A fiú mögött ott állt az anyja, akiről Ash már az első pillanatban meg tudta állapítani, hogy valamilyen gazdag, arisztokrata aranyvérű boszorkány.

- Sirius, próbálj már kicsit sietni, nem terveztem az egész napomat rád áldozni. – szólalt meg szemforgatva a fiú anyja.

- Ugyan Walburga, tudja, hogy a pálca választja a varázslót. – mosolygott rá Ollivander az arrogáns nőre, akitől csak egy villámló tekintetet kapott. – Miért nem megy inkább könyveket venni, azzal is haladnának.

Walburga egy szó nélkül kicsörtetett az üzletből felszegett állal. Fia csak megszeppenten nézett utána, aztán egy vállrándítással visszafordult az idős boltoshoz.

Fél óra múlva is ott ült Ash, és a fiú is észrevette ezt, mivel kezdett egyre idegesebb lenni. Mivel Ollivander felfigyelt a fiú idegességére, ezért úgy döntött, hogy egyszerre szolgálja ki a két gyereket.

- Gyere ide kedvesem – mosolygott a lányra az idős férfi – te is az első pálcádat veszed, ugye?

Ash bólintott és figyelte, ahogy az öreg elcsoszog a polcok között és visszatér két hosszúkás dobozzal. Az egyiket odaadta a fiúnak, a másikat pedig a lány kezébe nyomta. Közben kinyílt az ajtó, és belépett rajta az a nő, aki fél órával előbb dühösen kiment az üzletből.

- Még mindig nem végeztél? – rikácsolta – Ennyi idő alatt faraghattál volna magadnak akár egy pálcát is. Ha nem magam láttam volna, hogy képes vagy a varázslatra, azt hinném, hogy egy utolsó mocskos kvibli lennél.

Ebben a pillanatban a fiú suhintott egyet a pálcával és piros fénycsóva tört ki belőle. Ekkor az öreg Ash-re nézett, aki csak bambán bámulta a kezében lévő, hosszú pálcát.

- Öhm... – kezdte a lány – Mit is kellene pontosan ezzel... Az izével csinálnom? – nézett értetlenül a lány.

- Hah, egy sárvérű. Siess Sirius, nincs kedvem alja népekkel egy levegőt szívni. És ha már itt tartunk – vigyorodott el gonoszan a nő – lehetőleg az iskolában is kerüld majd a mocskokat.

Azzal gonosz vigyorral kivonult az üzletből. Sirius lesütötte a szemét, elrebegett egy bocsánatot és anyja után ment.

§

Ash-nek lényegesen rövidebb ideig tartott pálcát vennie, végül a harmadik volt az, ami tökéletesnek ígérkezett. Cseresznyefa, unikornisszőr és 11 hüvelyk. Vagy legalábbis valami ilyesmire emlékezett a lány. Nem igazán figyelt a pálcakészítőre, végig azon a bizonyos szón gondolkozott. Sárvérű. A lánynak fogalma sem volt, hogy mit jelenthet, Perselus sose említette. De valószínűleg nem lehetett kedves szó. Legalábbis a többiek arckifejezéséből ítélve. Ollivander elszörnyedt és a fiú is eléggé rémülten nézett a lányra, ráadásul még bocsánatot is kért tőle. Bár azt lehet azért tette, mert sokáig nem sikerült megfelelő pálcát találnia. Elhatározta, hogy amint találkozik Perselussal, azonnal megkérdezi tőle, hogy mit jelent a szó.

Szerencsére nem is kellett sokat várni, mert éppen meglátta, ahogy a fiú és az anyja kiléptek egy könyvesboltból az Ash-t kísérő varázsló társaságában. Rögtön oda is szaladt hozzájuk, nehogy szem elől veszítse őket a nagy tömegben.

- Áh, Ash. Sikerült pálcát venned? Elég sokáig tartott. – mosolygott az idős varázsló.

- Igen, elnézést, előttem volt egy fiú, akit nem szerettek a pálcák. – lihegte a lány. – Mondd csak Per, mit jelent az, hogy sárvérű?

Perselusnak elkerekedett a szeme és szörnyülködve nézett a lányra.

- Hol hallottad ezt a szót?

- Az előttem álló fiú anyja ennek nevezett, amikor megkérdeztem Ollivander úrtól, hogy mit csináljak a kezembe adott varázspálcával.

- Biztos valami aranyvér mániás lehetett... – fintorgott Perselus anyja. – Esetleg a nevét nem említette?

- De, valamilyen Walburga azt hiszem. – emlékezett vissza a lány. – De a vezetéknevét nem tudom sajnos.

- Ah, egy Black. Mit is várna tőlük az ember. Borzasztó népség. Az egyik legősibb és legtisztább vérű család Angliában. – forgatta a szemét Perselus anyja.

- Értem, de azt még mindig nem mondták el, hogy mi az a sárvérű. – nyomta meg az utolsó szón a hangsúlyt Ash.

- Sárvérűnek szokták nevezni azokat, akik mugliszületésűek. Ez egy ilyen régi szokás az aranyvérű családoknál. – adott magyarázatot Perselus.

- De hát azt mondtad, hogy nem baj, ha nem varázslók a szüleim! – keseredett el a lány.

- Persze, hogy nem baj. – próbálta megnyugtatni a varázsló. – Attól még lehetsz egy kiemelkedő boszorkány. Sőt, vannak olyan esetek, amikor egy aranyvérű családba születik egy olyan gyerek, akinek nincsen varázsereje. Igaz, az ilyen esetek nagyon ritkák.

- Kviblik... – suttogta Ash.

- Igen, azok. Perselus már említette?

- Nem, de az a nő igen. A fiával voltak ott, és neki mondta, hogyha nem látta volna a saját szemével, hogy varázsol, akkor azt hinné, hogy kvibli. – magyarázta a lány.

Ash próbált nem a boltban lejátszottakra gondolni, de valahogy mindig visszakúszott az az egy szó a gondolatai közé. Sárvérű. Remélte, hogy a Roxfortban nem fogják végre kiközösíteni, de nagyon félt, hogy a származása miatt ott is hátránnyal indul. Hiába mondja mindenki, hogy ez nem így működik, de tudta jól, hogy lesznek olyanok, akik gonoszok. És sokan mondják, hogy az ilyenekkel nem kell foglalkozni, de Ash pontosan tudta, hogy ez nem ilyen könnyű. Hiába csak 11 éves, már most tapasztalta, hogy milyenek a gonosz emberek. És félt, hogy ez vár rá az elkövetkezendő 7 évben is. De most már ott lesz Perselus és Lily. Nem leszek egyedül, mint eddig. – gondolta a lány. És erre a gondolatra elmosolyodott.

§

- Elég csendes vagy, mióta elindultunk az Abszol útról. – jegyezte meg Perselus hazafele a vonaton. – Ugye nem azon rágódsz, amit az a nő mondott?

- Őszintén? – kérdezte szomorkás mosollyal Ash. – De. Félek, hogy egyedül leszek. Tudod, hogy a mugli suliban is mindig csúfoltak és nem voltak barátaim.

- Pontosan tudom. De ettől nem kell félned. Én mindig itt leszek. Még ha nem is leszünk egy házban. Nem szabadulsz te olyan könnyen tőlem. – vigyorgott rá a fiú Ash-re. – És ott van Lily is. Biztos ő sem hagyná, hogy magányosan gubbassz a klubhelyiségetekben.

- Remélem igazad lesz. – mosolyodott el halványan a lány.

Az út hátralévő részében nem beszélgettek már. Mikor az utcájukba értek, Ash hosszan elköszönt Perselustól és biztosította a fiút, hogy egy külön kupét fog neki foglalni.

§

Mikor belépett az ajtón, szerencsére apját még nem találta otthon. Elköszönt anyjától, és elment lefeküdni. Ash már nagyon várta, hogy reggel induljanak Londonba. Végre kis légkörváltozás, és majdnem egy évig nem kell látnia apját, amitől majd kicsattant örömében. Apja egyhamar nem érkezett meg, valószínűleg annyira részeg volt már, hogy nem tudott hazajönni, legalábbis Ash ebben reménykedett. Gondosan bezárta szobája ajtaját, hogy éjszaka se történjen semmi gond, és elfeküdt az ágyán.

Gyorsan elnyomta az álom. De még milyen álom! Ash-nek még soha nem volt ilyen álma. Ott állt vele szembe a fiú Ollivander boltjából egy kastélyszerű hely folyosóján. Körülötte csomó fekete taláros alak állt, akiknek a mellkasán valamilyen zöld címer díszelgett és a háttérben látott három piros címert is, de Ash nem figyelt rájuk. Háta mögött felhangzott egy kiáltás, egy fehér villanás és hirtelen egy csomó, szúró sebet érzett a hátán, amiből elkezdett folyni a vér. Lenézett kézfejére, amin ezernyi apró vágás éktelenkedett. Oldalra fordította a fejét, de csak egy rémült fekete szempárt látott, aztán összeesett és elsötétült minden.

Reggel zihálva ébredt és meg mert volna esküdni, hogy zsibbadást érez a hátán és a kezein. Pontosan ott, ahol a különös álmában megsérült...