Ébredés után könnyek gördültek a szememből. Nem bírom már elviselni, hogy minden éjjel szenvedek az alvástól. Annyira szeretnék újra édesdeden aludni, szépet álmodni. Dühös voltam Matt Marvolora, Damian Bluera, és az egész Blue Bullet Maffiara, amiért tönkretették számomra az alvást. Kezd jó ötletnek tűnni, hogy egyszerűen csak sose menjek el aludni, mert jobb az álmosságtól szenvedni, mint a rémálmoktól kínlódni.

Egyszer csak nyílt az ajtó, és egy 40 év körüli, melegítőruhát viselő nő jött be, egy tálca reggelivel a kezében. Csodálkozva ültem fel az ágyamban. Egyébként nagyon csinos nő volt, szép arcú, hosszú hajú, izmos. Kedves, őszinte mosolya volt, afféle igazi napsugaras mosoly, ami feldobja az ember kedvét.

- Szia, Whitney! - köszönt. - Még nem találkoztunk, pedig már sokszor jártam nálad. Martina vagyok, a házvezetőnő.

- Jó reggelt! - köszöntem vissza.

- Robert 5-re jön érted - tájékoztatott.

- Robert? Azt hittem Anthony.

- Amikor Rob ráér, akkor ő foglalkozik veled. Ő felel Mr. Blue személyes foglyáért.

- Ez valami fontos munka, értem felelni? - vontam össze a szemöldököm.

- Mondhatni. Mivel ha bármi történik veled, akkor Mr. Blue haragjával kell számolnia annak, aki érted felel, tekintve, hogy a személyes fogja vagy. Azonban Robertben nagyon megbízik Mr. Blue. De ő sem nélkülözhetetlen. Itt senki sem az. Többé már senki sem juthat igazán magas pozícióba...

- Régen juthatott?

- Igen. De az utolsó ember, akit Mr. Blue kiemelt, csúnyán elárulta...

- Matt? - kérdeztem halkan.

- Matt Marvolo, igen.

Lehajtottam a fejem. Hisz pontosan ez az az árulás, ami miatt most itt rohadok. Nem tudom, mit és miért tett Matt, de bár máshogy cselekedett volna...

- Azért amíg itt leszel fogva tartva, addig majd néha benézek beszélgetni, ha az időm engedi. Valószínűleg szükséged lesz rá - indult Martina kifelé.

- Hogy érted, hogy valószínűleg szükségem lesz rá?

Martina az ajkába harapott, és úgy nézett rám, mint aki előre is sajnál, mert tudja, hogy valami szörnyűség vár rám. Aztán válasz nélkül távozott.

Nekiálltam reggelizni. A Martinával való beszélgetéstől nem lettem nyugodtabb, sőt...

Este 5-re elkészültem. Épp a szekrényem tükrében néztem magam, tetszett a végeredmény. Magamhoz képest nagyon jól néztem ki. Fekete bokacsizma, áttetsző fekete harisnya, a fekete ruha, és elegáns, fekete szövetkabát volt rajtam. A hajam hosszú, dús hullámokban omlott le. Ki voltam festve, és fehérarany ékszerek tették teljessé az összképet. Alig ismertem magamra. Ha most otthon lennék, tuti nekiálltam volna lefotózni magam, de mivel nem volt se mobilom, se fényképezőgépem, nem lettem megörökítve. Minderről eszembe jutottak az otthoniak, és rögtön elérzékenyültem. Szüleim, tesóm, barátaim... Nagyon hiányoztak, jaj, annyira nagyon hiányoztak!! Pedig még nincs egy hete, hogy utoljára láttam őket. De egy évnek tűnik. Azt se tudják, élek-e, halok-e...

Robert nyitott be.

- Menjünk.

A lifthez kísért, ami felvitt a tetőtérre, ahol egy fekete helikopter várakozott. Nagyon jó volt újra a szabad levegőn lenni... Most először igazán körbenézhettem, és láttam, hogy félreeső helyen van ez az erődítmény szerű villa, a várostól messzebb. Néhány perc várakozás múlva megérkezett Damian Blue. Láttam, ahogy hosszú pillantást vet rám. Valószínűleg szépnek talált ma este. Ő is nagyon jól nézett ki. Fekete öltöny és nyakkendő, sötétkék ing, ezüst karóra. Mindről sütött, hogy méregdrága. Nyolcan szálltunk be a helikopterbe, és elindultunk.

Még sosem ültem helikopterben. Végig az járt a fejemben, hogy mégis hogyan vehetett ekkora őrült fordulatot az életem? Itt ülök, szabadságomtól megfosztva, egy rakás maffiózóval, köztük a Blue Bullet Maffia vezetőjével, egy helikopter belsejében. Úton egy ünnepségre, ahol nincs is keresnivalóm, mivel azokat kellene ünnepelnem, akik fogva tartanak... Fél óra repülés után leszálltunk, és rakétabiztos limuzinnal mentünk tovább. Te jó ég, mennyibe kerülhet egy ilyen járgány? És feltétlenül indokolt? Remélem nem lesz rakátás támadás menet közben... Bár ki tudja, legalább akkor esélyem akadna elszabadulni.

Megérkeztünk. Bementünk az épületbe, majd tovább sétáltunk a bálteremig, ahol elakadt a lélegzetem. De komolyan. Nyitva maradt szájjal néztem körbe, olyan gyönyörű volt! A dekoráció domináns színe az ezüst volt, ezen kívül minden fekete és kék. Minden mindennel harmonizált, és az apró részletekig ki volt dolgozva. Nagyon elit volt.

Helyet foglaltam az egyik asztalnál, ott, ahová mutatták, hogy üljek. Végigsimítottam a fekete selyem asztalterítőn, kézbe vettem a sötétkék szalvétámat, amit a Blue Bullet maffia logója díszített ezüsttel. Aztán csak nézelődtem tovább, és vártam, mert még vagy egy órán át nem történt semmi, csak érkeztek a vendégek. Megjött példádul Damian apja is, Thomas Blue. Ő volt az Est díszvendége, hiszen ő alapította a Blue Bullet Maffiat. Esküszöm, már csak ő hiányzott az életemből. De szerencsére itt van, hála égnek. Élő zene volt, egy fekete hajú, sötétkék ruhát viselő nő énekelt, akit hangszerekkel kísértek. A hely nagyon biztosítva volt, én még ennyi fegyveres őrt életemben nem láttam. 

Hétkor vette kezdetét az esemény. Először is beszédeket mondtak, aztán kezdődött a vacsora. A legtöbb vendég nem is szórakozásra használták az Estet, hanem tárgyalásokkal, kapcsolatépítéssel töltötték az időt. Cserélgették az ülőhelyeiket, hogy minél több emberrel tudjanak érintkezni. Damiant például alig láttam a vacsora alatt, pedig eredetileg ugyanahhoz az asztalhoz ültünk.

Fél kilenckor vette kezdetét a tánc. Elvitték az ételeket, csak a desszert és az italok maradtak. Felhangosodott a zene, és néhány házaspár a tánctérre vonult. Ekkor már egy kicsit oldottabb hangulatban voltam, amihez nagyban hozzájárult az alkohol, amit fogyasztottam.

Tetszett a zene, de közben az járt a fejemben, hogy bizony lehet, hogy ennek az évnek a végét sem élem már meg. Ugye milyen pozitív gondolatok járnak a fejemben? Viszont úgy voltam vele, hogy ha nem sok időm van hátra, akkor gyorsan kell élnem, és jó lenne szórakozni ma este egyet. Tombolni akartam. Bulizni. Felálltam, de ez persze azt eredményezte, hogy rögtön két őr lépett oda hozzám.

- Segíthetünk? - kérdezték fenyegetően. Ez persze nem azt jelentette, hogy valóban segíteni akarnának, hanem hogy ne csináljak semmit, mert nekem semmi sem megengedett.

- Táncolni szeretnék - mondtam nekik.

Megrázták a fejüket.

- De... Miért? Hisz a parketten végig szem előtt vagyok.

Csak néztek rám, úgyhogy nem volt választásom, visszaültem a székre. Tehetetlen vagyok velük szemben. A foglyok nem táncolhatnak, ennyi... Azonban ekkor Robert szólalt meg mögülünk.

- Ugyan már, fiúk. Ha a hölgy táncolni akar, hadd táncoljon.

- Uram, azt az utasítást kaptuk...

- Most új utasítást kapnak. Tőlem!

- De senki sem táncol egyedül, uram. Csak párok.

- Akkor egyikőtök kérje fel! Na, gyerünk!

- Ne, ne, ne! - vágtam közbe. Robert most rendes, de ezzel nem segít. - Velük nem akarok táncolni!

Ekkor lépett az asztalunkhoz újra Damian. Az idősebb Mr. Blue rekedtes hangján szólt neki.

- Fiam, úgy illik, hogy te is táncolsz!

Erre Robert szeme felcsillant. Én kétségbeesetten ráztam a fejem, de hiába.

- Főnök, ha táncolni megy, ajánlom első partnerének Ms. Whiteot!

Jaj ne... Damian rám emelte tekintetét. Semmit sem tudtam kiolvasni belőle. A maffiafőnök pókerarc-zseni. Thomas Blue rám nézett, ő talán nem is tudja a részleteket, hogy ki vagyok, és miért vagyok ott.

- Igazán csinos, kisasszony! - mondta nekem.

- Köszönöm - leheltem a választ.

- Fiam, kérd fel!

Lesápadtam. De Damian egyáltalán nem volt zavarban, és nem is furcsállta ezt az egész szituációt, sőt, le se vette rólam a szemét, amitől csak még jobban zavarban voltam. Odasétált a székemhez.

- Whitney, megtisztelnél azzal, hogy táncolsz velem? - nyújtotta a kezét.

Sok minden átcikázott a fejemen abban a másodpercben. Ha most nemet mondok neki, aki talán a leendő gyilkosom, senki sem fog kényszeríteni, hogy mégis táncoljak vele, és még be is ég egy kicsit, amiért visszautasították. De... Nem akartam neki nemet mondani. Ő raboltatott el, és ő miatta vagyok fogságban, ez tény. De most csak az érdekel, hogy kijussak a parkettre, és itt ez a vonzó férfi, aki tisztelettel kért fel, hogy táncoljak vele.

- Igen - feleltem a szemébe nézve, és a kezébe tettem az enyémet. Kalimpált a szívem, miközben a tánctérhez vezetett. Mindenki minket nézett. Páran tapsoltak, ez annak szólt, hogy a maffiafőnök táncba megy végre. A párok szétnyíltak, hisz mi voltunk a legfontosabb pár a parketten. Azaz csak az egyik legfontosabb, mert a nyomunkban Thomas Blue is megérkezett a feleségével. Már csak az a gond, hogy nem vagyok egy profi szalontáncos. Damian és én szembefordultunk, a kezét a derekamra helyezte, én az enyémet a vállára. Mellettünk az idősebb Blue és felesége ugyanígy tettek. A zenészek új dalba fogtak a tiszteletünkre, és táncolni kezdtünk. Egy biztos, hogy erre a táncra mindig emlékezni fogok. Kérdés, hogy a "mindig" mennyi időt jelöl...

Vitathatatlan, hogy Damian nagyon vonzó. Magas, izmos, jól öltözött, és nagyon jóképű. Az illata tökéletes, a kisugárzása pedig megdobogtatja a női szíveket, csak... Csak mindent tönkretesz azzal, hogy egy maffiózó, aki miatt a poklon mentem át, aki miatt ki tudja mi vár még rám, és aki miatt olyan rémálmaim vannak minden áldott éjjel, hogy már alig merek lefeküdni aludni!

- Hogyhogy elhívtál az Estre? - kérdeztem.

- Így jut Matt fülébe, hogy nálam vagy.

- Értem - sóhajtottam.

Egy ideig csendben voltunk.

- Mindenki minket néz... - állapítottam meg feszélyezve.

- Zavar, ha rád irányul a figyelem?

- Ha egy maffiózóbálon irányul rám sok bűnöző figyelme, az azért olyasmi, amihez még nem szoktam hozzá.

Elmosolyodott.

- Gyönyörű vagy ma este - szólalt meg hirtelen. Ezt olyan tényszerűen közölte, mintha nem is bók lenne, csak egy adat. 

- Köszönöm - mondtam furán. - Te is jól nézel ki - tettem hozzá. - Hány fele ér véget az Est?

- Hajnali 2. De ha szeretnél, elmehetsz előbb a szállásra. Csak szólj Robertnek, hogy távozni szeretnél.

- Szállásra? - kérdeztem csodálkozva.

- Igen, ma éjjel megszállunk a szemközti hotelben.

Rémlett, hogy mikor kiszálltunk a rakétabiztos limóból, szemben volt egy patinás hotel. Ezek szerint abban alszom. Még táncoltunk egy darabig. A gyönyörű terem, a szép zene, és a jóképű táncpartnerem egyaránt élvezhető volt. De ugyan ki akar az ördöggel, vagy épp a halál angyalával táncolni? Aztán elváltunk, ő elment valahova beszélgetni, én meg lehuppantam a helyemre.

Az őreim nem voltak a közelben, Robert, Anthony, és a többiek pedig nem figyeltek. Ezért gondoltam egyet, felálltam, és kimentem a teremből. Eleinte csak a női mosdóba akartam menni, de amiatt, hogy senki sem vette észre, hogy szabadon járkálok, kedvet kaptam felfedezőutat tenni, hátha van akkora szerencsém, hogy elszökhetek. Elsétáltam a toalett ajtaja előtt, ám ekkor hirtelen két idegen férfi jött ki a férfi mosdóból, úgyhogy megtorpantam. Észrevettek, és felém léptek. Pontosan tudták, hogy Damian Blue őrzöttje vagyok, és most szabályellenesen, felügyelet nélkül tartózkodom ott. 

- Hát te?

Megvontam a vállam, és hátra léptem egyet. Ittasak voltak.

- Nagyon dögös vagy!

Most nem bántam volna, ha jelen lenne valamelyik őröm. Hátráltam még egy lépést, amit észrevettek. Összenéztek, majd durván felém kaptak. Elugrottam a kezük elől, felsikítottam. Nyomban sarkon perdültem, hogy futásnak lendüljek... De megragadtak, és a kezükkel betapasztották a számat. Próbáltam sikítani, kitépni magam a szorításukból, de esélyem sem volt, sokkal erősebbek voltak nálam.

Magukkal rángattak a férfi toalettre. Tágas, csupa márvány helyiség volt, és csak mi hárman tartózkodtunk benne. Páni félelmben küzdöttem ellenük, de hasztalan. Hallottam és éreztem, ahogy a ruhám széjjelszakad, egyszerűen letépték rólam, darabokra szaggatták. Dulakodás közben újabb meg újabb csomót téptek ki a hajamból, szinte lángolt a fejbőröm. Kétségbeesetten próbáltam fájdalmat okozni nekik, megütni őket. Ez nem történhet meg!!! Segítsen már valaki!!!

Aztán az egyikük beállt az ajtóba őrködni, így kettesben maradtam az egyik támadómmal. Letepert a földre, de közben elengedte a számat, amit eddig végig befogtak kézzel. Végre kiereszthettem a hangomat.

- ÁÁÁ, SEGÍTSÉG! SEGÍÍTSÉÉÉG!!!

Válaszul ököllel arcul ütött, és rámhasalva a hideg márványpadlóhoz préselt.

- SEGÍTSÉG! VALAKI SEGÍTSEN!!! ROBERT! ANTHONY! SEGÍTSETEK!!!

De egyikőjük sem hallott engem.