A hajnal első sugarai lágyan csiklandozták az alvó koronaherceg arcát. Megvilágította most lágy vonásait amik màskor feszesek, hisz mégis csak egy fiatal, forrófejű, harcos lélek akinek az esze csakis a háborún jàr. Hogyha legalább máson is járna nem csak a vérontáson, de nem így volt.
A feje hófehér párnákba volt rejtve, s csak itt-ott változtatták meg helyüket a herceg piszkos szőke tincsei, ha gazdájuk éppen kényelmesebb pozícióba helyezte magát.
Az idilli pillanatot egy hangos kopogás törte meg az óriási aranyozott faajtón. A herceg kinyitotta égszínkék szemeit és mély dörmögő hangján morcosan beinvitálta az ajtó mögöttit. Az ahogy meghallotta, kinyitotta az ajtót, épp annyira, hogy betudjon menni.
A fiatal nőn látszott, hogy màr fent van egy ideje. Hosszú , sötétbarna haja lapockájáig ért. Tartása és járása elàrulta róla, hogy harcosnak nevelték s már megjàrta a harcmezőt is.
A lány az ébredezőre emelte csokoládé barna tekintetét és vidáman szólt hozzá:

-Jó reggelt Thor! Csak nem megártott a tegnapi mulatság?-Thor erre csak egy mèrges horkantást hallatott - Ugyan màr, ne légy ilyen hercegem! Eleve már úgyis tálalva van a reggeli!

-Apám?

-Elnézést?-kérdezte visszacsodálkozva a harcos.

-Nagyon is jól hallottad Sif!

-Öhm...A király még alszik, a királynéval egyetemben. Tudtommal...

-Akkor szólj az egyik szolgálónak, hogy itt eszem a reggelimet!

••••••••••••••••••••••••••••••••

Az öreg király lassan ébredezett. Miután kinyitotta szemét szomorúan vette észre, hogy szeretett felesége már nincs vele. Körbenézett a szobában, de még így sem látta őt. Nemsokára viszont csilingelő hangot hallott melyből szívét melegség töltötte el.

-Ideje lenne már felelned kiralyom!-mondta mosolyogva a nő közben közelebb sétált férjéhez.

Vékony alakja volt, melyet az aranyozott ruha még inkább kiemelt. Szőke haja gyönyörű fonatban volt, fülében pedig hosszú kis dárakövektől csillogó fülbevalót viselt. Arcáról nehéz lett volna nem leolvasni azt, hogy mennyire szereti férjét.

-Annyi év után is épp ugyanolyan gyönyörű vagy mint mikor elvettelek.

-Te pedig éppen ugyan olyan ügyesen veszel le a lábamról, mint akkor.

Pár percig csak mosolyogtak egymásra, de nem is volt másra szükségük. Az évek múltak, ők mégis érezték még azt a lángot amit akkor ébredt amikor megismerkedtek, azóta nem halványult.
Pillanatukat egy szolgáló zavarta meg azzal az üggyel, hogy a reggeli tálalva van.
Alig fél óra múlva Odin és kedvese már az asztalnál ültek és fiukra vártak. Mikor már Odin kezdett ideges (és éhes) lenni megkérdezte az egyik őrt mi történt Thorral. 

-Drága királyom fia úgy döntött, hogy a reggelijèt a szobájában fogyasztja.-mondta az őr monoton hangján.

-És erről engem miért nem tájékoztattak?-kérdezte Odin már egyáltalán nem nyugodt hangon.

-Jó uram mi úgy tudtuk, hogy màr tudsz róla. Akarja, hogy idehozzam őt?

-Még ne! Majd később beszélek vele. Most elmehetsz!-ezzel a katona elvonult.
A király egy fáradt sóhajt engedett ki s Frigga, ki jobbján ült kezét vállára tette.

-Te is tudtad, hogy egyszer majd eljön ez a nap.-szólott hozzá kedvesen felesége.

-Igaz. Engemet is zavar, de Thor! Thor egyenesen őrjöngeni fog az egész miatt.

-Épp ezért mondtam neked, hogy már az elején elkellett volna neki mondani, de most már késő.

-Csak tudod eléggé meglepett a hír amikor hozták a varjak. Azt hittem még van egy kis idő, bár ez mit sem másít az igazadon.

Frigga szemébe nèzett, kékjeiben szomorúságot látott.

Szerintem ő is érzi, hogy nehéz idők előtt állunk.

••••••••••••••••••••••••••••••••

Az udvaron csattogtak a kardok, s győztes kiáltások is hallatszottak a hàttèrben.

-Mintha nem is itt járna az eszed drága barátom!-mondta Thor nevetve bajtársának, kit aznap már sokadjára megvert.-Csak nem megint egy leányon jár az eszed?
-Óóó...hogyha csak eggyen járna Thor,de ismersz, minél több annál jobb.-mondta mosolyogva a szőke miközben elfogadta barátja kezét, hogy felsegítse.
Szőke haja, szakálla, kék szemével kedves arcot adott neki. Vékony alkata volt, bár izom is helyezkedett rajta,de nem volt olyan kolosszus, mint Thor.

-Fandral, egyszer meg a nők iránt érzett szereteted lesz a veszted. 

-Ugyan Thor! Ezt úgy mondod, mintha neked még nem fordult volna meg néhány szemecske az agyadban.-s egyszercsak mindketten nevetve kötöttek orrukra a másik hibáit. Jó kedvüket egy őr zavarta meg.

-Herceg! Atyád hívat a trónterembe!

-Rendben, szólj neki, hogy hamarosan ott leszek!

Ezzel távozott is. Miután a két jóbarát befelyezte a nevetést elbúcsúztak egymástól s megbeszélték, hogy később találkoznak.
A herceg hosszú léptekkel közeledett a trónterem felé. Jó kedve volt, még az előző beszélgetést követően. Valahogy a barátai mindig mindig megtudták nevettetni, még akkor is ha legszívesebben már könnyezett volna, ami igaz ritkaság volt,de néha napján megtörtènt. A baràtai már szinte olyanok voltak neki mind egy második család.
Mikor odaért az ajtó elé, megállt s egy kicsit elgondolkozott, hogy mégis miért hívatta édesapja,de nem gondolkodott sokáig, hiszen tudta apja nem szereti, hogyha késik.

Talán a reggelről akár beszélni, ostobaság volt nem szólni neki, s most iszom meg a hülyeségem levét.

Amikor belépett, szemben meglátta édesapját és édesanyját a trónnál. Anyja kedvesen mosolygott, viszont szemében szomorúság csillogott. Apja nem tekintett rá, mintha szégyelne valamit.

Vajon miért ilyenek?
Apámat életem során még sosem láttam ilyennek.

-Atyám! Anyám!-köszöntötte őket a szőkeség, de ez volt az utolsó mondata mielőtt elkezdődött a pokol.

••••••••••••••••••••••••••••••••

-Nyugodj már meg Thor! Lehetne rosszabb is!-próbálta nyugtatni cimbijét Hogun.

-Hogy rosszabb?! Akkor mond el Hogun, hogy mégis mi rosszabb annál, hogyha a tudtod nélkül hozzáadnak Olyas valakihaz akit nem ismersz, ráadásul az ellenséged gyermeke!?-Thor már úgy ordított,hogy szinte lila volt. Pajtásai hiába próbálták megnyugtatni, mondani, hogy átérzik a helyzeten nem segített, sőt az csak még inkább felidegesítette.
A szobában pár percig csönd volt, majd a csöndet Sif törte meg.

-Thor tudom, hogy nem akarod elvenni, de talán nem szereted Asgardot olyannyira, hogy ennyit feláldozz érte?-Sif tudta, hogy akármennyire forrófejű is Thor és, hogy mennyire szeret bevonulni a csatába vért ontani, szerette Asgardot mindennél jobban és ezzel talán letudja őt nyugtatni.

-Mégis miről beszélsz?-kérdezték egyszerre a harcosok Thorral együtt, kinek hangja már valamivel nyugodtabb volt.

-Gondoljatok csak bele-folytatta a lány-milyen remek taktikai lépés ez! Hogyha Thor és Leina összeházasodnak akkor Asgard és Jothunheim szövetségesek lesznek. Nem lesz háború kötünk és a jégóriások között, békében élhetünk.

Ezen viszont már Thor is elgondolkodott.

Mond valamit Sif, de még így sem helyes amit tettek.

-Másrészt pedig azt mondják,  hogy a hercegnő igencsak szemre való teremtés-szólalt meg Fandral egy széles vigyorral az arcán.

Thor erre már elmosolyodott. Visszagondolt még a déli beszélgetésükre és egy kis kacajt is elengedett barátja észjárásán.

Nem lett sokkal jobb Fandral de azért most már könnyebb. Jó tudni, hogy itt vagytok nekem és majd együtt átvészeljük valahogy.

Még nem tudhatta, hogy tévedett. Még nem tudhatta, hogy átverik őt. Hogy valaki mással fog találkozni. Azzal aki tönkreteszi elkövetkező napjait...

...Vagy mégsem?

Author's note:
Először is bocsánatot szeretnék kérni justanotherreader05 nevében is, hogy ilyen későn jött az új rész. Nagyon lassan írjuk a részeket ezért mennek ki olyan lassan. (Ja és még a helyesírási hibákért is bocsánatot kérek mert biztos akad még valahol) Sorry😔