A téli szünet gyorsan eljött. Idén se sokan maradtak a Roxfortban az ünnepekre. Ash a szünet első napját a Hollóhát klubhelyiségében töltötte, mivel Damien-t leszámítva mindenki hazament az ünnepekre.

A reggelt Ash úgy kezdte, hogy lóhalálában kipattant az ágyból és lerohant a nagyteremhez, hogy el tudjon köszönni Lily-től. Az akciója éppen hogy sikerült.

A vacsoránál idén is csak egy asztal volt annak a röpke tíz diáknak és tanárnak, akik maradtak a kastélyban. A Hugrabugból három ötödéves maradt, a Griffendélből egy hetedéves és egy elsős, meg Sirius, a Mardekárból pedig Regulus Black és egy negyedikes fiú, aki Avery névre hallgatott. Ash hallomásból ismerte, és egyéb iskolatársaitól tudja, hogy milyen szörnyűségeket csinál a nála fiatalabb mugli születésűekkel.

Mivel december 25.-e hétfőre esett, így volt még egy vasárnap arra, hogy Ash kitalálja, hogy mit is adjon Damiennek. Mivel általában még nyáron, az Abszol úton be szokott vásárolni, most bajban volt. Már egy hónapja törte a fejét, hogy mihez is kezdjen. Gondolt rá, hogy megkér egy felsőbb évest, hogy vegyen valamit Roxmorts-ban, de végül elvetette az ötletet. Ahogy a vacsora után üres szobájában ücsörgött, megakadt valamin a szeme. A ládájában, amit majdnem négy hónap alatt se tudott rendesen kipakolni, észrevette a grafitkészletét és a vázlatfüzetét. Még ezer éve kapta egyszer Lily-től, amikor együtt lófráltak Londonban. Ekkor körvonalazódott fejében a terve: mivel egészen jól tud rajzolni, vasárnap délelőtt lerajzolja a Roxfortot.

§

Másnap reggel korábban felkelt, hogy még véletlenül se találkozzon Damiennel, berakta a táskájába a grafitjait meg a kis füzetecskét és elindult le a nagyterembe reggelizni. Mivel már Perselus is ott volt, a lány gyorsan levágódott mellé és vigyorogva vázolta a tervét.

- Mi van veled? Miért vigyorogsz, mint egy idióta? – kérdezte a fiú.

- Kitaláltam a tökéletes ajándékot Damien számára. – újságolta még mindig vigyorogva – Lerajzolom neki a Roxfortot, így mindig emlékezhet rá. És neked kell távol tartanod tőlem, amíg én kint rajzolgatok.

- Ez mind szép és jó, de mit kezdjek Damiennel? Vagy ezt hogy gondoltad? – kérdezte felvont szemöldökkel – Zárjam be, vagy mi?

- Dehogy te hülye. Mondjuk kérd meg, hogy segítsen gyógynövénytanban, vagy mit tudom én. A lényeg, hogy véletlenül se engedd ki a kastélyból.

Miután Ash gyorsan végzett a reggelijével, kirohant a kastély elé és keresett egy békés padot. Hamar talált is az egyik fenyő alatt és bár nagyon hideg volt odakinn, cserébe szépen esett a hó.

§

Pár órán keresztül dolgozott, és mire teljesen befejezte, lefagytak a kezei. Az utolsó simítások után gyorsan beiszkolt a kastélyba és a konyha felé vette az irányt, ahol remélte, hogy manókba ütközik. Mivel megtudta Perselustól, hogy az ajándékokat, mint minden más egyéb dolgot, a roxforti házimanók végeznek el.

Szerencsére a konyha tele volt manókkal, így Ash el tudott csípni egyet, akit megkérhetett, hogy majd tegye oda Damien ágyához a rajzot.

Miután ezzel végzett, elindult a könyvtár felé. Még mielőtt kiérhetett volna az alagsorból, egy ismerős arccal találta magát szembe. Avery közeledett, aki bármikor képes lenne megátkozni, vagy rosszabb. De Ash felkészült erre és óvatosan a pálcája után nyúlt. Nem sokra mehetett a fiúval szemben, de remélte, hogy a lefegyverző bűbája elég lesz.

De meglepő módon Avery még csak hozzá sem szólt. Miután elhaladt a lány mellett, eltűnt a sarkon, és ahogy léptei elhaltak, Ash kiengedett egy mély lélegzetet. Futólépésben indult el a könyvtár felé és csak akkor lélegzett fel újra, amikor végre belépett a fa ajtón. Egy év távlatában is a frászt hozzák rá a mardekárosok, mikor egyedül van.

A könyvtárban egyedül Perselus és Damien ücsörögtek és valami gyógynövényről beszélgettek. Damien vette először észre és szinte aggódva kérdezte, hogy mégis hol volt egész nap.

- Nem éreztem magam túl jól, ezért inkább aludtam, egyet. – hazudta a lány.

Nem szeretett barátainak hazudni, sem titkolózni előttük, de most az egyszer megengedte magának, mert másnap úgyis elmondta volna.

- De azért már jobban vagy? – kérdezte ismét aggódva a fiú.

- Különben nem jött volna ide. – mosolyodott el halványan – Amúgy mi jót csináltok?

- Perselus megkért, hogy kicsit korrepetáljam a tűzvarázslat erősebb változatából, meg a csigás dologból, mert nem volt azokon az órákon.

- Fúj, csigák.

§

A vacsora többé-kevésbé eseménytelenül telt, bár Sirius és az öccse valamin kicsit összebalhéztak, de ez nem tartott sokáig. Ash izgatottan ment el lefeküdni, mivel másnap karácsony volt, és ettől, itt a Roxfortban kicsit bezsongott.

Reggel, amint kipattantak a szemei, az első gondolata az volt, hogy mit szólhatott Damien az ajándékához. Eddig soha, senkinek nem készített ennyire személyes dolgot, és nagyon élvezte minden egyes percét.

Miután kicsit magához tért, nekiállt a saját ajándékait és kicsomagolni. Lily-től egy, a nonverbális és a pálca nélküli varázslásról szóló könyvet kapott, míg Perselustól pedig a valódi látókról és az utazásról kapott egy kötete. Ugyan nagyon kevés utazó élt, de könyvből volt egy pár, ami róluk szólt.

A következő ajándéktól elakadt a lélegzete. Egy ököl méretű üveggömböt kapott, amiben egy aprócska fehér sárkány repült körbe-körbe, miközben kéken ragyogó tüzet fújt. Biztos volt benne, hogy ezt Damientől kapta, bár nem volt a kis csomagban semmilyen cetli.

A következő, és egyben utolsó ajándék, amit kapott egy gyönyörű ezüst karkötő volt, aminek a közepén egy hatalmas zafír csillogott. Ash-nek leesett az álla a meglepetéstől, és kereste a cetlit, amin édesanyja megmagyarázza, hogy hogyan és miből tudott egy ilyen gyönyörű dolgot venni.

De cetlit sehol nem talált. Pedig mindig küldött valami kis levelecskét. Még a névnapjára küldött kis csokikosár mellett is volt.

Ebből következett Ash gondolata, hogy talán nem is az édesanyjától kapta a karkötőt. Bár ugyan a fejében volt az a kérdés is, hogy akkor mégis kitől, de az jobban érdekelte, hogy hogyhogy nem kapott az anyjától semmit.

Körbenézett az egész szobában, még az ágyak alá is bemászott, de sehol semmit nem talált. Lehetségesnek tartotta, hogy a kis cetli elveszhetett, vagy valami, ezért annyira nem aggódott. Bár azért ott motoszkált a fejében a gondolat. Pláne amikor eszébe jutott, hogy milyen régen beszéltek utoljára.

Pánikolás helyett inkább vett egy mély levegőt, és elindult lefelé a klubhelyiségbe. Alig hogy leért a lépcsőn, Damien teperte le és zárta szoros ölelésbe.

- Ash, el sem tudom mondani, hogy mennyire meghatott az ajándékod. – mosolygott a fiú.

- Ugyan ezt mondhatom el a tiedről. Az a kis sárkány hihetetlenül tetszett. – vigyorgott már a lány is.

Ash ugyanazt a kék pulcsit viselte, amit egy éve kapott, és ahogy leért a nagyterembe, boldogan látta, hogy Perselus sem változtatott ezen.

- Boldog karácsonyt srácok! – köszönt boldogan.

Az asztalnál már egész sokan ott ültek a kastélyba maradtak közül, csak a két Black és az egyik hugrabugos hiányzott.

Kisvártatva ők is megérkeztek. Ash észrevette Siriuson, ahogy az leült vele szemben, hogy vigyorog.

- De jó kedve van valakinek. – jegyezte meg Ash – Min vigyorogsz Black?

- Tudod, kedves Silverman kisasszony, – kezdte mézes-mázosan – ha nem tudnád, karácsony van, és ilyenkor az embereknek általában jó kedvük van.

- De neked felettébb jó kedved van. Csak nem készülsz valamire? – kérdezte gyanakvóan.

- Één? A feltételezés is sért. – húzta el az 'én' szócskát vigyorogva.

Reggeli után a csapat úgy döntött, hogy nem kínozzák magukat karácsonykor a tanulással, inkább leülnek a Hollóhát klubhelyiségében sakkozni egyet. Ash megtanította Damient is, így felváltva játszottak és rendeztek egy kis bajnokságot.

§

A vacsora ugyan úgy felhőtlenül telt, bár Ash észrevette, hogy a tanároknak kicsit szomorkásabb a hangulata, mint egy nappal ezelőtt és Dumbeldore sem volt jelen, pedig biztos nem hagyta volna ki önszántából a karácsonyi vacsorát. Mivel a lány rég nem olvasott már újságot, gondolta, hogy valami tragédia történhetett, azért volt fagyos a tanári hangulat. Ám a pontos történésekre csak vacsora után derült fény.

Mikor Ash felállt, hogy elinduljon Damienék társaságában a klubhelyiség felé, McGalagony megállította őket.

- Silverman kisasszony, ha kérhetem, fáradjon fel velem az igazgató úr irodájába.

Ash kérdő pillantást vetett két barátjára, majd intett nekik, hogy majd találkoznak.

Amíg a professzorral baktattak felfelé az emeleteken, hogy elérjék a kőszörnyet, ami Dumbledore rezidenciáját őrzi, Ash egyre értetlenebb lett. Sosem jelentett jót, ha Dumbledore hívatja, és gyanította, hogy ez most sem lehetett másképpen.

Amint a professzorral beléptek a köríves szobába, szinte megfagyott a levegő.

- Ha bármit megtudsz, értesíts. Most mennem kell. – hallatszott a professzor halk hangja.

Dumbledore sietve lépett ki a kandallóból, ahol eddig idegesen beszélt valakivel, majd intett Ash-nek, hogy foglaljon helyet.

- Tudom, a lehető legrosszabb ez az időzítés Silverman kisasszony, de úgy ítéltem meg, hogy nem tűr halasztást az ügy. Eddig nem akartam erről beszélni, hátha megoldódik, de úgy vélem, eljött az ideje, hogy téged is beavassalak. – kezdte Dumbledore.

Ash torkában egyre csak nőtt az idegességet jelentő gombóc, és lassan már a sírás kerülgette. Tudta, hogy valami szörnyűség történt. És sejtette is, hogy mi lehet az.

A legrosszabb rémálma.

- Édesanyádnak hetek óta nyoma veszett. Tudod, a halálfaló támadás óta állandó felügyelet alatt állt, és a távolból egy-egy auror figyelte, nehogy bármi gond történjen. De három hete valami történt, és az egyik aurorunk jelentette, hogy nyomtalanul eltűnt. A legjobbakat állította Alastor az ügyre, de eddig sajnos nem sikerült megtalálni.