„– Jól vagy? – kérdezte hirtelen.
Minden szem feléjük fordult. Ethan megvetően mormolta tovább újabb ötleteit. Ő valószínűleg tudta, mi az ikertestvére baja. Lucas nagy levegőt vett, aztán kinyögte.
– Segítenetek kell!"

Senki sem szólt egy szót sem. Mindenki meglepetten nézte Lucast, aki viszont csak tovább tördelte a kezeit.

– Persze, szívesen segítünk – nyögte ki végül Sophie –, de mégis miben?

– Ugye tudjátok, hogy bezártak minket egy terembe, ahonnan Lisa Parker szabadított ki minket – kezdte Lucas.

– Kezdődik! – morogta Ethan.

Lucas nem törődött vele.

– Olyan különleges lány, és gyönyörű. Na, és szeretném elhívni randira, de fogalmam sincs hogyan.

– Ja, hogy csak ennyi! – sóhajtott Sophie. – Azt hittem, valami komolyabb.

– Ez igenis komoly – háborodott fel Lucas.

Sophie felvette az asztalról Az ezer bűvös fű és gombát, és belelapozott.

– Kerülj hozzá közelebb, aztán hívd meg randizni Roxmortsba Valentin-napra – morogta. – Az olyan romantikus!

– Ahaaa, ez jó ötlet – mondta Lucas. – Ezt feljegyzem magamnak. Valentin-napi randi Roxmortsban. Ez jól hangzik. Már csak közelebb kell kerülnöm Lisához.

– Szuper ötlet, csak ne a jelenlétünkben csináld – morogta Ethan. – Ryan, jössz? Lenne egy ötletem, de ahhoz nem elég egy ember, és mint látszik, az állandó társam épp nem elérhető. És egy ideig nem is lesz az – tette még hozzá maga elé motyogva.

– Aha – bólintott Ryan, és Ethannel együtt elhagyta a klubhelyiséget.

– Szerintem mi is megyünk – mondta Ivy. Karon ragadta Jamest, és Ryanék után húzta.

– Kezdődik a kviddicsedzés – jelentette ki Paula. – Emily, Sophie, Dennis, jöttök?

Az említettek felálltak a helyükről, és elindultak a hálótermek felé.

– Hé, hova mentek? – kiáltott utánuk Lynn.

– Kviddicsedzésünk lesz – mondta mosolyogva Sophie.

– És itt hagytok ezzel? – nézett az épp egy pergamenre sebesen körmölő Lucasra.

– Sajnálom – nézett rá bocsánatkérően Sophie.

– Szuper! – morogta Lynn és inkább házi feladatának szentelte a figyelmét.

~~~

Eltelt a január, elérkezett a február. Shaw egyre keményebb edzéseket tartott, úgyhogy Sophie-nak a kimerültségtől a házi feladatokra is alig maradt ideje.
De a tanárok is növelték a házi feladatokat, mert ők is észbe kaptak, hogy már február van, és mindjárt itt vannak a vizsgák.

– Nem értem. Még van három hónapunk a vizsgákig. Így még a viccekre sincs időm – siránkozott Ivy, James pedig nemes egyszerűséggel lecsapta a pennáját, és eltette félkész dolgozatát.

– Nem fejezed be? – csodálkozott Lynn.

– Nem – morogta James.

– Dehát ebből még hiányzik tíz centi – vetette ellen Lynn. – Binns fél métereset kért.

– Akkor most csak negyven centiset kap – torkolta le James. – Örüljön, hogy ennyit írtam. Most inkább megyek, és megkeresem Ethant.

~~~

Ahogy egyre inkább közeledett a Valentin-nap, Lucas annál idegesebb lett, bár Sophie egyáltalán nem értette, miért. Hiszen minden alkalommal, amikor találkozott a fiúval, az Lisa és barátnője, Jessica társaságában volt. Sőt, Lisa még igent is mondott a randimeghívásra.

Ethant megviselte ikertestvére hiánya. Ingerlékeny lett, így Jamesék jobbnak látták néha magára hagyni – ami nem igazán segített neki –, ha nem akartak a gyengélkedőre kerülni. Ők még Lucasnál is jobban várták a randit, de ők a fiúval ellentétben nem a sikerért szurkoltak.

Február 14-e sugárzó napsütéssel köszöntötte az ébredező Sophie-t. A lány elmosolyodott. Úgy látszik, még az időjárás is Lucasnak kedvezett. Mellette Lynn és Ivy még javában húzták a lóbőrt, de ő nem tudott többet aludni. Úgy döntött lemegy reggelizni, hogy addig is csináljon valamit. Arra számított a legkevésbé, hogy Ryant is lent találja a Griffendél asztalánál pirítóst majszolva.

– Hát, te? – ült le mellé Sophie.

– Lucas már tűkön ül, és mindenkit felébresztett – ásított Ryan.

– És a többiek merre vannak? – nézett körbe a teremben Sophie, de senki mást nem látott, a mardekáros Aaron Torrest kivéve, aki viszont valószínűleg úgy tett, mintha nem is venné észre a griffendéles párost.

Ryan vállat vont.

– Amikor lejöttem, Charles és George már visszaaludtak, Brian csak az ágyán ülve meredt a semmibe, Ethan pedig Lucast püfölte a párnájával, aki próbált előle elmenekülni.

Sophie felnevetett.

– És te? – nézett rá egy újabb ásítás kíséretében Ryan.

– Engem csak a napsugarak ébresztettek – kuncogott Sophie.

– De jó itt egyeseknek – morogta Brian, mikor lehuppant a lány oldalára. – Ötkor arra keltem, hogy Lucas úgy szökdécsel a szobában, mint valami ötéves kislány, Ethan pedig egy párnával püföli.

Sophie elmosolyodott.

– Ha Lucas ilyen, amikor szerelmes, el tudom képzelni, te milyen lehettél – mondta vigyorogva.

– Ez most fájt – jelentette ki sértetten Brian, és szedett magának a rántottából.

– Ne aggódj, Ryant már láttam! – mosolygott még mindig Sophie.

Ryan már készült volna megcsapni őt az első keze ügyébe kerülő dologgal – ami történetesen egy merőkanál volt –, de az épp akkor érkező Bethany megállította. Elkapta a fiú kezét, és kicsavarta belőle a merőkanalat, majd helyet foglalt Brian ölében.

– Jó reggelt! – köszönt mosolyogva, miközben Ryan harci eszközét biztonsági okokból inkább arrébb tette, hogy a fiú ne érhesse el.

– Lehetne jobb is – morogta Brian, de azért nyomott egy puszit barátnője arcára.

– Na, már is látlak szerelmesnek lenni – vigyorgott Sophie és Ryan.

– Be lehet fogni – mondta Brian könnyedén.

– Szerintem pedig Lucas foghatná be – jegyezte meg Ethan, és leült Brianék mellé.

– Mi történt? – kérdezte együttérzőn Ryan.

– Csak a szokásos – sóhajtott Ethan. – Vagy a randija miatt izgul, vagy pedig Parkerről áradozik. Egy új tréfa ötlete sincs, és nem is hajlandó segíteni – morogta. – Azt hiszem, kezdek megbolondulni.

– Én is – ült le ikertestvére mellé Lucas. – Azt se tudom hogy viselkedjek, miről beszélgessek vele.

– Én itt se vagyok – jelentette ki Ethan. – Megkeresem Jamest. Annak a fiúnak olyan ötletei vannak, esküszöm, az egész Roxfort retteghetne. Még sokra viszi, abban biztos vagyok. – tette hozzá, azzal ott hagyta a kis társaságot.

Sophie, mivel végzett a reggelivel, úgy döntött csatlakozik a fiúhoz.

– Van új ötletetek? – kérdezte kíváncsian, miközben fellépdeltek egy lépcsőn.

– Még nincs. Egyelőre csak gyűjtük az ötleteket – válaszolta Ethan. – Bárcsak lenne bármilyen ötletem a randi szabotálására! – mondta ábrándos hangon.

– Meg ne próbáld! – szólt rá Sophie. – Nem örülsz a testvéred boldogságának?

– De, örülnék neki, ha nemcsak ezzel törődne. Nem tudom, ki volt az, aki bezárt minket, de bár ne tette volna – mondta dühösen Ethan, azzal megmondta a jelszót a Kövér Dámának, és beviharzott a klubhelyiségbe.

Sophie követte, majd odalépett a legközelebbi karosszékhez, és lerogyott rá.

– Jól vagy? – ült le mellé Dennis.

– Nem – motyogta Sophie, és a kezeibe temette az arcát.

– Mi baj? – kérdezte aggódva Dennis.

– Nincs bajom, csak gyötör a bűntudat – sóhajtott Sophie.

– De miért? – értetlenkedett Dennis. – Te nem tettél semmi rosszat senki ellen.

– Dehogynem! – fakadt ki Sophie. – Az én ötletem volt, hogy békítsük ki Ethant és Lucast, és az is az enyém, hogy csaljuk oda Lisát, hogy elterelődjön rólunk a gyanú.

– És? - nézett rá értetlenül Dennis.

– Hát nem érted? Én tehetek róla, hogy Lucas beleszeretett Lisába, és ebből kifolyólag arról is, hogy Ethant elhanyagolja. Az előbb mondta nekem, hogy bár ne zárták volna be őket a terembe. Én tehetek mindenről – csuklott el Sophie hangja.

– Csak jót akartál – karolta át a vállát Dennis.

– Nem. Csak magammal törődtem. Olyan önző vagyok – siránkozott Sophie.

– Dehogyis. Már hogy lennél önző? – nevetett Dennis. – Mostanában arról szólt az életed, hogy mások problémáit oldottad meg, mindenkin te segítettél. Ideje, hogy egy kicsit magaddal is foglalkozz. A te problémáid nem oldják meg magukat.

– És akkor mit tanácsolsz? Mit csináljak? – kérdezte kíváncsian Sophie.

– Először is. Szerintem ideje beszélned Blake professzorral – kezdte Dennis.

Sophie már készült volna közbe vágni, de a fiú leintette.

– Még nem fejeztem be. Szóval, tudom, hogy már nem próbálkozik nálad és te se vagy hajlandó beszélni vele, de hidd el, szerintem érdemes. Mert különben James és Ryan nem üldöztek volna napokig. De ez csak egy tanács. Nem kell megfogadni. Másodszor pedig, szerintem tedd félre egy kis időre a gondjaid. És erre van egy szuper ötletem. Mi lenne ha kviddicseznénk? Most úgy sincs lent senki.

Sophie-nak felragyogott a szeme.

– Ez egy szuper ötlet! Megyek, hozom a seprűmet.

Húsz perc múlva már a levegőt hasították. Sophie mindkét kezével elengedte a seprűt, kitárta a karjait, és csak élvezte, ahogy a szél bebújt a talárja alá, és végigsimított a bőrén. Aztán észrevette, hogy Dennis csak egyhelyben lebeg, és őt figyeli, miközben csak mosolygott rá.

– Mi az? – kérdezte mosolyogva Sophie.

– Semmi, csak aranyosan festettél – kuncogott Dennis.

– Te most komolyan ezen nevetsz? – húzta fel az orrát sértődötten Sophie. – Na, akkor majd meglátjuk, akkor is lesz-e kedved nevetni, ha lekörözlek. Verseny a lelátókig – kiáltotta, azzal már száguldott is a cél felé.

– Hé, ez nem ér! – méltatlankodott Dennis, és rákapcsolt.

– Akkor megszívtad! – kiáltott vissza a válla fölött Sophie.

Dennis csak nevetett, és begyorsított, de még így se tudta utolérni a szélnél is sebesebb lányt.

– Győztem! – bokszolt a levegőbe Sophie, mikor Dennis lefékezett előtte.

– Jó, elismerem, vesztettem – tárta szét a karjait Dennis. – De csak mert csaltál – tette még hozzá vigyorogva.

– Hogy én csaltam? – kérdezte tettetett felháborodással Sophie. – Még a feltételezés is nevetséges. Na de ha így látod, akkor próbáljuk meg újra! Várj meg itt! – mondta, azzal elment, majd visszatért egy cikesszel a kezében. – Mi lenne, ha egy kicsit feldobnánk a játékot? Nézzük meg, most ki nyeri a versenyt.

– Rendben – bólintott Dennis.

Sophie elengedte a cikeszt, majd miután hagytak neki egy kis egérutat, felszálltak a magasba, és kezdődhetett a verseny.

Sophie a magasban kőrözött, és a levegőt kémlelte, hátha megpillantja a kis aranylabdát. Tudta, hogy ez Dennisnek a vérében van, ezért is akart bizonyítani, hogy ő is legalább annyira jó, mint ő. De eddig nem látott semmit.

Már úgy érezte, hogy hozzá fog fagyni a seprűjéhez, ha valamelyikük el nem kapja a cikeszt, mikor megpillantott egy arany csillanást a mélyben. Diadalmasan elmosolyodott, ráhasalt a seprűjére, és zuhanórepülésben indult a kis labdáért. Egyre, és egyre közeledett. Már csak tíz méter. Már csak öt. De ekkor Dennis elsuhant alatta, és a markába zárta a cikeszt. Sophie dühösen felmordult.

– Ez nem ér – méltatlankodott. – Már majdnem megvolt.

– Én mondtam, hogy csak csalással tudtál nyerni – nevetett Dennis.

– Ez nem igaz! – mondta sértődötten Sophie. – Próbáljuk újra!

– Nem hiszem, hogy sikerülne – legyintett Dennis. – Csak még jobban leégetnéd magad – provokálta.

Sophie felsóhajtott, és próbált lenyugodni. Mikor sikerült, szélesen elmosolyodott, és Dennisre nézett.

– Hidd el, menni fog! – mosolygott magabiztosan.

– Jó, akkor növeljük a tétet – nézett rá ravaszan Dennis.

– És mégis hogy? – vonta fel a szemöldökét Sophie.

– Fogadást ajánlok – jelentette ki Dennis.

Sophie mosolya még szélesebb lett.

– Ugye, tudod, mi lett Kennedyvel? Azóta is tartozik nekem.

– Ne aggódj, tisztában vagyok vele – mosolygott Dennis. – De eltértünk a témától. A lényeg az, hogyha nyerek, beszélned kell Blake professzorral.

Sophie elfintorodott.

– Az sose fog megtörténni – jelentette ki. – És én mit kapok, ha nyerek?

– Két hétig írom helyetted a háziaidat – mondta Dennis.

– Ez nem igazán éri meg nekem – rázta a fejét Sophie.

– Akkor mit akarsz?

Sophie elgondolkodott, aztán diadalmasan elmosolyodott.

– Megvan. Át kell venned a feladatomat, és a tanév végéig neked kell megoldanod a körülöttünk lévők összes problémáit.

– Ez így már kicsit túlzás. Három hét.

– Három hónap.

– Egy hónap.

– Két hónap, és ez végleges – emelte fel a kezét Sophie.

– Rendben - bólintott Dennis. – Áll az alku? – nyújtotta a kezét.

– Áll az alku – rázta meg a kezét Sophie.

Dennis elengedte a cikeszt, majd seprűre ültek, és felszálltak. Sophie elgondolkodott. Muszáj győznie. Már nem csak a jutalom miatt, hanem mert eszében sem volt Blake-kel beszélni. Már egy fogadást megnyert. Ha abból indul ki, mint akkor, akkor sikerülhet. Azt akkor tudta, hogy Nancy Kennedyt csak a saját terepén győzheti le. Szóval a mardekárosok fejével kellett gondolkodnia, ami meglepően egyszerűen sikerült. Csak ki kellett várni a megfelelő pillanatot. Elhitetni az ellenféllel, hogy győzhet. Aztán az utolsó utáni pillanatban lecsapni. Most is így kell tennie.

Dennis felé fordította a seprűjét, és odarepült a fiúhoz. Direkt úgy állt, hogy a fiú ne vegyen róla tudomást, hanem csak a cikesz keresésével törődjön.

Így telt az idő. Dennis a cikeszt kereste, Sophie pedig őt figyelte árgus szemekkel. Aztán Dennis észrevette a cikeszt. Sebesen indult a kis aranylabdáért. Sophie-nak se kellett több. A fiú alá repült, ráhasalt a seprűjére, és úgy fordult, hogy pontosan egyvonalban legyenek. Dennis már nyújtotta a kezét. Már csak egy méterre volt a labdától. Fél méter. Sophie tudta, hogy cselekednie kell. Begyorsított, az ég felé rántotta a seprűjét, és Dennis előtt elsuhanva a markába zárta a hideg aranylabdát. Csak egy fél centivel kerülték el az ütközést. Dennis lefékezett, és döbbenten nézett a diadalmas Sophie után, aki a magasba emelte a cikeszt.

– Mondtam, hogy ellenem nem tudsz nyerni – kiáltott oda Sophie Dennisnek. – Főleg nem fogadást. Abban verhetetlen vagyok – kacsintott. – Már nem csak Nancy Kennedy, hanem Dennis Jogia is megbánta, hogy belekötött Sophie Blacksmithbe. Alig várom a következő botor jelentkezőt!

– Na, hogy sikerült a randi? – kérdezte Sophie, mikor ő és Dennis már a klubhelyiségben üldögéltek Ethan és Lucas társaságában.

Ethan elfintorodott, és már állt is fel a székéből, hogy valami más elfoglaltság után nézzen, de Sophie minden erejét latba vetve visszanyomta.

Lucas felsóhajtott.

– Pocsékul!

Sophie annyira meglepődött, hogy elengedte Ethant, aki az eddigi erőfeszítés hatására előre esett, egyenesen rá Sophie-ra.

– Hogyhogy? – hökkent meg, és megpróbálta magáról lehámozni Ethant, de rá kellett döbbennie, hogy ez nem lesz egy egyszerű menet, ugyanis az ő csekély erejéhez képest, a fiú elég nehéz. – De hisz eddig olyan jól elvoltatok! – tette még hozzá, miközben egy utolsó mozdulattal lelökte Ethan lábát a csípőjéről.

– Tudom, és az elején minden jól ment, de aztán... – kezdte Lucas, de a mondat közepén inkább abbahagyta.

– De aztán? – kérdezte kórusban Dennis és az immár a székeikben ülő Sophie és Ethan.

Lucas vett egy nagy levegőt, és csak azután fojtatta.

– De aztán elmondta, hogy tudja, hogy mi zártuk be a mardekárosokat a klubhelyiségükbe.