Az ajtó egy lakószobát rejtett. Olyan volt, mint egy csinos hotelszoba, fürdővel és toalettel. A falak és a padlószőnyeg kékek voltak, a ruhásszekrény (óriási tükrökkel), a fotel, az asztal, a franciaágy és az ágynemű, a falióra, illetve a két nagy ablakhoz tartozó földig érő függönyök mind fehér-ezüstök voltak. Az ágy fölött a Blue Bullet Maffia emblémája volt felfestve sötétkékkel. Gyönyörű volt a szoba összehatása, de volt egy óriási szépséghibája... Alaposan be volt kamerázva. Ez épp ugyanolyan börtön volt, mint az a pincehelyiség, ahonnan most hoztak, csak egy kicsit kellemesebb. És bárki is a szoba foglya, látják minden lépését...

- Mostantól itt fogsz lakni - mondta az egyik férfi. Meghökkentem.

- Meddig?

- Ameddig a főnök máshogy nem rendelkezik.

- Mikor találkozom vele? Úgy volt reggel... - pillantottam az órára, ami 11-et mutatott. Jó sokáig rohadtam odalenn a sötétben...

- El kellett utaznia, holnap reggel fog veled beszélni.

- Holnap reggel? De és mi ez a hely? Mi fog itt velem történni, ebben a szobában?

- Mi történne? Itt leszel fogva tartva egy darabig. Megfigyelés alatt persze, úgyhogy semmi trükk!

- De hát miért vagyok én itt? Miért raboltatok el?

- Honnan tudjam? Mi azért kapjuk a fizetésünket, hogy tegyük a dolgunkat, viszont ne tegyünk fel kérdéseket. És elég jó fizetést kapunk... - röhögött össze a két ürge.

- De... Csak van valami sejtésetek, mi vár rám?

- Mindenféle esetet láttam már - vonta meg a vállát a pacák. - De nyugi. Ha ide lettél hozatva, nem fognak megkínozni vagy kivégezni. Akikre ilyen sors vár, meg akiknek komoly vétsége van, nem itt vannak fogva tartva, hiszen esetükben nem érdekli a főnököt, milyen körülmények közt töltik a háza rabságában töltött időt.

- Ez a főnököd háza? - ámultam.

- Persze.

- Jó gazdag főnököd van...

A két férfi összenevetett.

- Hát hogy a fenébe ne lenne gazdag? Hol élsz te, barlangban, hogy ez meglep?

- Honnan kéne tudnom, melyik blue bulletes maffiózó a főnökötök? - gurultam be.

- Mi nem akármelyik maffiózónak dolgozunk, hanem A Maffiózónak! Napjaink egyik legbefolyásosabb maffiafőnökének, Damian Bluenak!

- MICSODAAA? - hűltem el, és mindkét kezemmel a fejemhez kaptam. Ez sokkoló volt. Még nagyobb gebaszban vagyok, mint hittem. - Damian Blue házában vagyok?? Ő raboltatott el?? Úristen, hová kerültem?! Jaj nekem, mi lesz velem?

Elrablóim csak nevetett a reakciómon.

- Muszáj válaszokat kapnom! - ráztam a fejem értetlenül. -  Hát hogy a fenébe történik mindez pont velem?? Nem tudok vele ma találkozni?

- Nem! Ha ő nem tud, vagy nem akar találkozni veled, akkor nem találkozol vele. Ennyi. Különben meg örülj neki... Az sokkal rosszabb, amikor valaki nem akar vele találkozni, mégis kénytelen... - mondta és megborzongott. Látszott, hogy van erről egy rossz emléke.

- Azt nem tudod megmondani legalább, nagyjából mennyi ideig fogok itt raboskodni?

- Nem sokáig. Eddig a legtovább itt tartott személy sem volt itt négy egész hónapig, de a legtöbben egy hétig sincsenek...

- És mi lesz velük, miután innen elkerülnek?

Eleresztették a kérdést a fülük mellett.

- Azért lettél idehozatva, hogy ne őrülj meg odalenn, és hogy rendbe szedhesd magad. Úgyhogy tedd azt. Mi megyünk.

Néztem, ahogy kimennek a szobából. Az egyikük visszafordult az ajtóban, hogy mondjon még valamit.

- Amúgy mindenki pontosan szokta tudni, miért raboltatta el a Blue Bullet Maffia. Biztos te is tudod... Gondolkodj!

- Lehet, hogy én félreértésből vagyok itt - tártam szét a karom.

- Biztos nem - nevette ki a feltételezést. - Megvan az oka! Tudnod kell, mi az.

- De én nem tudom... - sóhajtottam, de ezt már nem hallották, mert betették az ajtót és kattant a zár.

Miután magamra maradtam (leszámítva a kamerákat), levettem a cipőmet, és bementem a fürdőbe. Ott is kamerák voltak... Hát ez oltári! Egyébiránt nagyon szép fürdőszoba volt, minden fehér-ezüst. Megnyitottam a csapot, és csak ittam, ittam, ittam... Leöblítettem az arcom és belenéztem a tükörbe. Meghökkentem, mert baromira csúnyán néztem ki. Valószínűtlenül sápadt volt az arcom, a szemeim pedig iszonyú dagadtak és sötétek voltak. A hajam tiszta kóc volt, a ruhám pedig izzadt, poros és gyűrött. De ciki, hogy nézek ki! Vagyis nem, nem nekem ciki! Nem az én hibám, hogy ilyen ocsmányul festek. Azoknak ciki, akik ezt tették velem! Átmentem a budiba. Hála égnek, ott nem volt kamera. Még jó, különben nem tudom hogy takarom ki magam vécézés közben.

A fürdőben nagy kád volt, függönnyel. Még szerencse, mert tutira nem dobtam volna le a textilt a kamerák előtt. A fürdőszobaszekrényben találtam törölközőt,  bontatlan fürdőszobapapucsot, tusfürdőt, sampont. Ledobtam a zoknimat és a pulcsimat a földre, aztán beléptem a kádba és behúztam a függönyt. Csak mikor már nem láttak a kamerák, vettem le a maradék ruhám, és mindet kidobáltam a kád elé. Elmerültem a forró vízben, isteni volt... Most először éreztem úgy, hogy kezdek egy kicsit megnyugodni. Végre enyhült az a szörnyű nyomás a mellkasomban. Végre nem pánikoltam, nem rettegtem. Persze aggódtam, mi lesz velem, féltem a holnaptól, de már ez is megváltás volt a korábbi lelkiállapotomhoz képest. Miután végeztem, előbb eltakartam magam a törölközővel, és csak utána húztam el a függönyt. Engem aztán egy maffiózó se fog meztelenül látni...

Kislattyogtam a hálórészbe. Legnagyobb meglepetésemre valaki járt ott, amíg a fürdőben poshadtam. Az asztalon várt egy tálca, rajta étel, ital. Az ágyra pedig ruhák voltak odahajtva, pizsamapóló és pizsama-rövidnadrág, bugyi és egy pár zokni. Mind rózsaszín... Nekem aztán mindegy. Magammal vittem őket a budiba, ott nincs kamera, tehát ott öltözök. Kitettem száradni a törölközőt a fürdőben, aztán lehuppantam a fotelbe, és rávetettem magam a hamira. Bőséges volt, mindent elpusztítottam. Ha tehetném, kienném a Blue Bulletet a vagyonából... A fürdőben volt új fogkefe és bontatlan fogkrém, úgyhogy fogat mostam, és közben szúrós pillantást vetettem a kamerák felé. Nehéz megszokni, hogy folyamatosan szemmel vagyok tartva...

Lefekvés előtt odaléptem az ablakhoz. Amit láttam, az a ház többi része volt, a kert, és a kerítés. A kerítésen túli dolgokból nem sok látszott... De azt rögtön megállapítottam, hogy gyakorlatilag egy erődítmény ez a ház. Kamerák mindenhol, kutyákkal és fegyverekkel járkáló szekusok, azaz szekusoknak álcázott maffiabérencek. Hát, innen se fogok megszökni. Se megszöktetni nem fog tudni innen senki... Na, nem mintha lennének jelentkezők. Miért is nincs egy elit katonai egységnél dolgozó pasim? Végül bezuhantam az ágyba, és pár perc múlva elaludtam. Nem volt békés alvásban részem. Rémálmok gyötörtek, dobáltam magam...

Arra ébredtem, hogy valaki tapsol. Hol vagyok? Aztán minden beugrott. Bárcsak ez is egy újabb rémálom volna! Elraboltak, fogság, a maffiafőnök maga... De ez a valóság. Aki tapsolt, az elrablóm egyike volt, egymagában. Mi az, ennyire nem vagyok veszélyes fogoly? Hárman voltak mikor elraboltak, ketten mikor ide áthoztak, most meg már csak egyvalaki jött?

- Muszáj volt ébreszteni téged - mondta a pacák. - Bármikor szólhat a főnök, hogy most vigyelek hozzá, úgyhogy szedd össze magad!

Úristen! Találkozom a Blue Bullet Maffia vezetőjével, Damian Blueval! Jaj nekem... Az órára pillantottam, reggel 8 volt. Várjunk, ha tegnap déltől mostanáig aludtam, akkor az hány óra alvás is összesen? 20! Te jó ég... De nem meglepő, előtte éjjel egyáltalán nem aludtam, csak sírtam és rettegtem a vaksötét pincehelyiségben... Megborzongtam az emlékre.

- Egyébként a fiúk mondták, hogy nagyon rejtegeted magad a kamerák elől... - mondta az ürge vigyorogva.

Szóval akik a biztonsági kamerák felvételeit nézik, alig várták, hogy meztelenül lássanak, de csalódást okoztam neki. Azon nyomban a kamerákhoz fordultam, és kapd be-t mutattam mindkét kezemmel. A fószer csak nevetett.

- Na, majd jövök, és akkor megyünk - ment ki. - Addigra készülj el, mert ha jövök, azonnal indulunk, bárhogy is állsz!

Az asztalon, a vacsora romja helyén, egy tálca reggeli várt. A fotelben pedig mindenféle holmik voltak. A ruháim, amiket tegnap retkesen a fürdőben a földön hagytam, tisztán és szárazon voltak odahajtogatva. Ezen kívül két regény, egy hajkefe, és egyéb ruhák, nem a sajátjaim. Ebből arra következtettem, még itt tartanak pár napig. Ott voltak még a fotelben azok a cuccaim is, amik nálam voltak, mikor elraboltak. Amikor a csomagtartóban magamhoz tértem, már nem voltak meg, azt hittem, sosem látom őket viszont. De hiánytalanul és épen ott volt mind, kivéve a mobilom. Az össze volt zúzva.... Megjavíthatatlanul használhatatlanná volt téve. Még szerencse, hogy visszakaptam... Megettem a reggelit, aztán felöltöztem, de nem a saját ruháimba, hanem azok közül választottam, amiket ráadásként kaptam. Fekete farmer shortot és fehér pólót húztam. Utána fogat mostam és megfésülködtem. Csekkoltam magam a szekrény tükrében, és akkor hirtelen nyílt az ajtó.

- Gyere!

A torkomban dobogott a szívem, miközben beleléptem a cipőmbe. Elindultunk. 

- Nincs valami tipped? - a hangom vékony volt és erőtlen. Csak ezt éljem túl... A kísérőm elmosolyodott.

- Rengeteg embert kísértem már hozzá, de még soha, senki sem kért tőlem tippet. Hát, ne hazudj neki! Úgyis átlát rajta, és csak felidegesíted. Inkább vallj be mindent, és reménykedj, hogy értékeli az őszinteséget.

- De nekem nincs mit bevallanom...

- Te tudod - vonta meg a vállát. - Nézz a szemébe. Ha kerülöd a tekintetét, az olyan mintha félnél és kummantanál. Amúgy is tudja, hogy félsz és kummantasz, de akkor legalább úgy tedd, hogy közben a szemébe nézel!

- Öhm...

- Megjöttünk! Oda már nem megyek be veled - mutatott egy  dupla szárnyú ajtóra.

Elindultam, de nem sok erő volt a lábaimban. Szaporán vert a szívem, mélyet sóhajtottam. Lenyomtam a kilincset és beléptem.

Egy iroda volt. A maffiafőnök irodája. A falak hangszigeteltek és feketék. Szemközt egy nagyméretű Blue Bullet Maffia embléma felfestés. És alatta, egy méretes fekete íróasztal mögött ült a Blue Bullet Maffia vezetője. Egyenesen rám nézett Damian Blue.