Lefagyva álltam. Próbáltam feldolgozni. Gondolataimból Árnyék tata szakított ki.

- Hát, végül is így is lehet. Nekem azonban igazán mennem kell. Sok szerencsét! - Majd eltávozott a titkos ajtón keresztül, figyelve, hogy lássam, hogy kell kinyitni.

Kínos csend telepedett a szobára. Wanda minden magyarázat nélkül pakolászni kezdett. Legalábbis gondolom, ez volt a terve, de valójában csak lesöpört minden apróságot és ruhát a kanapéról, majd a sarkok felé rugdosta őket.

- Bocsi, én... - kezdtem óvatosan, de félbeszakított.

- Ne zavarj, takarítok - morogta felém.

- Takarítasz - dünnyögtem magam elé, próbáltam feldolgozni, hogy nála a rendrakás így néz ki.

- Nem látszik? - ironizált. - Valahol aludnom kell, ha tiéd lesz a szobám.

- Nekem jó itt kint.

- Tudom.

- Akkor? - kérdeztem zavartan.

- Így lesz és kész. - Nem is tudom, hogy remélhettem, hogy rendes választ kapok.

- Hát, jó. - Vállat vontam, nem vitatkoztam tovább.

- Ha éhes vagy, a konyhában találsz valamit.

A nap lassan telt, eseménytelenül. Beszélni egyikünknek se volt túl sok kedve. Korán este elmentem fürödni, majd lefeküdni, mert Wanda szólt, hogy hajnalban fogunk indulni.

Az álom jó darabig elkerült. Csak forgolódtam. Mire végül még is lecsukódott a szemem, sok idő telt el. Álmodni kezdtem. Sötétben voltam, sehol nem volt bármiféle fényforrás. Azt hittem egyedül vagyok, de aztán meghallottam... Meghallottam Dinova segélykiáltását. Egészen közelről. Forogni kezdtem, próbáltam rájönni, merről jön a hangja. Nem találtam. Egyre messzebbről jöttek a kiáltásai, lassan folyni kezdtek a könnyeim. Végül térdre rogytam a sötétben, miközben lelkembe égett, hogy képtelen voltam segíteni rajta.

Hangos sikítással ébredtem fel. Verejtékben úsztam, és remegtem. Összegömbölyödve az oldalamra fordultam. Halk puffanást hallottam a másik szobából, de nem törődtem vele. Belegondoltam, mi lehet vele. Reméltem, hogy az álmom csak és kizárólag a fantáziám szüleménye, mert ha csak részben igaz, szörnyű dolgokat műveltek Dinovával, ami ilyen hangokat volt képes kicsalni belőle.

Ekkor álmos hang szólalt meg mögöttem.

- Mi történt? - kérdezte Wanda két ásítás között. - Leestem a sikolyod miatt a kanapéról.

- Bocsi. - Fásultan feleltem, oda se figyelve. Pár pillanatig összeráncolta a szemöldökét, majd leült mellém.

- Na jó. Nem vagyok egy kifejezetten lelkizős típus, de most még én is látom, hogy valami határozottan nincs rendben. Mi történt?

- Csak rémálmom volt. - Nem éreztem magam késznek arra, hogy bárkivel is beszéljek róla.

- És Dinova is benne volt. - Nem kérdés volt, biztos volt benne. - Méghozzá nem úgy, ahogy látnád, vagy találkoznál vele. - Elgondolkozva nézett rám, majd sóhajtott egy nagyot. Elszánta magát valamire. - Tudod, egyszer nekem is volt egy nagy szerelmem.

Csodálkozva ültem fel, sok mindenre számítottam volna, de erre nem.

- Nehéz elképzelni - jegyeztem meg, mire halványan elmosolyodott.

- Tudom. Egy darabig minden rendben ment minden. Sőt, még annál is jobban. Őrülten szerelmesek voltunk, azt hittem, semmi nem fog elválasztani minket. Aztán... - Egy pillanatra elhallgatott, mély levegőt vett, hogy erőt gyűjtsön a folytatáshoz. - Aztán az udvar észrevette. A karizmáját, a kapcsolatait. Meg akarták szerezni, maguk mellé láncolni. Munkát ajánlottak neki. Hatalmas lehetőség volt ez tény, de tudta, hogy ezzel engem elveszít. És mégis ment.

- Ezzel miért vesztett el? - Keserűen felnevetett.

- A puszta létem is fenyegetés, szinte árulás.

- Azért, mert... - kezdtem bele a kérdésembe, de közbevágott.

- Igen, az erőm miatt. Mára ez nagyon ritka lett, legfeljebb egy-két ilyen ember él rajtam kívül, és ők odaadóan szolgálják a királyt.

- Te hogyhogy nem... - Amikor újra félbeszakított, elgondolkoztam, hogy direkt szabotálja-e minden megszólalásomat, kivételesen azonban nem bántam.

- Édesanyámtól örököltem a képességet. Megvolt ugyan neki, de szinte sose használta. Valahogy mégis rátaláltak. Akkor még édesanyád uralkodott, a mostani király csak a felszín alatt szervezkedett. Nem tudom már azt sem, hogy hogyan figyeltek fel anyámra, lehet, hogy egyszerűen végigböngésztek egy halom családfát, majd az alapján, nem tudom. Külön érdekes sztori, hogy maradt minden igyekezet ellenére független a királytól, de ezt nem fogom most elmesélni, talán egyszer. 

Újabb szünetet tartott.

- Álnéven kezdtek apámmal új életet, mert így boldogok lehettek annak ellenére, hogy szívesen megtalálták volna őket. Engem már úgy neveltek, hogy sose a zsarnok mellé álljak. Ha megnézed, anyád nagyszerű uralkodó volt, csak éppen jött egy hataloméhes alak, és megoldotta, hogy ő ülhessen a trónra. - Megint elhallgatott egy pár pillanatra, majd folytatta.

- Hamar kiderült, hogy örököltem az erejét. Egyedül gyakoroltam, fejlődtem amennyire tudtam. Egy nap a szerelmem észrevett. Akkor még nem akart elhagyni, meg se fordult a fejében, megesküdött, hogy nem árul el. Valószínűleg évek óta tudja, hogy én állok a rablások mögött, de nem mondhatja el. Kénytelen árulást elkövetni imádott királya ellen. - Sötéten elmosolyodott. - Tulajdonképpen már az is csoda, hogy eddig titokban maradt. Van egy sor full felesleges vizsgálat hatéves korban. Na, ott titokban ellenőrzik, hogy megvan-e a gyerekben a képesség, a birodalom lakói tudta nélkül. Azt máig nem tudom, hogy anyám honnan szerzett erről tudomást, de mindenesetre elhatározta, hogy valahogy megkerüli ezt. Volt valami komoly betegségem nem sokkal a szülinapom előtt, és ha már amúgy is orvosnál voltam, gyorsan a vizsgálatokat is megejtették. Mivel ez nem a hivatalos volt, itt nem nézték meg a képességet, tekintve, hogy nem is tudtak róla. - Elhallgatott, a gondolataiba mélyedt.

- Miért mondod el ezt most nekem? - kérdeztem, amikor úgy tűnt befejezte.

- Hogy tudd, miért állok melléd holnap. Hogy megértsd a vágyamat egy jó uralkodó után. - Ezt a már-már ünnepélyes pillanatot teljesen megölte a következő megjegyzéssel. - Meg ugye Árnyék tata is erre kért, de az kevésbé érdekelt.

- Mit csinálsz, ha holnap találkozol vele?

- A szerelmemmel? - kérdezte, mire bólintottam. - Már réges-rég nem érzek iránta semmit. Úgyhogy ha kell, megölöm. - Olyan könnyedén mondta ezt, mintha a bevásárlásról beszélt volna. - De ennyi legyen elég mára. Pár óra múlva kelünk, és nem hagylak tovább lustálkodni. Próbálj meg aludni.

További szavak nélkül ment ki. Újra felöltötte az álarcát, mintha sose nyílt volna meg előttem.

Én pedig félálomban megpróbáltam felkészülni arra, ami másnap várhatott rám. Erre azonban esélyem se volt.

Sziasztok! Igazság szerint már tegnap kész volt ez a rész, és ki is akartam rakni, aztán mire hazaértem, teljesen kiment a fejemből. De a lényeg, hogy most itt van, és kutyulhatom tovább a dolgokat.

Ha esetleg elnyerte a tetszéseteket, nyugodtan meg lehet nyomni a kis csillagot a lap alján, nem harap.

És köszönöm, hogy összegyűlt száz szavazat, és majdnem háromszáz megtekintés!
Narissza