Rhode Island, Kingstone városában éltem mikor utolért varázslói származásom végzete.

Épp Soren-t, a fekete angóra macskámat igyekeztem leimádkozni a házunk előtt terebélyesedő platánfáról... Ki gondolná hogy egy ilyen piperkőc küllemű jószág ilyen attrakciókra képes, ha nem kapja meg a napi tonhal adagját időben?!

- Soreeen! Gyere le szépen. Cicc-cicc! - csalogattam a felemás szemű négylábút. Az utcán közlekedők totál őrültnek nézhettek ahogy egy teljesen átlagos fa előtt könyörgök. Kezeimet összekulcsolva hajbókoltam, és pillogtam a "célszemély" felé. - Ne kéresd már magad, na! A sértődősködéssel nem megyünk semmire. 

Soren pupillái ravasz mód vékonyra húzódtak, majd ártatlan képpel nyávogott fel. Mivel két hetes kora óta én viseltem a gondját, se perc alatt tudtam mit jelent a mázos hangvétel... Azt akarta hogy én másszak fel utána, és hozzam le a karomban. A felismeréstől feszült morgást hallattam.

- Tudod nagyon jól, hogy tériszonyom van! A létrára sem merek felmászni mikor lecsúszik a csipesz a függönyről - dohogtam a derekamra tett kezekkel. Soren megingatta a fejét, s újabb panaszos nyivákolást produkált. Ezúttal már a dobhártyám is belerezonált.

- Áhj! - csaptam a fülemre kínomba. - Hogy a bolhák partiznának benned! - szitkozódtam a fejemet rázva hátha hamarabb kimegy az iszonyatos visszhang belőle.

Soren villogó szemekkel konstatálta sikerét, s egy vekni kenyér alakját felvéve helyezkedett el a magaslati ágon. Mint aki jól végezte dolgát, olyan hangosan dorombolt magának hogy még én is tisztán hallottam. Öröme azonban nem tartott sokáig...

Éles vijjogó hang csendült fel a házunktól északra. Füleim újabb sajgással díjazták a dolgot. Kíváncsiságom viszont erősebbnek bizonyult. Tágra nyílt szemekkel pillantottam fel az égre. A lenyugvó nap vörösétől színezett felhők közt egy nagyobb testű madár siklott. Röpte kecses és célirányos volt. Egyenest felénk tartott. Soren hunyorogva követte a példámat. Ám velem ellentétben ő nem rajongott különösebben a tollas felbukkanásáért. Még a nyakát is beljebb húzta csak hogy jelezze a nem tetszését.

Ahogy a madár közeledett felénk, úgy sikerült nekem is kivenni hogy miféle is. Egy szép, fényes tollazatú sólyom volt az újdonsült látogatónk. Testét nem láttam teljesen, mert a csőrében hurcolt valamit.

A fához érve, manőverezve átsiklott az ágak közt. Útja során Soren ágát is érintette, aki olyan mértékben frászt kapott hogy fújtatva lezuttyant. Nem bírtam megállni; kezemet a szám elé kapva nevettem fel.

- Úgy kell neked, barátom - helyeseltem a mutatványt miután levegőhöz jutottam a nevetést követően.

A sólyom ügyet sem vetve a bosszús négylábúra felém fordult, s a szintemig ereszkedett. Előzékenyen, bár kissé félve nyújtottam elé a balomat. Aggodalmam viszont feleslegesnek bizonyult. Karmai kissé felsértették hófehér bőrömet, de ezenkívül nem esett bántódásom.

Szárnyait rázogatva helyezkedett a karomon. Bátortalan mosollyal néztem ahogy ficereg, majd tekintetem a felém kitartott hozományára siklott. A sárgás tárgy, ami a csőrében pihent, nem volt más mint egy levél. Idejétmúlt töltőtollas címzés pillogott rám róla. A jobb alsó sarkában kisvártatva ki is szúrtam a nevemet.

- Elvehetem? - kérdeztem a kis szárnyas postást. Válasz gyanánt az üres markomba dobta a levelet. - Köszönöm! Adom kell cserébe valamit neked?

A madár kettőt pislogott, majd felvijjogott. Szárnyait ismét megrázta, s felém tolta a fejét.

- Áh, értem - mosolyodtam el. Mutató ujjammal eleresztve a borítékot végig simítottam pelyhes kobakján. A gyengéd mozdulat után elrugaszkodott a karomról.

Amilyen gyorsan jött, ugyanolyan lendülettel el is tűnt. Egy ideig még tudtam követni a tekintetemmel, de figyelmem hamar visszavándorolt a titokzatos küldeményemre. Mohó kíváncsisággal fordítottam meg. A lezárásául szolgáló vérvörös viasz, s a felette csillogó aranyfényű címer csak még inkább izgatottá tette.

Soren azóta vette a fáradtságot és odaballagott hozzám. De abban a helyzetben sokkal jobban érdekelt a borítékban megbújó üzenet, mint az ő udvarló nyarvogása és tekergőzése a lábaim körül. Minden női kifinomultságot félretéve szaggattam fel a levelet, majd a papírt széthajtva olvasni kezdtem:

„Kedves Anica Greywans,
Örömmel tájékoztatjuk, hogy felvételt nyert az Ilvermorny Boszorkány- és Varászló képző szakiskolába...” - Tovább már nem is voltam hajlandó olvasni.

- Igeeeen! - sikkantottam fel örömömbe, s a pergament a mellkasomhoz szorítva a levegőbe szökkentem. Valószínűleg megtaposhattam Soren-t mikor földet értem, mert sipákolva vágtatott el mellőlem. Ez azonban cseppet sem változtatott a lelkesedésemen. Töretlen örömmel lódultam meg a házunk bejárata felé.

- Anya! Anyaaa! Felvettek! - kiabáltam a levelet lobogtatva, s a tornác lépcsőjén.