- Nézz rám James! Hallgattál rám! Én annak örülök, ha nektek nem esik bajotok. Fontosak vagytok nekem! Nem éltem volna túl, ha miattam bármi bajod esett volna! Ne ostorozd magad emiatt! Jól vagyok. Egy kis sebbe még senki sem halt bele.
- Szeretlek!
- Én is téged!- nevettem fel.
- Nem, nem érted. Szeretlek. Nem csak barátként.
- Oh.- kínosan éreztem magam. Aztán hányingerem lett. Durván. Kiszálltam a kocsiból és mély levegőt vettem. És akkor egyszer csak *puff* elájultam. Mikor kinyitottam a szememet James mellettem aludt.
- Fent is vagy Tessz?- törölte meg a szemét.
- Igen. Nem kérdeztek semmit?
- Hát, hogy is fogalmazzak. Azt mondtam elaludtál a kocsiba és nem találtam a kulcsot, szóval ma is nálunk alszol.
- Ügyes!- felültem az ágyon.
- Jobban vagy már?- kezdte el simogatni a lábam.
- Sokkal. Már nem is fáj a fejem! Köszönök mindent!- megfogtam a kezét és levettem a lábamról.
- A vendégszobát már be is rendezheted magadnak.
- Értem a célzást!- elhagytam a szobát. A táskám az ágyon volt. Be kapcsoltam a zenét és elkezdtem bepakolni a bent lévő szekrényekbe. Az író asztalra nézve eszembe jutott, hogy sok fontos papír maradt a házban. Csendben leosontam a lépcsőn. Már a kilincsen volt a kezem.
- Hova, hova hercegnő?- Brad rossz szokása lett, hogy hercegnőnek hív.
- Van néhány fontos papír nálam. - Elkísérlek. Legalább eltudod mesélni útközben az igazat.
- Miről beszélsz?
- James nem tud jól hazudni.