A pupillám az erdetei méretének kétszeresére tágult, ahogy Potterre bámultam. Nem láttam belőle sokat, hisz továbbra is vaksötét volt, de ahogy óvatosan kilesett a kárpit mögül, kerek szemüvege megcsillant Frics lámpájának fényében. Szénaboglyára emlékeztető fekete haja is egészen kivehető volt, zöld szemei meg úgy villogtak, mint a macskáé. Mutatóujját a szája elé tette, és rám borította a vállán lógó köpenyt. Ő is bebújt alá, így már mindketten láthatatlanok voltunk. A falikárpit meglibbent, ahogy kiléptünk mögüle. Frics észrevette, és mélyen ülő, vizenyős szemeivel vizslatni kezdte a hímzett unikornisokkal díszített kárpitot. Természetesen nem látott belőlünk semmit, pedig meg volt győződve róla, hogy van ott valaki. Mereven bámulta a sötétséget, én meg kis híjján elkuncogtam magam az ábrázatát látva. Potter halk léptekkel futásnak eredt, én meg szorosan a sarkában loholtam, és ujjaim a könnyű anyag köré fűztem, nehogy leessen, és láthatóvá váljak.
Az ellenkező irányba igyekeztünk, felmentünk két lépcsősoron is, végül Potter megtorpant, beállt egy boltív alá a falhoz, és elmélyülten tanulmányozni kezdett egy térképet. Borzalmasan kíváncsi voltam, de erőtt vettem magamon. Így is túl közel voltam Potterhez, hát még ha odahajolnék kukucskálni! Ez itt egy arrogáns, feltűnési viszketegségben szenvedő idióta, akivel elsős korunk óta utáljuk egymást!
- Mit csinálsz? - húztam fel az orrom, és a lehető legmeggyőzőbb utállak-és-nem-is-érdekel hanglejtést préseltem ki magamból. Felnézett az elvarázsolt pergamenből. Világító pálcája miatt szemüvegének lencséjében tükröződött az arcképem, mintha csak egy tó fölé hajolnék.
- Semmi közöd hozzá, Lackwood.- felelte, s a másodperc tört része alatt visszafordult a térképhez. Vállat vontam. Ha nem, hát nem. Úgyis kiderítem, mi az, és hogy honnan szerezte. Az ilyesmiben jó vagyok.
- Gyere már! Arra megyünk - mutatott a szemben lévő tanteremre.
- Mi? Megbuggyantál? - morogtam, de engedelmesen követtem a fiút.
Beléptünk a tanterembe. Az viszonylag tágas volt, ám otthonosnak nem igazán nevezhető. A falakat összesen négy darab hatalmas faliszőnyeg fedte, mindegyiken a Roxfort egy-egy házának címere.
Még sosem jártam ebben a teremben, és körülnézni se volt nagyon időm, ugyanis Potter berántott maga után a Griffendél hímzett címere mögé. Egy emberméretű lyukkal találtuk szemben magunkat, ami leginkább egy mugli lift üregéhez hasonlított.
Potter lekapta rólunk a láthatatlanná tévő köpenyt, és egy mozdulattal begyűrte a talárzsebébe.
- Lumos. - motyogtam, és pálcámmal bevilágítottam a lyukba. Az igazából egy átjáró volt, hasonló egy barlang vagy pince kör alakú előfolyosójához. Az átjáró felfelé lejtett, és a plafonja nagyon alacsonyan volt, görnyednünk kellett, hogy ne verjük be a fejünket.
- Miért erre jövünk? - kérdeztem Pottert, amikor megálltunk kicsit kifújni magunkat, hisz az átjáró nagyon hosszú volt, mi pedig szinte kocogva tettük meg a távot.
Potter félvállról, kelletlen hangnemben válaszolt.
- Frics járőrözik, és Hóborc se marad nyugton. Gondolom, te sem akarsz mégegyszer összefutni velük.
Nemlegesen megráztam a fejem. Egy ideig még szótlanul támasztottuk a szűk folyosó hideg kőfalait, aztán Potter elindult, én meg szorosan mögötte követtem. Eszem ágában sem volt egyedül maradni a Roxfort egyik rejtett szegletében, az éjszaka kellős közepén. Brr.
Végre az átjáró végéhez értünk, és szembetaláltuk magunkat egy csapóajtóval. A plafonon.
Kérdőn fordultam Potter felé. Szemügyre vette az ajtót, megtapogatta, és azzal a lendülettel fel is lökte. Az ajtószárny hangos csattanással csapódott a fejünk fölött lévő kőpadlóhoz.
- Megőrültél?! - suttogtam erősen artikulálva(hátha így leesik neki, hogy most legszívesebben ordítanék vele). Nem foglalkozott velem, csak kidugta a fejét a nyíláson.
- Hölgyeké az elsőbbség - lépett hátrébb. Megforgattam a szemeimet, és lehajtott fejjel a lyuk alá álltam, és felegyenesedve kibukkantam a felettünk lévő folyosó padlózatából. Ott is nagy volt a sötétség, de a Potter pálcájából áradó fénynek köszönhetően már inkább csak félhomály uralkodott a Kövér Dáma portréja előtti folyosórészen.
Körülnéztem, és miután megállapítottam, hogy tiszta a levegő, nagy nehezen a karjaimat is kidugtam a lyukon. Két tenyeremmel megtámaszkodtam a hideg járólapon, és elkezdtem karizomból felfelé nyomni magamat. Sosem voltam az a kifejezetten sportos alkat, erősnek sem mondhatom magam, és ez most meg is mutatkozott. Fél percig küzdöttem sikertelenül, végül inkább talpra álltam, és kifújtam magam.
- Nem megy. - szóltam oda az idegesen topogó Potternek.
- Gyerünk már! - válaszolt türelmetlenül - Igyekezz!
Újra megpróbáltam feltolni magam, ám most két erős kéz megfogta a csípőmet, és segített. Borzasztóan megijedtem, de a lendülettől sikerült feltornáznom magam. Lihegve támaszkodtam a padlón, amíg Potter könnyedén feljött. Halkan becsukta a csapóajtót, és felém fordult.
- Nagyon gyenge vagy - vetette oda - nem csoda, hogy nem kerültél be a kviddiccsapatba.
- Kösz... - morogtam az orrom alatt. A hangom rekedt volt. Még mindig nem tértem magamhoz az előbbi sokkból.
A Kövér Dáma békésen szunyókált. Elképesztő az a terem, gondoltam, úgy tűnik, elvezet a Házak klubhelységeihez. Vajon Potter több titkos átjárót is ismer? És ha igen, mégis honnan? Talán a térképnek köze van mindehez?
- Lárifári - motyogta a fiú a portrénak. A Dáma lassan kinyitotta a szemét, és ásítozva makogni kezdett.
- Nem szabad ám...ilyen későn...járkálni...
Azért beengedett minket, és bemásztunk a portrélyukon.
A klubhelységben a tűz már majdnem kialudt amikor beléptünk, az ingaóra pedig negyed egyet mutatott.
Ásítottam egy nagyot, Potter pedig elindult a fiúk szobái felé a lépcsőn.
- Hé, Potter - szóltam utána. Kelletlenül megfordult - miért mentettél meg?
Megvonta a vállát. Kérdőn bámultam rá, végül felsóhajtott.
- Még mindig utállak, Lackwood. Ne is reménykedj. - kacsintott pimaszul.
- Az érzés kölcsönös, Potter. És eszembe se jutott. - viszonoztam a kacsintást, és ledőltem az egyik vörös bársonykanapéra, üzenve a fiúnak, hogy eltűnhet, nincs több kérdésem. Vette a lapot, és feltrappolt a lépcsőn.
Mocorogni kezdtem a kanapén, és olyan jól be is vackoltam magam, hogy végül semmi kedvem nem volt felmenni a szobánkba, és felébreszteni a lányokat.
Laposakat pislogva bámultam a kandallóban izzó parazsat. Első éjszaka, első kaland. De valami nagyon nem stimmelt Potter viselkedésével. Csak árnyéka volt fölényes, arrogáns önmagának. Mi baja lehet?
Őszintén szólva nem igazán érdekelt, pontosan hogy van Potter lelkivilága, és inkább a holnapi első tanítási napon kezdtem gondolkodni. Írni kéne Katának, ki kéne békíteni Nórit és Hermionét, hosszasan kéne lelkizni Ginnyvel és hülyéskedni az ikrekkel.
Vár rám feladat bőven, annyi szent.

Halihóóó!!
Egyéni rekord született, kedves olvasóim, remélem örültök, hogy ilyen hamar hoztam a részt. Persze ennek is meg van a maga oka. Mégpedig az, hogy roxmorc ma ünnepli a névnapjááát!!!! Isten éltessen, Réka!!! Ez a rész neked szól!😚 Tehetséges író vagy, és nagyon jó barát.❤❤❤ Még egyszer boldog névnapot!!!
Ti pedig, kedves báránykáim, jelezzétek ha tetszett a rész egy szavazattal vagy kommenttel!
Puszi😙
Annus