Lily mellett Sirius Black állt. Meglepő módon egy árva szót nem szólt Perselushoz, bár ezt Ash gyanította, hogy barátnőjének köszönheti.

- Na, mi volt? – kérdezte izgatottan Lily.

- Mindent el fogok mondani, de előtte Black-el akarok négyszemközt beszélni.

Lily-ék megértően bólogattak, és mivel későre járt már, elindultak vissza a klubhelyiségeikbe.

Ash viszont elindult fel, a hetedik emeletre, nyomában Siriussal. Pontosan tudta, hogy oda kell menniük, mivel másnak a szoba úgyse jelenne meg abban a formában. És az a hely egy tökéletes hely volt ahhoz, hogy elmondjon mindent Siriusnak. Ő maga sem értette, hogy miért is mondja el a fiúnak ezeket, hiszen annyira jóban nincsenek, hogy egy ilyen bizalmas dologba beavassa.

De Ash mégis úgy érezte, hogy muszáj tudnia erről. Talán azért, mert a legtöbb ilyen álomban szerepelt vagy már ő maga sem tudta. Ehhez is egy bizonyos bizsergető érzés társult, de nem olyan, mint az álmaihoz. Ez valamiben más volt, de nem tudta megmondani, hogy miben.

Amikor befordultak a hetedik emeleti folyosóra, a díszes ajtó már ott várta őket. A lány a szeme sarkából látta, hogy Sirius meghökkent, de nem igazán törődött vele. Gyorsan beterelte a fiút a szobába, ami ugyan úgy nézett ki, mint az előző alkalommal, és gyorsan becsukta maga mögött az ajtót. Éppen időben, mivel pont hallotta Frics jellegzetes, csoszogós lépteit.

- Tudod, mi ez a szoba? – ámuldozott Sirius.

- Nem, teljesen véletlenül jöttem erre, és ez az ajtó szintén teljesen véletlenül jelent meg itt nekem.

Megjegyzésére csak egy lenéző mosolyt kapott.

- Igen, persze, hogy tudom, mi ez a szoba. A Szükség Szobája. Már jelent meg nekem. Tudtam, hogy ide kell jönni, mert itt nyugodtan elmondhatok mindent, amit szeretnél tudni. Szóval?

- Hát öhm... Igazából... - húzogatta egyik hosszabb hajtincsét zavartan – Nem gondoltam volna, hogy tényleg van valami, és hogy tényleg elmondanád. De akkor azt kérdezem, hogy mi ez az egész. Miért kellett sürgősen Dumbledore-ral beszélned? Baj van?

- Nem tudom, hogy őszinte legyek. – vallotta be a lány – Vannak álmaim. Nagyon érdekes álmaim. És ezek nem rendes álmok. Mindegyik után tökéletesen úgy érzem magam, mintha átéltem volna már, és egy emlék lenne. Volt, hogy még az álmomban kapott átok nyoma is megmaradt.

- És ezek miről szólnak?

- Általában arról, hogy megtámadnak. – mosolyodott el a lány keserűen – Szívderítő, mi?

- És ezt miért mondod el nekem? Mert nyilván nem csak azért, mert megkérdeztem. – vigyorodott el.

És fején találta a szöget.

- Hát tudod, a legtöbb ilyen álmomban benne vagy, valamilyen oknál fogva. És nem tudom, hogy miért. – azt már a világ minden kincséért sem vallotta volna be, hogy egyszerűen érzi, hogy el kell a fiúnak mondania.

- Felettébb érdekes. – bólogatott még mindig vigyorogva.

- De erről senkinek nem beszélhetsz, megértetted? Sem Potternek, sem senkinek. Mert különben olyan ártást kapsz, hogy a Mungóban sem tudnak meggyógyítani.

- Héj, nyugodj le. Nem köplek be senkinek, ne parázz.

- Ajánlom is.

§

A Siriussal folytatott beszélgetés óta már másfél hét eltelt. Természetesen, Lily-éknek már ezer éve elmondta, hogy Dumbledore-nál mi volt. Mind izgatottan hallgatták, amit a lány mondott, és találgattak, hogy mi lehet ez az egész.

De most újra hétfő, újabb gyógynövénytan. Viszont ez a hét más volt. Mivel mindenki elkezdhette tanulni az új tantárgyat. Az idézők megérkeztek, összeállították az órarendeket is és minden készen állt az új tantárgy tanulásához.

A nagyteremben Ash izgatottan ült le Damien mellé, akinek idő közben már beszámolt a kis problémájáról.

- Na, te meg miért vagy ennyire besózva? – kérdezte vigyorogva a fekete hajú lányt.

- Holnap lesz az első óránk az új tantárgyból. – lelkendezett Ash.

- Ja, csak azért? Nem nagy cucc. – intette le.

- Nem nagy cucc? – hüledezett Ash.

- Én már ezer éve ezt tanulom. Már uncsi. – vigyorgott Damien.

- Te szegény, mindjárt megsajnállak. – forgatta szemeit a lány.

Az üvegházban Ash hasonló lelkesedést látott tükröződni vörös hajú barátnőjén is.

- Szerinted milyenek lesznek az idézők? És mit fogunk tanulni? – kérdezte Lily, szinte szökdelve.

- Fogalmam sincs, de én is nagyon izgatott vagyok már. – vigyorgott Ash.

Bűbájtan után Ash egyedül tartott a könyvtár felé, mivel Damiennek fel kellett szaladnia a hollóháti toronyba az átváltoztatástan házi-dolgozatáért. Mielőtt befordult volna az egyik sarkon, halk pusmogást hallott. Óvatosan kidugta a fejét a sarkon, és látta, hogy egy csapat felsőbb éves mardekáros közeledik. Ash a 'szégyen a futás, de hasznos' elv alapján egy ninját megszégyenítő ugrással a közeli női mosdó ajtaja mögött termett. Csak éppen nem nézte, hogy melyik mosdóba is ugrott be.

- Ki meri megzavarni békés szomorkodásomat? – hallatszott egy elcsukló, fátyolos hang.

Az egyik fülkéből kilebegett egy szemüveges, szomorkás arcú szellem. Érdeklődve figyelte a hollóhátas lányt, majd helyet foglalt az egyik csövön a plafon alatt.

- Ki vagy te? – kérdezte ugyan olyan hangszínnel – Látom, hollóhátas vagy.

- Öhm, igen. Ash vagyok. – próbált egy halvány mosolyt villantani a szellemlányra, több-kevesebb sikerrel.

- És mit keresel itt?

- Igazából, egy csapat felsőbb éves mardekáros elől ugrottam ide be. Tudod, egyszer megátkoztak, és azóta nem szeretek a közelükbe kerülni. Látszik, hogy nem griffendéles vagyok. – sütötte le szemeit.

- Miért átkoztak meg? – kérdezte egy csöppet megértőbb hangszínen már.

- Mert sárvérű vagyok. – hajtotta le a fejét a lány.

- Megértelek. – közölte – Engem a kinézetemmel csúfoltak mindig. A szemüvegemmel és a pattanásaimmal. A halálom napján is épp itt voltam és sírtam, mert Olive Hornby csúfolt.

ÉS ezután hosszasan elkezdte ecsetelni, hogy milyen borzasztó volt a roxforti élete, mennyien bántották, ésatöbbi, ésatöbbi.

- Sajnálom. – mondta körülbelül fél órával később Ash, amikor Myrtle egy hatalmasat sóhajtott és sírva fakadt.

Kapva kapott az alkalmon és óvatosan kilesett a folyosóra.

- Örültem a találkozásnak, de nekem most mennem kell.

Azzal már kint is volt a folyosón és sietős léptekkel elindult a könyvtár felé.

- Hát te meg hol a jó Merlinben voltál eddig? – kérdezte Lily.

- Amikor jöttem errefelé, összefutottam egy csapat felsőbb éves mardekárossal, és mivel minden vagyok, csak bátor nem, beugrottam az első mosdóba. Csak hogy az Hisztis Myrtle mosdója volt, aki kifaggatott, hogy miért rontom ott a levegőt és utána vagy húsz percig arról mesélt, hogy mennyien bántották.

- Egyszer én is találkoztam vele. – mesélte Lily – Fél órán keresztül ecsetelte, hogy hogyan csúfolták, amikor még életben volt. Azt hittem, hogy kitépem a hajam.

§

Másnap ebéd után volt a Hollóhát és a Griffendél első új órája. A két ház másodikos diákjai nagyteremben gyűltek össze, ahol most össz-visz egyetlen egy asztal kapott helyet. Oda telepedtek le a hollóhátasok és griffendélesek. Ash és Lily akárhányszor egymásra néztek, elvigyorodtak. Damien persze biztosította őket, hogy nem lesz olyan izgalmas, ahogy azt ők hiszik, de a két lány nem igazán hallgatott rá.

Hamarosan megérkezett a két idéző, akik tanítani fogják őket. Az egyikük egy magas, fekete- zöld hajú férfi volt, míg a másik egy alacsonyabb fehér- vörös hajú nő. Váltottak pár szót McGalagyonnyal, Flitwick-kel és Dumbledore-ral mielőtt belekezdtek volna a tanításba. Aztán a férfi megköszörülte a torkát és belekezdett a mondandójába.