Perselus meglepődött, ahogy beért a Mardekár klubhelyiségébe. A tó alatt voltak, és a hatalmas ablakokon keresztül ki lehetett látni a vízbe. Sötét és kicsit hűvös hely volt, amit pár zölden izzó lámpás és egy kandalló világított meg. De még így is otthonosnak tűnt a helyiség. Boldogan lobogott a zöld színű tűz, ami többé kevésbé megvilágította a sötét termet. Sok-sok kanapé és fotel terpeszkedett egy-egy asztal körül. A klubhelyiségből két lépcső nyílt: egyik a lányok, másik a fiúk hálókörlete felé vezetett.

A klubhelyiségben csönd volt, még az elsősök is csak némán, ámulva ácsorogtak a zöld, kígyós szőnyegen. Az ablakokon túlról hallani lehetett a víz fodrozódását és néha egy-egy vízi lény is elúszott az ablak előtt. A prefektusok elkísérték az elsősöket a hálókörleteikhez, betessékeltek mindenkit a szobájukba aztán otthagyták őket. A hálóterem hasonló stílusú volt, mint a klubhelyiség, csak kicsit világosabb. Az ágyakon ezüst és zöld ágynemű volt, és az ágyat egy zöld selyemfüggöny vette körül. Volt emellett még egy szintén óriási ablak a szobában, ami előtt éppen egy óriáspolip úszott el.

Reggel Perselus korán felkelt. Órájára pillantott, és konstatálta, hogy már épp elég késő van ahhoz, hogy visszaaludjon, de még elég korán, hogy felmenjen reggelizni ezért úgy döntött, hogy lemegy a klubhelyiségbe, odaül az egyik ablak mellé és csak kémleli a tavat, hátha lát valami érdekes élőlényt. Másfél órát ücsörgött ott, amikor is úgy döntött, hogy most már ideje, hogy reggelizzen. Idő közben látta még kétszer a polipot és látott egy érdekes, zöld bőrű, szarvas, hosszú ujjú lényecskét. Perselusnak fogalma nem volt arról, hogy mi a fene lehetett az a lény, de nem is igazán akarta tudni. Bőven elég volt neki, hogy az ablakon keresztül látta.

§

A nagyteremben már javában reggeliztek a diákok. A Griffendél asztala felé pillantott, hogy ott ül-e egy mélyvörös hajú elsős, de a lány nem volt még lent.

Aztán a Hollóhát asztalát kezdte el kémlelni a fiú, de szintén nem találta meg azt, akit keresett. Gondolta, hogy mindkét torony magasan van, nem két perc, amíg leérnek.

Perselus a Mardekár asztala felé vette az irányt és leült reggelizni. Tíz perccel később befutott Lily is, aki tekintetével megkereste a fiút és küldött felé egy mosolyt, majd leült a saját asztalához. Nem sokkal később Ash is megjelent, aki csak fáradtan vágódott le a Hollóhát asztalához.

A lány nem evett túl sokat, de a bejáratnál megvárta Perselust.

- Na, milyen a klubhelyiségetek? – kérdezte fáradt hangon Ash.

-Sötét. – nevetett fel a fiú – A tó alatt van az egész helyiség. Bár azért reggel már egy fokkal jobb, amikor besüt a vízbe a nap. Képzeld, az ablakból a tóba lehet látni, és már egy csomószor láttam az óriáspolipot.

- De jó neked, mi az ötödiken vagyunk egy magas toronyban – fintorgott a lány. – Este kinyitottam az ablakot, hogy beengedjek egy kis friss levegőt meg hogy megcsodáljam a tavon tükröződő holdfényt, aztán majdnem kiszédültem az ablakon, ahogy megláttam, hogy milyen magasan vagyunk. – sóhajtott fel.

- Van egy olyan érzésem, hogy nem szereted a magas helyeket.

- Eltaláltad. Alig aludtam egész éjjel. Félek a magas helyeken, még ha zárt is. Gyere, inkább menjünk le a tóhoz, olyan jó idő van.

- Nem várjuk meg Lily-t? – kérdezte a fiú.

- Te nyugodtan várd meg, én addig előre megyek.

Azzal a lány sarkon fordult és kisietett a bejárati ajtón. Perselus még látta, ahogy a lány lefelé veszi az irányt és egy pillanatra a lélegzete is elakad. Csomószor látta már, ahogy Ash hollófekete hajára rásüt a nap, és mindig feketén csillogott. De most más volt. Most kékesen csillogott, ahogy végigsietett a napon. Vérbeli Hollóhátas. – gondolta Perselus, azzal egy mosoly keretében visszafordult a nagyterem felé.

Éppen időben, mert Lily akkor lépett ki pár lány kíséretében és nevetve indultak a lépcsők felé.

- Lily! – kiáltott Perselus a lány után és elindult felé. – Nem jössz le a tóhoz?

- Ne haragudj Per, de a lányokkal már megbeszéltük, hogy még ma kicsit felfedezzük a kastélyt, hogy ne tévedjünk el holnap. Majd legközelebb. – mosolygott rá a lány, aztán felsietett a lépcsőn.

A fiú kicsit elszomorodott, de elindult ki a tó felé. Ahogy kiért a kapun körülnézett, és alig akarta elhinni, amit lát. A kastély körül hatalmas birtok húzódott, és nappal a Tiltott Rengeteg meg a Fekete tó is sokkal barátságosabban hatott, mint éjszaka. Tekintetével megkereste Ash-t, aki egy fa árnyékában ücsörgött a tó partján és az óriáspolipot bámulta. Megindult felé, de meghallott egy túlságosan is ismerős hangot. Hátrasandított és meglátta James Pottert és Sirius Blacket két másik Griffendéles társaságában.

- Nézzétek skacok, ott van Pipogyusz! – hallotta Potter kaján hangját mögüle. – Menjünk, beszélgessünk kicsit vele.

- Valami problémád van Potter? – pördült meg a tengelye körül Perselus és a kócos fekete hajú fiúra szegezte pálcáját. – Ne akard, hogy megátkozzalak.

- Ugyan, mit tudsz te elsősként. Azt is csodálom, hogy képes vagy a pálcát megkülönböztetni a pennától. – röhögött fel Potter.

- Confringo! – kiáltotta el magát Perselus és Potter épp hogy ki tudott térni a narancssárga csóva elől. – Mondtam Potter, hogy előbb átkozlak el, minthogy pislogj egyet.

- Mi folyik itt? – hallatszott Ash hangja a közelből.

Perselus a válla fölött hátrasandított és meglátta a lányt. Sötétkék szeme csak úgy izzott a dühtől, de ez nem neki szólt. Kivont pálcával közeledett Potter felé. Perselus visszafordult Potterékhez, és éppen látta, ahogy Black arcára ráfagy a mosoly és lesüti a szemét.

- Mint láthattad, Pipogyi meg akart átkozni... - kezdte a magyarázkodást Potter, de Ash közbevágott.

- Ugyan Potter, ne add az ártatlant. Hallottam és láttam, hogy kiprovokálod. Igazán bátor dolog négy az egy ellen bántani másokat. – hangja csak úgy sütött a megvetéstől és az undortól. – Mi bajod van Potter? Egy napja se vagyunk itt, de már most másokat akarnál terrorizálni? Nem is ismered őt! Hagyd őt békén Potter.

- Mi van Pipogyusz, egy lánynak kell megvédenie?

- Ha nem fogod be azt a nagy szádat akkor én is rád küldök egy átkot. Tanultam párat a nyáron és készséggel kipróbálom rajtad. – sziszegte a lány.

Perselus egy pillanatra majdnem elmosolyodott. Ash a Mardekárban is megállná a helyét. Potter is így gondolhatta, mert szó nélkül sarkon fordult és becsörtetett a három másik Griffendéles társaságában a kastélyba.

- Te komolyan robbanó átkot küldtél rá? – kérdezte a lány, és Perselus érezte a hangjában, hogy próbál dühös lenni, de közben egy mosollyal küzd.

- Legközelebb nem ússza meg ennyivel.

- Te jó isten, mi lesz itt hatodikban, amikor már tényleg kinyírhatjátok egymást. – vigyorgott rá a lány és elindult vissza a tó partjára.

Egészen naplementéig ott ücsörögtek a parton és csak vacsorakor indultak el vissza a nagyterembe. Perselus a nap folyamán még párszor hallani vélte Potterék felháborodott beszélgetéseit, de reménykedett, hogy ennyiben hagyják. Nem akarta az első napot már büntetőmunkával zárni. De a fejében titokban már körvonalazódott egy saját varázslat gondolata. Igaz, még tanulni sem kezdett el, így fogalma sem volt, hogy mikorra fogja tudni majd létrehozni, meg hogyan, de bízott a képességeiben, meg a könyvtári könyvekben.