Másnap reggel Ash nyúzottan ébredt. Az órákon alig tudott figyelni, és átváltoztatástanon majdnem be is aludt. A tanórák után azonnal a könyvtárba ment, hogy elkészítse az előző héten feladott mágiatörténet házi feladatát.

Lily-éknek még nem beszélt az álmáról, és szíve szerint Ash nem is beszélt volna róla. De tudta, hogy barátai megbántódnának, ha erről nem szólna, különösképpen azok után, hogy a lelkére kötötték, hogyha van valami fejlemény, akkor mindenképpen mondja el nekik.

Amikor Ash meglátta barátnője vörös hajkoronáját a könyvespolcok között, úgy döntött, hogy nem halogatja tovább a beszélgetést.

- Ash, jól vagy? Egész nap olyan nyúzottnak tűntél. – kérdezte aggódva a lány.

- Nem aludtam jól, Lily. Megint volt egy álmom. Olyan álmom. – hangsúlyozta ki az 'olyan' szócskát.

- Ahj Ash. Hogyhogy? És mi volt benne? Szólsz Dumbledore-nak? És miért nem mondtad előbb? – ömlesztette el Lily fekete hajú barátnőjét.

- Egyszerre elég egy kérdés is, köszönöm. – nevetett Ash.

A lány elmesélte az álmát töviről hegyire. Lily-n látszott, hogy nagyon meglepődött, talán még meg is rémült.

- És most mi lesz? Szólsz Dumbledore-nak? – kérdezte a beszámoló után a vörös hajú.

- Az lesz. Bár nehezen veszem magamat rá, hogy egy felnőttel is beszéljek erről. Félek, hogy esetleg furának fognak gondolni. – sütötte le szemeit Ash.

- Perselusnak már mondtad?

- Nem, még nem.

- Hát akkor keressük meg, és irány Dumbledore.

Nem kellett sokat keresni, mivel amint a két lány kilépet a könyvtár ajtaján, azonnal barátjukba ütköztek.

- Áh Perselus, pont téged kerestünk! – kiáltott fel Lily.

- Baj van?

- Úgy is mondhatjuk. – sütötte le szemeit Ash – Megint volt egy álmom. Már nagyon régen nem volt, ezért nem is beszéltem eddig Dumbledore-ral erről, de most Lily meggyőzött, hogy el kellene mennem hozzá.

-Jó, jövök én is. Kíváncsi vagyok, hogy ő mit mond.

§

Mivel nem tudták, hogy hogyan is juthatnának be Dumbledore irodájába, ezért kénytelenek voltak megkeresni McGalagonyt. Csak ő éppen fejmosást tartott Potteréknek az egyik folyosón.

- Hihetetlen, mennyire felelőtlenek maguk ketten. És magában is csalódtam, Mr Lupin. Egy hétig büntetőmunkára kell járniuk, és levonok 50 pontot a házuktól. Sajnálom.

McGalagony már éppen távozni készült, amikor Ash megrohamozta.

- Tanárnő kérem, muszáj lenne az igazgató úrral beszélnem. – kezdte Ash.

- Ms Silverman, az igazgató úr nagyon elfoglalt ember, nem hiszem, hogy most van ideje magára. Szép estét.

- De tanárnő ez nagyon fontos. És bizalmas. – kezdett kétségbeesni Ash - Kérem.

- Jó, rendben. Az igazgató úr irodája a harmadik emeleti kőszörny mögött van. Neki kell bemondani a megfelelő jelszót, ami jelen esetben a 'cukorpenna' lesz.

- Köszönjük tanárnő! – lelkesült fel Ash, és már indultak is a megfelelő irányba.

Éppen, hogy nem ütköztek bele Potterékbe, akik még mindig ott dekkoltak a folyosó közepén és érdeklődve figyelték a hollóhátas lány és a professzor szóváltását.

- Mi keresni valód van Dumbledore-nál? – kérdezte felvont szemöldökkel Sirius.

- Közöd? – vettette oda Perselus.

- Ne akarj bajt Pipogyusz. – szállt be Potter is.

- Srácok elég. Majd máskor elmondom Black, ha tényleg annyira érdekel. Most viszont dolgom van.

§

A kőszörny előtt Lily-ék megtorpantak, amire Ash egy kérdő pillantással válaszolt.

- Egyedül menj fel. Ez a magánügyed, és nem tartozik ránk. - mondta Lily.

- De ti vagytok a legjobb barátaim és amúgy is elmondanám.

- Nem baj, Lily-nek igaza van. Jobb, ha egyedül mész fel. – értett egyet Perselus is.

Ash egyedül lépkedett fel a csigalépcsőn, ami a kőszörny mögött terült el. A lépcső tetején egy hatalmas ajtó fogadta, amin egy kopogtató kapott helyet. Illedelmesen bekopogott, majd megvárta, amíg az igazgató be nem hívja.

Amikor belépett a nagy, kör alakú szobába, eszébe jutott az előző két alkalom, amikor itt járt. Egyszer, amikor Lestrange-ék megtámadták, és amikor az édesanyja került kórházba. Valahogy sose tudott a pozitív dolgok miatt idekeveredni.

- Ashley! Mi szél hozott? Úgy hallottam, fontos dologról akartál velem beszélni. – kezdte barátságosan a professzor.

- Igen uram. Arról lenne szó... Igazából... - kezdte akadozva Ash - Szóval. Már több, mint egy éve vannak időnként érdekes álmaim. Mindegyik után zihálva ébredek és olyan érzésem van, mintha már megtörtént volna az adott álom. Van, hogy ébredés után azt is érzem még, amit átéltem az álmomban, fizikailag.

- Kifejtenéd ezt bővebben is? – mutatott az íróasztala előtt álló egyik székre Dumbledore.

Ash bólintott, és helyet foglalt a professzorral szemben.

- Általában az álmaimban a jövőbeli énemet látom. Van, hogy egy álom többször is visszajön, csak egyre részletesebben, és van, hogy teljesen új dologról álmodok. Egy közös van bennük: mindig felriadok utánuk, és átjárja a testemet egy bizsergető érzés és egy gondolat, hogy mintha már átéltem volna az álmot. Mintha egy emlék lenne. 

- Értem. És mit értettél az alatt, hogy fizikailag is érzel bizonyos álmokat még ébredés után?

- Volt egy eset. Azt álmodtam, hogy az egyik itteni folyosón állok. Valaki valamilyen átkot küldhetett rám, de azt nem hallottam, hogy mit. Csak egy fehér villanást láttam, és azt, hogy ezernyi apró helyen felszakad a bőröm és éreztem, hogy a kezeimet és a hátamat apró vágások borítják el. Álmomban elájultam ez után, de amikor felriadtam, pontosan azt az égető, bizsergő érzést éreztem kis ideig a kezeimen és a hátamon, amit az álmomban. Sőt, később észrevettem, hogy a hátamon keletkezett egy vágás is.

- És nem érezted, hogy ezek az álmok másak lennének, mint a többi, úgymond rendes álmod? Mármint, nem tűnt összeszedettebbnek, esetleg jobban átláthatónak?

Ugyan erre Ash még sose gondolt, de a professzornak igaza volt. Az összes ilyen álma sokkal valósághűbb volt, mint az átlagosak. Egyrészről mert nem voltak tele irreális elemekkel, mint egy átlagos álom, másrészről meg teljesen olyan érzést keltett, mintha ott lett volna, fizikailag is. Pontosan, mint egy emlékben. Ugyan voltak realisztikusabb álmai is, de egyik sem volt ennyire az. És azok általában visszagondolva hatalmas butaságok szoktak lenni.

- De, professzor úr. Belegondolva teljesen más az ilyen álmom, mint egy átlagos. Az átlagos álmaim mind kesze-kuszák szoktak lenni, visszagondolva irreális dolgokkal, és kevésbé valósághűek, mint ezek a speciális álmaim. És, míg egy átlagos álmot általában gyorsan elfelejtek, persze vannak kivételek, ezekre tökéletesen emlékszem. Még arra is, ami már több, mint egy éve történt. Pontosan úgy, mint egy emlékre.

- Értem. – bólogatott aprókat Dumbledore – És gyanítom, azért jöttél hozzám, mert válaszokat vársz a kérdéseidre.

- Igen, professzor úr. Nagyon szeretném tudni, hogy miért vannak ezek az álmaim. Nagyon kimerítő tud lenni, főleg, hogy általában ezek után alig, vagy semennyire nem tudok visszaaludni. Esetleg tudja uram, hogy mi bajom lehet?

- Sejtem, kedvesem. Viszont még fel kell majd tennem jó pár kérdést, és lehet, hogy másokat is bevonnék ebbe, ha persze megengeded.

Ash ettől egy kicsit megrémült. Nagyon remélte, hogy a professzor nem azért akar konzultálni másokkal, mert valami nagyobb baja lehet. Valószínűleg látszott rajta, hogy megrémült, mivel Dumbledore gyorsan kiegészítette a mondanivalóját.

- Nincs okod az aggodalomra, ne rémülj meg. – mosolyodott el halványan – Azért szeretnék másokat is belevonni, mert az a gyanúm, hogy egy különleges képességgel rendelkezel. És ha igazam van, akkor ahhoz olyan emberekkel kell konzultálnom, akik sokkal jobban ismerik az ügyet, mint én. Remélem, így már érted.

Ash ezen nagyon meglepődött. Sose gondolta volna, hogy bármiféle képessége lehet a varázsláson kívül. Gondolt már erre anno, de sose hitt benne, hogy tényleg különleges lehet. Őszintén szólva, boldognak érezte magát. Sose gondolta, hogy különleges lett volna. Sem itt a Roxfortban, sem anno otthon a mugli iskolában. Sőt, a mugli suliban kifejezetten sokan szekálták mert furának tartották. Bár, valamilyen szinten igazuk is volt.

Miután végzett Dumbeldore-nál, és beleegyezett, hogy bevonhatnak több embert is, és hetente fel kell majd mennie az igazgatói szobába, visszaindult a barátaihoz. Nem tudta, hogy mennyi ideig lehetett távol, de amikor kilépett a kőszörny mögül, meglepő módon kibővült a várakozók száma egy fővel. És nem azzal az eggyel, akire számított.