Már jópár nap eltelt az évből. Mondhatni repül az idő. Október közepe felé jártunk. Mindenki várta a Roxfort híres Halloween-i ünnepét, amikor az iskola rémek díszébe öltözik, mindenütt töklámpások és gyertyák fognak világítani és finomabbnál finomabb ünnepi fogások fognak várni minket az étkezőben. Mi, idősebb diákok már jól tudjuk milyen is ez. Az elsőévesek pedig csak azt tudják, amit mesélnek nekik. Sokuk, főleg a mugli származású diákok, ezelőtt sosem láttak ilyen mennyiségben mágiát. Még a Tv képernyőn keresztül sem, így minden képzeletet felülmúló látványban lesz részük. Jómagam is ezen kattogok egy ideje, hisz az egyik kedvenc ünnepem. Apám halála óta a családi ünnepek elé helyeztem. Már nem tudtam azokat úgy élvezni, mint eddig.

De Halloweenig van még jópár napunk, ha úgy tetszik, hetünk. És a tanulás sem marad annyiban. A Mágiatörténet tesztem Draconak hála, átlagon felül sikerült, így Binns professzor külön megdicsérte a munkámat. Noha az órái roppant unalmasan telnek, érdekel a Mágiatörténet, és szívesebben tanulom, mint sokmás tárgyat. És a kérdésekkel fel tudtam készülni úgy a tesztre, hogy az enyém lett az évfolyamon a legjobb. Ilyenkor elő jön a kis stréber énem és mindig örülök magamnak. Természetesen az anyukámnak is meg kellett írnom levélben. És már választ is kaptam rá. Nagyon örült neki, és a többi teljesítményemnek is... kivéve a Számisztikának. Szerintem a matematikus álmaimat ideje lenne feladnom. Nem nekem való tárgy.

De ha már család... Mostanában igyekszem több időt tölteni Carollal. Nagyon szeretek Aitanaval is lenni, de annyira lefoglalt a tanulás, Draco és Aitana, hogy észre sem vettem egy ideig, hogy milyen keveset vagyok a testvéremmel. Evidens volt, hogy ő ott van nekem, de mivel Jessica idén nem igen foglalkozik velünk, így Aitana-val is rengeteg időm van. Draco pedig úgy jött az életembe, hogy nem is számítottam rá. Elég sokat segít a házifeladataimba. Mivel ő egy évvel felettem jár, így még viszonylag emlékszik a -számára- tavalyi anyagokra. Ezért ha valamit nem értek, általában hozzá fordulok. Aitananak ez nem tetszik. Szerinte az, hogy Draco kedvesen viselkedik, csak egy aljas terv része. Lehet, igaza van... Minden esetre figyelek, hogy ne kotyogjak ki túl sok dolgot neki, biztos, ami biztos. De néha annyira leköt a vele töltött idő, és annyira megfeledkezem azokról a dolgokról, amiket miatta szenvedtem el, hogy nem is foglalkozom vele, hogy ő ő.

Most, hogy Carollal és a báttyáimmal is több időt töltök, alkalmam nyílt jobban megismerni Jonathant. Elég vicces alak. Állandóan másokat utánoz, sokszor a báttyámat is kifigurázza, ami nekem különösen tetszik. Épp ma reggeli után is velük beszélgettem. Aitana is velem tartott.

Jonathan hozta a formáját. Thomas csak karba tett kézzel mosolygott, Oliver pedig a könyveit bújta. Azért mellette senki se mondja rám, hogy stréber. Hozzá képest igazi suhanc vagyok. Carol hozzám hasonlóan csendbe nevetgélt, ahogy a körülöttünk lévő diákok is. Thomas és Jonathan elég népszerűek, főleg a lányok körében, így mellettük mindig nagy a tömeg.

Így én is elég sok diákot ismerek. Legalább is névről. Általában csendesen ülök, mosolygok is figyelek ebben a társaságban. Nem feltétlenül érzem magam odavalónak. Sosem voltam nagy társasági ember. Inkább a közelebbi barátaimmal szerettem lenni. Carol meg a figyelem középpontjában, akárcsak Thomas. Olivernek meg mindegy, hogy hol van. Különleges képességéből adódóan bárhol és bármikor ki tudja szűrni az emberi zajt. Teljesen elmerül a saját kis világában. Sokszor irigylem emiatt. Az én természetem túl kíváncsi ahhoz, hogy ne a beszédre figyeljek.

-És akkor James már nem tudott mit tenni, ott állt szemtől szemben Pitonnal- nevetett Jonathan. Éppen egy történetet mesélt egy barátjáról, Jamesről- aki szintén jelen volt a beszélgetésnél. A történet a múlt éjszakai sétáról szólt a Roxfortban, amikor ételt akartak csenni a konyhából, de Piton rajta kapta Jamest. A fiúk hangosan nevettek. Én jobbára csak rajtuk. Nagy meggondolatlanság...

Egyszer csak arra eszméltem, hogy valaki megfogja a vállam. Hátra néztem. Draco volt az. Nem lepett meg, sőt örültem is neki. Szívesen az asztalhoz invitáltam volna, de tudom, mennyire nem szívlelik a testvéreim és Aitana sem.

-Ráérsz egy kicsit?- kérdezte. Bólintottam és álltam volna fel, amikor hirtelen elhallgattak a fiúk.

-Te meg mit akarsz itt?- kérdezte Thomas a tőle megszokott ellenszenves módon.- Cami, ülj vissza

-Had ő döntse el kivel akar beszélni- modnta Draco gúnyosan- ha nem vennéd észre, nem szívesen van veletek ebben a nagy tömegben- nézett rám, és intett a szemével, hogy menjünk. Igaza volt, nem sok kedvem volt a hangos zajhoz, de nem bántam, hogy itt voltam.

Kimásztam az asztal és a pad közül. Visszanéztem a bátyámra, aki csak egy szúrós tekintettel illetett, aztán folytatta a beszélgetést. Dracoval a folyosóra mentünk, ahol jelenleg nem tartózkodott túl sok diák.

-Történt valami?- kérdeztem

-Mi történt volna?- mosolygott

-Nem tudom, általában mindig történik valami- nevettem. Nem akartam mondani neki, hogy ''már megint mit csináltál?'', ezért inkább az előbbi kérdés mellett döntöttem.

-Nos, igen... történt valami- ült be az egyik ablakpárkányra. Én is így tettem. Kissé féltem, hogy valami rosszat tett- Tudod... mostanában nem történik semmi- kezdte komoly arccal, de a szemei csillogtak. Ez megnyugtatott. Mosolyogva hallgattam tovább.- De tényleg, szörnyen unalmasak a napjaim. Nincs kit inzultálni, most hogy megállapodtunk.

-Ez szörnyen nagy teher lehet- nevettem

-Az is. De ha már így alakult- állt meg egy pillanatra- mutatnék valamit neked.

-Mit?- kérdeztem vissza

-Szereted a meglepetéseket?- kérdezte mosolyogva. Bólintottam- Akkor meglepetés. Holnap, miután beszéltél McGalagony professzorral, gyere a hátsó kertbe.

-Honnan tudod, hogy holnap is megyek a professzorhoz?

-Mellettem ülsz a nagyteremben, hallom amiket Aitana-nak mondasz- vonta meg a vállát mintha természetes lenne.

-Szóval hallgatózol?

-Nem, csak hallottam- vonta fel az egyik szemöldökét az értetlenkedésem hallva. Aztán témát váltott- Mikor kezditek?

-Még nem tudom. Elolvastam McGalagony professzor könyvét. Azt mondta, hogy utána menjek vissza hozzá

-És még ezek után is szeretnéd?

-Igen. Szeretném, akkor is, ha nehéz, ha sokáig tart, és ha kockázatos- feleltem nemes egyszerűséggel. Draco elismerően bólintott.

Váltottunk még néhány szót, aztán mindenki ment a saját dolgára. Nekem most számisztika órám volt, amire nem nagy örömmel mentem be. A múltkori rosszul sikerült tesztem után sokkal jobban lehangol ez az óra, mint eddig. Aitanaval az órán jobbára csak a füzet szélére firkálgattunk, de pechünkre a professzor elkezdett járkálni, miután minden példát felírt a táblára. A reményünk azzal kapcsolatban, hogy lézenghetünk az órán, szertefoszlott. A tanulószobán szerettük volna megcsinálni. Tudom, szörnyű dolog halogatni, de azért mégis jobb párban, Aitatval megoldani, mintsem órán egyedül.

Az óra végeztéhez közeledve Vector professzor megköszörülte a torkát.

-Rendben. Kérem, szedjék össze a felszerelésüket, nemsokára vége az órának. Ezt követően fegyelmezetten és rendben hagyják el a termet. White kisasszony, ön kérem maradjon pár szóra- tette hozzá kis szünet után az utolsó mondatot.

Én Aitana-ra néztem nagy szemekkel. Nem tudtam mit szeretne a professzor. Esetleg rosszul csináltam valamit, vagy haragszik rám, amiért nem figyelek rendesen órán. De igyekeztem nem túlgondolni a dolgot és nem izgulni emiatt, hisz pár perc múlva úgy is kiderül.

-Kérem, üljön le- mutatott a tanári asztallal közvetlenül szemben lévő, általában mindig üres padra. Úgy tettem, ahogy kérte.

-Valami rosszat tettem professzor?

-Nem, dehogy- nyugtatott meg kellő higgadtsággal- Múl órán beszedtem a könyveiket átnézni néhány feladatot. Meglepődve tapasztaltam a sok széljegyzetet az ön könyvében

-Nem tudtam, hogy nem szabad- próbáltam menteni magam

-Nem ezzel van a probléma, hanem a teljesítményével. Látom, hogy igyekszik megérteni a példákat és összerakni a dolgokat, de sok helyen hibás. Így javaslom egy idősebb diák segítségét. Vagy esetleg egy évfolyamtársáét. Erre a tárgyra sajnos nem elég tanulni, érteni is kell. Gondolom, vannak tervei a jövőre nézve- nézett rám

-Igen professzor

-Nos, sajnálattal közlöm, hogy sokmindenhez kelleni fog az itt megszerezett tudás, úgyhogy kérem, tegyen kicsit többet annak érdekében, hogy el is érje azokat a célokat.

-Rendben professzor. Keresek valakit

-Helyes- bólintott, majd közölte, hogy csupán csak ennyi lett volna a mondandója és menjek a következő órámra. Amit meg is tettem. Aitananak elmeséltem, hogy mit mondott a professzor. Azt mondta ő is szívesen segítene, de ő sincs azon a szinten, hogy tanítani tudjon.

Így a nap további részére hanyagoltuk a kérdést. A megszokott sorrendben mentünk az órákra. Könnyebb óráim voltak. Lényegében csupa olyan tárgyak, ahol a szabad levegőn lehettem, így kitisztítottam a fejem.

A tanulószoba előtt volt még 1 óra, így Aitanaval a kviddics pályára mentünk megnézni az edzést. A Hollóhát és a Hugrabug mérkőzött egymással. Thomas és Jonathan is a Hollóhát kviddics csapatának tagja, így egyértelmű volt, hogy kinek szurkolunk. Thomas őrző volt, Jonathan pedig terelő. És elég ügyesek, még akkor is, ha van hová fejlődniük.

A meccs végeztével a két fiú odajött hozzánk a lelátóhoz.

-Na, milyenek voltunk?- erősködött Jonathan

-Egyre jobbak- erősítette meg Aitana- de a mi házunk akkor is porig fog verni titeket a mérkőzésen

-Aitana- szóltam rá nevetve

-Igaza van- ült le mellém a bátyám- Mi jók vagyunk, de azok ott- mutatott a csapattársaira- reménytelen esetek. Valamiért, senkiben sincs versenyszellem, csak bennünk

-Megoldjuk- emelte fel Jonathan a kezét- jöttek újak. Kicsik, de... talán van remény számukra. Emlékszel Potterre?

-Rá mindenki emlékszik- mondta a bátyám lekezelően

-Lehet most is valahol itt bújkál a következő Kviddics szenzáció. Idén néznek minket jövőre pedig belerázódnak és...

-Jonathan- állította meg Thomas- Én idén ballagok. Nekem nincs jövőre. És, ha nem találsz valaki mást jóformán csapat sem lesz- nézett rá komolyan. Jonathan lelkesedése alább hagyott és ő is inkább helyet foglalt a kilátók padjának egyikén. Egy ideig csendben ültünk egymás mellett, majd Thomas megszólalt.

-Cami. Beszélhetnénk?

-Persze, miről?

-Négyszemközt

-Nemár haver, mit mondanál neki, amit mi nem tudhatunk- karolta át Aitana vállát, aki egy laza mozdulattal lesöpörte magáról a fiú kezét

-Jó. Úgy döntöttem, hogy a mai után nem mehetsz el társalogni Dracoval.

-Tessék?- kérdeztem vissza- Miaz, hogy úgy döntöttél?

-Eldöntöttem és kész

-Örülök, hogy engem is bele vontál- álltam fel és indultam is el, hogy minél előbb elejét vegyem a vitának

-Erről beszélem- emelte fel a hangját- rossz hatással van rád

-Nem Thomas, te vagy rossz hatással rám. Most hogy számodra nem kívánatos személyekkel is barátkozom, elkezded játszani a gondos nagytesó szerepet. Attól még, hogy apa meghalt, nálam nem veszed át a helyét.- jelentettem ki idegesen, bár rendes hangsúllyal. Magam sem tudom hogyan sikerült.

A tanulószobán Aitanaval csináltuk a házinkat. Nem volt sok, de ami volt nehéz volt. Barátiasan felosztottuk egymás között a feladatokat, így nem tartott olyan sokáig. Draco nem jelent meg. Vártam, hogy jöjjön, és Thomas orra alá dörgölhessem, hogy megszegtem a tilalmát, de nem adódott rá alkalmam. Szívesen megkerestem volna, de a Roxfort olyan hatalmas és a bosszú nem ér ennyit.

Minden esetre, nem mondom le a holnapi találkozót vele a McGlagony professzorral való egyeztetésem után