~ EGY ÉVVEL KÉSŐBB...

Damian már reggel hétkor elment, így egyedül ébredtem. Kezembe vettem a telefonom, leolvastam róla az időt. Már majdnem tíz óra volt. Beléptem az üzenetekhez, mert láttam az értesítést, hogy Damian írt. "Jó reggelt, édes álomszuszék! :)" Elmosolyodtam, és visszaírtam neki, hogy jó munkát.

Kikászálódtam az ágyból, mire Fanni azonnal rám vetette magát. Megsimogattam a selymes, fényes buksiját. Fanni egy gyönyörű, okos kutyus, egy fekete labrador, akit egyszerűen imádok. Néhány hónappal ezelőtt kaptam őt ajándékba a szerelmemtől, amikor még apró, félénk kölyök volt. Rögtön elolvasztotta a szívem. Fantomnak keresztelték a tenyésztői, de én Fanninak becézem.

Azóta már sokat nőtt, bolondozós kiskutyus lett. És most le kellett vinnem pipikélni. Így aztán átvedlettem a pizsamámat valami szalonképesebb összeállításra, és hívtam a liftet. Fanni követett engem. Lementünk a földszintre, aztán kisétáltunk a kertbe. Vagyis én kisétáltam, Fanni pedig expressz kisprintelt. Nagyon szép idő volt, sütött a késő tavaszi nap, a szellő lágyan simogatott. Madárdalos délelőtt volt, mint mindig mostanában. Jártam egyet a kertben, Fanni pedig futkosott. Aztán felkaptam a játéklabdáját, és eldobáltam neki, ő pedig visszahozta. Gyönyörű kert ez, nagyon szeretem. A virágágyások meseszépek, a szökőkút is hangulatos a fűzfával. Van két pagoda, amikben szoktam néha időzni, olvasni, amíg Fanni élvezheti a kertet.

De azért jobban szeretek fenn a lakásunkban tartózkodni, hisz ott privát körülmények közt lehetek. Itt a kertben gyakran felbukkannak a maffiózók, ahogy a ház többi részében is. Azért forgalmas ez a hely, mert ez nem sosem "csak Damian háza" volt, hanem a Blue Bullet Maffia főhadiszállása egyben. Amikor ideköltöztem, akkor a legfelső emeleten költöztünk össze, ami korábban lakatlan volt, és most kettőnké. Egy szuper lakás van ott kialakítva, és csak lifttel lehet feljutni (kivéve persze a tűzlépcsőt), ami úgy van megcsinálva, hogy csak azt vigye arra az emeltre, akinek van hozzá kártyája. És ilyenje csak Damiannak, nekem, és Martinának van, aki a házvezetőnő.

Miután megsétáltattam Fannit, magamhoz hívtam, bementünk a házba, és beszálltunk a liftbe. A lakásunkban egy kézmosást követően a konyhába mentem, és egy tálcára összeraktam mindent, amit reggelizni fogok. Aztán a tálcával és a az aktuális olvasmányommal a kezemben kimentem az erkélyre. Letettem a reggelit és a könyvet az asztalra, kitoltam a napernyőt az erkély fölé, aztán lehuppantam egy kényelmes fotelbe. Mivel szombat van, azt csinálok, amit akarok. Szép nap lenne, csak hát beárnyékolja az, hogy Damian szokás szerint dolgozik...

Délután bementem autóval a városba, Fanni a hátsó ülésen nézelődött. Taliztam a legjobb barátnőmmel, Lilyvel. Mivel kutyával akárhová nem lehet bemenni, így főleg sétálgattunk csak. Lily is imádja Fannit. Egyébként pedig ő most fog összeköltözni a barátjával, ezért a sétálgatás után felmentünk hozzá, hogy tudjon pakolászni. Annyit dumáltunk, hogy jól elszaladt az idő. Már három hete nem találkoztunk, az élet azonban nagyban zajlik mindkettőnkkel, ezért volt mit megbeszélni.

Elég későn értem haza, este tíz fele. Mikor felértem a lakásba, a szerelmem már otthon volt. Fanni gyorsabb volt nálam, csaholva megrohamozta őt. Damian lehajolt, és megsimizte. De engem sem kell félteni, nekifutásból felugrottam rá. A lábam a törzse köré kulcsoltam, ahogy gyakran szoktam.

- Szia - mondtam neki mosolyogva. Az orrunk majdnem összeért.

- Szia - súgta, és megcsókolt. 

- Mikor értél haza? - kérdeztem pár perccel később, miután elszakadtak az ajkaink egymástól.

- Fél órája.

- Akkor nem vártál rám sokat...

- Dehogynem! - felelte.

Hirtelen gondoltam egyet, leugrottam róla, és elindultam a fürdőszoba felé.

- Elmentem pancsolni! - mondtam menet közben.

Direkt hátra se néztem, csak vigyorogtam a nemlétező bajszom alatt. Erre utánam jött, és elemelt a földtől.

- Jobb ötletem van! - mondta.

Nevetve rúgkapálni kezdtem, hogy ne tudjon megtartani.

- Mégis milyen ötleted van? - kérdeztem, mintha nem tudnám.

- Meglátod, tetszeni fog...

Nevettem, és még vadabbul próbáltam kiszabadulni. Mivel alig bírt megtartani, hirtelen a vállára dobott. Így könnyű megtartania és cipelnie engem, hiába kapálózok. A combjaimat fogja a karjával, a felsőtestem pedig lelóg a hátán.

- Nee, leesek! - sikongattam.

- Dehogy esel!

- Segítség, segítség! - jajongtam viccből, ahogy elindult velem az ágyhoz. - Hilfe!

- Keine Hilfe - kontrázott rá nevetve.

Elsétált velem az ágyig, ott leengedett a válláról és lefektetett rá. Ezt követően lehúztam róla a pólót, aztán... Valamivel később elmentem. Mármint pancsolni a fürdőbe!

Három órával később, mikor nyugovóra tértünk, a sötétben fekve elárasztottak a kevésbé vidám gondolatok. Merthogy sajnos korántsem vagyok maradéktalanul boldog... Imádom Damiant. Nagyon! És ez miatt elviselek minden nehézséget. De sajnos, a mindennapjaim egyáltalán nem felhőtlenek... Sőt, egyre borultabb az ég felettem. És egyelőre nem látom a kiutat a problémák alól...

Arról van szó, hogy a közelmúltban a Blue Bullet Maffia kiterjeszkedett északra, magába olvasztotta az ottani kisebb maffiákat. És ezzel nagyon nagyra nőtt. Nagyon nagyra. Ami azt jelenti, hogy én konkrétan alig látom a szerelmemet... Azokon a heteken, amikor "otthon van velem", akkor körülbelül este 10 és reggel 7 közt elérhető, aminek a nagyját természetesen alvással tölti. Nekem ennyi nem elég! Egyetlen szerelmes nőnek sem volna elég... Ha szerencsém van, akkor legalább a vasárnapja nagyjából szabad, és tölthetünk együtt egy kis minőségi időt.

De mióta kiterjeszkedett északra a Blue Bullet Maffia, azóta annyit utazik, hogy a legtöbb héten egyetlen egy nap, vagy maximum két nap látom, mert nem itthon alszik. De vannak hetek, amikor egyáltalán nem bukkan fel, és csak telefonon, videóhívásban, és persze üziken át elérhető. Úgy érzem magam, mintha távkapcsolatban volnánk... Nagyon rossz! Csak morzsák jutnak nekem belőle, és azzal nem lehet jóllakni.

Örülnöm kellene a párom sikereinek, de nem tudok! Mert ahogy terjeszti ki a hatalmát, úgy tölt egyre kevesebb és kevesebb időt otthon, velem. Büszkének kellene lennem rá, de az sem tudok lenni, mert nem támogatom a bűnözést. Damian, a szülei, és az összes embere örül, ünnepel. De engem nem boldogít az, hogy a Blue Bullet Maffia növekszik!

Rengeteget gondolkodtam már, mi lehetne a megoldás. Az egyik opció az nem más, minthogy feladjam a saját ambícióimat, terveimet, hogy Damian mellett lehessek. Mert jelenleg nem engedhetem meg magamnak, hogy annyit utazzak, mint ő. Nekem most már munkahelyem van ugyanis, ahová be kell járnom, különben értelemszerűen felmondanak. Aminek rohadtul nem örülnék, mivel imádom a munkám. Szeretek ott dolgozni, nagyon élvezem. A munkám mondhatni a szenvedélyem jelenleg. Kisgyermekekkel foglalkozok, részmunkaidősen egyelőre. Sokszor Fanni is velem tart, a labradorok ugyanis nagyon jók gyermekekkel, nem mellesleg terápiás célt is ellátnak.

Én tehát egyszerűen nem tudok mindig, mindenhová Damiannel tartani, amikor utazik. Hacsak ott nem hagyom a munkám, és ezzel együtt fel nem adom a saját életem, terveim, ambícióim. Anyagilag persze megtehetném, hogy ne csináljak semmit, csak Damiannel legyek, de én nem akarom azt az életet! Azonban így, hogy kitartok a saját álmaim és vágyaim mellett, alig vagyok együtt a szerelmemmel... Pedig a vele való élet is egy nagy vágyam!

Felmerült már bennem ezerszer, megfontoltam százszor, hogy igenis hagyjam ott a munkám. Mert Damiant természetesen jobban szeretem, mint a munkámat! Láthatóan, ha mindketten követjük az életcélunkat, akkor nem tudunk igazán együtt lenni... Márpedig kettőnk közül Damiané a nagyobb "karrier", tehát nekem kellene feladnom az enyémet. Mélyen belül még nem vetettem el ezt a lehetőséget. Lehet egy nap felmondok, és hátrahagyom az eddigi életem, csak hogy a szerelmemmel éljek. De egyelőre úgy érzem, hogy nem szeretném, hogy nekem ne legyen életem rajta kívül... Én is szeretnék letenni valamit az asztalra!

Ha úgy döntenék, hogy feladom a mostani, civil életem, akkor kivehetném a részem a maffiából. Damian hajlandó lenne eleinte kisebb, aztán egyre nagyobb felelősséggel járó dolgokat rám bízni. Így én is aktív lennék, én is letennék valamit az asztalra. Tény, hogy az eredeti terveimet feladnám, de nem lennék semmittevő. Kivívhatnék magamnak elismerést. A Blue Bullet Maffiaban teljesednék ki. Ha erre az útra lépnék, akkor könnyű volna összeegyeztetni a magánéletemet és a munkámat. De jelenleg erre látom a legkevesebb esélyt... Én nem vagyok maffiózó típus. Egyáltalán nem illik hozzá a személyiségem. Mindennek a tetejébe nem értek egyet a bűnözéssel, a maffiával...

Igen terhelt tehát a magánéletem. Nyomaszt, hogy bárhogy is alakul majd, én veszítek valamit. Jelenleg is nap mint nap elvesztem a Damiannel tölthető időt... Persze beszéltem már vele minderről, és ő abban látja a megoldást, hogy épüljek be a Blue Bullet Maffiába az oldalán. De én egyszerűen nem olyan életre vágyom...

Amilyen nyomasztó volt az esti gondolatmenetem, olyan szép volt a másnap reggel. Vasárnap volt. Damian és én együtt töltöttük az egész napot. Egy romantikus, kettesben töltött reggellel indult a nap. Utána is csak pihentünk, összebújtunk, élveztük egymás társaságát. De kár, hogy ez ritka!

Estefele aztán szerelmem hirtelen indítványozta, hogy mozduljunk ki. Egy csendes, kicsiny olasz étterembe mentünk, ami megbújt egy kevésbé forgalmas városnegyedben. Beszélgettünk a gyertyafényben, és falatoztunk. Akkora luxus mostanában, hogy kettesben legyük úgy, mint ma! Ilyenkor kell kiélveznem minden pillanatot, és elraktároznom akkorra, amikor majd megint nem látom őt. A vacsora vége fele kimentem a mosdóba, és nem tudom, hogy csinálta Damian, de mire visszaértem az asztalhoz, egy gigantikus csokor vörös rózsával várt! Honnan a fenéből szerezte? Nagyon szép csokor.

Vacsora után bementünk a belvárosba, és felmentünk egy skybarba koktélozni. Egy mixerlány adott a rózsacsokromnak egy vázát, hogy addig is vízben álljanak a virágok, amíg a bárban iszogatunk. Rendeltem egy Tequila Sunriset, Damian pedig egy Whiskeyt. Iszogattunk, néztük a panorámát, és dumáltunk. Mikor elfogyott a koktélom, kértem még egy Swimmingpoolt, úgyhogy Damian elment rendelni nekem.

Ültem egyedül, alig két perce, várva a páromra és a koktélomra, nézegettem a rózsáimat. Váratlanul a deep house muzsika, ami egész addig szólt a bárban, váltott egy elképesztően szép szerelmes dalra: a Florence + The Machine-tól a Stand By Me csendült fel. Jól ismerem a dalt, mert ez Damian egyik kedvence az érzelmesebb számok közül. Csalódott is voltam, hogy pont most nem ül itt, mikor ez szól! Ekkor hirtelen kialudtak a fények a bárban, mindenhol, kivéve annál az asztalnál, amelyiknél én ültem. Mi a fene? Aztán a sötétből besétált hozzám a fényre Damian.

- Mi történik? - kérdeztem.

Nem felelt, csak mosolygott. Letérdelt elém. Elakadt a lélegzetem. Felnyitott egy ékszeres dobozt, melyben egy gyűrű ragyogott fényesen. Kerekre tágultak a szemeim és a szám elé kaptam a kezem.

- Whitney White - kezdte. - Elraboltad a szívem. És én ennek nagyon örülök. Szeretném, ha egész életemben mellettem lennél. Mondd, hozzám jössz feleségül?

Akkora érzelmi felindulásban voltam, hogy azt elmondani nem lehet. Ömlöttek az örömkönnyeim. Annyira szeretem őt, egyértelmű a válaszom...

- Igen - mondtam könnyekbe fúlva.

Odanyújtottam a kezem, és Damian felhúzta az ujjamra a gyűrűt. Közben felcsendült a jelenlévők tapsvihara, éljenzése és jókívánságai. Vakuk tucatja világított rám a sötétből. Tudtam, hogy ma este már tömve lesznek ezzel a pletykahírek. Aztán Damian két lábra állt, és én boldogan zokogva borultam a nyakába...