Nyilván ez a félmeztelen krapek vette fel a kaputelefont. Körbefordulok, de Whitneyt nem látom sehol. Az egész bensőm forrong, mégis pókerarcot erőltetek magamra. Már nyitom a számat, hogy feltegyek egy kérdést, de a srác megelőz.

- Fúúú... - mondja elhűlve. Teljesen le van döbbenve, olyan sápad, mint aki menten elájul. - Da... Da-da... Da... Damian Blue?

- Személyesen - felelem. Kimérten akartam szólni, de inkább fenyegetőnek hangzottam. Nem is baj.

- Whitney! - bömböli erre a srác, amivel sikerül meglepnie egy pillanatra. - Itt a maffia! 

A fél szemöldököm megemelem erre a furcsa felkonferálásra.

- Jó, megyek! - hallom meg Whitney vidám, izgatott hangját a WC-ről. Erre már felkapom a fejem.

Hogy újra hallom őt, melegséggel tölt el. De sajnos, sokkal több keserűséget érzek. Nem számítottam rá, hogy társasága lesz, pláne ilyen félmeztelen férfitársasága, hajnali 1-kor, a lakásán. Bár, tekintve hogy külön vagyunk, elméletileg egy szavam sem lehetne rá, hogy kivel múlatta az időt. Gyakorlatilag viszont lesz egy-két keresetlen szavam, mielőtt elmegyek!

- Jó??!! - bömböl a srác ismét Whitneynek. - Ki vagy te, hogy közöd van Damian Bluehoz???

Nocsak, Whitney nem mesélt neki a múltjáról, ha ennyire meglepi, hogy itt bukkanok fel.

Whitney nem felel neki, csak kirobog a WC-ről, sebtiben kezet mos, aztán széles vigyorral indul felém. Úgy tesz, mintha minden rendben lenne! Erre már elengedem a pókerarcot, és dühösen nézek rá.

- Damian! - kiáltja menet közben, boldogan.  A nyakamba akar ugorni, de én megállítom őt, és eltolom magamtól.

- Mi az? - kérdi elszontyolodva.

Ránézek. Még értetlenkedik egy ilyen szituációban? Most vagy ő a hülye, vagy én, de egyikünk nagyon!

- Te... Ti.. Te... Ti ismeritek egymást??? - szól közbe a félmeztelen srác. Erre Whitney fürgén felé fordul.

- Nem mondhatod el senkinek... - kezdi, de a szavába vágok, mert elegem van ebből az idióta helyzetből.

- Mi folyik itt? - kérdezem, és hallom, hogy az indulattól remeg egy kicsit a hangom. Nehéz uralkodnom magamon, ha ilyen elemi erővel tör rám a féltékenység.

- Semmi - feleli gyorsan Whitney.

Nagyot sóhajtok. Ő mindent leolvas az arcomról, és elpirul. Legnagyobb meglepetésemre ő is mérges lesz, és nekem esik:

- Nem! Nem, nem, nem! - rázza a fejét vadul, hogy csak úgy röpköd a haja. - Ne merészeld félreérteni, Damian Blue! - mondja, és jelentőségteljesen mellbe bök. Úgy is mondhatom, hogy hegyes ujját fájdalmasan mélyen belenyomja a mellizmomba. - Most, hogy végre felbukkantál, nem engedem, hogy valami hülye félreértésen berágj!

*

Át Whitney szemszögére, háromnegyed órával korábbra!

Közeledik az éjfél, és én a majdnem teljesen sötét lakásban bambán nézek egy reality sorozatot. Bármit megnézek, ami képes elterelni a figyelmem egy kicsit, hogy addig se Damian elvesztésén sajnálkozzak.

Egyszer csak csörög a mobilom, a tesóm hív. Felveszem.

- Szia! - szól bele. - Mindjárt nálad lesz a haverom, lehányta magát!

- Hogy... Micsoda? Mi van? - kérdezem értetlenül. Elég abszurd ezzel felhívni engem, pláne ilyen későn!

- Mondom! Elmentünk bulizni, és a haverom, Teo, lehányta magát! Egy kicsit sokat ivott! Vagy inkább nagyon sokat! Na, mindegy, nem ez a lényeg, hanem az, hogy totálisan hányásos a pólója, és így nem tud hazamenni! 

- Hát akkor valaki adjon neki kölcsön egy pulóvert! - javaslom.

- Nem lehet! Csak a lányok hoztak pulcsit, és ők nem akarták kölcsön adni neki, meg hát Teo sem akarta őket fölvenni, mert kicsik lettek volna rá, meg túl nőiesek! És amúgy is, Teo már elment!

- Pech! De nekem mi közöm ehhez az egészhez?

- Hát, mondtam Teonak, hogy a nővérem ott lakik nem messze az állomástól, és nyugodtan felmehet hozzád kimosni a pólóját! Már rég elindult, azért hívlak, mert mindjárt meg is érkezik!

- Micsoda??!

- Messzebb lakik, nem vonatozhat összehányt felsőben, na!

- De... Ezt nem hiszem el! Ide küldöd a részeg haverod?! És ráadásul egyedül jön, te nem leszel vele?!

- Nem, én nem tudtam vele menni, mert én hazakísérem Rose-t!

- Hát ez csodálatos... Mikorra ér?

- Nem tom, nemsokára!

- Hihetetlen vagy! Soha többé ne csinálj ilyet! Most még beengedem ezt a Teot, bár nem is ismerem...

- De ismered! Már találkoztatok!

- Egyszer láttam! Attól még nem vagyunk spanok! Ajánlom, hogy gyors legyen, és a lakásomat ne hányja össze!

- Nem fogja, már jobban van!

- Basszus, pont erre a programra vágytam lefekvés előtt!

- Köszi!

- Szívesen...

- Szia!

- Csá!

Letettük. Dühösen sóhajtottam egyet, aztán szüneteltettem a sorozatot. Felálltam, villanyt kapcsoltam, és felvettem egy rövidnadrágot, mert eddig csak póló volt rajtam és fehérnemű. Egy ideje már éreztem, hogy nagyon kell WC-re mennem, de eddig nem mentem, és most sem fogok, mert bármikor megjöhet a srác, én nehogy az legyen, hogy nem tudok ajtót nyitni, mert a klotyón trónolok. Így aztán vártam, közben mobiloztam. Tíz perc múlva csengettek.

- Igen? - szóltam bele a kaputelefonba.

- Szia! Teo vagyok! Aszonta az öcséd, feljöhetek ide kimosni a pólómból a... Szóval aszonta, szólt neked, hogy jövök! 

- Igen, igen. Gyere!

Benyomom az ajtónyitó gombot, aztán kinyitottam a bejárati ajtót is. Egy perc múlva meg is érkezik Teo. Tűrhetően helyes, kifejezetten magas srác, de Damian vonzerejének a töredéke sincs meg benne. Amikor besétál a csillár fénykörébe, már látom, hogy elég gusztustalan látványt nyújt. Hófehér pólója teljesen össze van hányva. Észreveszi az arcomon az undor fintorát, mire villámgyorsan lekapja felsőjét, hogy ne is lássam a hányást.

- Bocsi... Kimosom, és már itt sem vagyok!

- Jó, gyere.

Megmutatom neki a fürdőszobát, és adok neki mosószert is. Közben akarva-akaratlan megnéztem a felsőtestét. Nem rossz, persze Damian kisportolt, erős alakjának a nyomába sem ér.  Aztán inkább magára hagyom, hadd mosson, én meg visszaültem mobilozni. Végül annyira kelle már tojnom, hogy nem bírom tovább, bezárkózom a budiba. Szívesebben vártam volna addig, amíg el nem megy Teo, de hát nem bírtam tovább visszatartani.

Alig egy perc múlva azt hallom, hogy ismét csöngetnek! Ki lehet? Csak nem a tesóm egy újabb haverja??!!

- Beengedem! - kurjant Teo, és hallom, hogy a kapucsengőhöz sétál.

- Igen? - hallom a hangját. - Én a testvérének vagyok egy ismerőse. Nyitom!

Tyű, ha Teo nem ismeri a csöngetőt, akkor biztos nem a tesóm küldte. Hozzám jött, szóval jó lesz, ha gyorsan végzek! Alig egy perc múlva hallom, hogy benyit az újabb vendégem.

- Fú... - hallom Teot. - Da... Da-da... Da... Damian Blue?

Ennek hallatán eláll a lélegzetem. Remény ébred bennem.

- Személyesen - üti meg a fülem az a hang, aminél semmit se hallanék most szívesebben! Érzem, hogy dagadni kezd bennem egy boldogságbuborék...

- Whitney! - kiált nekem Teo. - Itt a maffia!

- Jó, megyek! - szólok ki, és kapkodni kezdek.

- Jó??!! - üvölti Teo. - Ki vagy te, hogy közöd van Damian Bluehoz???

Válaszra sem méltatom. Végzek, kirontok a klotyóról, gyorsan megmosom a kezem, aztán már szaladok is, hogy rávessem magam a maffiafőnök szerelmemre...

- Damian! - kurjantom boldogan.

Feltűnik, hogy ő valamiért összevont szemöldökkel néz rám, de nem törődök vele. A nyakába akarnék ugrani, de megakadályozza. Valami baja van velem!

- Mi az? - kérdezem, mire borús tekintetét az enyémbe fúrja.

- Te... Ti.. Te... Ti ismeritek egymást??? - kotyog közbe Teo.

Már el is felejtettem, hogy ő is itt van! De ekkor leesik, hogy a titokban tartott kapcsolatunkat most meglátta egy kvázi idegen!

- Nem mondhatod el senkinek... - fordulok hozzá ijedten, de nem tudom befejezni a mondatot, mert Damian a szavamba vág.

- Mi folyik itt? - kérdi feszülten, és közben Teot fixírozza. Ekkor esik le, hogy Damian féltékeny! Hisz egy félmeztelen hülye gyerek ugrál a lakásomon!

- Semmi - vágom rá, hogy elébe menjek egy szörnyű félreértésnek.

Damian mélyet sóhajt, és látom rajta, hogy a legrosszabbat gondolja. Csak úgy vibrál az indulattól. Erre aztán én is bepipulok egy kicsit. Hogy merészeli feltételezni, hogy én erre a Teora bukok? Hogy merészeli, hogy tönkretenné a boldogságomat egy ostoba félreértés miatt, most, hogy felkeresett?

- Nem! - kiáltom vadul, és dühösen rázom a fejem. - Nem, nem, nem! Ne merészeld félreérteni, Damian Blue! - szavaimnak azzal adok jelentőséget, hogy mellbe bököm. - Most, hogy végre felbukkantál, nem engedem, hogy valami hülye félreértés miatt berágj!