropeka. Jöhetett kétoldalt a barna és a zöld. Metonem és Ikara. Végül a lent fekvő, sokkal kisebb kéket. Szibra. A négy bolygó.

Mozdulatlanul néztem, ahogy a jobb oldali karfa kipattan, és végre kézbe vehettem az ezüstös adatlapot. Látszólag üres, csak alul van egy ujjlenyomatolvasó. Egy pillanatra felnéztem. Mindenki meredten bámult felém a mágus kivételével, aki a király fülébe suttogott valamit. Újra a kezemben tartott eszközre néztem, ás eltökélten a megfelelő helyre érintettem a mutatóujjam. Azonnal fekete sorok jelentek meg rajta.

Név: Rose

Születési hely: Tropeka, elrejtett falu

Anya: Zelmira királynő

Anya születési helye: Ikara, Nemesi Kórház

Apa: Jotunem

Apa születési hely: Tropeka, elrejtett falu

Rang: hercegnő, trónörökös

- Remélem, mostmár nincs senki, aki kételkedne - még mindig dermedt csend volt, csak mellékesen néztem a királyra, aki időközben visszanyerte gúnyos mosolyát.

- Ugyan, hercegnő, hogy is kételkedhetnék? Igazán köszönöm, hogy tisztáztad a helyzetet. Azonban - itt még szélesebben kezdett vigyorogni -, sajnálatos módon nem terveztem átadni a trónt. - A testőrparancsnokra nézett. - Ölje meg!

Meghűlt bennem a vér, amikor is váratlan dolog történt. A fent nevezett ahelyett, hogy végre hajtotta volna a kapott parancsot, letérdelt a földre, katonái pedig sorban követték a példáját. A király elfehéredve nézett rá.

- Állj fel, te hitszegő! - Erre a parancsnok nyugodtan válaszolt.

- Sajnálom uram, de akkor lennék áruló, ha a parancsot teljesíteném. Mivel ő a trónörökös, hozzá szól az esküm.

- Még szerencse, hogy van másik tervem - nézett rám az uralkodó, szeméből harag sugárzott.

Ekkor a mágus jelent meg. Nem értem rá elgondolkozni, hogy mikor ment ki egyáltalán, ugyanis Dinova is vele volt. Vészcsengők szólaltak meg a fejemben. Megállították a fal mellett, tincseit a szemébe fújta az ablakon beszökő szellő. Szívesen elemeztem volna az arcát, de nem hagytak rá időt. A király újból megszólalt.

- Mit szólnál ahhoz, ha átadnám a koronát, de cserébe elvenném tőled a fiút? Megakadályozhatod. Csak néhány szó, amivel örökre lemondasz a hatalomról a javamra.

Nehezen lélegeztem, ziháltam. Hogy dönthetnék ilyesmiben? Éreztem, hogy könnyek futják el a szemem, de nem törődtem velük. Szólásra nyitottam a számat, de Dinova megelőzött.

- Principessa, kedvesem. - Ahogy gyengéden rámnézett, éreztem, hogy a szívem meghasad. - Nem érek annyit, hogy akár csak elgondolkozz ezen. Bárhogy legyen is, bárhova sodor az élet, én mindig veled leszek. Emlékezz arra, amit odalent mondtam. - Haját újból felborzolta a szél, én pedig nem tudtam, mire számítsak.  - Ég veled! - szólalt meg utoljára, majd mielőtt bárki bármit tehetett volna, hirtelen megfordult, és a párkányról elrugaszkodva kiugrott a semmibe. Mindenkit félrelökve rohantam oda, de a magas fáktól és az esti félhomálytól semmit nem láttam. Ezt a zuhanást senki nem élheti túl. Elvesztettem a kedvesem.

Kétségbeesetten rogytam a padlóra. Fizikai fájdalmat éreztem, légszomj szorította a torkomat, fuldokolva próbáltam levegőt venni. Nem tudtam elviselni még a gondolatot se, hogy ilyen megtörténhet. Össze akartam kucorodni, hogy kisírjam magam, de a szívem nem engedte, hogy elhiggyem. Nem hagyhatott itt. Nem lehet.

- Hercegnő! - Valaki kiszakított a gondolataimból. Fásultan néztem fel. Nem ismertem meg a hangokat, embereket, tárgyakat. Lassan jöttem rá, hogy ki is a hozzám szóló alak. Arcáról idegességet, dühöt tudtam leolvasni. A király szólt hozzám.

- Hercegnő! Tudom, hogy nem kéne, most zavarjalak, de nem tudom már magamban tartani a kérdést. - Zavartan néztem fel, éreztem a csontjaimban, hogy nem fog tetszeni, amit mondani fog. - Kérlek, hozzám jönnél feleségül?

Hello everyone! Kivételesen időben, egy szép hosszú résszel érkeztem ma. Ami a befejezését tekintve valószínűleg nem lesz közönségkedvenc. Akárhogy is, itt van, és ne utáljatok nagyon, mert attól nem fogom megváltoztatni a befejezést.

A befejezést, ami meglehetősen közel van. Ha jól számoltam, még hét rész és egy epilógus. Utána pedig lesz egy bónusz rész is, érdekességekkel, miegyébbel, ahol is megválaszolok kérdéseket a könyv bármely részével kapcsolatban, feltéve, hogy lesznek. Ha nem, akkor is lesz bónusz rész, de (meglepő módon) kérdések nélkül.

Az új, sokkal jobb borítót pedig köszönöm @dream_girl_19 nagyon-nagyon!
Until next time: Narissza