Na, itt is volnék a második résszel. Ne feledkezzetek meg az előzőről sem. :D

Illetve még nem ért véget a karácsony. Marvel fan olvasóim, hozzátok szólok most. Talán hallottatok már a Class X nevezetű történetemről. (agyba főbe reklámozom lol) Holnap ahhoz is érkezik kettő új rész (meg még egy meg van írva, illetve egy sokadik íródik ma is. Igen, beindultam). engedjétek meg, hogy a bemutató rövid kis szöveg izét is idepakoljam nektek, mert éppen lázban égek. 

"Amethyst Easterlin mutánsnak született, mint sokan mások a Földön. De senkinek sem volt része hozzá hasonló kínokban és kalandokban. Miután sikeresen megszökött egy nagy központ titkos létesítményéből, menekülőre fogja, és Fury egyik titkos mutáns központjában találja magát. Kiképzése végéhez közeledve a New Yorki csatában részt vesz Lorna Dane-el együtt, ahol végül találkozik a Csínytevések Istenével. Fury előáll egy érdekes ajánlattal, és itt kezdődik az izgalmas kaland... "

Na most, hogy ezt is szarrá reklámoztam, mehettek olvasni. Köszöntem a figyelmet. (ha esetleg érdekel valakit, az ne tartsa magában, és rohamozzon meg. Jó-jó, befejeztem, már itt sem vagyok.)

A széf ajtaja a kobold érintésére lassan feltárult. A sárkány elhátrált tőlük távol az egyik sarokba, és tűzokádással sem próbálkozott meg. 

Ash tátott szájjal bámult be a hatalmas helyiségbe. Legalább háromszor akkora volt, mint az ő széfje, és tele volt mindenféle arannyal, ékszerekkel és egyéb nagyon értékesnek tűnő dologgal. A legtöbb dolog plafonig álló kupacokban hevert. Ash-nek felrémlett, hogy látta Bellatrix emlékeiben, hogy a nő valamelyik kupacra rakja a kelyhet, de felidézni már nem tudta, hogy melyikre. Az összes kupac ugyanúgy nézett ki.

- Lestrange-ék híresek az átkaikról, szóval vigyázzatok mindennel. - szólalt meg Egnus.

- Rendben. - biccentett Ash - Egy pici, két fülű aranypoharat keresünk. Van kis talpa is. Feltehetőleg Hugrabug jelképe, egy borz, vagy valami ilyesmi is rajta van. És valószínűleg valamelyik kupac tetején van, de azért ne csak ott keressétek. Le is eshetett azóta, vagy áthelyezték. És ne érjetek semmihez!

Libasorban léptek be a széfbe, és mindenki más irányba nézelődött. A sok-sok arany pénz és ékszer között szinte lehetetlen volt kiszúrni. És fennállt az a lehetőség is, hogy időközben eltűntették a horcruxot a széfből. Remélte mondjuk, hogy ez az utóbbi csak az ő elméjében fordult meg.

Egyesével nézett végig minden pénzkupacot, megszemlélte az összes aranyékszert, de egyszerűen nem látta. Olyan volt, mintha tűt kerestek volna egy hatalmas szénakazalban. És a dolgon az sem segített, hogy minden is aranyból volt, emellett a pohár is baromi picike volt.

Nagyjából húsz perc elteltével szólalt meg először Remus.

- Srácok. Nem az az ott? - mutatott az egyik aranykupac irányába. 

Ash elnézett Sirius válla fölött, és elvigyorodott.

- Dede. Az az. 

- És hogy szedjük le onnan? - kérdezte ismét a vérfarkas.

- Megoldom. - szólalt meg Regulus, és óvatosan felszállt a seprűjére - A pohárhoz hozzáérhetek?

- Na ez egy jó kérdés. - dünnyögte Ash - Szerintem inkább ne. Ki tudja, hogy mit pakolt rá az az őrült, legutóbb is egy inferusokkal teli mezőre repített minket. Inkább próbáld meg lebegtetni. 

Reg bólintott, és óvatosan elevickélt a plafonig érő kupacok közt a kis horcruxig. Előszedte a pálcáját, és elmormogta a lebegtető bűbájt. Lassan odalebegtette Ash-ékhez, és beleengedte a kis dobozba, amit a lány szedett elő a talárja zsebéből. Ash gyorsan becsukta a dobozt, és visszasüllyesztette a bűbájjal kitágított zsebbe. Reg visszarepült hozzájuk, és lassan libasorban kivonultak a széfből.  

- Ennyi volt? - kérdezte Egnus, aki időközönként megrázta a csörgő eszközét, hogy a sárkány ne tudjon rájuk támadni.

- Igen, megtaláltuk, amiért jöttünk. - biccentett a lány - Most tűnjük el innen. 

Egnus bólintott, és lassan elindult a túlsó oldalon lévő kijárat felé. Mögötte Ash-ék eloldalaztak, és gyors léptekkel kimenekültek a sárkány védte csarnokból. Amint Egnus is kiért és lerakta a csörgő eszközt, mind felpattantak a seprűkre és a kobold vezetésével visszafelé vették az irányt a járatokban.

Ash alig várta, hogy kiérjenek a sötét barlangokból és lássa elpusztulni az újabb horcruxot. A felén már túl voltak. Már csak a diadém volt hátra, meg egy valami, ami ismeretlen volt számukra. Az még aggasztotta, mert fogalma sem volt, hogy hogyan induljanak el azon a szálon. Nyilván valami olyasmi lehetett, ami kapcsolódott Voldemorthoz. Valami családi örökség esetleg, mint a gyűrű.

A másik dolog még, ami aggasztotta, azok a helyek voltak. Ugyan a Malfoy kúria is nagy volt Reg elmondása alapján, de a Roxfortban egyenesen esélytelen volt valamit megtalálni. Ash sejtette, hogy Voldemort olyan helyre dugta el, ami vagy csak neki jelenik meg, vagy nehéz megtalálni. Ilyen pedig a Szükség Szobája volt. De ha valami speciális helyiség jelent meg neki, akkor fogalma sem volt, hogy hogyan szerzik meg onnan a horcruxot. És ha esetleg az ismeretlen objektumot dugta el a Roxfortban, amire megvolt az esély, akkor az amúgy is nagyon csekély esélyük még jelentősen csökken.

Gondolatmenete közben végre kiértek a szűk járatokból a hatalmas barlangba. Szerencsére a víziszörny idő közben visszaköltözött a tó vizébe, és nem próbálta meg őket terrorizálni a levegőben. A találkozás után Ash nem volt biztos abban, hogy akarta-e még valaha is újra látni az átkozott barlangot a tavával, az óriási cseppkőoszlopokkal és a baromi nagy víziszörnnyel. Sanszosan nem, pedig a széfje miatt muszáj volt.

Elrepültek a vízesés felett, egyenesen be a kisebb barlangjáratba. Végigsuhantak a csordogáló folyás fölött, kikerülve a lelógó cseppköveket. Jelentősen lassítottak azért, mert a csapatban nem mindenki volt kviddicses, és Remusék majdnem nekirepültek egy ádáz oszlopnak.

Nagyjából annyi idő alatt értek vissza, mint amennyi bejutni volt. Kiröppentek a lyukon, és leszálltak a csatornában. 

- Innen gyanítom hoppanállunk. - szólalt meg Sirius. 

- Talán te szeretnél hazáig seprűn repkedni? - kérdezte ironikus hangon Reg.

- Nem, nem szeretnék.

§

Megérkeztek a Fonó Sorra, és mindenki betódult a nappaliba. Ash lehajította a dobozkát a kanapéba, és felrohant előszedni a hydrafogat, hogy elpusztítsák a kis poharat. Amint megtalálta a másik dobozt, visszarohant a nappaliba, és ledobta a poharat rejtő mellé.

- Ki akar ezúttal horcruxot pusztítani? - kérdezte izgatottan.

- Én, én! - szólalt meg lelkesen Damien.

Ash biccentett az acéldoboz felé. A fiú előkotorta az említett eszközt a két másik, addigra már elpusztított horcrux közül, és a lányra pillantott.

- Ne engem nézzél, részemről mehet. - mosolyodott el a lány.

Damien ismét biccentett, előkapta a pálcáját és kinyitotta a poharat rejtő dobozt. Egy pillanatig meredt a kis pohárra, majd a magasba emelte a fogat, és egy határozott csapással belevágta az aranypohárba. Az egy éles visítást hallatott, pont olyat, mint a gyűrű még korábban.

- Hát ez megvolna. - szólalt meg Damien, és áthajította a poharat a másik kettő horcrux mellé. Visszatette a fogat is és lecsukta a fedelét - Na és most mihez kezdünk?

- Azt tudjuk, hogy van egy cucc elrejtve a Roxfortban, egy pedig a Malfoy kúriában. Azt is tudjuk, hogy az egyik feltehetőleg a diadém. Viszont a másikról fogalmunk sincs. - sorolta Ash.

- Feltehetőleg valami olyasmi lesz, ami közel áll Voldemorthoz. Legalábbis az alapítók ereklyéi és a gyűrű erről tanúskodik. - mondta Reg.

- De az a baj, hogy ezzel nem tudunk meg többet. És nem törhetünk be csak úgy Malfoyékhoz, hogy átkutassuk az egész kúriát. - mondat Sirius, majd kitágult szemmel pillantott fel Ash-re - Nem, ismerem azt a nézést! Nem csinálunk hülyeséget!

- Sirius, drága. Most törtünk be a Gringottsba és tértünk haza épségben. - mosolyodott el a lány - Ezután szerintem mindent túlélünk.

- Szóval akkor oda is be akarunk törni? - kérdezte lemondóan az idősebbik Black.

- De be ám. - vigyorodott el Ash.