Ash továbbra sem tért magához az ámulatból. Alig akarta elhinni, hogy az évfolyam legkedvesebb embere vérfarkas. 

Ugyan a lánynak soha nem voltak előítéletei a vérfarkasokkal szemben, pláne amióta hallotta, hogy Fenrir Greyback direkt vadászik gyerekekre és változtatja át őket, mégis megborzongott, akárhányszor arra gondolt, hogy valaki vérfarkas lenne. 

Természetesen nem azért, mert szörnyeknek tartotta őket. 

Olvasott róla, hogy milyen borzalmas élmény átváltozni hónapról hónapra. Hihetetlen fájdalmas és idegtépő procedúra volt és az elő-, illetve utóhatások se lehettek kellemesek. El sem tudta képzelni, hogy milyen lehet ezt 29 naponta átélni. 

És hogy milyen lelki traumával járhatott az egész vérfarkasosdi. Ugyan Ash nem sokat beszélt eddig Remussal, de bele se mert gondolni, hogy min mehetett keresztül szerencsétlen fiú. És mennyire egyedül lehetett. 

Nem sok ideje maradt az elmélkedésre, mert hirtelen kinyílt az ajtó, és kilépett rajta Remus. Ash úgy tett, mintha semmit nem hallott volna, elköszönt a fiútól és belépett Dumbledore irodájába. 

- Áh, Ash! Minek köszönhetem a látogatásodat? - mosolygott kedvesen a professzor. 

- Professzor úr, volt megint egy álmom. Egy nőt láttam, ahogy egy kisfiút védelmez. Egy fekete alak vörös szemekkel pedig rátámadt, meg volt egy zöld villanás is, de semmit nem hallottam a beszélgetésükből, csak a nő sikítását. - hadarta össze-vissza Ash. Még mindig beleborzongott az egész álomba. 

- Valószínűleg a távoli jövőt láttad, ezért volt ilyen zavaros. Gyakoroltad azokat, amiket Cadmus tanácsolt? 

- Persze uram, de nem tudtam ezt még irányítani. - sütötte le a szemét Ash.

- Ez természetes, elvégre ez volt az első álmod az utóbbi pár hétben. 

Ash bólintott. 

- Menni fog. Cadmus is elmondta, hogy ez egy nagyon hosszú procedúra, amíg teljesen kiképzett utazóvá nem válsz. - biztatta a lányt.

- Értem, professzor úr. Akkor én nem is zavarom tovább. Csak ennyit szerettem volna. - mondta a lány - Illetve még valami.

- Igen?

- Az az alak - kezdte Ash - a vörös szemeivel és a kígyószerű arcával. Az Voldemort volt, ugye? 

- Igen, kedvesem. Attól tartok, igen. Ugyan manapság még nincs annyira eltorzulva, mint ahogy leírtad, de kétségkívül ő lehetett a fekete alakod.

- Értem professzor. Köszönöm. - mondta remegő hangon Ash. 

Elindult kifelé, de az ajtóban nem várt meglepetés érte. Remus ott állt, és tátott szájjal bámult a lányra. 

- Te utazó vagy? Igazi utazó? - hüledezett - Szentséges Merlin, olvastam már az utazókról, de soha nem gondoltam volna, hogy az egyik évfolyamtársam is az. Úgy tudom, hogy nagyon nagyon ritka ez a képesség, és manapság is csak hárman képesek mesteri szinten erre az egészre és nagyon hosszú idő, amíg valaki profi utazó legyen, még hosszabb, mint hogy rendes animágus legyen, és nehezebb is, meg van az a Belső Szem, ami az egész kulcsa, meg... 

- Remus, vegyél levegőt, jó? - szakította félbe mosolyogva a fiút.

- Bocs, ne haragudj. Csak sose gondoltam, hogy valaha találkozom utazókkal. Rengeteget olvastam róluk, vagyis amennyit lehetett. 

- Egyelőre még nem is vagyok igazi utazó. Csak álmaim vannak a jövőről, ennyi. Ahogy mondtad, hosszú és nehéz folyamat. 

- Én amúgy... Nem akartam hallgatózni, ne haragudj rám. - sütötte le a szemét. 

- Semmi baj, őszintén, én is hallottam, amiről beszéltetek. - vallotta be Ash - De ne aggódj, nem fogok senkinek beszélni a szőrös kis problémádról. 

Remus ezen meglepő módon elnevette magát. 

- Kösz, jó fej vagy. De neked nem kellene már órán lenned? - kérdezte.

- Miért, mennyi az idő? 

- Tíz perce becsöngettek már a második órára.

Ash lesápadt és azonnal elkezdett rohanni a hármas számú üvegház felé. 

§

15 perccel becsöngetés után be is futott az üvegházakban tartott gyógynövénytan órájára, és bár majd' kiköpte a tüdejét, de szerencsére Bimba professzor nem küldte büntető munkára. Gyorsan be is kapcsolódott a munkába. Mandragóra. Már megint. Hivatalosan legalábbis most először. 

Ash nagy csalódására Bimba professzor közölte vele, hogy ugyan azok a párok, mint szeptemberben. Ugyan az a feladat, csak most nagyobb cserépbe kellett ültetni a vinnyogó csúnya krumplikat. 

Mivel Lily-nek nem volt párja, ezért becsatlakozott Ash-ékhez, de végig kérdő tekintettel figyelte barátnőjét. Mikor a lány észrevette, hogy figyelik, csak eltátogta Lily-nek, hogy majd szünetben elmeséli. 

Kivételesen a mandragóra átültetés nem végződött katasztrófával, így a következő órán már szerencsére nem ezzel kellett foglalkozniuk. 

Bájitaltanon ezúttal nem gyakorlati feladatot kellett csinálniuk a diákoknak, hanem a sárkányvér felhasználásait kellett kikeresni és kijegyzetelni a könyvből. Az egész teremben néma csend honolt az óra alatt, így Ash-nek még csak esélye sem volt barátaival beszélni. 

Miközben Ash körmölte a felhasználási módokat, óhatatlanul is elkalandoztak a gondolatai. Vissza az álmához. Az eddig összesben mindig olyan helyen volt, amit ismert, és általában olyanok vették körül, akiket ismert. Eddig talán a legnagyobb kivétel a vérfarkasos álma volt, de a lány hamar rájött az összefüggésre, hogy a vérfarkas valószínűleg Remus lehetett. 

Ellenben ez egy teljesen új álom volt. Voldemortot látta. És egy idegen nőt. Bár Ash emlékezet arra, amit Dumbledore mondott, hogy az álom a távoli jövőben lehetett, szóval lehetséges volt, hogy a lány akkoriban már ismerte az áldozatot. 

Mély gondolataiból egy gyengéd vállrázás riasztotta fel. Perselus állt előtte, és felvont szemöldökkel, kérdő tekintettel meredt a lányra.

- Öt perce kicsöngettek már. - kezdte a fiú - Mi van veled Ash? Egész órán üveges tekintettel bámultál a könyvedbe. Baj van?

- Volt egy álmom. Láttam valakit meghalni, Perselus. Láttam Voldemortot. 

- Ki halt meg? Ugye nem édesanyád? - kérdezte rémülten. 

- Nem, szerencsére nem. De fogalmam sincs, hogy ki lehetett az. 

- Akkor ezért vagy ennyire szétszórt. - vonta le a következtetést Perselus - Dumbledore-nál már voltál? Nem láttalak reggelinél sem. 

- Igen, voltam. Annyi volt a beszélgetés lényege, hogy ez a távoli jövőben történik majd meg, ezért volt minden annyira zavaros, szóval egyelőre nem kell aggódnom. 

Perselus bólintott, és csöndben elindultak a nagyterem felé egy gyors ebédre. 

Damien már a Hollóhát asztalánál ült, amikor Ash-ék megérkeztek. A lánynak továbbra sem volt igazán étvágya, ezért nem is nagyon evett semmit, csak bámulta a tányérját. Inkább úgy döntött, hogy kimegy a tó partjára még a délutáni órák előtt. 

Ugyan még javában tél volt és hó, a nap már ragyogóan sütött, és lehetett érezni, hogy közeleg valami. Valami jó. 

Valami, ami nem más, mint a tavasz.