„- Fúj, dehogyis kell. Ez undorító! - mondta undorodva Ivy. - Na de nem is ezért jöttem.
- Akkor miért? - kérdezte kíváncsian Dennis.
- Kiderítettem, hogy honnan tud Lisa a mardekárosok bezárásáról."

- Mit mondtál? - kapta fel a fejét Ethan. - Kiderítettél valamit? De hát ki volt az? Mondd már, mielőtt még megöl az ideg!

- Nyugalom, mindent csak szép sorjában - csitította vigyorogva Ivy. - Na de hol is kezdjem?

- Ez most komoly? - fakadt ki Ethan. - Ha nem bököd ki a szélnél is sebesebben, esküszöm, lenyomom a torkodon ezt az undormányt!

- Jól van, jól van, már mondom is - hőkölt hátra Ivy, ugyanis Ethan - hogy nyomatékot adjon szavainak - a lány felé tolta a poharat. - Nos tehát, ma reggel kivétel nélkül kikérdeztem mindenkit, aki valamilyen kapcsolatban áll valamelyikünkkel. Így tehát beszéltem Ryannel, Briannel, Emilyvel, Paulával, George Kellerrel, Charles Mussoval, Carol Jonesszal, Judith Messerrel, Annie Wooddal, a bátyjátokkal, Clarence-szel, az öcsétekkel, Kyle-lal, az évfolyamtársunkkal, Steve-vel, Bethany Collinsszal, sőt még Larry Gilberttel is.

- És? - kérdezte türelmetlenül Ethan.

- Várd ki a végét! - szólt rá szigorúan Ivy. - A lényeg az, hogy mivel nem kérdezhettem rá csak úgy nyíltan, mert ugye nem sokan tudnak arról, hogy mi voltunk, ezért nem sokra jutottam. Úgyhogy a meccs előtt közvetlenül beszélgettem egy kicsit Lisával, hogy mi van közte és Lucas között, és hogy kiktől kért tanácsot ez ügyben. Határozottan említette Briant, Bethanyt, Emilyt, Paulát, Carolt, Judithot, George-ot, Charlest, Ryant és téged, Ethan, szóval az összes ötödéves griffendélest plusz Clarence-t és Kyle-t. Így némi következtetést le tudtam vonni. De még semmiben nem voltam biztos, úgyhogy mikor odamentem hozzátok meccset nézni, beszéltem még egyet Clarence-szel és Kyle-lal. És bár a bátyátok nagyjából semmire nem adott választ, mégis sikerült rájönnöm, hogy ki volt az, aki köpött Lisának. De hogy hogy értesült mindenről, arról fogalmam sincs.

- Jó, de mégis ki volt az? - vesztette el végleg a türelmét Ethan.

- Upsz, tényleg, bocsi. Egyébként Kyle volt az - válaszolta Ivy.

- És ezt nem tudtad volna egy hosszabb monológ nélkül kibökni? - fortyant fel Ethan.

- Oh, bocsánat, hogy pazaroltam a nagyságos Ethan Somerholder úr idejét, nem mellesleg olyan dolgokkal, amiket nem is nekem kellett volna intéznem, mert marhára nem én szúrtam el - vágott vissza gúnyosan Ivy.

- Srácok, elég! - szólt rájuk erélyesen Sophie, aki eddig csak csöndben hallgatta Ivy és Ethan vitáját, de most nála is betelt a pohár.

- Ez a nap egyre és egyre jobb lesz - morogta Ethan, és egy Ivyre vetett gyilkos pillantás kíséretében beleivott a poharába.

- Fúj! - szörnyülködött Lynn, és Sophie se igazán akart belegondolni, mi minden is történt már azzal az itallal.

- Na de honnan tud Kyle mindenről? - kérdezte kíváncsian Sophie.

- Passz - legyintett Ivy. - Azt nem sikerült kiderítenem, mert elkezdődött a meccs, így tovább nem tudtam Kyle-lal beszélni.

- Hát, akkor nem végeztél valami jó munkát - gúnyolódott Ethan, mire Ivy felkapott egy kuglófot az asztalról, és a fiú arcába vágta. Ethan persze nem hagyta annyiban, és egy pillanattal később a következő - ám a dühtől kissé félrecélzott - kuglóf röppent el Ivy mellett, és mintha a múlt ismételné önmagát, egyenesen Patricia Harrisont találta el.

- Így jártál, haver! - vigyorgott rá Brian. - Harrison végre már nemcsak engem akar majd minden pillanatban megátkozni.

Patricia dühösen fordult Ethan felé, ám a fiú nem zavartatta magát, hanem már vette is magához a következő kuglóflövedéket, amit már szerencsésebben dobott el, így Brian se maradt sütimentesen. De ő se teketóriázott, és már valóságos háború dúlt volna, ha James nem szólt volna közbe.

- Egyébként én lehet, hogy tudom, hogy honnan tudta meg Kyle.

Kijelentését hatalmas csönd fogadta a kis csapat tagjaitól.

- Ki? - kérdezte végül Sophie.

- Emlékszel a büntetőmunkánkra? - kérdezte James.

- Már hogy ne emlékeznék! Még mindig kísért rémálmaimban - dünnyögte Sophie, mire Ryan megnyugtatóan átkarolta.

- Nem kell félned, itt vagyok! - súgta Sophie fülébe.

Sophie bólintott.

- Mi van a büntetőmunkával? - kérdezte magabiztosan.

- Tudod, miután a büntetőmunka után beszéltünk Ryannel, felmentünk a szobánkba, ahol Dennisnek is elmondtunk mindent, és...

- ...és Kyle hallott mindent, amit aztán továbbadott Lisának - fejezte meg James mondatát elsápadva Sophie. - Már csak az a kérdés, hogy tudja-e, hogy Ethanön és Lucason ki volt még benne, csak elfelejtette Lisának említeni, vagy nem hallott mindent.

- A jó kérdés az az, hogy Lisa tartani fogja-e a száját, vagy beköp minket valamelyik tanárnál - mondta James.

- Szerintem ne számítsunk semmi jóra - rázta a fejét Ryan. - Tuti köpni fog.

~~~

Ryannek végül igaza lett. Az első erre utaló jel már akkor megjelent, amikor beléptek a nagyterembe, és leültek reggelizni, márpedig a mardekáros banda jóvoltából.

- Mit akartok? - mordult fel Ryan az érkezésük láttán, de több figyelmet nem pazarolt rájuk, mert még az is jobban érdekelte, hogy azt dokumentálja, hogy McGalagony professzor mit reggelizik aznap reggel. - Tudjátok, nekünk nem hiányzott az a pár hónappal előtti időszak, mikor folyton nem volt jobb dolgotok, mint rajtunk köszörülni a nyelveteket.

- Oh! - nevetett fel kissé túl szívélyesen Kennedy. - Tudjátok, szerintem egész jó barátok lehettünk volna. Én legalábbis mindig is így gondoltam.

Ryan felhorkant, de még mindig McGalagony reggelizését követte nyomon.

- Csak hát az az októberi húzásotok övön aluli volt - folytatta fájdalmas arccal Kennedy, Tomlinson és Torres pedig nagyban bólogattak hozzá.

Ryan egy pillanatra elszakította a tekintetét a tanári asztaltól, és egy jelentőségteljes pillantást vetett Sophie-ra, de aztán ismét visszafordult. Sophie nem túl feltűnően körülnézett a többiek reakcióját keresve. Lynn, Ivy és Dennis úgy tettek mintha nem hallottak volna semmit, és zavartalanul elemezték tovább az előző napi meccset. Lucas egyszerűen meg se hallotta, mert azzal volt elfoglalva, hogy Lisát bámulja, Emily és Paula arrébb ültek, úgyhogy nem vettek észre semmit, James pedig elsápadt, és bokánrúgta Sophie-t. Sophie felszisszent a fájdalomtól, de senki se figyelt rá.

- Egyszerűen gyalázatos volt, amit műveltetek - gyűltek könnyek Kennedy szemében. - Mindenki arra tanít minket, hogy barátkozzunk más házak tagjaival, de ez így nem fog menni. Én megpróbáltam, de ti megaláztátok az egész Mardekárt. Remélem, megértitek, ha már nem igazán akarunk barátkozni veletek.

Ethan gúnyosan felnevetett.

- Az lett életem gyöngyszeme. Egyébként pedig mindenki megérdemelte. Nem hiszem, hogy lenne valaki, akárcsak egy valaki, a tetves Mardekárban, akiben akár egy csepp jóság vagy szeretet lenne.

A „beszélgetést" végül Blake zavarta meg, aki felállt a tanári asztaltól, és egyenesen feléjük vette az irányt.

- Jaj, csak mondd, hogy nem azért jön, amiért gondolom! - suttogta James fülébe Sophie.

- El kell téged keserítenem, mert szerintem is azért jön - súgta vissza James.

- Ethan és Lucas Somerholder. Beszédem van magukkal - mondta szigorú arccal Blake.

- Jaj, ne! - nyögött Sophie. - Ez nem lehet igaz! Tennünk kell valamit - mondta kétségbeesetten.

- De mit? - kérdezte kérdőn James.

- Ne strapáljátok magatokat! - nevetett gúnyosan Adams. - Úgyis kirúgják őket.

- Egyébként is, - tette hozzá Torres vigyorogva - egy vagy két griffendélessel kevesebb, kit érdekel?

- Be lehet fogni - sziszegte dühösen James.

- Ugyan, Bennett, a helyedben vigyáznék - vigyorgott Crusader. - A végén még te is repülhetsz innen.

Hicks felvihogott, mire Jamesnek ökölbe szorult a keze.

- Nyugi! - tette rá a kezét megnyugtatóan Sophie.

- Na, mi van, Blacksmith? - nézett rá Kennedy, aki eddig csendben figyelte a szóváltásukat. - Már nem okoskodsz itt nekem mindenféléről?

- Én a helyedben nem nagyon gúnyolódnék és fenyegetőznék - mondta halkan, de jól érthetően Sophie. - Remélem, emlékszel még a kis fogadásunkra, amit elvesztettél. Még mindig tartozol nekem, Kennedy.

Kennedy megmerevedett, és úgy meredt Sophie-ra, mintha kimondták volna rá a sóbálványátkot.

- Mire vársz, Nancy? Miért nem vágsz vissza? - nézett rá csodálkozva Tomlinson.

- Akkor hajtsd be rajtam! - mondta rezzenéstelen arccal Kennedy.

- Még nem jött el az ideje - mosolygott Sophie.

- Ezt még nagyon megkeserülöd! - sziszegte Kennedy.

- Az lehet, de szerintem jobban tennéd, hogyha addig is, amíg tartozol nekem, békén hagynál minket - nézett farkasszemet vele Sophie.

De Kennedy nem bírta sokáig. Sarkon fordult, és már ott se volt.

- De Nanc, most így vége? - kiáltott utána Tomlinson.

- Csinálj velük, amit akarsz, Craig, csak engem hagyjatok ki belőle - vetette oda neki Kennedy.

- Én a helyetekben követném a „vezéreteket" - mondta oda se figyelve Sophie. - De tőlem még maradhattok, és elcseveghetünk jó barát módjára - tette hozzá, és úgy hogy a tanárok ne lássák, elővette a pálcáját. - Tudom, hogy egy elsős nektek semmi, de nem egyedül vagyok. Remélem, ezt hosszú távra is megjegyzitek.

- Te ne mondd meg, mit csináljunk! - ocsúdott fel először a döbbenetéből Torres.

- Én? Távol álljon tőlem - mosolygott Sophie. - Én csak javasoltam valamit. De ha nem bánjátok, még Jamesszel el kell intéznünk valamit - mondta, azzal magával húzta az említett fiút ki a nagyteremből.

- Tudod, rendesen megtudod lepni az embert - állapította meg James, mikor már egymás mellett lépkedtek Blake irodája felé.

- Ezt már egyszer mondtad - nevetett fel Sophie.

- Tudom, de most nem olyan értelemben.

- Akkor milyenben?

- Most, ahogy Kennedyvel beszéltél, olyan szintű fenyegetés érződött a hangodban, hogy az szerintem mindenkit lesokkolt.

- Tényleg? - kérdezte ledöbbenve Sophie.

- Nem is vetted észre? - csodálkozott James.

- Nem - rázta meg a fejét Sophie. - Csak meg akartalak titeket védeni.

- Tudod, egyetlen baj van veled - mondta elgondolkozva James.

- Mi?

- Hogy mindenkit meg akarsz védeni. Ha Denem szervezkedni kezd, és ugyanaz lesz, mint legutóbb és beköszönt a sötétség, akkor nem fogsz tudni mindenkit megvédeni.

- Miért? Mi volt legutóbb?

- Háború.

Eközben elérték Blake szobájának ajtaját. Sophie vett egy nagy levegőt, és Jamesre pillantott.

- Mehetünk?

James bólintott, azzal belökték az ajtót. Blake az asztala mögött állt, előtte pedig a lehajtott fejű Lucas és a harcias tekintetű Ethan.

- Jó napot, Blake professzor! - kezdte James, de tovább nem folytathatta, mert Sophie belefojtotta a szót.

- Nem rúghatja ki őket, - mondta határozottan - mert... - azt akarta volna mondani, hogy akkor őket is ki kellene, de James még időben beléfojtotta a szót.

- Mert aznap kiszöktünk a Szükség Szobájába, és nem találkoztunk velük.

- Értse meg, hogy nem ők voltak! - folytatta Sophie.

- Ha kell, McGalagonynyal is beszélünk - tette hozzá James.

- Blacksmith, Bennett, elég! - szólt rájuk Blake, aztán elmosolyodott. - Ennyiért még nem rúgom ki őket. - mondta, mire James bosszúsan meglökte Sophie-t. - Csak büntetőmunkát kapnak. Akkor, fiúk, várlak titeket szombaton ötkor az irodámban. Most elmehettek.

Ethan, Lucas, James és Sophie bólintottak, és elindultak ki a irodából, de Blake még utánuk szólt.

- Sophie, egy szóra!

Sophie felsóhajtott. Fel volt rá készülve, hogy ez lesz. James kérdőn ránézett, mire Sophie csak bólintott.

- Igen? - fordult Blake-hez, miután James is elhagyta az irodát.

- Csak arról akarok beszélni veled, ami még novemberben történt - kezdte Blake.

- Figyeljen! - intette le Sophie. - Mostanában arról szólt az életem, hogy másokon segítettem, ezzel próbáltam elfelejteni az én problémámait. Tegnapelőtt azonban Dennis eszembe juttatta, hogy nem menekülhetek örökké. De még nem állok készen, hogy Denemről beszéljek, vagy bármiről, ami hozzá kapcsolódik. Sajnálom - tette hozzá, azzal már kint is volt a folyosón, és majdnem beleütközött Lumpsluck professzorba. - Oh, elnézést, professzor úr! - szabadkozott.

- Semmi baj, gyermekem, semmi baj! - legyintett Lumpsluck professzor. - Örülök, hogy összefutottunk. Épp téged kerestelek.

- Tényleg? Engem? - hökkent meg Sophie.

- Igen, igen! - mondta szórakozottan Lumpsluck. - Szombat este tartok is egy kis összejövetelt, és szeretném, ha te és Jogia is ott lennétek.

- Ööö... rendben - hebegte meglepetten Sophie. - Mindenképp ott leszünk.

- Csodás, csodás! - csapta össze a kezét Lumpsluck. - Akkor ott találkozunk. Szép napot, gyermekem! - intett, és ott hagyta a meglepett lányt a folyosón.

~~~

- Tudod, hova megyünk szombat este? - huppant le egy Dennis melletti karosszékbe az órák után Sophie.

- Hova? - kérdezett vissza Dennis a Varázslástan alapfokon mögül.

- Lumpsluck meghívott minket a következő összejövetelére - jelentette ki Sophie.

- Szuper - morogta Dennis.

- Hé, nem is lelkesedsz? - háborodott fel Sophie.

- Már miért lelkesednék? - rántotta meg a vállát Dennis. - Már egy csomó ilyenen voltam. Lumpsluck minden összejövetelére meghívott az apám miatt, és nem valami izgalmasak.

- Nem baj - legyintett makacsul Sophie. - Ez a te véleményed. Én akkor is jól fogom érezni magam.

- Érezd - vonta meg a vállát Dennis.

- Milyen összejövetelről beszéltek? - ült le közéjük James.

- Lumpsluck rendezi, és minden híres vagy befolyásos embert meghív rá. És most én és Dennis is mehetünk - magyarázta Sophie.

- Jól hangzik - hümmögött James. - És csak híres embereket hív meg?

- Aha - bólintott Dennis. - De szívesen átadnám neked a helyem, ha lehetne.

- Nem sokra megyek vele, de kösz - mondta James. - De szerintetek meghívna, ha elmondanám neki, hogy én is benne voltam a mardekárosok bezárásában? - kérdezte eltűnődve.

- Ez nem hiszem, hogy jó ötlet - figyelmeztette gyanakvó hangon Sophie.

- Megyek, és megkeresem Lumpsluckot - jelentette ki James, nem törődve Sophie figyelmeztetésével, azzal elsietett.

- James Bennett, ne merészeld elmondani neki! - kiáltotta Sophie, majd utána iramodott.

~~~

- Elmondta végül Lumpslucknak, hogy ő is benne volt? - kérdezte a vacsoránál Dennis.

- Szerencsére, nem - rázta a fejét Sophie. - Még idejében utolértem, és sikerült róla lebeszélnem.

- Miről folyik a duma? - huppant le Sophie mellé Ethan. Őt követte a vidám Lucas is.

- Csak arról, hogy James délután el akart menni Lumpsluckhoz, hogy elmondja neki, hogy ő is benne volt a mardekárosok bezárásában, mert el akar menni a következő összejövetelére - magyarázta Sophie.

- Mi? Lumpsluck összejövetelt szervez? - kapta fel a fejét Lucas. - Nekünk is ott helyünk. Mikor lesz?

- Szombat este, de nem épp a lényeget ragadtad meg - felelte Sophie.

- Szombat este? Ne már! Pont akkor van a büntetőmunkánk - kesergett Lucas.

- Lucas! - szólt rá Sophie, de a fiú nem törődött vele.

- Ethan, szerinted Blake elenged minket a büntetőmunkáról, vagy szökjünk meg? - morfondírozott Lucas.

- Lucas! - szólt rá kórusban Sophie, Dennis és Ethan.

- Jól van, jól van! - morogta Lucas.

- Akkor James mindent el akart árulni Lumpslucknak? - terelte vissza a beszélgetést az eredeti témához Ethan.

- Hát, gondolom csak magát akarta beköpni, de azzal engem és Ivyt is magával rántott volna - mondta Sophie.

- De hát nem megmondtam, hogy csak rólunk tud, és ez maradjon is így! - mondta ingerülten Ethan. - És? Végül elmondta?

- Nem, mert utána szaladtam, és lebeszéltem róla - rázta a fejét Sophie.

- Még szerencse! - sóhajtott fel megkönnyebbülten Ethan. - De ígérjétek meg, hogy mostantól semelyikőtöknek nem jár el a szája, mert azért, hogy eddig elhallgattátok, csak nagyobb büntetést kaphattok - mondta komoly arccal, ami csak még nagyobb nyomatékot adott szavainak.

Sophie és Dennis, bár neki semmi köze nem volt az ügyhöz, egyszerre bólintottak.

~~~

Szombat délután Sophie és az unott arcú Dennis kettesben baktattak le az alagsorba, Lumpsluck szobájába. Mikor elérték a szoba ajtaját, Dennis nagy sóhajjal megállt, és kinyitotta az ajtót Sophie-nak.

Sophie ámulva nézett körbe Lumpsluck szobájában, amit a buli kedvéért tágító-bűbájjal kezeltek. Az egész szobában színes fények táncoltak, a két gyerekkel szemben egy büfé asztal állt, mellette pedig egy táncparkettnek tűnő valami.

- Üdítőt? - lépett oda hozzájuk James három pohárral a kezében.

Sophie döbbenten nézett rá.

- Te mégis hogy kerülsz ide? - kérdezte csodálkozva.

- Hogyhogy hogy? - értetlenkedett James. - Lumpsluck meghívott.

Sophie felnyögött.

- Csak azt ne mondd, hogy elmondtad Lumpslucknak.

- Mit? A mardekárosokat? Persze, hogy nem, de hallott a csínyeinkről, és azt mondta, hogy örülne, ha mi is eljönnénk. Ivy is jött volna, de ő tekintettel volt Ethanékre, és inkább kihagyta. De kértek üdítőt, vagy inkább visszavigyem az asztalhoz?

Sophie megkönnyebbülten felsóhajtott, és elvette a kínált italt. Dennis is hálásan vette magához a sajátját.

- Üdvözlet, drága gyermekeim! - lépett oda hozzájuk Lumpsluck derűs arccal. - Már azt hittem, el se jöttök.

- Ki nem hagytuk volna - mosolygott rá Sophie.

- Az szuper, mert be szeretnélek titeket mutatni valakinek - mondta Lumpsluck.

- Kinek? - kérdezte gyanakodva Dennis.

- Majd meglátjátok - jelentette ki Lumpsluck. - De gyertek csak, gyertek! - intett, azzal elkezdte őket terelni az egyik asztal felé. Dennis kétségbeesett pillantást vetett Jamesre, de a fiú csak kacsintott, és beleivott az italába.

Az asztalnál már ott állt egy nő, aki a hollóhátas Tina Barkerrel és David Hall-lal beszélgetett. Lumpsluck egyenesen odavezette a két gyereket. A nő az érkezésükre rájuk pillantott, tüzetesen végigmérte őket, aztán elmosolyodott.

- Ők azok, akikről mesélt, professzor úr?

- Oh, igen! Két ígéretes tehetség. Gyerekek, ő itt Lauren Wolowsky, Gwenog Jones lánya, a Hollywoodi Hárpiák egyik hajtója. Lauren, ők pedig itt Sophie Blacksmith és Dennis Jogia, a legutóbbi kviddicsmeccs hősei.

- Örvendek - mosolygott rájuk Lauren. - Dennis, mi már találkoztunk, emlékszel? Egyszer voltam nálatok. Apád, Noah régi barátom.

Dennis némán bólintott.

- Tényleg, hogy van a drága Noah? - kérdezte kíváncsian Lumpsluck.

- Oh, fantasztikusan! Készülnek az ukránok elleni meccsre - mondta Lauren. - Na de azért jöttem, mert kíváncsi voltam azokra a nagy tehetségekre, akikről a kedvenc professzorom beszélt.

- Jaj, nem kell hízelegned! - legyintett Lumpsluck. - De a gyerekek tényleg tehetségesek.

- Pontosan - helyeselt Lauren. - Hallottunk a fantasztikus repülésetekről, majd konzultáltam Noahval, és arra jutottunk, hogy szeretnénk, ha leszerződnétek a csapatunkhoz.

Sophie és Dennis csak pislogtak.

- Ja, és Dennis, apád üdvözöl, és azt üzeni, hogy büszke rád. Na, de mit mondotok az ajánlatunkra?

Sophie és Dennis összenéztek, majd a lány mondta ki azt, amire mindketten gondoltak.

- Igazán boldogok vagyunk, hogy mindannyian ennyire tehetségesnek tartanak, de le kell lomboznunk magukat, mert nem csináltunk semmi különöset, csak megnyertünk egy meccset. És most komolyan! Még csak tizenegy évesek vagyunk...

- Én már tizenkettő - helyesbített Dennis.

- Ez most mindegy - legyintett Sophie. - A lényeg, hogy még fiatalok vagyunk, hogy egy neves kviddicscsapatban játszunk, és még az se biztos, hogy ezt a pályát akarjuk választani. Igazán csábítónak hangzik az ajánlatuk, de ebben a pillanatban nem élnénk vele. Talán majd úgy hat év múlva. Most pedig, ha nem veszi zokon, professzor úr - fordult Lumpsluckhoz -, elmennénk lefeküdni.

- Jaj, ugyan dehogy! - rázta meg a fejét Lumpsluck. - Jó éjszakát!

Sophie és Dennis biccentettek, majd a lehető leggyorsabban elhagyták a buli helyszínét.

- Nem megmondtam, hogy nem jók ezek a kis összejövetelek? - jegyezte meg Dennis, mikor már a második emeleten jártak.

- Nem is volt olyan rossz - vont vállat Sophie. - Leszámítva Wolowsky és az apád röhejes ajánlatát.

- Az apám tiszta bolond - morogta Dennis. - Mégis hogy a fenébe gondolta, hogy leszerződtethet minket a csapatába? Még csak tizenkettő vagyok.

- Én még csak tizenegy - vetett ellen Sophie.

- Jó, nem számít - legyintett Dennis, mire Sophie a deja vu érzés hatására felnevetett. Dennis se bírta tovább, és ő is elnevette magát.

~~~

Boldog karácsonyt és kellemes ünnepeket kívánok mindenkinek 🎄🥰❤️