Sóhajtva álltam meg Kasszília mellett. Tudtam, hogy eltart majd egy darabig, amíg megegyezünk a ruha kapcsán.

- Kezdhetjük? - kérdezte hatalmas mosollyal.

- Még szívesen álldogálnék itt egy darabig, de ha gondolod... - dünnyögtem.

- Ne legyél már ennyire lelkes - szidott le. - Ez igenis fontos!

- Nem tudom, hogy a ruhaválasztásról vagy a bálról beszélsz, de tulajdonképpen mindegy is.

- Azt tudom, hogy sose voltál oda az estélyikért, de táncolni imádsz. Mi a baj a bállal?

- Ennyire érdekel? - bólintott egyet, közben sürgetni próbált a tekintetével. - Hát, jó. Mi is ez pontosan? A királyi bál, évente megrendezve. Elméletben szimbolizálja, hogy mindenkinek jár második esély, hisz ezen az estén, senkit nem üldöznek. Ha nemes az illető, még az estélyre is jöhet! Tulajdonképpen ez egy gyönyörű jelkép, nem? Az egész csak egy képmutatás, hogy igen, a király ennyire nagylelkű. Mindeközben sok helyen hatalmas a szegénység, ő meg erre szórja a pénzét. - Elgondolkoztam. - Azt hiszem ennyi. Egyéb kérdés, hozzáfűzni való?

- Bár szívesen hallgatnám még a dühkitöréseidet, most sajnos dolgunk van. Remélem, készen állsz - mosolygott rám ártatlanul, majd nekiláttunk a keresgélésnek.

***

- Ez jó lesz végre? - dünnyögtem fáradtan. 

Vizsgált egy pár percig, megnézett elölről és hátulról, majd végre véleményt nyilvánított.

- Tökéletes - sóhajtott örömében.

- Zseniális. Csak néhány óra alatt képes voltál eldönteni, hogy szerinted melyik gönc áll legjobban nekem. Ma is megérte felkelnem. Nem gondolod? - Kasszíliára néztem, aki nagy nehezen visszafojtotta kitörni készülő nevetését.

- Gyere, egyél inkább valamit, mielőtt menned kell!

Miközben gyorsan bekaptam valamit, eszembe ötlött valami.

- Kasszília?

- Hm? - tudtam, hogy figyel rám, pusztán a hangsúlyából.

- Szeretném, ha velem jönnél - jelentettem ki egyszerűen. Meghökkenve nézett rám.

- Miért?

A semmibe válaszoltam.

- Valahogy rossz érzésem van a bállal kapcsolatban. Nem tudnám elmagyarázni - ráztam meg a fejem tehetetlenségemben. - Kérlek! - merőn ránéztem, mire bólintott, és elmosolyodott.

- Eljövök, legalább ezen ne aggódj!

***

Enyhe hányingerrel léptem be a hatalmas épület szintén óriási ajtaján. A teremben mindenhol puccos ruhákba öltözött, előkelő emberek beszélgettek csoportokba verődve. Időről-időre csilingelő nevetés hallatszott.

Igyekeztem feltűnésmentesen valamelyik sarokba eljutni, Kasszília szinte az árnyékomként követett. A tömeg gyorsan nőtt, közeledett a nyitótánc, párok álltak össze. Már-már reménykedni kezdtem, hogy Roy meg se érkezik időben. Elfintorodtam, amikor észrevettem az engem kereső szőke fiút, aki nem sokkal később kiszúrt engem.

- Karlinka! - Kezet csókolt nekem. - Bocsáss meg a késésemért!

- Ugyan már! - legyintettem egyet színpadiasan. - Annyira jó látni téged! - Az öröm legalább igazi volt a hangomban, még ha kedvem nem is volt az estéhez.

- Szabad egy táncra? - nyújtotta a kezét szertartásosan.

- Hát persze! - Hatalmas mosolyt villantottam rá, mintha nem lett volna előre megbeszélve, hogy vele leszek a nyitótánc alatt.

Hamarosan felcsendült a zene, Roy pedig magabiztosan vezetni kezdett.

- Gyönyörű vagy ma este! - bókolt.

- Köszönöm! - Egy forgás közben nagy levegőt vettem. Realizáltam, hogy ma is mindent megtesz majd, hogy elbájoljon, csakúgy, mint az elmúlt években mindig.

Az utolsó ütemek elhangzása után belekaroltam. Tudtam, hogy miképp kell viselkednem, ha tökéletes nemeslánynak akarok látszani, bármennyire is elegem volt belőle. Csilingelve nevettem, amikor arra volt szükség, vagy rémültnek tettetem magam, ha egy történet azt kívánta. Magamban imádkoztam, hogy érjen már véget az egész, de legalábbis bevállalhassak valamiért egy színlelt ájulást, hogy kénytelen legyek legnagyobb bánatomra hazamenni.

Épp egy mosollyal reagáltam Roy egyik rendkívül szellemes megjegyzésére, bár oda se figyeltem, amikor hirtelen megmerevedett. Ezúttal nem csak úgy tettem volna, mintha összezavarodtam volna.

- Mi a baj? - kérdeztem.

- Ne nézz hátra! - utasított halkan.

- Miért? - érdeklődtem tovább, miközben elátkoztam, amiért mindent harapófogóval kellett kihúzni belőle.

- Itt van annak a nemesnek a fia - szűrte a fogai között. - Akit keresnek lázításért. Nem is értem, miért kell ideengedni az ilyen alakokat is! - morogta, miközben lazán megragadta a karomat. - Menjünk innen, erre tart!

Húzni kezdett volna magával, de későn, ugyanis a titokzatos fiú egyenesen elénk lépett.

- Szabad egy táncra, kisasszony?

Csak a cipőm orrát bámultam, nem tudtam, mit feleljek.

- Én... Nem is tudom... - habogtam zavartan.

- Karlinka! Felejtsd ezt el, és hagyjuk itt a termet azonnal! - suttogta Roy nekem.

- Tulajdonképpen, igencsak illetlenség lenne visszautasítani, nem gondolod? - kérdeztem tőle, majd felnéztem Dinova türkizszínű szemeibe.

Győzedelmesen elvigyorodott, majd a parkettre vezetett.

- Szóval csak azért táncolsz velem, mert az illem úgy kívánja? - érdeklődött.

- Valamit mondanom kellett neki, ha már az nem jött szóba, hogy hadd menjek már a barátommal néhány percre.

Megpörgetett, csak aztán tette fel csodálkozva a kérdését.

- A barátod? - egyik szemöldökét felhúzta, miközben egy másodpercre se esett ki a ritmusból.

- Miért nem az vagy? - néztem rá ártatlanul.

- Akkor nem haragszol - leginkább magának mondta ezt, miközben boldogan mosolygott.

- Nem - fújtam egy nagyot. - Kis segítséggel rájöttem, hogy csak jót akartál nekem. - Tekintete egy pillanatra elidőzött a számon, majd csintalan vigyorral tekintett rám. Újra bepörgetett, majd váratlanul ledöntött. Elakadt a lélegzetem, csak bámultam rá. Ebben a pillanatban ért véget a zene. Kezet csókolt nekem, majd szó nélkül elsétált.

Zavartan mentem vissza Royhoz, aki idegesen kihúzott a teremből.

- Figyeltelek. Ha nem tudnám, hogy most találkoztatok először, azt hinném, hogy szereted!

- Ugyan már! - legyintettem. Kezdtem nyugtalan lenni.

- Még jobban félek azonban, hogy ő így érez az irányodban - mondta, ügyet sem vetve a közbeszólásomra. 

- Mi? Ez hülyeség!

 - Te nem láttad messziről - mondta, mintha ez egy mindent eldöntő érv lenne. - Ez így nem lesz jó. Veszélyes is lehet. Nem kellett volna elfogadnod a felkérést!

- Nyugi már! Nem történt semmi. Csak egy tánc volt, könyörgöm! - Nem tűnt meggyőzöttnek.

- Ha te mondod... De az egész udvar látta azt az egy darab táncot, hidd el nekem! Baj lesz ebből még! - Időközben kiértünk egy elhagyatott folyosóra, ahol nyugodtan beszélgethettünk.

- Egyáltalán miért csinálsz ebből ekkora felhajtást? Nem a kezemet kérte meg!

- Nem kéne elmondanom. -Fontoskodó arckifejezésére legszívesebben csak a szememet forgattam volna. - Államtitok. De megbízom benned. - Egészen közel hajolt, a fülembe suttogta, mintha lett volna bárki, aki a néptelen folyosón hallhatta volna. - Azt mondják, hogy a hercegnőt keresi.

Próbáltam adni az értetlent, hátha többet kihúzok belőle.

- De hát az uralkodónak nincs gyermeke!

Nagyot sóhajtott.

- Az előző uralkodó, a királynő lányát!

Lesápadtam, remegni kezdtem. Ha tudná, ki vagyok valójában!

- De hát... Az nem lehet. A királynőt megölték - csak dadogni bírtam.

- Nem tűnsz teljesen meggyőzöttnek. Meg akarja dönteni a kormányt, Karlinka! Ha azt hiszik, hogy közöd van hozzá, a végén még fel akarnak használni csaliként!

- Hogy engedhetik be ide? - Roy elégedettnek tűnt, azt hitte, felfogom a helyzet súlyosságát. Féltettem Dinovát. Nem kételkedtem benne, hogy akár csak az esélyét látják annak, hogy feltűnés nélkül elkapják, cselekedni fognak, még ha fel is kell rúgniuk a saját törvényeiket.

- Erről beszélek! - Roy hangja mintha távolról szólt volna.

- Szédülök! - nyögtem ki elhaló hangon.

- Hozok inni valamit! - kiáltotta, majd elrohant.

Kasszília azonnal mellettem termett.

- Jól vagy? - kérdezte, tekintete szinte égetett, ahogy megpróbált rájönni, mi van velem.

- Menj és szólj Dinovának, hogy azonnal tűnjön el innen! Siess! - Esdeklően néztem rá.

- Te megleszel?

- Igen, csak igyekezz! - csak némán bólintott, majd elsietett.

Roy visszatért egy pohár frissítővel.

- Idd meg gyorsan!

Azonnal belekortyoltam a hűvös italba, de csak még rosszabbul lettem. A kehely kiesett a kezemből, és ezer darabra tört a földön. A világ hirtelen elsötétedett előttem, összerogytam, és azt már nem éreztem, ahogy két erős kar elkapott, és megtartott.

Újra itt lennék hát. Az események kavarognak, kedvenc szerelmeseink pedig mintha direkt kerülgetnék egymást, noha ez legkevésbé rajtuk múlik. Még nem tudom pontosan, mikor jövök tovább mozgatni a szálakat, de igyekszem, ahogy tudok.

Addig is: Narissza