Ash másnap reggel nyúzottan ébredt, és úgy érezte magát, mint akit kifacsartak. Semmi kedve nem volt felkelni és lemenni reggelizni, de muszáj volt. Aznap volt a Griffendél-Hollóhát meccs, amit nem hagyhatott ki, mivel a mindent eldöntő utolsó meccs volt. Nagy nehezen felöltözött és levánszorgott a nagyterembe.

Ott már szinte mindenki lent volt. Az egész helyiség zsibongott az izgatott diákoktól, akik mind a közelgő meccsről diskuráltak. Ash-nek az ég világon semmi kedve nem volt a bájcsevegésekhez, ezért csak levágta magát a Hollóhát asztalának a végébe, távol mindenkitől és csöndben elrágcsált egy pirítóst.

Miután végzett, feltápászkodott és elindult kifelé. Nem nézett semmire és senkire, csak ment előre. De az előcsarnokban megtorpant. Képtelen volt lemenni a pályára és nem is akart. Újra a bőrén érezte a kis vágásokat. Döntött. Elindult felfelé a lépcsőn. Nem tudta, hogy hova ment, a lába csak vitte.

§

Mire feleszmélt, addigra már a hetedik emeleti folyosón állt. Szemben egy díszes, különféle mintákkal díszített ajtóval. Ash csomószor járt már itt, de biztos volt benne, hogy ezt az ajtót még nem látta. Viszont a kíváncsisága győzött. Megfogta a kilincset és benyitott. A szoba leginkább egy nagy hálószobára emlékeztett. Az ajtóval szemben egy hatalmas franciaágy állt, az ágy mellett kétoldalt meg plafonig érő könyvespolcok terpeszkedtek. Balra két óriási ablak foglalt helyet, ahonnan pontosan le lehetett látni a kviddicspályára. Az egyik ablakkal szemben, jobb oldalon egy ajtó állt, ami egy kicsi fürdőszobába vezetett. Az ajtó mellett, egy asztalon jó pár tálcányi étel figyelt. Az egyik ablak előtt egy fotel volt, amihez Ash odasétált és levágta magát rá. Az ablakot egy varázsigével kinyitotta, így jött be egy kis levegő, emellett hallhatta, ami kint, a pályán folyik.

Éppen jókor, mert meghallotta a távolban a meccset jelző sípszót. Mivel a pálya nagyon messze volt, ezért csak a kommentátor hangját lehetett hallani.

A meccs elején ugyan elhúzott a Hollóhát 100 ponttal, de a Griffendél gyorsan utolérte, sőt, le is előzte. A Hollóhát csapata kicsit szét volt esve, ezt Ash úgy is meg tudta állapítani, hogy nem látta a játékot rendesen. A kommentátor még 3 gólt bemondott a Hollóhát javára, de mégy így is 60 pont lemaradásuk volt. Aztán csend. Óráknak tűnő percekig csend volt.

 Ash már úgy érezte, hogy megőrül a nyomasztó csendtől és attól, hogy nem tudja, mi folyik odakint, amikor egyszerre zendült fel szinte az egész lelátó, ami körülölelte a pályát.

- 280-190-re győzött a Hollóhát és ezzel megnyerték a kviddicskupát! – hallatszott a kommentátor hangja.

A tömeg megindult a kastély felé. Hallani lehetett a boldog éljenzéseket. A lány valahogy nem tudott örülni a többiekkel együtt. Túlságosan is nyomasztotta az álma. Meg egy gondolat, amit próbált kiűzni a fejéből. Ash sejtette, hogy a barátainak nem csak, hogy feltűnt, hogy eltűnt, de valószínűleg már aggódtak is érte. Érezte, hogy vissza kellene mennie és meg kellene magyaráznia, hogy hova ment, de képtelen volt rá. Nem értette, hogy mi történik vele. Tudta, hogy ez nem egy egyszerű álom volt. Így, hogy másodjára is pontosan ugyan azt álmodta, sőt, még részletesebben is, megrémült. Olyan érzése volt, mintha már átélte volna egyszer ezt. Annyira valóságosan hatott az egész, mindenki olyan valóságos volt benne.

És mi van, ha nem a múltat láttam, hanem a jövőt? Hiszen mindenki idősebb volt benne a mostaninál. Létezhet, hogy képes vagyok látni a jövőt? – kérdezte magában a lány. Eszébe jutott már ez a gondolat, de nem hitte, hogy lehetséges. Pedig elvileg nagyon is lehetséges. Csomó könyvben olvasta már, hogy igenis léteznek jövőbe látó emberek.

Hosszas tépelődés után arra jutott, hogy lehet mégse lenne jó ötlet, ha ezt elmondaná bárkinek is. Még a tanároknak sem. Valószínűleg másnak is eszébe juthat, hogy esetleg Ash látó, és akár még rossz dolgokhoz is felhasználhatják a lányt akaratán kívül.

Ash ennek még csak a gondolatára is megborzongott. Ha tényleg van valami különleges képessége, azt csakis jóra használná. Soha nem akarna ártani senkinek, pláne nem ártatlanoknak.

A nap végére eljutott odáig, hogy senkinek nem beszél se az álmáról, se erről az egész hülye szituációról. Felkapott az asztalon lévő tálcáról egy almát és elindult lefelé a nagyterembe.

Már az út felénél járhatott, amikor valaki hirtelen megragadta a csuklóját. Ash hátrapillantott és meglátott egy rémült, aggódó, de mégis megkönnyebbülést tükröző, fekete szempárt.

- Te mégis hol a jó Merlinben voltál egész nap?! Halálra aggódtuk magunkat Lily-vel. Csak úgy hirtelen eltűntél a reggeliről, nem jöttél ki a meccsre és egész nap még csak nem is láttalak! Hol voltál? – fakadt ki Perselus. Látszott rajta, hogy tényleg megijedt, hogy a lánynak valami baja lett.

- Nem éreztem magamat jól, ezért a reggeli után felmentem a toronyba kicsit lepihenni.

- Ne hazudj nekem Ash. Megkérdeztem a szobatársadat, aki azt mondta, hogy reggel óta nem látott. Szóval? Hol voltál?

Ash egy pár pillanatig elgondolkodva bambulta a földet. Aztán amikor felnézett és meglátta a fiú fekete szempárját, és a belőle sugárzó aggódást, úgy döntött, hogy mégiscsak elmeséli neki az egész sztoriját.

- Gyere. Elmesélem, de nem itt. – ragadta meg a fiú csuklóját és elindult arra, ahonnan jött.

§

Ahogy befordult a hetedik emeleti folyosóra, meglátta a már ismert, díszített ajtót. Szó nélkül rontott be rajta, ami pontosan ugyan úgy nézett ki, mint eddig. De hát miért is változna, nem igaz?

- Ez... Ez eddig tuti nem volt itt. - suttogta a fiú - Ash, ez a Szükség Szobája!

- Minek a micsodája? – hökkent meg.

- A Szükség Szobája, ami csak annak jelenik meg...

- Igen, pontosan tudom, hogy mi az a Szükség Szobája! – vágott közbe a lány – De azt hittem, hogy ez csak valami mese vagy legenda a kastélyban.

- Eddig én is azt hittem. De ez csakis az lehet. Biztos vagyok benne, hogy ez nem volt itt eddig, mivel pont ezen a folyosón vártam rád anno, amikor anyukádat megtámadták és te eltűntél. És akkor elég sokáig itt dekkoltam és jól megfigyeltem ezt az egész helyet.

A lány egy ideig csak bámult maga elé és emésztette, amik a mai napon történtek vele. Hirtelen nagyon fáradtnak és kimerültnek érezte magát. Szépen lassan feleszmélt, hogy már legalább fél órája csöndben ücsörög és bambul maga elé. Felnézett, egyenesen rá Perselusra.

- Tehát, akkor mi is volt ez az egész napos eltűnésed? – kérdezte végül.

- Szóval, az úgy volt...