Január. A legridegebb hónap az egész évben. Legalábbis a skót felföldön mindenképpen. Ilyenkor még a legendás lények gondozása is a kastély falai közt történik meg. Az egyetlen alkalom, amikor el kell hagyni az épület kevésbé dermesztő falait, az a gyógynövénytan. És mivel a hollóhátas-griffendéles összevont óra keddenként dupla óra, Ash általában a fagyhalál küszöbére szokott kerülni ezen alkalmakkor.

Az év első gyógynövénytana is didergéssel telt. Ash a szünet alatt képes volt annyira lehiggadni, hogy ne sírja el magát minden egyes alkalommal, amikor Lily-re gondolt, így a közösen töltött percek sem voltak annyira borzalmasak. Bár a hollóhátas lány továbbra is nehezen birkózott meg a feladattal, hogy barátnője smaragdzöld szempárjába nézzen. 

A dupla gyógynövénytant a varangydudva használatának, hatásának és felfedezésének kijegyzetelésével töltötték. Ash keze, mivel kesztyűben képtelen volt a pennáját megfogni, a jegyzetelés végére teljesen lefagyott. Dideregve indultak vissza a nagyterembe ebédelni, majd ebéd után Lily-vel elvánszorogtak a földszinti átváltoztatástanra. 

Az említett órán McGalagony professzor az eltüntetőbűbájt adta fel gyakorlatnak, ami a harangszóig szinte mindenkinek sikerült, kivéve Peternek. Ő valahogy az eltüntetőbűbáj helyett magához hívott vagy hat másik poharat. Ash-nek a fiú ezen akciói egy rejtélynek tűntek.

§

A temérdek óra és a temérdek házi feladat miatt órák után Ash egyenesen a könyvtárba indult, egyedül. Lily-nek nem volt kedve tanulni, így inkább felment a Griffendél Tornyába vacsoráig. 

Kicsivel vacsora előtt befutott a könyvtárba Perselus, eléggé feldúltan. Dühösen levágta a lánnyal szembe magát, majd felcsapta a bájitaltan könyvét és meredten bámulta az éppen kinyílott oldalt.

- Baj van? - pillantott fel a hollóhátas a sötét varázslatok kivédése dolgozatából, amit már vagy egy órája körmölt. Black rossz hírneve ide vagy oda, ő legalább nem adott fel állandóan három tekercses dolgozatokat. Helyette inkább kínozta az unokaöccsét. Nem mintha az jobb lett volna.

- Összevesztem Lily-vel. - mondta a mardekáros.

Ash felvont szemöldökkel meredt az előtte ülő fiúra.

- Te? Lily-vel? Mégis min? - kérdezte hitetlenkedve a lány. 

- Szerinte kioktattam, hogy nem kellene Potter közelében lennie.

- Nincs is Potter közelében. 

- De igen! Egyre többet. 

- De amúgy, ha tényleg elkezdett volna vele barátkozni, téged ez miért zavarna... - kezdte Ash, amikor leesett neki a dolog. - Oh... OH!

Ajkaira egy vad vigyor kúszott, ahogy megvilágosodott.

- Te...

- Nem! Ezt nem mondhatod el senkinek, érted? - hajolt előre Perselus, fekete szemei kétségbeesetten csillogtak.

- Csigavér Per, nem vagyok árulkodó. - vigyorgott továbbra is a lány - Jössz vacsorára? 

A fiú bólintott, majd elrakta a bájitalkönyvét és követte kifelé a lányt a könyvtárból. 

Vacsoránál Lily tüntetőleg Ash mellé ült, és nem vett tudomást a vele szemben ülő mardekárosról. Ash ennek ellenére nem bírta abbahagyni a vigyorgást, ami a griffendélesnek is feltűnt.

- Amióta megérkeztél, egyfolytában vigyorogsz. Mi bajod van? - kérdezte a vörös.

Ash küldött egy gyors pillantást a vele szemben ülő mardekáros felé, akinek az arcán a kérdés hallatán átsuhant a rémület.

- Semmi. Csak...  Csak sikerült újra utaznom. Egy hetet. - hazudta a griffendélesnek. 

§

Amióta sikerült a legutolsó utazása, Ash-nek egyre több álma lett. Igaz, ezek többsége már olyan, amit eddig már látott, de ezen az estén egy új történt. 

Egy sötét ház egyik nagy szobájában állt. A kandallóban zöld láng lobogott, és a hatalmas, ellipszis alakú asztal mögött megannyi feketébe öltözött boszorkány és varázsló ücsörgött, idegesen várva valakire. Ash, mivel szerencsére nem láthatta senki, körbepillantott, és szinte a vére is megfagyott az ereiben a látványtól. Az asztal mögött megannyi ismerős arcot látott, Avery, Mulciber, és Rosier volt az, akin nem lepődött meg. Ellenben mellettük nem más ült, mint Perselus, aki idegesen pillantgatott a kandalló fölött lógó órára.

Hirtelen fellángolt az enyhén lobogó zöld tűz, és egy magas, sápadt bőrű férfi lépett ki a lángok közül. Ash-nek fél pillanat sem kellett ahhoz, hogy felismerje a személyt: Voldemort Nagyúr érkezett meg, feltehetőleg a halálfalóihoz.

Az asztalnál mindenki felállt, többen meg is hajoltak, köztük egy göndör fekete hajú boszorkány és egy szőke hosszú hajú varázsló. A többiek csak biccentettek, majd leültek, kivéve az előbb említett négyest.

- Örömmel jelentem be, hogy négy új ifjú csatlakozik köreinkhez. - szólalt meg Voldemort. 

Perselusék félve sétáltak oda a sötét mágushoz, és egyikük sem mert a vörös szempárba nézni, egészen addig, amíg Voldemort újra meg nem szólalt.

- Nos, kivel kezdjük? Menjünk névsorban, mint az iskolában? - kérdezte egy cseppnyi iróniával a hangjában. 

Mulciber, Rosier és Perselus mind hevesen bólogattak, míg Avery erősen rázta a fejét tiltakozása képpen.

- Sajnálom Adrian, leszavaztak. Kérlek, lépj közelebb.

Avery engedelmeskedett és hármat lépett Voldemort irányába. A sötét varázsló megragadta Avery bal csuklóját, felhúzta a talárja ujját és pálcája hegyét belenyomta a fiú alkarjába. Nem lehetett egy kellemes érzés, a fiú arckifejezéséből ítélve. 

Ezután a sorban Mulciber következett, aki hasonlóan Avery-hez, remegve ment oda a Nagyúr elé. Mire Perselusra került a sor, ő már képes volt egy kicsit összekaparni magát, hogy legalább látszólag ne remegjen. Bár amikor felemeltre a bal kezét, azon látszott, hogy mennyire is reszket. 

- Perselus, te különleges vagy. Nem sok félvér halálfaló akad köreinkben, ezért érezd magad megtisztelve. - mondta Voldemort, miközben belenyomta a pálcáját a fiú bal alkarjába. A pálca hegyéből kirajzolódott a sötét jegy, a koponyával és a kígyóval.

Perselus nem mondott semmit a sötét varázsló megjegyzésére, csak odasomfordált három másik társához. Utolsónak Rosier következett, majd az álom megszakadt.

Csakúgy, mint az eddigieknél, Ash most is zihálva kelt fel. Egyre rosszabbakat álmodott. Nagyon remélte, hogy képes lesz ezeknek az álmoknak a végkimenetelét megváltoztatnia, mivel nem akarta elveszteni mind a két legjobb barátját. És mind a kettőt Voldemort miatt.

A gondolatok hatására a lányban hatalmas harag kerekedett. El sem tudta képzelni, hogy mi okozhatta egy ember ilyen szintű eltorzulását. És ezzel nem a fizikai kinézetére gondolt. Soha életében nem hallott még ilyen szintű, ilyen mély gonoszságról, mint amit Voldemort képviselt. Már a horcrux dolog is erősen súrolta a határt, de ez, amit percekkel ébredése előtt látott, végleg kiverte a biztosítékot. Ha eddig nem is volt teljesen biztos abban, amit csinálni akart a Roxfort után, most már biztossá vált: meg akarta buktatni Voldemort terveit. A bukását akarta. Sőt mi több, a halálát. Annak, aki a legjobban a haláltól fél, a legjobb büntetés maga a halál.

§

- Ide figyelj. - köszöntötte a mardekárost reggel Ash - Ígérj meg nekem valamit.

Perselus meglepődötten nézett fel a mellette ülő lányra.

- Soha, de soha a büdös életben nem leszel halálfaló. Kérlek, nem kérek semmi többet, csak hogy ne állj be Voldemort seregébe. Megteszed? - kérdezte a lány, és érezte, hogy könnycseppek gyülekeztek a szeme sarkában, amiből egy-kettő le is gördült az arccsontján.

Perselus egy szelíd mosollyal letörölte a lány könnyeit, majd bólintott. 

- Megígérem neked Ash, itt és most, hogy soha nem leszek halálfaló. Soha.