Szombat reggel Ash megint egy bagoly kapirgálására kelt. Ránézett az órájára, ami reggel hetet mutatott, majd egy hatalmas sóhaj keretében kimászott az ágyából és odasétált az ablakhoz.

Már több, mint három éve élt a toronyban, de még mindig nem szokta meg, hogy milyen magason is van. Bár már tériszonya kezdett alábbhagyni, továbbra sem az ablakból való kibámulás volt a kedvenc szabadidős tevékenysége. 

Az ablakon ugyan az a bagoly röppent be, mint aki hétfő hajnalban is, de most csak addig maradt, amíg Ash leoldotta a kis cetlit a lábáról, majd azonnal ki is röppent az ablakon.

- Black, ha megint te keltettél fel, esküszöm, megöllek. - morogta, miközben becsukta a madár után az ablakot. 

A kis pergamenen megint az a szépen hurkolt írás fogadta, mint legutóbb, és taglalta, hogy mikor, hol találkozzanak, hogy észrevétlenül lejussanak a faluba. 

Mivel a lány már nem tudott visszaaludni, felöltözött és lement a nagyterembe reggelizni, hogy utána kicsit a könyvtárban kutakodhasson a hétfőre leadandó átváltoztatástan házi dolgozat témájában.

Mivel hétvége volt, és a roxmortsi út is csak 11-kor kezdődött, a nagyterem teljesen üres volt. Ash az égre emelte a tekintetét és sarkon fordulva elindult az alagsor irányába. A körtés festménynél megállt, majd miután megcsikizte az egyiket, belépett a konyhába. Mint általában, a helyiség most is tele volt szorgosan munkálkodó manókkal. Az egyik asztalon egy tál kalácsot talált őrizetlenül. Ash gyorsan felkapta, majd a manók felé fordult.

- Nem bánjátok, ha ezt elvinném?

- Dehogy is, kisasszony, vigye csak nyugodtan. - felelte vagy hat manó kórusban. 

Mivel nem volt kedve felmászni a toronyig, a lány inkább visszament a nagyterembe, és leült az üres hollóhátas asztalhoz elfogyasztani a frissen szerzett zsákmányt. 

§

Már vagy fél órája ücsöröghetett egyedül, amikor hirtelen léptek zaja törte meg a csendet, majd valaki leült mellé. Oldalra sandítva Ash csak egy jól ismert hullámos, fekete hajkoronát látott.

- Meg foglak ölni Black, mondtam már? - morogta oda a lány.

- Tessék? - kérdezte vissza egy ismeretlen hang.

Ash csak ekkor figyelte meg jobban, hogy ki is ült le mellé. Rossz Black-et fenyegetett meg a meggyilkolással.

- Ne haragudj Regulus, azt hittem, hogy az idióta bátyád ült le. - kért bocsánatot Ash.

- Mit csinált, hogy épp gyilkosságot készülsz elkövetni? - kérdezte vissza mosolyogva.

- A héten másodszor keltett fel hajnalok hajnalán. Ráadásul ma szombat van. Aludhattam volna tízig, de nem, neki mindenképp baglyot kellett küldenie egy olyan dologról, amit amúgy személyesen is megbeszélhettünk volna.

- Ez semmi. - mondta vigyorogva - Engem múlt nyáron egyszer egy héten keresztül minden nap felkeltett reggel ötkor, hogy random varázsigék neveit közölje velem.

- Már rég nem élne, ha velem ilyeneket csinálna. - nevetett Ash - Amúgy, mi járatban így, hajnalok hajnalán?

- Nem tudtam aludni, ezért gondoltam, feljövök reggelizni, aztán megláttalak. Igazából csak szerettem volna kérni valamit. Te vagy erre a legalkalmasabb.

- Miről volna szó? - kérdezte felvont szemöldökkel a lány.

- Beszélnél Siriussal? Pár napja összevesztünk valami hülyeségen és azóta nem beszél velem és nem hajlandó meghallgatni. Szeretném, ha elmondanád neki, hogy sajnálom azokat, amiket mondtam és nem úgy gondoltam.

- Persze, majd beszélek vele. - biztosította a lány - Sokszor szoktatok veszekedni? Mármint Sirius említette párszor, hogy merőben máshogy gondolkodik, mint a szülei és ez sok konfliktust szül, de eddig rólad nem igazán beszélt.

- Nem olyan sokszor azért, mint a szüleivel, de szoktunk. Bár ez a jövőben egyre rosszabb lesz szerintem, hogy őszinte legyek. 

- Sajnálom. - mondta őszintén - Mindenképpen beszélek vele, hogy ne legyen hülye. 

- Köszönöm, talán rád hallgatni fog.

- Úgy gondolod? - vonta fel a szemöldökét Ash.

- Aha. Sokat beszélt rólad már. Ezért kértelek téged. 

-Hát ez... Meglepő.

§

Vagy egy órán keresztül beszélgettek még, amikor is már elkezdtek szállingózni be a nagyterembe a diákok, így Regulus is továbbállt a saját asztalához. Ash ez alatt a röpke óra alatt egészen megkedvelte a fiút, aki egy kifejezetten kedves, de, a bátyjával ellentétben, visszahúzódó fiúnak tűnt. 

11 körül elköszönt barátaitól és elindult a megbeszélt helyre, a kviddicspálya széléhez, ahonnan észrevétlenül kilopózhattak Roxmortsba. Bár a láthatatlanná tévő köpeny alatt úgyse látná meg senki őket.

Mire Ash odaért, Sirius már ott ácsorgott. De, a lány nagy meglepetésére, nem egyedül. Mellette Regulus állt, és valamiről hevesen vitatkoztak. Ash-nek csak ekkor tűnt fel, hogy a két Black mennyire hasonlít egymásra, bár Regulus egy kicsit alacsonyabb és sápadtabb volt.

Ahogy közelebb ért, Sirius észrevette, és feltehetőleg elküldte az öccsét, mivel Regulus sarkon fordult, és elcsörtetett vissza a kastélyba.

- Hát ez meg mi volt? - kérdezte a lány, amint egyméteres távolságba ért.

- Semmi. - morogta Sirius.

- Veszekedtetek már megint?

- Hogy érted, hogy már megint? - hökkent meg.

- Beszélgettem reggel Regulussal. Megkért, hogy beszéljek veled, hogy ne haragudjál már rá, meg nem gondolta komolyan azokat, amiket mondott. 

- Nem is értem, mit képzelt. - dünnyögte Sirius.

- Parancsolsz? - akadt fönn Ash az elhangzott mondaton.

- Mondom, nem értem, hogy miért téged nyaggat ezekkel. - emelte fel kicsit a hangját. 

- Mert te meg se hallgatod. A haverjaidról meg nem is beszélve. 

- Ash, nehogy már őt védd. Nem is ismered! - fakadt ki Sirius.

- Téged se ismerlek. - mondta halkan a lány.

- Ash nemár. Hogyne ismernél. Olyanokat mondtam már el neked, amiket még Jameséknek sem. 

- És? Attól még csomószor vagy egy igazi gyökér, de csomószor vagy az ellentéte is. Komolyan nem értelek, de eddig nem tettem ezt szóvá, mert velem többé-kevésbé normális vagy. De, ha már itt tartunk, igazán leszállhatnátok Perselusról végre. Tudom, hogy továbbra sem hagyjátok békén és ez nem vicces. Sosem vicces másokat bántani. - mondta dühtől fűtve.

Azzal sarkon fordult és beviharzott a kastélyba.

§

Az elkövetkezendő két hétben még csak Sirius közelében sem járt, ami barátainak is feltűnt.

Egyik péntek reggel, amikor megérkezett a Hollóhát asztalához, három barátja egyszerre hallgattak el és néztek rá.

- Mi van, mit pusmogtok? - kérdezte álmosan.

- Csak a holnapi karácsonyi bálról beszéltünk. - mondta vidáman Lily - Tudtad, hogy lehet vinni kísérőt? 

- Nagyon király, egy cseppet sem érdekel. - dünnyögte Ask, miközben tojást és sonkát szedett magának az egyik közeli tányérról.

- És te kivel mész? - kérdezte hirtelen vörös hajú barátnője.

Ash Perselusra nézett, aki csak vigyorogva megrázta a fejét.

- Már Lily-t megkértem.

Ekkor Damienre fordította tekintetét.

- Rám se nézz, én holnap már nem leszek itt.

- Ugye most csak szórakoztok velem.

- Arra gondoltunk, - sandított Lily két barátjára - hogy mehetnél Siriussal.

Ettől a mondattól Ash olyan hirtelen nyelt félre, hogy azt hitte, ott menten meghal. Percekkel később, amikor már tudott levegőt venni, megszólalt.

- Nem. 

- De miért? - kérdezte enyhén idegesítő hangon Lily.

- Ki van zárva. Black közelébe sem akarok menni. - morogta.

- Csak nem összevesztetek? - duruzsolta Lily barátnője fülébe.

- Köszöntem szépen a kellemes reggelit, a viszont nem látásra. - pattant fel Ash és indult el a pincébe, Perselust meg sem várva. 

§

Másnap reggel Ash a hihetetlen viharra ébredt, ami kint tombolt. Az eső csak úgy ömlött, és verte az ablakot, és a szél is irgalmatlanul süvített. Ahogy körbenézett, meglepődve konstatálta, hogy szobatársai még mindig békésen alszanak. Sosem értette, hogy a három lány hogy volt képes ennyire mélyen aludni, miközben ő a legkisebb zizzenésre is felébredt. 

Mivel már reggel kilenc is elmúlt, úgy döntött, hogy felöltözik és lemegy reggelizni. Leérve a klubhelyiségbe, nem látott senkit. Egyedül Damien szokott ilyenkor a helyiségben tartózkodni, de ő már hazament.

Éppen csak leért a lépcsőn, Ash meglepetten látta, hogy a klubhelyiség bejárata kinyílik, és belép rajta Perselus. Nyomában olyasvalakivel, akire sose számított volna legjobb barátja társaságában.

- Black, te mi az ördögöt keresel itt?