Fehér Niki

Már otthonosan mozgok Ádámék házába, ezalatt azt értem hogy még kopognom sem kell, szó nélkül besétálok és egyenesen az emeletre indulok.

Az apját ritkán látom, de nem nagyon vagyok róla jó véleménnyel. Rideg embernek tűnik, ráadásul akkor az egyszer amikor véletlenül találkoztunk rosszallóan nézegetett mintha valami betörő lennék..

-Édesem!-toppantam be hozzá, épp az ágyán punnyadt és unottan bámult valami szart a TV-ben.
Egyből mellette foglaltam helyet.-Hát jó..-közvetlen elé sétáltam mikor láttam hogy meg se hatotta jelenlétem.-Felvidítalak!-buja vigyorral kezdtem kigombolni lezser ingemet amire már felkapta fejét.
Megvártam míg a súlytalan textil a földre hull aztán lassan mászni kezdtem felé.
Pólóját felhúzva fokozatosan hintettem be csókokkal hasa minden egyes részét.

-Niki!-elégedetten kuncogtam egyet, jelét adta annak hogy tetszik neki.-Niki!-erőteljesebben szólt rám én annál jobban folytattam.-Elég!-miután eltolt magától közvetlen tekintetébe irányította szemeimet.

-Nem tetszik?-távolodtam el tőle, de még mindig combjain foglaltam helyet.

-Hagyjuk ezt abba!-szájhúzogatva ingatni kezdte fejét.

-Tessék?-értetlenül pislogtam rá.-Miért? Mi történt?-ölébe férkőztem, karjaimat nyaka köré fontam.-Ádám?!

-Többször elmagyaráztam hogy mi a helyzet kettőnk közt!-kihámozta magát ölelésemből.

Mély levegővétel után reméltem hogy eszembe jut valami amivel kérdőre vonhatom, de amint kifújtam egy szó nem szakadt fel. Ültem ott, elkeseredve meredtem arcára ő pedig azon volt hogy kerülje a szemkontaktust.

-Akkor csak a szex miatt voltál velem?

-Kezdetben nem.

-Kezdetben? Mi változott azóta?

-Megismertelek!-a képembe vágta. Nem jártatta össze vissza párjait, nem hezitált: kimondta amit gondolt. Mint mindig...
Ami nem baj, de hiányzik belőle a kedvesség. Az, hogy amit az emberhez vág, ne fájjon. Ő nyersen közli az igazságot.

-Bunkó vagy!-beszédre nyitotta száját.-Bunkó vagy és nem hiszem hogy ezt érdemlem!

-Százszor közöltem veled hogy hagyjuk abba!

-Ami már több hónapja volt és ha jól tudom egyszer te kerestél fel! Vagy tévedek?-gúnyos hanglejtésbe fordítottam szavaimat.-Ja, és persze utána nem utasítottál vissza...vagy rossz a memóriám?!

-Az akkor volt!-emelte fel hangját.-Itt és most szeretném befejezni!

-Miért?

-Már mondtam!-szemöldökeit összehúzta, dühösen méregette tekintetemet.

-Szerintem teljesen másról van szó.-kiszállva öléből ingemet kezdtem összegombolni.

-Másról?-úgy kérdezett rá, mint akit kényszerítenek.

-Azóta vagy ilyen, amióta az a szőke ribanc feltűnt!

-Aaa -felhörögve hátrahajtotta fejét.-Ne kezdd!

-Elég nyílvánvaló! Büntetésre jártatok, ölelgetted.. ha jól tudom múltkor hazavitted!

-Beteg vagy!

-Beteg?-hisztérikus hangon, csípőre tett kézzel vártam hogy felképelhessem adjon akármilyen választ.

-Nyomozgatsz utánam!

-Nekem mondták, az én barátaim nem holmi szutyok drogosok, hanem

-Hanem? Seggnyaló senkik, akik azért adják elő hogy mennyire szeretnek mert félnek tőled!

-Te Jó Ég!-hökkenve ráztam fejem.-Ezt nem hiszem el! Te hallod miket beszélsz? Félnek?

-Igen! És te ezzel tisztában vagy, mert csicskáztatod őket, ha pedig nem teszik meg akkor aljas módon kiosztod mindegyiket! Ne hidd már azt hogy te több vagy bárkinél!-feldúltan feszült nekem, szeme vérben forgott.

-Mondja ezt az, aki másokat basztat! Ne add itt a szentet, aki beolvas a másiknak hogy milyen ember is ő, mikor nálad nagyobb nyomorékkal még élek nem találkozok! És mindezt azért, mert anyád meghalt! Férfi vagy! Szedd össze magad!-állkapcsa megfeszült, ingerültségét probálta visszafojtani.-Puhány pöcs vagy! Gyenge és gyáva!

-Takarodj ki!-hirtelen szegezte rám szemeit, olyan szúrósan nézett szinte lyukat fúrt az arcomba.-Takarodj ki, most!-lecsendesült, visszafogott hanggal ült az ágy szélére.

-Nem a kutyád va

-Nem kell kommentálni, csak takarodj ki innen!-rövid ideig elidőztem képén majd hangosan becsaptam az ajtót és kirohantam a házból.

Linett

Gondolkodtam a dolgokon és lehet bánni fogom, de még mielőtt felemésztene a "tegyem, ne tegyem" gondolat... megteszem.

Ott állt, szekrény kódját állítgatta, a tömegben sétáló fiúk vállon veregették vagy odaköszöntek neki, mire ő fejbiccentve egy pillantásra is alig méltatta őket.

-Remélem gondolkodtál azon amit mondtam?!-közöltem vele amint megérkeztem.

Szótlansága adta tudtomra hogy
levegőnek néz engem és a kérdésemet.
Zavartalanul pakolgatta át a könyveit a szekrényébe.

-Szóval?

-Nem érdekel!-pislogott rám kettőt majd folytatta dolgát.

-Segíteni szeretnék! Tanácsot adni!

-Nem kértem!-felelte flegmán.

-Akkor miért nekem mondtad? Miért nem másnak?-húzogattam vállaimat miközben a mellettünk elhaladó emberekre néztem.-Vagy mindenki tesz a problémáidra?

-Figyelj, szöszke, ehhez most végképp nincs kedvem!-csapta be a fém ajtót miközben fáradtan jártatta rajtam szemeit.-Mellesleg -szólt vissza mielőtt indult. Remélem hogy a választ akarja közölni.- azért mondtam el, mert megkérdezted! Te megkérdezted!

Ha tetszett, jelezzétek 💓