Az ominózus nap után - aznap amikor elszöktem, Mattel találkoztam, és Damiannal eluralkodott rajtunk az egymáshoz való erős vonzódás - állandó társam lett egy aggodalom. Történetesen, hogy miért is veszem olyan biztosra, hogy nem derülhet ki, hogy találkoztam Mattel a lakásomnál, és hogy halálos fegyvert kaptam tőle? Hogyha valami csoda folytán mégis kiderül, akkor szörnyű nagy bajban leszek... Nem magyarázom ki... A nyakláncot nem vettem le, folyton a nyakamban volt. Élt bennem még az Ezüst Est emléke, amikor az a 2 rohadék meg akart erőszakolni...

Egyébként rögtön másnap reggeltől sok új pozitív változás történt velem:

1. Többé nem voltam egy szoba falai közé korlátozva, és nem csak kísérettel mehettem a kertbe! Szabadon járhattam-kelhettem amikor csak akartam, ahová csak akartam - legalábbis a házon és a kerten belül! Oh yeah!

2. A foglyok számára való börtönszobából átköltöztem egy vendégszobába! Itt nem voltak kamerák, és be tudtam zárni az ajtót! Jipí! Nagyon örültem, mivel a börtönszobában kérdés nélkül nyitott be hozzám mindenki... A hülye kamerás megfigyelésről nem is beszélve! Nagy, kényelmes, fehér-ezüst-babakék színű szobát kaptam, nőies és légies a designja. 

3. Az új szobámban már volt tv, illetve a házban volt könyvtárszoba, ahonnan kölcsönvehettem könyveket. Így lényegesen kevesebbet unatkoztam! Ráadásul a ház alagsorában edzőterem is volt, úgyhogy lejártam edzeni. Úgyse volt kb. semmi dolgom egész álló nap, és nem akartam naphosszat mozgás nélkül penészedni. Jól jött az edzés az egészségemnek és az alakomnak is.

4. David volt az új ember, aki felelt értem. Kicsit be volt ijedve, mert a korábbi kollégáit, akik rám vigyáztak, elbocsátották, ő viszont nagyon szerette volna megtartani az állását a Blue Bullet Maffiánál. Ráadásul így, hogy nem voltam egy szobába zárva, nem voltam kamerákkal megfigyelve, és kíséret nélkül is járhattam-kelhettem, még nagyobb kockázat volt értem felelni. Ezért megpróbált jóban lenni velem. Nem bántam, egész jófej volt, ahogy Martina is, a házvezetőnő. (Mondjuk én Robot is bírtam, az első embert, aki értem felelt. Anthonyt, a másodikat, kevésbé kedveltem.)

5. Kaptam egy naptárat, ezért elkezdtem követni a napokat. Rohamosan közeledett a karácsony... Egyik nap jött egy karácsonyi dekoráló csapat, és teljes ünnepi díszbe vonták a házat és a kertet is. Gyönyörű volt minden, mint valami karácsonyi tündérmese!

6. Damian és én... Khm. Hát... Elég rendesen vonzódok hozzá, és úgy tűnik, ő is hozzám. De nem jöttünk össze, sőt még nem is feküdtem le vele. Sok olyan nap is van, amikor egyáltalán nem találkozok vele. De néha az én szobámban tölti az éjszakát, vagy engem hív az ő szobájába aludni. Időnként együtt ebédelünk vagy vacsorázunk. Sokat beszélgetünk, ezáltal egyre jobban megismerem és megkedveltem őt.

Amúgy csak remélni tudom, hogy nincs más nő jelenleg az életében rajtam kívül... Bár nem tudhatom biztosan, hisz nem vagyunk kapcsolatban. És nincs is értelme kisajátítanom, hisz nem tervezek vagy remélek vele semmi komolyabbat. Amint szabadon enged, talán soha többé nem találkozunk, és talán úgy is lesz jó nekem, ha valóban nem látom többé. A kinti életben egyhamar összejövök majd valaki normális pasival, aki nem maffiózó. Mégis... Amíg Damiannal "kavarok", addig remélem nem kavar más nővel is velem párhuzamosan. Semmiképp se esne jól, ha délelőtt mást csókolna, délután engem... De még nem beszéltem vele erről, eddig kerültem a témát.

Egyik nap a kertben sétáltam egyedül, amikor Matt járt a fejemben. Ő olyan határozottan mondta, mikor az elszökésemkor találkoztunk, hogy Damiant meg kell ölni, különben megöl mindkettőnket. De ez egyszerűen nem igaz! Damian nem bántana engem. Dühös voltam Mattre, amiért megpróbálta befeketíteni Damiant előttem. Nem jogos, pláne, hogy az egész szar Matt miatt van... Ő robbantotta ki ezt a háborút! Ő akart belépni a maffiába, aztán ő akart maffiavezéri babérokra törni egy barátja kárára... Olyan furcsa, hogy azért vagyok fogságban, mert Matt még érez irántam. Belőlem ő már semmit, de semmit nem vált ki. Felidéztem a megismerkedésünk történetét, mikor még megdobogtatta a szívemet...

2 év 6 hónappal ezelőtt...

A lakásunkhoz közeli nagy parkban vidámpark nyílt a hosszú hétvégére. Barátnőmmel, Lilyvel meglátogattuk. Felültünk egy körhintára, aztán enyhén émelygő gyomorral vettünk fagylaltot, és nézelődtünk. Szemtanúi voltunk, hogy egy idősebb néni megszólít egy srácot.

- Fiatalember, segít felszegelni ezt a táblát a fára?

A srác rápillantott a nénire, és a kezében lévő táblára.

- Nem - felelte, és tovább ment.

Odamentem a nénihez, Lily pedig követett.

- Jó napot! Majd én segítek!

- Köszönöm, kedvesem! Inkább férfiaknak való feladat lenne, de egy ilyen segítőkész, talpraesett lány, mint te, biztos megoldja.

- Így van! - helyeselt Lily.

A néni egy magas bárszéket állított egy fa mellé, és kalapácsot, meg nagy szegeket nyomott a kezembe, amiket mind zsebre tettem, és felálltam a bárszékre. Megkapaszkodtam a fatörzsben, amíg megszoktam az egyensúlyozást és a magasságot. Mikor elengedtem a fát, a néni feladta nekem a táblát, amin a "TENYÉRJÓSLÁS ITT" felirat állt. Munkához láttam, és nagyon reméltem, hogy nem fáj a fának, hogy szeget kalapálok a törzsébe. Közben Lily a tenyérjóslásról kérdezte a nénit, aki erre a kezébe vette Lily kezét, és jósolni kezdett neki. Fél füllel hallgattam őket.

Elkezdtem beverni a második szeget, a tábla tetejére, ahol már alig értem el, így lábujjhegyen egyensúlyoztam a széken. Nem vettem észre, de közben egyre hátrébb lépegettem a bárszék kis ülőkéjén. Hirtelen éreztem, ahogy kibillen a szék, elveszítem az egyensúlyom, és nincs már, amibe megkapaszkodjak. Sikítottam, mert tudtam, le fogok zuhanni az aszfaltra, elég magasról ahhoz, hogy ne ússzam meg csonttörés nélkül.

A következő pillanatban pedig... Megérkeztem, de nem a földre. Erős karok kaptak el. A szék hangos csattanással ütődött a földhöz, de én nem. Eltartott 1-2 másodpercig, mire felfogtam, hogy mi történt, és hogy minden rendben. Levegőért kapkodva emeltem a tekintetem a megmentőmre.

- Kö... Köszönöm...

- Nincs mit - felelte, és talpra állított. - Már messziről kiabáltam, hogy vigyázz, mert egyre hátrébb lépdelsz azon a szaron, de nem hallottad. Add ide - nyújtotta kezét. A kalapácsot még mindig az ijedségtől izzadt jobb kezemben szorítottam. Odaadtam neki, ahogy a szegeket is. Felállította a széket, és befejezte a tábla felkalapálást. Mikor végzett, a néni megköszönte neki, és hármasban elsétáltunk.

- Még egyszer köszönöm, megmentettél - néztem rá hálásan.

- Viszonoznád a szívességet jövő héten? - kérdezte.

Összenéztünk a barátnőmmel. Vajon most randira hív?

- Mármint? - kérdeztem.

- Mármint, ha mondjuk jövő héten találkozni szeretnék veled, kettesben, akkor eljönnél?

Zavarba jöttem, mosolyogva a fülem mögé tűztem a hajam.

- Igen. De még azt sem tudom, hogy hívnak...

- Matt vagyok - mosolygott rám félrebillentett fejjel.

Jaj nekem, milyen full happy voltam aznap, amiért egy olyan helyes, aranyos srác randira hív! Inkább koptattam volna le! Akkor nem dúlta volna fel az életem a maffiánál való raboskodás!

A gondolatimból kizökkentett, hogy nyílt a kapu, és Damian kocsija gurult be. Általában sofőr szokta vinni, és ő a hátul ül. De néha egyedül megy el, ki tudja, hová, mint ahogy ma is egyedül érkezett kocsival. Néztem, és bár messze volt tőlem, így nem tudtam észrevett-e, de próbaképpen intettem neki üdvözlésképp, mire felemelte egyik kezét a kormányról, és visszaintett. Leparkolt, kiszállt, és mikor láttam, hogy mosolyogva felém indul, én is elindultam felé. Futva. De alig tettem meg pár lépést, felkiáltott valaki:

- Állj, vagy lövök!

Odapillantottam, és láttam, hogy nekem mondja. Fegyver volt a kezében, aminek csöve egyenesen a fejemre célzott. Azon nyomban megtorpantam, és feltettem mindkét kezem.

- Ne! Ne lőj! Nem akartam rosszat, én csak...

- Fegyvert le! - üvöltötte Damian. Hárman is ekkor engedték le fegyvereiket, ekkor vettem észre, hogy nem csak az az egy pasas vett célzásba. Leengedtem a kezeimet. - Whitney a személyes foglyom, és ha valaki igen nyomós ok nélkül tesz benne kárt, az igen nyomós ok lesz nekem arra, kárt tegyek az illetőben!

- Rendben, főnök!

Biztos ami biztos, sétálva közelítettem meg Damiant. Ott aztán átöleltem a nyakát, elrugaszkodtam a földről, és felugrottam rá. A lábaimat a derekára kulcsoltam, ő pedig a combom alá nyúlva segített megtartani.

- Megcsókolhatlak, vagy az embereid előtt ne? - kérdeztem.

- Nem akarok várni - mondta, és megcsókolt.

Éreztem puha, dús ajkait. Egyik kezemmel a hajába túrtam. Egyszerűen nem lehet vele betelni. Egyre többet gondoltam arra, hogy szeretnék vele lefeküdni. Hogy lehet valakinek ilyen észbontó illata? Ha vele vagyok, csak úgy kalimpál a szívem. Iszonyúan vérpezsdítő a kisugárzása! Mellette úgy érzem magam, mint aki alig kap levegőt, forróság keletkezik a tüdőmben. Mivel nem privát körülmények közt voltunk, viszonylag gyorsan abbahagytuk a smárolást, és visszahuppantam a földre. Fél karjával átölelt.

- Gyere, járjunk egyet - indult meg a kertben. Úgy vettem észre, mondani akar valamit, de előbb még rólam kérdezett. Megálltunk a szökőkút mellett, és a lényegre tért.

- Négy nap múlva találkozhatsz a szeretteiddel.

- Tényleg??

Majd kiugrottam a bőrömből!

- Igen, tényleg - mosolygott. - Igazából csak édesanyáddal fogsz találkozni, de bárki, aki szeretne, ír neked levelet, amiket anyukád átad majd.

- De jó!!

Fú!! Remélem apa, a tesóm, és Lily, a legjobb barátnőm mindenképpen ír!! De remélem rajtuk kívül is írnak páran.

A találkozás napján David és még 2 ember kíséretében kocsiba szálltunk, és egy hotelbe mentünk. Az egyik szobában pedig ott volt...

- ANYA!!!!

Anya felpattant, odarohantunk egymáshoz, és a karjába zárt. Kész, azonnal végem volt... Csak bőgtem, bőgtem, és bőgtem...

- Jaj, kislányom, mi van veled, hogy vagy?

- Rosszul... - bőgtem. - Haza akarok menni!

- Jaj, édes kislányom, azt akarom én is, hogy hazagyere! Miért tartanak fogva? Mibe keveredtél? Semmit se mondanak! Rohadt gazemberek!

- Matt miatt tartanak fogva, anya, Matt miatt, az exem miatt!

- Micsodaa? - erre a válaszra nem számított.

- Belépett a Blue Bullet Maffiába, aztán elárulta a vezetőjüket, anya, olyan hülye! Hogy lehet valaki ilyen hülye?? Ő kevert ebbe az egészbe, mert még mindig szerelmes belém, és az egyetlen fogás rajta, hogy engem elkaptak...

- Istenem... Jaj, lányom! De hát mik a kilátások, szabadon engednek hamarosan, ugye? Mocskos gazemberek!

- Nem tudom, anya, nem tudom... Örökké csak nem tartanak fogva... De legalább nem bántanak...

- Nem bántanak?

- Nem, anya, képzeld... Az eleje nagyon rossz volt, akkor még nagyon szenvedtem, minden nap rettegtem, azt hittem megölnek... Nem tudtam aludni, minden nap rémálmom volt, sikítoztam.... De aztán minden megváltozott, anya! Most már sokkal jobb... Már nincsenek rémálmaim. Már nem félek. Már nem rettegek. Már nem unatkozok, az elején rengeteget unatkoztam... 

- Jaj, lányom... Édes, drága kislányom! Csak érne már véget ez az egész rémálom!

- Igen!! Annyira magányos vagyok nélkületek, és annyira szeretnék újra szabad lenni!!

2 órát töltöttem el anyámmal, ami alatt mindent részletesen elmeséltem neki, kivéve a szökésemet. Abból egy szót sem említettem, azt majd akkor mesélem el, ha szabadon engedtek, és már nem hallgatja 3 maffiózó, mit beszélgetek anyámmal. Adott nekem leveleket, összesen 5-öt. De azt is mondta, hozott volna nekem egy nagy plüsskutyát, viszont elkobozták a maffiózók és kibelezték, hátha csempészni akart nekem benne valamit. Azt is mondta, a leveleket is elolvasták...

Másnap volt Szenteste napja, december 24-e. Damian Blue meglátogatott engem a szobámban, de sajnos csak elköszönni jött... Azt mondta, az egész karácsonyt a családjával tölti. Az idősebbik Mr. Blue villájában karácsonyozik a családja. Én természetesen nem tarthatok oda vele. Megköszöntem neki, hogy elintézte, hogy érintkezhessek a szeretteimmel. Mielőtt elment volna, beszámoltam neki róla, hogy anyám adni akart nekem egy nagy plüsskutyát, de az emberei kibelezték.

Magányos karácsony elé néztem. Hiába gyönyörű a ház és a kert karácsonyi dekorációja, ha az ember egyedül érzi magát. A szentestét azzal töltöttem, hogy az 5 levelet olvasgattam. Az elsőt a tesóm írta, 12 oldalas volt. A másodikat apám írta, 7 oldalas levél volt, és fotókat is mellékelt hozzá. A harmadikat anyám írta... Attól még, hogy vele találkoztunk, ő is írt nekem 4 oldalt. A negyediket írta a legjobb barátnőm, Lily. Konkrétan 24 oldalas levelet írt, egy kisebb regényt. Az utolsó, 5. levelet legnagyobb meglepetésemre egy volt tanárom írta. Mondjuk, jóban voltunk azzal a tanárommal, de nem számítottam rá, hogy pont ő írna nekem. Anyámékkal jóban van, mert egy háztömbben laknak, gondolom hallott róla, hogy lehet nekem írni, és tollat fogott. Csak 3 oldalt írt, de nagyon jólesett. Visszaröpített a sulis éveimbe, mikor még ő tanított.

Másnap, karácsony reggelén, december 25-én, mikor ki akartam ülni a társalgóba (nagy helyiség sötétkék puha bársony kanapékkal és fotelekkel, dohányzóasztalokkal, és a ház egyetlen karácsonyfájával) olvasni, a karácsonyfa mellett egy akkora lény fogadott, hogy egy pillanatra majdnem megijedtem tőle. De aztán láttam, hogy plüssmaci, és közelebb mentem. Az én nevem állt rajta...