Beköszöntött a hűvös, szürke november. Az égen állandó jelleggel telepedtek meg a szürke esőfelhők, nagyban elrontva mindenki kedvét. Kivéve Ashley Silvermanét.

Az utóbbi hetekben újra beszélő viszonyba került Siriussal, mitöbb, hasonlóan jóba lettek, mint voltak. Ugyan Ash már belenyugodott, hogy a dologból úgysem lesz semmi, azért örült, hogy újra beszélhet a griffendélessel. 

Sirius még arra is rászokott, hogy néha a Hollóhát asztalánál étkezzen. Damiennel soha nem volt gondja, és ötödév vége óta Perselussal sem volt különösebben rosszban. Sokat segített a dolgon, hogy a griffendéles mélyen megbánt mindent, amit valaha is elkövetett a mardekáros ellen, és vagy ezerszer kért bocsánatot tőle. 

Lily ellenben egyre több időt kezdett el tölteni James társaságában. A halloweeni bál óta egyre többet beszélgetnek, és mindenki nagy meglepetésére, Lily nemhogy elviseli a griffendéles fiú jelenlétét, kifejezetten élvezi. 

Így történt, hogy Sirius esetenként felváltotta Lily helyét. Mint egy esős, novemberi hétfő reggelen.

Amikor év elején Ash visszaérkezett a Roxfortba és tudatosult benne, hogy a baráti társaságuk szépen lassan felbomlott, ha valaki azt mondta volna a hollóhátasnak, hogy novemberben nem csak Perselus, de Sirius is ott fog ücsörögni a Hollóhát asztalánál, Ash hangosan kiröhögte volna. De lám, mégis így történt.

- Ezt a látványt sosem fogom megszokni. - köszöntötte barátait Ash, majd leült Sirius mellé az asztalhoz.

- Mármint mit? - pillantott fel Perselus a Reggeli Prófétából.

- Hogy te itt ülsz újra az asztalunknál, Sirius Blackel szemben. - mondta vigyorogva Ash.

Perselus nem válaszolt, csak elmosolyodott és visszatért az újsághoz. Mosolya hamar elhalványult, amikor végigolvasta az első oldalon lévő cikket. 

- Egyre több mugli születésű tűnik el. - dünnyögte.

- Voldemort egyre jobban beindul. - jegyezte meg Sirius - Hallottam olyan pletykákat, hogy inferusokból készít hadsereget.

Ash-t kirázta a hideg az inferusok hallatán. 

- Srácok, lassan menni kéne órára. - mondta a hollóhátas, mikor lepillantott a karórájára, ami szerint tíz perc volt a harangszóig.

Sirius csendben bólintott, majd feltápászkodott és átlépett a padon.

- Menjetek csak, majd találkozunk. - mondta Damien.

Ash biccentett, majd követte a griffendélest ki a nagyteremből. 

Egy ideje már némán sétálhattak, amikor befordultak az egyik folyosóra és Regulussal találták magukat szemben.

- Helló Reg. - köszönt bizonytalanul Sirius - Öhm, hogy vagy? Hogy mennek a dolgok otthon? Anyám biztos nagyon hiányolhat, hogy nem tud megátkozni...

- Fogd be Sirius. - sziszegte a fogai között Regulus.

- Mi? - lepődött meg a griffendéles.

- Mégis mit gondolsz? Azok után, amit mondtál, még van képed megkérdezni, hogy hogy vagyok? - fakadt ki a mardekáros - Nem léphetsz le és hagyhatod hátra a családodat csak úgy, következmények nélkül. 

Kis szünetet tartott, majd folytatta.

- Megkaptad, amit akartál. Megszabadultál az undorító családodtól. Tedd azt amit eddig is: hagyj engem békén. 

- De... De továbbra is a testvérem vagy. 

- Nem! - csattant fel Regulus - Amint kiléptél azon az ajtón, megszűntél a testvérem lenni. 

- Mi? - kérdezte kétségbeesetten Sirius - Nem érted! Reg, kérlek, hadd magyarázzam meg. 

- Soha többet ne szólj hozzám. - mondta a mardekáros, majd megpróbált elrohanni Sirius mellett, de a griffendéles elkapta a csuklóját. 

- Regulus, kérlek. 

- Ne tettesd, hogy érdekel a dolog! - kiabálta a mardekáros. 

- Nem tettetem, Reg. - sütötte le a szemét Sirius - Nagyon sajnálom, hogy otthagytalak. Ha megváltoztathatnám a dolgot, megtenném. De nem bírtam tovább ottmaradni. 

- Mindig csak magadra gondolsz! Sosem foglalkozol mással! El tudod képzelni, hogy éreztem magam, amikor elmentél? Milyen rossz volt nélküled minden? Nem! Miért is érdekelne téged ez? Mindig is csak azt akartad, hogy olyan családod lehessen, mint Potternek. Egy szó nélkül leléptél, meg sem kérdezve, hogy esetleg jönnék-e! Még csak el sem köszöntél! - kiabálta tovább a mardekáros, intenzíven könnyezve.

- Regulus, könyörgöm, kérlek ne utálj. Sajnálom, tényleg, mindent. Nem gondoltam volna, hogy jönnél és...

- Mert sosem gondolkodsz! - szakította félbe a mardekáros.

- Regulus, szerintem meg kellene hallgatnod a bátyádat... - kezdte halkan Ash, de azonnal elhallgatott, amikor a fiú izzó szeme rávillant. 

- Te ne szólj ebbe bele, sárvérű! - sziszegte dühtől fűtve - Nem is értem, hogy lehetsz ennyire ostoba, hogy nem veszed észre, mit művel veled ez a véráruló. 

Ash csak tágra nyílt szemekkel nézte a mardekárost, ahogy elviharzik a lefagyott Sirius mellett. Sosem gondolta volna, hogy Regulus így fog vele beszélni. És azt se gondolta volna, hogy a szavai ennyire fognak fájni. Szinte már fizikailag érezte a fájdalmat, amit a mardekáros szavai hagytak maguk után. Felpillantva a mellette álló griffendélesre, sokkolva látta a patakokban lecsorduló könnyeit. 

Közelebb lépett, és egy gyors mozdulattal letörölte a fiú könnyeit, majd megragadta a kezét.

-Gyere. Tudok egy nyugis helyet.

Sirius szó nélkül követte a hollóhátas lányt. Ash a hetedik emeleti folyosó felé vette az irányt.

§

A Szükség Szobája szerencsére ezúttal sem hagyta cserben a hollóhátast. Néha Ash már kételkedni kezdett, hogy a Szükség Szobája egyáltalán változtatja-e az alakját.

Ash lezuttyant a puha kanapéra. Sirius némán ült le mellé, és jó pár percig meredt maga elé. Végül a hollóhátas törte meg a csendet. 

- Ha nem akarsz róla beszélni, megértem, nem ezért rángattalak ide. Csak gondoltam, kellemesebb itt, mint sötét varázslatok kivédésén ülni... - hadarta a lány. 

- Szerintem a történelem során egy hollóhátas sem mondott még ilyet. - pillantott fel a griffendéles Ash-re egy halvány mosollyal.

Az újabb hosszas csöndet ezúttal Sirius törte meg.

- Anyám már kiskorunk óta bántalmazott minket. Nem csak lelkileg, testileg is. Mindig én kaptam a rosszabb bánást, mivel próbáltam Regulust védeni. Aztán miután a griffendélebe kerültem, ez egyre csak rosszabb lett. Egy évre rá, amikor Regulus is megkapta a levelét és ő a Mardekárba került, ő lett a tökéletes fiú a családban. Természetesen anyám ugyanúgy nem hagyta abba a bántalmazást, bár Regulus mindig jóval csekélyebb mértékben kapta. Ezért sosem haragudtam rá, mindig próbáltam védeni. Még ha csak egy évvel is fiatalabb nálam, akkor is a kisöcsém marad.  

- Aztán ez az évek folyamán egyre rosszabb lett. Az utolsó csepp a pohárban az július elején volt. Miután látta, hogy megölellek a peronon, olyan dolgokat mondott rólad napokig, amiket képtelen lennék kimondani. Nemhogy rád, bárkire. Akkor döntöttem úgy, hogy elegem van az egész Black famíliából. Összepakoltam és leléptem. Anyám természetesen azonnal kiégette a nevemet a családfáról, Alphard bácsikámmal együtt. Ő volt az egyetlen, aki szeretett, és miután megtudta, hogy eljöttem otthonról, rám hagyta az összes vagyonát. Miután anyám ezt megtudta, őt is ugyanúgy kitagadta. 

Ash tágra nyílt szemekkel hallgatta Sirius történetét. Mindig tudta, hogy nem volt könnyű életük a Black testvéreknek, de ennyire gonosz dologról még sosem hallott. 

- Nem is tudom, miből lett igazán elegem. - folytatta a griffendéles - Az elveiből, abból, ahogy a nem-aranyvérűekről beszélt, vagy a fizikai és mentális bántalmazásból. De nagyon örülök, hogy így döntöttem. Bár Regulust is magammal vittem volna. - sütötte le a szemét Sirius. 

Pár néma perc után Ash dadogva megszólalt.

- Azt öhm megkérdezhetem, hogy... Hogy hogyan bántott? Mármint fizikailag. - kérdezte kellemetlenül a lány.

Sirius a lány zavart arcára pillantott, majd bólintott és szó nélkül kioldotta a nyakkendőjét és elkezdte kigombolni az ingét.

- Woah, öhm. Mit csinálsz? - kérdezte még az eddiginél is zavartabban a lány, és arca skarlátvörösbe borult. 

Sirius felnevetett a lány zavarán, majd szó nélkül lekapta az ingét, és hátat fordított a lánynak.

Ash arckifejezése egy pillanat alatt változott zavartból komorba, ahogy meglátta a griffendéles hátán a több, mint két tucat kisebb-nagyobb sebet és vágást. Végighúzta a mutatóujját a legnagyobb seben, amitől Sirius megborzongott. Ash azonnal el is kapta ettől a kezét.

- Bocsánat. - suttogta, és érezte, hogy arcára újra vörösség borul. 

- Ugyan. - legyintett - Azt, ha jól éreztem, pont az elátkozott ostor okozta. Mint tapasztaltad már, az átok okozta sebek lassabban és fájdalmasabban gyógyulnak, mint az egyszerű sebek. Anyám csak rajtam használta azt az ostort. De emellett használta a Cruciatus-átkot is és még sok mást. - mondta, majd visszavette az ingét.

Ash továbbra is csak bámult maga elé és próbálta feldolgozni az elmúlt fél óra történéseit. Végül egy dolog fogalmazódott meg a fejében.

- Regulus tudott erről? - kérdezte Ash, felpillantva a griffendéles szürke szempárjába.

- Mármint miről?

- Az ostorról. Meg arról, hogy mindig próbáltad védeni.

- Nem hiszem. - rázta a fejét Sirius - Nem akartam, hogy tudja. Ha tudta volna, nem hagyta volna. 

Egészen a második óráig némán ültek egymás mellett. Idő közben Ash a griffendéles vállára hajtotta a fejét, ami mindkettőjüket megnyugtatta. A hollóhátas egész végig azon kattogott, hogy mégis ki képes két ilyen fiút bántani. Ugyan Regulus megbántotta, és a lánynak nagyon fájtak a mardekáros szavai, tudta, hogy a fiú sem akarja ezt az egészet. Egyszerűen nem volt választása. 

Az meg, amit Walburga Siriussal művelt, egyszerűen szavakkal leírhatatlan volt. Legszívesebben ugyanazt alkalmazta volna azon a némberen, amit ő Siriuson. Végtelenül sajnálta a fiút, amiért így kellett felnőnie, és tisztelte érte, hogy eddig képes volt kitartani az öccséért. Remélte, hogy egyszer majd, ha vége a háborúnak, rendeződik a kettejük kapcsolata.

Gondolataiból Sirius hangja szakította ki.  

- Nem kéne átváltoztatástanra menni? Vagy egész nap lógni akarsz? Én abban is benne vagyok. - mondta vigyorogva.

- Nem, menjünk órára. - nevetett a lány.