Vezetem rakétatámadást is kivédni képes, fekete autómat. Egyedül ülök benne, a táskám az anyósülésen hever. Hajnali fél 1 van, és nekem be kell néznem pár helyre. Hosszú éjszaka lesz, hajnali 5 előtt nem érek haza. Felhangosítom a zenét, elmerülök a gondolataimban...

A Blue Bullet Maffia minden tekintetben csúcspontra érkezett. Innen már nem sokkal lesz feljebb. Arra fogok koncentrálni az elkövetkezendő években, hogy stabilizáljam a jelenlegi állapotot. Ennek érdekében ezerféle szövetségest kell még szereznem, akik a Blue Bullet Maffia barátai lesznek. Ma éjjel is pontosan emiatt ültem autóba, és vágtam neki az éjszakának. A pályafutásom tehát a felhők felett szárnyal, de a magánéletem nem éppen...

Whitneyvel boldogok voltunk, ezért eljegyeztem. Aztán a semmiből hirtelen szakított, később mégis visszajött hozzám, és elmondta, hogy kényszerűségből volt kénytelen elhagyni. Hihető magyarázatot nem adott a történtekre, és én sem találtam, pedig utánajártam a dolgoknak.

A jegygyűrűt a szakításkor nálam hagyta, és bár újra velem van, én még nem adtam vissza neki. Addig nem akarom újra a jegyesemmé fogadni, amíg tiszta vizet nem öntünk a pohárba. Szeretném tudni, mit titkol. A viselkedése teljesen megváltozott. Rengeteget sír, látszik rajta, hogy valami nyomasztja, valamitől fél. Állandóan gondterhelt, bűntudatos. Szeretném tudni, mi történik vele. Sokszor olyan eltökéltnek tűnik, mintha lenne valami nagy, nehéz feladata, amit mindenképp végig akar csinálni. De vajon mi lehet az? Rengeteg kérdésem van, de válasz egy se, és ez bosszant.

Várok egy hívást, aminek már jönnie kellett volna. Ugyanis ma éjjel érkezik egy igen fontos rakomány (ami egy szövetséges maffiacsalád ajándéka), egy távoli, félreeső raktárba. A rakomány kicsi, viszont értékes. Marcus, az egyik legmegbízhatóbb emberem, 12 felfegyverzett beosztottjával együtt odament átvenni. Tőle várom a hívást, hogy teljesítették a feladatot.  A rakománynak az érkezése és átvétele titokban zajlik (mint általában a Blue Bullet Maffianál minden), hisz ha senki sem tud a róla, senki se akarja elvenni.

Ekkor megcsörren a telefonom, Marcus végre jelentkezik. Benyomok egy gombot a műszerfalon, mire a zene elhallgat, és helyette Marcus hangja zengi be az utasteret.

- Damian, a legrosszabb híreim vannak! - mondja zaklatott hangon, köntörfalazás nélkül.

Egy kezemen megszámolhatom, hány beosztottam van, aki Damiannek szólít, és nem főnöknek. Ő az egyikük. És most azt kellett volna mondania, minden a terv szerint, észrevétlen, zökkenőmentesen zajlott. Ez rosszul kezdődik...

- Mi történt?

- Valaki... Valaki köpött Damian! Pontosan tudták, hogy mikor, és hova jön a szajré! Mindenkit lemészároltak, majdnem engem is sikerült nekik...

A lélegzetem kihagy pár ütemet, és azonnal pörögni kezd az agyam. Hirtelenjében el sem tudom képzelni, mégis hogy történhetett ilyen? Csak valami nagyon bennfentes ember lehetett az informátor, hisz egy kezemen meg tudom számolni, hány ember tudta előre a rakomány átvételi pontjának helyét és címét.

- Kik voltak a támadók?

- Nem tudom, mindegyiken símaszk volt, a ruhájuk sem árult el semmit... Talán, ha majd bevizsgáltatod a rendőrökkel a széthullott lőszereket... Talán majd akkor megtudjuk. 

Közben félreállok az autóval, a hívást átkapcsolom, hogy a mobilomból szóljon, a fülemhez emelem a készüléket, és kiszállok az autóból. Félelem kúszik belém, de uralkodom rajta, pedig elég helyénvaló érzés. Ugyanis, ha van egy olyan áruló a közelemben, aki egy ilyen bennfentes dologról tudhatott,  akkor nagyon sok más, hasonlóan végzetes fontosságú információt is kiszolgáltathat... Ezt muszáj megakadályozni. Villámgyorsan meg kell találni a tettest, és példát statuálva, kínzást követően ki kell végezni. Még ma!

- Mondd a részleteket!

- Ahogy közeledtünk a bejárat fele, hirtelen tüzet nyitottak ránk. Totálisan felkészületlenül ért minket a támadás, nem hittük volna, hogy bárki, akire nem tartozik, értesülhet a rakományról. Hullottak az emberek, de csak a mieink. Az ellenség olyan fedezékben volt, hogy egyet se sikerült leszedni közülük... Engem is meglőttek, de én, hála égnek, megúsztam egy comblövéssel. Artériát ért, de sikerült elállítani a vérzést. Épp úton vagyok egy rendelőbe, ahol kapok vért, mert rengeteget veszítettem...

- Marcus, jobbulást! Pihenj, amennyit szükséges. Hányan haltak meg? 

- Mind a 12-en... Szörnyű volt. Hívtam erősítést, de mire kiértek, addigra elmentek a támadók, persze a rakományt magukkal vitték...

Hirtelen rettenetes maffiafőnöknek érzem magam, amiért ezt nem láttam előre, nem előztem meg. Legjobban nem az zavar, hogy ellopták a rakományt, hanem az, hogy kinyírták eközben az embereimet. Ennek nem lett volna szabad megtörténnie! Csak hát, valami orbitális nagy rohadt áruló van köztünk... Az élet újra és újra megmutatja nekem, miért az árulókat gyűlölöm a legjobban a világon!

- Jobbulást - mondom még egyszer, elköszönésképp, aztán leteszem a hívást.

Eredetileg barátok szerzésére használtam volna a ma éjjelt, olyanokkal kötöttem volna szövetséget, akik támogatják a Blue Bullet Maffiat. De változott a terv. A ma éjjel arra fog kelleni, hogy kinyírjak egy árulót. Hadd gondolkozzam, ki is az, hisz nem sok lehetőség van. Nagyon kevesen tudták ugyanis a csere helyét is idejét.

1. lehetőség: A Tasilo maffiacsalád, akitől a rakományt kaptuk. Ők nyilván mindenről tudtak, de ők nem lehetnek a hunyók, hisz övék volt eleve is a cucc. Egyszerűen csak megtarthatták volna, nem kellett volna fegyverrel elvenniük.

2. lehetőség: Az áruló nem köztünk van, hanem a Tasilo maffiacsalád körében. De ezt is kizártnak tartom, mert akkor a banda már ott helyben, vagy szállítás közben lopta volna el a cuccot. Az áruló egyértelműen az én közvetlen közelemben van, mert azzal az információval rendelkezett, amivel én.

3. lehetőség: Marcus. Hát, igen, ő bizony tudta előre a pontos helyet és időt, ráadásul az is ellene szól, hogy közülünk egyedül ő élte túl a támadást. Az, hogy meglőtték, lehet csak alibi, hisz ha egy karcolás nélkül megússza, akkor azonnal lebukik. Én mégis arra hajlok, nem ő az. Marcus kétszer annyi idős, mint én, persze attól még kitűnő formában van. Korábban az apám oldalán dolgozott a Blue Bullet Maffianak, és mióta átvettem a vezetői posztot, nekem dolgozik. Volt rá cirka 20 éve, hogy árulást kövessen el, mégsem tette. Vajon pont most kezdené? Nem lehetetlen, viszont nem is valószínű.

Természetesen én is tudtam a pontos helyszínt és időpontot jó előre, de ezen kívül senki más. Mindig ügyelünk a titoktartásra, senkit se avatunk be olyan részletekbe, amikről nem kell feltétlenül tudnia.

Kizárásos alapon tehát az áruló lopta az információt vagy Marcustól, vagy tőlem. Marcus ilyen felelőtlenül őrizné a bizalmas információkat? Ő, aki már régi bútordarab a maffiánál, és hozzászokott a felelősséghez, a magas pozícióhoz, ekkorát hibázna információvédelem terén? Nem nézem ki belőle...

De hát tőlem se tudhatott meg semmit az áruló, hisz annyira vigyázok! Nincs az a hacker, nincs az a kémvírus, nincs az a kolléga, aki hozzáférne a mobilomhoz, laptopomhoz...

Várjunk...

Úgy érzem, mintha jeges vízbe merülnék: Whitney hozzáférhetett.

De ő nem lehetett...

Ő nem olyan...

Lehetetlen...

Hiába győzködöm magam, mégiscsak ő volt. Más nem lehetett! Ez a magyarázat arra is, miért viselkedett olyan furcsán mostanában...

Úgy érzem, a világ üres lett, és tompa. Whitney elárult... Hogy tehette?!

Fizikailag rosszul érzem magam a csalódástól, a két kezembe temetem az arcom.

Egy percet adok magamnak, aztán kihúzom magam, és visszaülök az autómba.

Lassú légzést erőltetek magamra, hogy uralkodni tudjak ezerrel dübörgő szívemen, és a bennem kavargó, mindent elsöprő érzéseken. Elhajtok.

Durva belegondolni, hogy ez a lány, akitől undorom, dühít, és gyűlölöm, fél órája még a szerelmem volt...