Ash végül megvárta a napfelkeltét az ablakában. Aznap indult el mindenki haza karácsonyra, így a kastélyban délutánra újra csak maroknyi ember marad.

Hét óra körül elkezdett készülődni és elindult le a nagyterembe reggelizni. Szerencséjére még senki nem tartózkodott lent, így teljesen egyedül ücsörgött az egész teremben. Miután sikerült pár falatot legyűrnie, a könyvtár felé vette az irányt. A diákok csak tizenegykor indultak el London felé, így Lily-től még el tudott köszönni.

Ash maga sem tudta, miért ment a könyvtárba. Talán csak ott tudott megnyugodni. Tudta, hogy beszélnie kell Regulussal, nem hagyhatja, hogy az álma bekövetkezzen. Ezúttal nem fogja elhallgatni, mint az RBF utáni dolgot. Már azt is megbánta, ezért elhatározta, hogy ha Regulus marad a szünetre a kastélyban, Ash addig fogja hajkurászni, amíg a fiú hajlandó nem lesz meghallgatni. Ha kell, a klubhelyiség bejárata előtt fogja várni. 

A könyvtár, látszatra teljesen üres volt. Egy lélek sem lézengett a polcok között. Ash éppen egy varázslényekről szóló könyvet próbált levenni az egyik magasabb polcról, amikor hirtelen két sorral odébb egy tompa puffanást és dünnyögést hallott meg. A hollóhátas kidugta fejét a folyosóra, majd mikor nem látott semmit, elindult a hang forrása felé.

A legkevésbé számított arra a személyre, akit megpillantott. Befordulva a sorra egy jégkék szempárral találta magát szemben. Ash felfigyelt a fiú szemén gyorsan átsuhanó bánatra, ami beigazolta gyanúját, hogy nem akarta azokat mondani, amiket. De ez amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan is ment. A mardekáros felöltött egy kifejezéstelen álarcot, és úgy meredt a hollóhátasra.

- Segíthetek valamiben? - kérdezte semleges hangon.

Ash, ahogy Regulus kék szempárjába nézett, érezte, hogy könny szökik a szemébe. Képtelen volt nem az álmára gondolni. Szemei előtt újra és újra lejátszódott az a jelenet, ahogy a tucatnyi inferus berángatja a fiút a tó hideg, sötét vizébe.

Feltehetőleg Regulusnak is feltűnt a lány könnybe lábadt szeme, mivel egy fokkal megenyhült az arckifejezése.

- Baj van? - kérdezte sokkal lágyabb hangon.

- Mit... - kezdte a hollóhátas remegő hangon - Mit tudsz az inferusokról?

A mardekáros felvont szemöldökkel meredt a lányra.

- Sötét varázslók által feltámasztott holttestek. - adta meg a választ - Miért?

- És tudod, hogy mi hatásos ellenük? Hogy mivel tudod magad megvédeni tőlük? - kérdezte újból a lány, figyelmen kívül hagyva a mardekáros előbbi kérdését. 

- Tudtommal semmi. Megvédeni magad is csak úgy tudod, ha elmenekülsz. Nem élnek, így a fájdalom nincs rájuk hatással. - vont vállat Regulus - Miért?

Ash pár pillanatig meredt maga elé, majd, amikor érezte, hogy az első könnycsepp elhagyja a szemét, erőt vett magán, leküzdötte a torkában lévő gombócot és rekedtes hangon megszólalt.

- A tűz. A tűz az egyetlen, ami használ ellenük. 

Regulus még az eddigieknél is értetlenebb arckifejezéssel nézett a lányra.

- Nem tudom, mi történt, de látszik, hogy baj van. Gyere, keressük meg Siriust. - ragadta meg a lány vállát és már indult volna el a bejárat felé, amikor Ash elkapta a fiú csuklóit.

- Jegyezd meg, amiket mondtam. Kérlek. - nézett továbbra is könnyezve a mardekárosra.

Regulus zavartan bólintott párat, majd elindult kifelé ismét a könyvtárból, maga után húzva a lányt. Ash nem figyelte, hova mennek, csak próbálta visszanyelni kikívánkozó könnyeit. Nem akart a mardekáros előtt sírni. Nem azért, mert gyengének látszana, vagy félt a fiú reakciójától, egyszerűen nem akarta még jobban megijeszteni Regulust. A mardekáros nem hülye, így is lejött neki, hogy valami nem stimmelt.

A padlót kémlelte, így nem figyelt, amikor Regulus hirtelen megtorpant, és nekiütközött a mardekáros hátának. Csak ekkor hallotta meg az ismerős hangot. 

- Te mit csinálsz itt Ash-el? - kérdezte számonkérő hangon Sirius.

A hollóhátas felpillantott, és meglátta az őt fürkészű szürke szempárt, ami most a viharfellegekre emlékeztették a lányt. Sirius, amint a lány könnyes szemébe pillantott, azonnal ellágyult. Magához húzta, és szorosan a karjaiba zárta a hollóhátast. 

- Mi történt? - kérdezte Sirius egy sokkal lágyabb hangon már.

- Nem tudom. Így talált meg a könyvtárban, inferusokról beszélt, és úgy nézett ki egész végig, mint aki végignézte valaki halálát. - magyarázta Regulus.

Sirius bólogatott, majd eltolta magától a hollóhátast, hogy le tudjon rá nézni. 

- Gyere. - ragadta meg a lány kezét, majd elindultak egy irányba. 

Ash nem figyelte, merre mennek. A hetedik emeleten eszmélt fel, amikor Sirius elengedte és fel-alá kezdett el járkálni egy fal előtt. Hirtelen a falon megjelent a díszes ajtó, a griffendéles pedig betolta rajta a lányt. Leültette a puha kanapéra, majd ő is lehuppant a hollóhátas mellé, és két keze közé fogva a lány arcát próbálta felhívni saját magára a figyelmét.

- Elmeséled?

Ash lassan emelte fel a tekintetét a vele szemben ülő fiúra, majd megrázta a fejét.

- Nem akarod tudni, hidd el, nem akarod tudni. - mondta csöndesen. 

- Ash kérlek, nem zárkózhatsz állandóan magadba. - nézett rá kérlelően a griffendéles - Regulusról volt szó benne, ugye? Meg az inferusokról. Bántották?

A hollóhátas csak a fejét rázta.

- Hát akkor? - kérdezte, de amint a kérdést feltette, beléhasított a felismerés.

Pár pillanatig várt, mérlegelve, hogy kimondja-e azt, amit. Végül halkan megszólalt.

- Meghalt.

Ash csak bólintani volt képes, majd lehajtotta a fejét, ahogy érezte, hogy végiggördül az első könnycsepp az arcán. Nagyon elege volt már az álmokból. Mindegyikben csak rossz dolgot látott eddig. Két embert is látott meghalni, köztük a legjobb barátnőjét és valakit, aki - annak ellenére, amiket mondott - közel állt hozzá. Cadmus említette, hogy ha rendesen megy az utazás, akkor egy idő után eltűnnek az álmok. Viszont Ash úgy érezte, hogy még egy ilyen, és összeroppan. Nem láthatta még valaki halálát. Nem akarta látni. Nem mert belegondolni, hogy mi van akkor, ha a következő ilyen álmában esetleg Sirius, Perselus, Damien vagy bárki, hozzá közel álló személy halálát látja, vagy akár csak átéli újra Lily vagy Regulus halálát. Az elején még úgy gondolta, hogy egy rettenetesen jó képesség az egész utazás, most viszont lassan kezdett beleőrülni. Észre sem vette a gondolatmenete közben kicsordul heves könnyeit. 

- Sirius, én nem tudom, hogy képes leszek-e ezt végigcsinálni. - pillantott fel a szemére borult könnyfátyolon keresztül a lány. 

- Képes leszel rá. - ragadta meg a griffendéles Ash két kezét - Eddig is az voltál, ezután is az leszel. Te vagy az egyik legerősebb ember, akit ismerek, szóval Merlinre mondom, ne merd nekem feladni. 

Ash nem tudott erre mit mondani. Egyszerűen hálás volt, hogy ilyen barátai vannak.

Barát.

Azóta a csók óta ez a szó megkérdőjeleződött a lányban. Barátok voltak egyáltalán? Vagy mi történt? Egyáltalán mi történik most velük?

Sirius, mintha csak olvasott volna a lány gondolataiban, hasonló tematikájú kérdést tett fel.

- Szóóóval, - húzta el jó hosszan az ó betűt - a tegnapi csók. 

Pár pillanatot várt, közben kínosan ügyelt arra, hogy még csak véletlenül se nézzen a hollóhátas kék szempárjába, de végül újra megszólalt.

- Ezek szerint te is ÚGY kedvelsz. - hangsúlyozta ki az 'úgy' szócskát.

Ash nem tudta, hogy a kérdésen sírjon, vagy nevessen. Annyira abszurdnak hatott Sirius bizonytalan énje. A hollóhátas hozzá volt szokva a mindig magabiztos, menő griffendéleshez, ezzel szemben most itt ült mellette, a kezeivel babrált, kerülte a lány tekintetét és arcán enyhe pír díszelgett. 

- Nem Sirius, nyilván szórakozásból csókoltalak vissza. - mondta szemforgatva a lány, és ő maga is meglepődött, milyen magabiztosan volt képes beszélni a témáról.

- Akkor ezt most egy igennek veszem. - mosolyodott el a griffendéles, és végre felpillantott Ash-re - És akkor ez most azt jelenti, hogy...

- Igen! - vágta rá Ash, meg sem várva a griffendéles fiú kérdésének a végét.

Bár Sirius nem tűnt úgy, mint aki bánta volna. 

§

- Arra amúgy nem tudom, rájöttél-e, hogy minden évben kaptál tőlem karácsonyi ajándékot. - szólalt meg vagy egy órával később a griffendéles.

Ash szeme kikerekedett a hallottaktól. A ruháról tudott, de a többiről még csak fogalma sem volt. Így viszont értelmet nyert az a sok titokzatos kis csomag, amiket mind becsben őrzött. 

- Őszintén, fogalmam sem volt. - pillantott fel a mellette ülő fiúra.

- Elsőben volt egy ezüstgyűrű, másodikban egy ezüstkarkötő, harmadikban és negyedikben voltak ugye a ruhák, nagyon egyedi, tudom. - szakította saját magát félbe nevetve - Ötödikben az az elvarázsolt pennakészlet.

Ash-nek beugrott a pennakészlet, amit csak vagy egy héttel karácsony után nézett meg, mivel éppen karácsony reggelén volt az a szörnyű álma, és teljesen elfeledkezett akkor az ajándékairól. 

- Amúgy az a gyűrű mágikus. - folytatta Sirius - Van egy párja, és egy bizonyos bűbájjal lehet a kettő közt kommunikálni. 

- Gyanítom, nálad van a párja. - mosolyodott el a lány.

- Természetesen. 

Kicsivel 11 előtt Ash gyorsan elrohant megkeresni a griffendéles barátnőjét, majd visszatért a Szükség Szobájába Siriushoz. 

A nagyterem ezúttal is, mint minden karácsonykor, fel volt díszítve, és csak egy asztal díszelgett a terme közepén. Ash helyet foglalt Perselussal szemben, mellette Siriussal, és belekezdtek az ebédjükbe.

- Nem jössz majd le velem Roxmortsba? - suttogta a griffendéles a lány fülébe.

Ash bólintott, majd újra a tányérjára fordította a tekintetét.