Malibu nagyon romantikus volt, csupa aranyló homok, hullámzó tenger meg napsütés, amiben Nemecsek egyedül sütkérezett, mert Boka János titokzatos milliárdoshoz híven nem vett ki szabadságot. Csak estefele látogatta meg őt a hotel tetőtéri bárjában, miközben Nemecsek margaritákat iszogatott.

Boka János nagyon fáradtnak tűnt, a szeme alatt sötétek voltak a karikák, mégis mosolygott, mikor leült Nemecsekkel szembe.

– Élvezed az itt tartozkodásod? – kérdezte.

Nemecsek szörcsögve szívott egyet a margaritájából a szívószálon keresztül.

– Nem. Borzasztó, hogy elraboltál, és nagyon szenvedek. Engedj szabadon!

Boka arca elsötétült.

– Nem lehet. Szükségem van rád.

– Ezt már mondtad. De miért? Mert okos vagyok, és úgy nézek ki, mint egy leértékelt 5SOS tag? Miért lenne neked, az irtózatosan szexi és rejtélyes milliárdosnak szüksége rám, egy átlagos középiskolásra?

Boka nem nézett rá, kibámult az ablakon keresztül a vérszínű alkonyatba.

– Nem mondhatom el.

Nemecsek a szemét forgatta.

– Persze, persze, biztos valami sötét titok, amiről, ha tudomást szerzek, veszélybe sodorja az életemet.

Boka felé kapta a fejét, a szeme döbbenten elkerekedett.

– Honnan tudtad?

Nemecsek lesütötte a szemét. A bensőjét kellemesen melengette a tudat, hogy még egy olyan szexi és rejtélyes milliárdosnak is tudott olvasni a gondolataiban, mint Boka.

– Hát... Nagyon okos vagyok, gondolom – motyogta.

– Talán túlságosan okos is – morogta Boka sötéten, majd felállt. – Nem vagyok hajlandó tovább folytatni ezt a beszélgetést.

– De, Boka! Muszáj elmondanod, miért van szükséged rám, ennyivel tartozol nekem!

– Azt mondtam, nem! – csapott az asztalra Boka, olyan erővel, hogy a közeli bárpult összes üvege megremegett és egymásnak koccant. Boka szexin zihálva figyelte Nemecseket, tökéletes hajából kihullott egy tincs, és a homlokába tapadt. A tekintete olyan volt, mint egy ragadozóé, és Nemecsek rémülettel vegyes izgalommal gondolt rá, hogy most, most fogják megfektetni egy bárpulton, és már a sliccét cipzározta ki, mikor Boka sarkon fordult, és elviharzott.

– Ó – sóhajtotta Nemecsek. Felcipzározta a nadrágját, és zokogva a szobájába rohant.

Menekülnie kellett, de sürgősen, mert ez így nem volt élet, hogy Boka nem elég, hogy elrabolta, még megdugni sem volt hajlandó. Nemecsek felvette Miu Miu márkájú fekete bokacsizmáját, stílusos fekete öltönynadrágját, mert csak az volt nála, és fekete garbóját, majd az arcára egy símaszkot húzott, amit azért hozott magával, mert igazából nem tudta, milyen idő van Malibuban, ezért felkészült minden eshetőségre. A lényeg, hogy volt egy símaszkja.

Szélesre tárta az ablakot, és felkészült rá, hogy kiugorjon, ám mikor meglátta, milyen magasan van a szobája, gyorsan meggondolta magát. Ebből a magasságból még összekötözött lepedőkkel is lehetetlen lenne leereszkedni, ezért Nemecsek inkább úgy döntött, az ajtón keresztül távozik.

Ám mikor felnyitotta az ajtót, szembe találta magát Bokával, aki a földön térdelt, és egy ékszeres dobozzal a kezében felpislogott rá.

– Úristen, igen! – mondta Nemecsek reflexből, és folyni kezdtek a könnyei.

– Parancsolsz? – mondta Boka. Befejezte a cipőkötést, majd felemelkedett. – Ezt neked hoztam – nyújtotta Nemecsek felé az ékszeres dobozt, ami, most, hogy Nemecsek megnézte, túl nagy volt, hogy gyűrű legyen benne. Helyette egy egyszerű, ezüstös bokalánc feküdt a vörös bársony bélésen, rajta egy dekoratív rabgolyóval. – Hogy mindig tudd, kihez tartozol – magyarázta Boka. – Tudod, Boka János, boka-lánc...

– Tudom – vágott a szavába Nemecsek –, nagyon okos vagyok, emlékszel? – Azzal lerúgta magáról fekete Miu Miu bokacsizmáját, és felvette a bokaláncot. – Gyönyörű. Köszönöm.

Boka két kezébe fogta a kezét.

– Bocsáss meg, amiért durva voltam veled, Ernő. Tudod... Az én életem nem könnyű.

Nemecsek ezt teljes mértékben megértette. A sok pénzzel sok felelősség is járt.

– Éjjel-nappal dolgoznom kell, hogy folytatni tudjam a titkos emberkísérleteimet – sóhajtotta Boka. – Tudod, mennyit keres egy nemzetközi szupersztár, Ernő? Nagyon keveset. Ezért kénytelen voltam másodállásban maffiavezérnek állni. Olyan horrort látok nap, mint nap, amit neked sohasem kívánok, mert te... – Gyengéden megsimította Nemecsek arcát. – Te vagy nekem a fény. A levegő. Miattad úgy érzem, érdemes élnem.

– Ó, Boka – sóhajtotta Nemecsek, és már nagyon várta, hogy Boka végre abbahagyja a pofázást, és magáévá tegye a baldachinos ágyon.

– Valamit be kell vallanom neked – mondta Boka, és gondterhelten lehajtotta a fejét. – Én...

Kérlek, legyél vámpír, kérlek, legyél vámpír, szuggerálta magában Nemecsek. Boka mély levegőt vett, majd kimondta:

– Én haldoklom.