A Marson:

- Hova tettétek a degucsemegémet? Éhes vagyok!-

- Te mindig éhes vagy!-

- De most nagyon!-

- Akkor koplalj! Dolgunk van.-

Kishörcs nem értette, hogy miért nem kaphat enni. Mióta idejöttek, senki nem törődött vele. Mindegy,- gondolta.- akkor megkeresem egyedül.

- Hmm... Itt valami fura szag van. Biztos ezzel akarnak eltiltani a csemegétől... Oda kell mennem!-

Azzal elindult arrafelé. Nemsokára egy roncshoz ért. Egy kamra maradt benne épen, a többi darabokra volt törve, mégsem látszott egy tetem sem, talán azért, mert az űrhajó robotvezérlésű vagy régóta itt van. Kishörcs szemügyre vette az ép fülkét.

- Ez nem tárolókamra.- állapította meg végül csalódottan.

Aztán hatalmasat ugrott örömében.

- Találtam valami érdekeset! Nem vagyok haszontalan! Végre felfigyelnek rám! Lehet, hogy még csemegét is kapok! El kell mesélnem George-nak!-

Azzal visszasietett a táborba és azt kiabálta:

- Találtam vacakot, roncsot, űrhajót!-

Rögtön felfigyeltek rá:

- Hogyan? Mutasd azt a roncsot!-

Kishörcs elvezette őket, az izgatottságtól a többiek alig tudták követni, ami elég nagy szó, mivel egy deguról van szó. George és Arnold (a másodpilóta és geológus) elképedve látták, hogy Kishörcsnek igaza volt.

- Kapok kaját? Kapok kaját?- ugrált ez utóbbi izgatottan az emberek körül.

- Persze, majd kapsz, de előbb megvizsgáljuk ezt a hajót. – nyugtatta meg Arnold.

- Ez nem ér! – mormogta durcásan Kishörcs.

Elkezdett kutakodni az űrhajó különböző kamráiban, hátha valami ehetőre bukkan. Egyszer csak nagyon fázni kezdett. –Mi lehet ez a hideg?- gondolta. Tovább kutakodott, míg végül rájött, hogy egy hibernáló kamra az, ilyen az ő űrhajójukban is található. További csemege után kutatva véletlen rálépett egy nagy, piros gombra. Hirtelen robbanás rázta meg a roncsot. Kishörcs eszeveszetten kezdett nyomkodni és húzogatni mindent, ami az útjába került, hátha meg tudja fékezni az önmegsemmisítést.

-Meneküljünk! Azonnal el kell tűnnünk innen!-kiáltott rá Edutizhiokiug. Kishörcs hirtelen nem is jött rá, hogyan került oda a pingvin, de rájött, hogy igaza van, az önmegsemmisítést nem lehet megállítani. Gyorsan szólt hát George-nak és Arnoldnak, pedig azok már visszafutottak a hajó irányába. Mikor Kishörcs is odaért, elmondták neki, hogy a roncs valószínűleg egy több mint ezer éves expedícióból származik, nem lehetnek túlélők. Nagyon elcsodálkoztak hát, amikor Kishörcs bemutatta nekik barátját, Edutizhiokiugot.

- Örvendek a szerencsének. Ha megengedik, elmesélem az expedíciónk történetét.-mondta a pingvin. Egyhangúan beleegyeztek, bár volt egy kis vita azon, hogy a történetet ne egy kis degucsemege mellett hallgassák-e meg.

-Minden 1111-ben kezdődött, egy titkos antarktiszi kutatóállomáson. Miután megtanultam az embernyelvet, iskolába kezdtem járni, s kiderült, hogy a pingvin nagyon tanulékony állat, ha van, aki tanítson neki. Így jöttem én is a Marsra. Azonban a landolásnál meghibásodott egy hajtómű, emiatt hibernálódnunk kellett. Tudtuk, hogy egyszer az emberiség kevésbé fejlett része is eljut a Marsra, majd megtalál minket. Nem tudtuk, hogy ez mikor fog bekövetkezni. Robbanásra nem számítottam, de szerencsére a két társam, Asvuht és Kioguhaij is el tudott menekülni, csak egy másik irányba, mivel az ő hibernáló fülkéjük más irányba néz, mint az enyém. Javaslom, hogy keressük meg őket. De előtte együnk, alaposan meg lehet éhezni öööö... Milyen évet írunk?

-2456-ot.-válaszolt Kishörcs.

-Akkor 1345 év alatt. - számolta ki Edutizhiokiug.

-Szereted a degucsemegét? Vagy inkább embertápot ennél?
-Azt hiszem inkább degucsemegét-mondta a pingvin, de mielőtt elkezdhettek volna enni, egy váratlan robbanás rázta meg az űrhajót.