Ash a mágiatörténet tanteremben ücsörgött szerda reggel egy szép, decemberi napon. A hó nagy pelyhekben hullott kint, és a szürke fellegeken átsütő halovány nap fénye meg-megcsillant a befagyott Fekete Tó jégtükrén, ami felvillant a kastély ablakaiba, egyenesen a lány szemébe, aki morcosan fordította át fejét a másik oldalára, hogy ne az ablak irányába nézzen. 

Nem sokkal később a hóesés rázendített, félhomályt okozva az amúgy is melankolikus hangulatú tanteremben. A hollóhátas lány eddig is nehezen tudott koncentrálni a felettébb érdekes óriás-háborúkra, mivel éjjel alig aludt, de most erősen kellett küzdenie, hogy egyáltalán nyitva tudja tartani a szemét. 

Évszázadoknak tűnő percek után végre megszólalt az óra végét jelentő harang, és Ash komótosan összepakolt, feltápászkodott és kilépett a tanteremből, elindulva a bűbájtan terem irányába. 

Felérve a harmadik emeletre a teremből éppen Lily lépett ki, aki a lánnyal ellentétben kicsattanó hangulatban volt, mint mindig, és egy energikus mosolyt küldött a fekete hajú lány felé, majd elindult a saját dolgára. 

Bűbájtanon Ash már kevésbé volt élőhalott állapotban, de az áttörést a sötét varázslatok kivédése hozta el a kábító átok személyében. 

A hollóhátasok és a griffendélesek egymás mellett állva, egy sorban lövöldöztek egy-egy gyakorló bábúra. Sokan, mint például a tekergők bizonyos tagjai, próbálták minél jobban leamortizálni a szerencsétlen tárgyat, kisebb-nagyobb sikerrel. 

§

Órák után Ash csöndesen ücsörgött a könyvtárban, amikor hirtelen Lily vágódott le elé, baljós arckifejezéssel.

- Baj van? - pillantott fel a lány a bájitaltan könyvéből.

- Igen. Nem értem, mi van Perselussal. - fújta ki hangosan a levegőt a griffendéles.

Ash először csak felvont szemöldökkel méregette Lily-t, majd, amikor a vörösnek ez feltűnt, észbe kapott és felvázolta a helyzetet.

- Nem tudom, észrevetted-e, de egyre többet lóg a mardekárosokkal. 

- Mivel, mondjuk mardekáros? - kérdezte vissza Ash egy leheletnyi iróniával.

- Nem ez a baj. Hanem hogy melyik mardekárosokkal lóg együtt. 

Ash-nek még jobban felvándorolt a bal szemöldöke.

- Kifejtenéd? Nem biztos, hogy tudlak követni.

- Avery, Mulciber, Rosier. - sorolta a griffendéles - Eddig ki nem állhatta őket, most meg egyre többet dumál velük. Mi kattant most be nála?

- Fogalmam sincs...

- De ez még semmi! - vágott közbe feldúltan Lily - Pár napja láttam, ahogy az a három ökör megalázza Mary Macdonaldot. És Perselus nem tett semmit. 

Ash bólogatott, és bár nagyon szeretett volna figyelni a lányra, képtelen volt. Gondolatai elkalandoztak valahova távolra.

- Nem figyelsz rám. - jelentette ki Lily.

- Mi? - rázta meg a fejét Ash - De, figyeltem.

- Mit mondtam utoljára?

- Hát, öhm. Hogy a mardekárosok megalázták Mary-t. 

- Ash, ezt öt perce mondtam. Egész nap olyan szétszórt vagy. Baj van? - kérdezte aggódva a fekete hajú lányt.

- Nem, nincs. Csak fáradt vagyok. - mondta a hollóhátas lány, de látta Lily-n, hogy nem volt elég kielégítő a válasza - Jó, oké, egy varázslaton dolgozom. Már nagyon be akarom fejezni, és állandóan azon agyalok. Éjjel is azon munkálkodtam, emiatt is aludtam keveset.

Először a griffendéles lány nem reagált semmit, majd, amikor feldolgozta barátnője szavait, villámcsapásszerűen ment át érett tizenöt évesből ugráló ötévesbe. 

- Úristen, úristen, mutasd meg légyszi. - kérlelte a hollóhátast. 

- Csigavér Lily. - csitította barátnőjét, mivel a lelkendezésére többen is rosszallóan fordultak a két lány felé - Biztos vagy benne, hogy látni akarod?

A vörös heves bólogatásban tört ki.

- Hát legyen. - sóhajtott Ash - De nem árulom el, hogy mit csinál. Felkészültél?

Lily bólintására a hollóhátas felemelte a varázspálcáját és kimondta a varázsigét.

Képek sora tört fel Ash elméjéből: ugyanazok, amiket Perselusnak is mutatott. A Roxfortba érkezésről, a vonatútról, a kis csónakokon való utazásról, a beosztásról és mindenről, ami első év elején történt.

Miután megszakította a varázslatot, Lily-re pillantott, aki elképedve fürkészte a hollóhátast.

- Te meglegilimenciáztál? - kérdezte.

- Mi? - nevetett fel Ash - Dehogy. A legilimencia nem ilyen. Ez emlékátadó bűbáj. Sokkal kellemesebb, mint a legilimencia, hidd el. Viszont lehet ezt úgyis használni, mint azt, ha az illető, akin a bűbájt használják egy bizonyos emlékre gondol, vagy a használó keres valamit a másik elméjében. És ez ellen az okklumencia sem hat. Legalábbis szerintem, mivel azt még nem teszteltem. - magyarázta a lány.

- Hogy működik az a másik, amit mondtál? - kérdezte Lily - Hogy te látod az én emlékeimet, nem én a tiédet?

- Hasonlóan, csak most neked kell rágondolnod. Válassz ki valamit.

Lily bólintott, majd kisvártatva biccentett, hogy megvan.

- Resadoptio!  - mondta ki Ash, és a varázsigét követve számára ismeretlen képek jeletek meg. 

Lily ücsörgött a szobájában, amikor hirtelen nővére, Petunia rontott be az ajtón. 

- Anyáéktól hallottam, hogy jön a flúgos barátnőd. - mondta, miközben csípőre tette a kezét.

- Igen, mivel az apja állandóan bántja, az anyja pedig kórházba került. - mondta Lily, fel sem pillantva a könyvéből.

- Épp elég veled foglalkoznom, most még idehozod azt a másik flúgos csajt is. - forgatta a szemét az idősebb lány.

- Tuney, elmondtam, mi történt! És amúgy is, anyáék ajánlották fel. Légyszíves, ne engem hibáztass azért, mert nem születtél boszorkánynak. - mondta Lily egy Ash számára teljesen ismeretlen hangnemben. 

Petunia erre nem válaszolt, csak kiengedett egy bosszús sóhajt, majd kiviharzott a szobából és becsapta az ajtót maga mögött. 

Lily ekkor elszakította az elméjét, és a képek eltűntek.

- Ez mikor volt? - kérdezte Ash.

- Negyedik előtti nyáron. 

§

A két lány a nagyterembe tartott vacsorára, amikor az előcsarnokban egy meglepő jelentet tárult a szemük elé: az ominózus mardekáros hármas és a tekergők álltak kivont pálcával egymással szemben. Kicsivel mögöttük, a fal mellett ácsorgott Perselus, és az alagsor bejáratánál több diák mellett még Regulus és Emily is érdeklődve figyelték az eseményeket.

Ash-ék feltűnés nélkül odasettenkedtek Perselus mellé.

- Mi folyik itt? - kérdezte hirtelen Ash, a frászt hozva a mardekáros fiúra.

- Én sem tudom, most értem be a tó mellől. - mondta - Ti hol voltatok?

- A könyvtárban. - válaszoltak egyszerre.

A beszélgetés hallatán a három mardekáros odafordult a két lányhoz, és kaján vigyorral szegezték rájuk a pálcáikat. Ash-ék sem restelkedtek, levágták a táskáikat a földre, és ők is előkapták a pálcáikat.

- Úgy látszik, megérkezett a két emlegetett sárvérű. - mondta Avery - Lehet, Black, így nem is lesz olyan rossz napotok.

- Ne merj hozzájuk érni. - sziszegte szinte egyszerre Sirius és James.

- Nem tudom Avery, hogy te egyszerűen számolni nem tudsz, vagy csak szimplán hülye vagy, de én az utóbbira szavaznék. - jegyezte meg vigyorogva Ash, ami egy hangos nevetést váltott ki mindenkiből, aki csak az előcsarnokban tartózkodott.

- Ezért megfizetsz, mocskos sárvérű... - indult volna meg a hollóhátas felé, de ekkor egy piros villanás látszódott a griffendéles négyes felől és a mardekáros végigröpült az előcsarnokon, egészen ki a hatalmas tölgyfaajtón túlra. 

- Egyre csak fogytok Rosier, én a helyetekben meghátrálnék. - kiáltotta Sirius a mardekárosnak. 

A két fiú egymásra nézett, majd gyilkos pillantások közepette eltűntek a nagyteremben lévő tömegben.

A vacsora eseménytelenül telt, leszámítva azokat az apró csínyeket, amiket a tekergők küldtek a két mardekáros irányába, akikhez idő közben az enyhén kába Avery is csatlakozott.