Linett

-Miért nem mondtad hogy büntetésben vagy?-lágy hangon tette fel kérdését, nyugodtan.. vagyis annak akart tűnni, elég feltűnő volt hogy szorongatja a kormányt.
Ott buktam le, mikor szokásához hűen ugyebár mindig késett így fel sem tűnt neki hogy tovább vagyok oda...viszont ma korábban jött, sokkal korábban...

-Más dolgod volt.-vágtam hozzá nyersen.

-Mit csináltál?

-Lényegtelen.

-Annyira nem az, ha egy héten keresztül kell mosnod más szennyesét.-szótlanul meredtem előre majd oldalra fordítottam a fejem, nem akartam hogy meglássa kisírt szemeimet.
Ádám ölelése amellett hogy meglepett, segített valamennyit.
Nem értettem hogy miért tette, most nem jövök azzal a dumával hogy Úristen, én nem is tudtam hogy vannnak érzései...nem is gondoltam volna hogy van szíve...
Bizonyára vannak, nem is akármilyenek. Mintha a viselkedésével akarná eltakarni.-Linett...-apa felkaromra simította kezét, de még ekkor sem fordultam felé.-Sajnálom. Sajnálom amit tettem és ahogy beszéltem veled azelőtt, sa

-Ne tőlem kérj bocsánatot.-épp hogy csak megállt az autó, egyből kipattantam belőle.
Most magányra volt szükségem, feleslegesnek tartottam ezt a süket szöveget, egy bocsánatkéréstől nem lesz minden a régi.
Ami megtörtént, megtörtént...

Ádám

-Hogy ment az edzés?-azonnal letámadott kérdésével apám, amint meglátott.

-Elég jól.-válaszoltam egyhangúan.

-Nem is mesélted hogy te lettél az új takarítónő.-mondata végét gúnyosan ejtette ki, meglepődve pislogtam rá ekkor.

-Nem hittem hogy érdekel.-fordultam a hűtő felé.

-Szégyent hozol rám!-erősen becsapta az ajtaját ezzel elérve hogy rá figyeljek.

-Már így is az vagy, nincs miért aggódnod.-hanyagul megrántottam a vállaimat és készültem ott hagyni.

-Ezt érdemlem? Elfelejted ki nevelt fel, édes fiam.!-kapott karom után.

-Pontosan tudom ki nevelt fel... de ő már nincs itt.-amint kimondtam még a gyomrom is görcsbe rándult. Ha van valami amiről nehezemre esik beszélni, ez az.
Most inkább bepipult és nem érzékenyült el, mint szokta.

-Anyád csak tutujgatott... Ha ő nevelt volna fel, valószínűleg egy szánalmas pipogya kölyök lennél.

-Mert te a veréssel sokkal többet értél el!-nem kellett hogy magánál tartson, önszántamból léptem hozzá közelebb.

-Abból legalább tanultál. De ahogy látom, nem sokat ha inkább takarítónőt játszol!

-Tudod mit nem értek a mai napig? Hogy miért te voltál az aki túlélte a balesetet..-elgondolkodva nézegettem vonásait, melyek egyik percről a másikra rendeződtek át.

-Most kapom vissza amit tettem. És téged kell elviseljelek.-mondta végig szemeimbe.

-Nagyobb erő kell, hogy téged eltűrjenek maguk mellett... lehet anya ezért nem él már..-fintorogva vágtam képébe a gondolataimat, melyeket meg sem bántam, és soha nem is fogom.
Egy darabig tartottam vele a szemkontaktust majd szobámba indultam.

-Szégyellem hogy a fiam vagy!-kezdett dühíteni viselkedése, szavaival pedig maradásra bírt. Visszafordultam hogy a szemébe mondjam mondandómat, ekkor erős csapás ért a bal szememen.  Majdnem elvágódtam de szerencsémre megfogott a fal.
Szédülve akartam visszavágni..viszont mikor ránéztem:... nem tudtam megtenni...

***

Hosszas csöndben ültünk a suli előtt lévő padon, mindenkit sokkolt a kinézetem.

-Legalább agyonütötted?-Vincze fájdalmas hangon kérdezte miközben a kékes-lila szememet bámulta.
Azonban láttam az arcán valamit. Mintha sajnálna.
És nem csak az övén... ugyanúgy Katonáén is, aki rám se mert nézni. Zorka  fejrázva szívott cigijébe.
Nem tudják ki csinálta, de ahogy elnézem, sejtik.

Hála Stibi nem volt a közelbe, legalább nincs aki kifaggason és eljátssza az anya szerepét.

-Mi van közted meg az új csaj közt?-már-már hisztérikus hangon számonkért a semmiből felbukkanó Niki.

-Mi lenne?-kimerült voltam egy ilyen felesleges vitához.

-Láttam hogy tegnap ölelgetted..-kijelentésére a körülöttünk lévők mind felkapták a fejüket.

-Nyomozol utánam?

-Nem...-zavartan rázta meg fejét.-Csak arra jártam és láttam ho

-Arra jártál?-kérdeztem fennhangon.

-Magyarázd meg!

-Nem tartozom neked magyarázattal.

-A barátn

-Azt, csak te hiszed.-közöltem vele higgadtan.

-Téged csak kúrogat.-szólt közbe Zorka.
Niki szúrósan vezette rá a szemeit, a féltékenység messziről lerítt róla.-Van e még valami, amivel nem vagy tisztában?-kínjában felröhögött a lealázott lány, majd nehezen távozásra vette magát.

A barátaim kíváncsian meredtek rám, valószínűleg azt várták hogy elmondom mi is történt.

-Ne gondoljatok semmi rosszra.-álltam fel a padról majd elindultunk befelé.

Linett

-Jól telt az estéje Szalai úr?-Bogdán tanárnő első szavait egyből a bevert szemű Ádámhoz intézte.
Az osztályból páran elmosolyodtak, már várták a választ.

-Most nincs jó kedvem tanárnő.-mondatára oldalra néztem, közelebbről szemügyre vehettem foltját, amit még nézni is fájdalmas volt. Szemhéja bepüffedt a véraláfutás egészen szemöldökéig futott fel, még az orrára is jutott.

Lehet utáljuk egymást, de szívtelen lenne és hazugság azt állítanom hogy nem sajnáltam meg.

***

Az utolsó óra elmaradt a meccs miatt, így hála a büntetés is.
Nem terveztem hogy maradok, és
tudtam hogy apa majd csak órák múlva ér ide, ezért gyalog indultam haza.

-Linett!-kiabálta valaki a nevem.

-Mi az?-ijedten jártattam szemeimet a fújtató Zolin.

-Nem láttad Ádámot?

-Nem. Miért? Történt valami?

-Mindjárt kezdődik a meccs, és nem találjuk sehol...-kétségbeesve markolt tarkójába.

Ádám

A síremlék előtt ülve bámultam a fekete-fehér képet, amin kedvesen mosolygott.
Itt-ott feltűnt pár ránc, amit mindig szóvá tett, és habár poénkodtam rajta, tudtam mennyire megviseli hogy "öregszik".

Senkivel sem cseréltem volna.
Aggódott, óvott, féltett, leszidott ha kellett... a tűzbe tette volna értem a kezét.

Ha van ami hiányzik az életemből és örökké fog, az ő.
A hangja, a nevetése..az egész személyisége.
Nem lehet helyettesíteni, csak egy üres, betöltetlen hely maradt utána...