Aztabüdös srácok, meglett a 40k! Ez nagyon durva. Ezért most kaptok egy hosszabb részt. Eredetileg nem terveztem ilyen hosszúra, de a végén akadt egy jó ötletem. Nem biztos, hogy szeretni fogtok érte, de azért jó olvasást!

A hetek csak röpültek és az október hamar beköszöntött, amivel a meleg, nyárias idő is szépen tova szállt, és felváltotta a felhős, esős ősz. Egyik hétfői reggel, amikor Ash-nek nem volt első órája egyedül ücsörgött a könyvtárban. Barátai vagy még a saját klubhelyiségeikben, vagy a nagyteremben voltak, és mivel reggel még szakadt az eső, a tó partjához sem tudott kiülni.

Dupla bájitaltan után ebéd környékén hirtelen McGalagony tűnt fel az asztaluknál. 

- Miss Silverman, az igazgató úr várja majd tanítás után az irodájába. - közölte, majd továbbment, leteremteni egy éppen rosszalkodó ötödéves griffendélest.

- Már hiányoztak ezek a látogatások. - dünnyögte a lány. 

- Szerinted arról akar veled beszélni? - kérdezte Perselus, kihangsúlyozva a arról szócskát.

- Tekintve, hogy másról nem igazán lehet. Álmaim már nincsenek, Cadmus viszont nem ér rá, így feltehetőleg arról lesz szó. Ha tippelnem kellene, vagy talált egy újat, vagy tudja az egyikről, hogy hol van. - mondta halkan Ash, ügyelve arra, hogy senki se hallja. 

Délután volt még egy átváltoztatástanja, egy bűbájtanja, és utoljára egy legendás lények gondozása, ami az eső miatt az egyik tanteremben zajlott le, és jegyzetelniük kellett. Mint az eddigi összes órán aznap.

Ash végül legendás lények gondozása után szabadult el, és azonnal felrohant a kőszörnyhöz. Bemondta a jelszót, majd már lépkedett is fel a csigalépcsőn. Kettőt kopogott, majd meg sem várva az igazgató válaszát, berontott az irodába.

- Ash, örülök, hogy itt vagy. - mondta mosolyogva a professzor, majd végignézett a lihegő lányon - Az órák utánt nem úgy értettem, hogy azonnal rohanj fel ide. 

- Érdekelt, hogy miért keres, uram. - mondta nevetve a lány, majd helyet foglalt az igazgatóval szemben. 

- Vagy úgy! Nos, akkor nem húznám az időt. - biccentett derűsen a varázsló - Feltehetőleg párszor már felmerült benned a kérdés, hogy miért is mondom el neked ezeket a horcruxos, Voldemorthoz kapcsolódó dolgokat. 

Ash erősen bólogatott, mire az igazgató folytatta.

- Lehet, magadtól is rájöttél már, de azt tervezem, hogy felkutatom az összeset és megpróbálom elpusztítani. Az utolsóval annyi a probléma, hogy már nem vagyok olyan mozgékony, mint fiatal koromban, és feltehetőleg nem tudnék semmi olyat megszerezni, amivel egy ilyen tárgy elpusztítható. A felkutatással még nem is lenne gond, mert talán azt meg tudom oldani, de az elpusztítással már annál inkább.

- Ezért gondoltam arra, hogy a te feladatod lenne az elpusztítás. Őszinte leszek veled, egy veszélyes dologról van szó, tekintve, hogy egy horcruxot csak olyan dologgal lehet elpusztítani, ami olyan végzetes károsodást okoz, amit már semmivel nem lehet visszacsinálni, ilyen dologból viszont nagyon kevés van. És ami van, az is általában veszélyes, így nem gyerekjáték megszerezni.

- Tehát, ha jól értem uram, azt kéri, hogy keressek valamit, amivel el lehet pusztítani egy horcruxot, szerezzem meg, és ha megvan, pusztítsam el azokat a horcruxokat, amiket maga felkutat? - összegezte a lány.

- Igen. - bólogatott a varázsló - Nagy kérés, tudom. És mint említettem, veszélyes is. Utánanéztem pár potenciális dolognak, amivel el lehetne pusztítani, de mindegyik öngyilkos akciónak bizonyult, ezért vetettem el. Megértem, ha elsőre riasztónak tűnik, vagy esetleg nem akarod vállalni, de ha mégis, valami olyasmit kellene találni, ami elérhető...

- Benne vagyok. - vágott közbe Ash.

- Parancsolsz? - kérdezte vissza meglepetten az igazgató.

- Benne vagyok, hogy elpusztítsam a horcruxokat. Csak annyit áruljon el professzor, hogy miért pont én? Biztos vagyok benne, hogy vannak nálam sokkal képzettebb és ügyesebb varázslók és boszorkányok, de akkor miért engem választott?

- Erre nagyon egyszerű a válasz. - mosolyodott el Dumbledore - Te vagy a legtehetségesebb boszorkány, akit ismerek, még ha ezt nem is akarod elhinni nekem. Emellett olyan képesség birtokában vagy, amivel ez az egész könnyíthető. És mindennek tetejében feltétel nélkül megbízom benned.

- Miért? - kérdezte vissza meglepetten a lány.

- Mivel olyan dolgokon mentél keresztül, amiken nem sokan. Olyan dolgokat láttál, éltél át, amiket nagyon kevesen. Emellett már csak hab a tortán az, hogy utazó vagy. Megbízom a Rend tagokban is, meg a mellettünk álló aurorokban is, de egyikőjükben sincs meg az, ami benned. 

- Értem uram. És hogy csináljam?

- Természetesen nem kell egyedül elpusztítanod őket. Kedvedre vonj be bárkit, akiben kellően megbízol, de óvatosan válassz. Ha elfogadsz egy tanácsot, szerintem érdemes lenne egy kisebb csapatot összegyűjtened olyan tehetséges mágusokból, Mint Mr. Black, Mr. Piton vagy épp Evans kisasszony. Velük szerintem nagyon sokra mennél, és merőben megkönnyítenék a dolgodat. 

Ash egyetértően bólogatott, mivel tényleg őket akarta elsőre bevonni. 

- És hol kezdjem? - kérdezte kisvártatva. 

- Elsőnek, ha jól tudom nyáron Mr. Blackkel vásároltatok pár hasznos könyvet. Tanácsolom, hogy azokat nézd át alaposan, hátha találsz bennük valami érdekeset. Először azt kellene kideríteni, hogy mik vannak olyan erősek a világon, amik képesek akkora kárt okozni, hogy el lehessen pusztítani velük egy horcruxot. Legyen akár egy állat mérge, valami speciális varázslat vagy bármi. Ezután jöhet a nehezebb rész: megkeresni a horcruxokat. 

- Értem uram. Akkor, engedelmével bevonom Siriust és Lily-éket, és ha találunk valamit, szólunk. - mondta Ash, majd elindult a kijárat felé. 

Mielőtt kilépett volna, még visszafordult az igazgatóhoz.

- Egyébként uram, Siriussal pontosan erről beszélgettünk a nyáron. Hogy, ha találnánk bármit, amivel elpusztíthatnánk a horcruxokat, máris közelebb lennénk a háború végéhez. És ha ez tényleg meglesz, már csak azt kell megtudnunk, hogy hol vannak, mik azok, és hányan vannak. - mondta Ash, de a mondata végére elmosolyodott - Bár, így belegondolva, ez is épp elég fejtörést fog okozni.

§

- Nem fogjátok kitalálni, miről beszéltünk Dumbledore-al. - ült le vigyorogva a könyvtárba a szokásos asztalukhoz Ash - Hol van Sirius?

- Az előbb még itt volt valahol a könyvek közt. - intett Lily a közelben lévő könyvespolc felé.

- Szólítottál drága? - dugta ki a polc mögül a fejét a griffendéles. 

- Igen. Gyere ide és ülj le. - mondta a lány - Legyél jó kutya.

Sirius csak megforgatta a szemét, majd lehuppant az Ash melletti székre. 

- Na mizu?

Ash gyorsan elmotyogott egy disaudio-t, majd belekezdett a mondókájába.

- Na, ugye voltam Dumbledore-nál, és végre elmondta, hogy mégis miért nekem beszélt eddig a horcruxokról. - kezdte a hollóhátas - Azt mondta, hogy össze akarja őket gyűjteni és el akarja pusztítani őket, de már nem képes erre, ezért engem kért meg, hogy keresek bármit, amivel valószínűleg el lehet pusztítani őket és szerezzem is meg. Ő megtudja, hogy mik azok és hol vannak, én meg megkeresem őket és elpusztítom. Így, ha sikeresek vagyok és megtalálom az összeset, meg lehet ölni Voldemortot.

- De miért pont te? - kérdezte Perselus - Mármint ne érts félre, nem azért kérdezem, mert lebecsüllek vagy valami, hanem mert így is utazó vagy, feltehetőleg a Roxfort után egy rakat teendőd lesz ezzel és mellette még ez is. Túl fog ezzel terhelni.

- Dehogy fog, Per. - legyintett a lány - Egyrészről az utazós dolgokat lehet csúsztatni, szerencsére Cadmus még tökéletesen funkcionál és el tudja látni Európában a dolgokat. Másrészről Dumbledore azt mondta, hogy bennem bízik a legjobban, mert olyan dolgokat láttam, amiket mások nem. Gyanítom, itt az álmaimra gondolt. 

- Mondjuk az tény és való, hogy utazóként könnyebben meg tudnád találni ezeket a cuccokat. Csak vissza kell menned az időben, megnézni, hogy hova rakta, aztán kész. - mondta Lily. 

- Azért ez nem így működik, Lils. Csak meghatározott időpontokra tudok utazni a jövőben is és a múltban is. Akkor tudnám megnézni, hogy mit hova tett, ha egyrészről tudnám napra pontosan, hogy mikor történt a dolog, és tudnám, hogy akkor éppen hol volt, ami meg szinte lehetetlen. 

- Ez mondjuk igaz. De nem csak utazni tudsz. Ki is tudsz lépni, és ki tudsz hallgatni másokat is akár. - gondolkozott hangosan Sirius - Ha nem vagy a fizikai testedben, még az emberkimutató varázslat sem működik rajtad, nem?

- Fogalmam sincs, még nem próbáltam. De megsérülhetek úgy is. Az álmaim során is megsérülhettem, és egyszer meg is sérültem. 

- Mikor? - kérdezte összeszűkült szemekkel Sirius.

- A legelső alkalomkor. Azt álmodtam, ami egy éve történt. Amikor Rosier meg a másik kettő rámküldött valami vágóátkot. A legelső ilyen álmom után keletkezett egy seb valahol a hátamon asszem. 

A hollóhátas elkapta a vele szemben ülő Perselus bűnbánó tekintetét, és azt, ahogy lesüti a szemét.

- Mi a baj?

- Az az átok. Az az én hibám volt. - mondta a mardekáros lefüggesztett fejjel és a talárja szélét babrálta.

- Mégis miért? - vonta össze a szemöldökét a lány.

- Az átok az enyém. Múlt nyáron fejlesztettem ki. Rosierék látták a bájitalkönyvemben, rákérdeztek, hogy mi az, én meg hülye, elmondtam nekik. Sose gondoltam volna, hogy lesz annyi eszük, hogy használják is, pláne rajtad. 

- Ezt... ezt nem tudtam. - mondta meglepődve a lány.

- Nem akartam elmondani, mert féltem, hogy esetleg még jobban eltávolodunk. Az után, ami ötödik végén történt.

Ash már nyitotta volna a száját, de erre a mardekáros gyorsan folytatta.

- Igen, tudom, te nyitott voltál, én kerültelek. Nagyon sajnálom, továbbra is szánalmasan érzem magam amiatt, elhiheted. - nevetett szárazon.

- Ugyan Perselus, nem hibáztatlak. - legyintett a lány halványan mosolyogva.

- Tényleg? - kapta fel a tekintetét a fiú meglepődve.

- Persze! Miért hibáztatnálak? Jó, lehet, nem kellett volna olyan durva átkot létrehoznod, de ki tudja, lehet, még a hasznát is vehetjük. 

§

Vacsora előtt Ash Sirius kíséretében sétált a Hollóháti Torony felé. A lány le akarta rakni a táskáját, a griffendéles meg unta magát, így elkísérte.

Befordulva az ötödik emeletre, az egyik oszlop mellett Regulus és Rosier tűnt fel. Valamiről hevesen vitatkoztak, és mindkettejük ingujja fel volt gyűrve, megmutatva így csupasz alkarjaikat. Ash egészen addig nem figyelt rájuk, míg meg nem látta Rosier karján azt a sötét, fekete koponyát és a belőle kibújó kígyót, ami a halálfalók jelképe volt.

A hollóhátas villámgyorsan berántotta Siriust az egyik szobor mögé, majd kikukucskálva figyelte tovább a két mardekáros vitáját. Regulus háttal állt a lánynak, így a lány az ő karját nem láthatta, de a hollóhátas nagyon remélte, hogy az ifjabbik Black nem volt olyan hülye, hogy beálljon közéjük.

Minden reménye szertefoszlott, amikor Rosier elviharozz a szobor előtt, Regulus meg széttárt karokkal még utánakiáltott valamit. Hófehér, sápadt bőrén ott virított az ocsmány jelkép. 

Ash döbbenten bámulta a sötét jegyet, és csak akkor ocsúdott fel, amikor Sirius mellőle kilépett a szobor nyújtotta rejtekhelyről. A hollóhátas meg akarta állítani, de már nem sikerült.

- Idióta vagy öcskös, mondtam már? - szólt a fiatalabbik Black után.

Regulus megperdült a tengelye körül, és rámeredt a bátyjára. Addigra már Ash is a griffendéles mellett állt, de továbbra sem bírta levenni a tekintetét a mardekáros bal alkarjáról. Ez Regulusnak is feltűnt, mivel amint meglátta a lány döbbent-rémült arckifejezését, és követte a tekintetét, azonnal lerántotta felgyűrt ingujját. 

- Ne beszéljetek erről senkinek... 

- Mert? Megátkozol minket? Beköpsz a nagyuradnak? Megölsz minket? Mi lesz akkor Regulus, hm? - kérdezte dühösen a griffendéles. 

- Ostobaságokat beszélsz Sirius. - rázta meg a fejét a mardekáros.

- Ezek szerint nem bántottál még senkit. Bár mondjuk, nem hiszem, hogy valaha is képes lennél ilyenre, ahhoz túl gyáva vagy. Mondjuk ez most jól jön. - mondta egy száraz, megvető nevetés kíséretében - Tudod, nem értem, hogy lettél ilyen. Két éve még Emily volt a legjobb barátod, aki egy egyszerű mugliszületésű lány, nem aranyvérű, de még csak nem is félvér. Emlékszem, mennyire jóban voltatok. Szinte azonnal leesett a szándékod, amint először meséltél róla. 

- De most? Beálltál halálfalónak, ugyan úgy sárvérűzöl, mint az idióta mardekárosok. Mi lesz, ha Voldemort arra kényszerít, hogy megölj valakit? Esetleg pont Emily-t, mert éppen rosszkor volt rossz helyen? Vagy esetleg tudomást szerez arról, hogy barátok voltatok, meg az érzelmeidről, és feladja házi feladatként, hogy öld meg, vagy te halsz meg? Gondoltál erre valaha is, öcskös? Mi lesz, ha meg kell ölnöd? Képes lennél megölni azt, akit...

- Nem! - csattant fel hirtelen a mardekáros - Amúgy meg, ne álszenteskedj itt! Ha a helyemben lennél, lehet, te is így cselekedtél volna! Te mindig is a lázadó, bátor griffendéles voltál, aki boldogan szembement mindennel, amit anyánk mondott, vállalva még azt is, hogy esetleg megkínozzon. Szó nélkül leléptél, amikor Ash-t szapulta egy héten keresztül, vállalva, hogy kitagadjon. De valljuk be Sirius, akár tetszik, akár nem, téged már akkor kitagadott félig, amikor a Griffendélbe kerültél. 

- És igen. Igazad van. Gyáva vagyok. - folytatta Regulus - Sosem voltam olyan bátor, mint te. Én a Mardekárba kerültem, így akarva-akaratlanul is én lettem anyánk kedvence. Azt hiszed, valaha is akartam ezt a pozíciót? Akartam én ezt az egész helyzetet? Akartam ezt a házat, anyánk imádatát, meg azt, hogy én legyek a tökéletes gyerek? Dehogy akartam! Tényleg nem leszek soha olyan bátor, hogy felvállaljam azt, amit gondolok, hogy kiálljak a család elé azzal, hogy beleszerettem egy mugliszületésűbe, mivel nem vagyok te! Sose voltam, és sose leszek! 

- Miért várod el tőlem, hogy egy ilyen háttér-történettel, és azzal, hogy egy éve folyamatosan mérgeznek mindenhonnan az aranyvérmániával meg a felsőbbrendűséggel, ne legyek az, ami? Ha nemet mondtam volna, megölnek. Nem volt választásom, akár tetszik, akár nem! Ha lett volna, most nem itt tartanák. 

- Mardekárosként is képes lehettél volna felvállalni a dolgot. Nézd meg Perselust. Ash hatására még ő is megváltozott, pedig róla aztán nem gondoltam volna ezt. Ha ő képes volt erre, te miért nem? - kérdezte továbbra is megvető hangon Sirius.

- Azért, mert nekem nincsenek olyan barátaim, mint neki! Az egyetlen, aki volt, aki számított is, aki képes lett volna csak egy kicsit is változtatni a helyzeten, már rég nem áll velem szóba! Te meg Sirius, leléptél! Egy büdös szó nélkül! Abba nem gondoltál még bele, hogy mi lett volna, ha esetleg engem is viszel? Lehet, akkor most nem állnánk itt, és erről veszekednénk, hanem nevetve tárgyalnánk a karácsonyt vagy mi tudom én. Úgy teszel, mintha minden, ami történt, az én hibám lenne! Pedig te is hibás vagy, de még mennyire! Erre nem gondoltál?

Sirius erre nem tudott mit mondani. Ash jól tudta, hogy ez már a griffendéles agyában is megfordult és részben magát is hibáztatja a történtekért. Nyilván, fájtak neki öccse szavai, de valahol jogosak voltak. Legalábbis Ash annak érezte. Azok után, amiket Sirius vágott a mardekáros fejéhez. 

Regulus egy utolsó, hideg pillantást küldött testvére felé.

- Sejtettem.

Ezzel a mardekáros sarkon fordult, és elviharzott a másik irányba.