Harry arra ébredt, hogy Ron keltegeti.
– Ébredj, Harry, menjünk le reggelizni. Remélem, nem akarod a reggelit is kihagyni – mondta a fiú olyan hangsúllyal, mintha az említett cselekedet felért volna egy öngyilkossági kísérlettel.
– Hol a macska? – kérdezte Harry, amikor meglátta, hogy eltűnt mellőle.
– Tőlem kérded? Te voltál vele egész este. Aztán meg szerintem elaludtál, mert még vacsizni se jöttél le.
– Ó.
– Bizony, sajnálhatod is, mert olyan isteni sült csirke volt tört krumplival, zöldségkörettel, kukoricasalátával, almakompóttal, csokipudinggal, sajttortával, hogy el se hiszed – áradozott Ron azt gondolván, hogy barátja az étkezés miatt van letörve, pedig valójában Fluffy miatt volt. Harry leugrott az ágyról, és az állat keresésére indult.

Fluffy azonban nem volt sehol, hiába kutatták fel miatta a hálókörletet, a klubhelyiséget, sőt, még a környező folyosókat is.
– Lehet, hogy visszament a gazdájához – mondta Hermione, amikor már a nagyterembe léptek. Az ő hangja is egy kicsit letört volt.
– Vagy kiszökött, és mostanra már a Tiltott Rengetegben van valami veszélyes vadállat karmai közt – morogta Harry.
Közben Draco Malfoy haladt el mellettük vállával úgy meglökve Harryt, hogy a fiú kis híján felborult miatta. Harry heves méltatlankodására egy olyan tekintetet meresztett a griffendélesre, amivel szinte keresztüldöfte, aztán továbbment, hogy leüljön a háza asztalához. Valami különös, ismerős virágillatot húzott maga után.

A három jó barát leült, és hozzákezdtek az evéshez. Harry farkaséhes volt, de mégis alig bírt enni. Már annyira beleélte magát, hogy lett egy új jószága, és már mintha kicsit szelídült is volna a macska a nap végére. Most viszont a veszteségtől a fiú még szomorúbb volt, mint mielőtt az állatot megtalálta. Úgy érezte, őt valamiért különösen negatívan diszkriminálja a sors, mert nem elég a Voldemort elleni harc, de még egy átkozott macskát sem tarthat meg, nehogy egy fél napnál tovább boldognak érezhesse magát.

Evés közben a Mardekár asztala felé bambult, és akkor véletlenül összeakadt a tekintete a Malfoyéval. A fiú éppen egy hatalmas málnás-tejszínes kosárkát tömött magába, de amikor összeakadt a tekintetük, gyorsan lenyelte a falatot, letette a sütemény maradékát, majd tüntetően másfelé nézett. Harry nem értette, miért csinálta ezt, bár soha nem is értette, hogy a szőke fiú mit miért csinál. Draco kiismerhetetlen és megfejthetetlen volt a számára, csakúgy, mint a saját érzései...

Harry a nap folyamán végig nyitva tartotta a szemét, bárhová is kellett menjen, hátha a kastély valamely folyosóján, vagy egy eldugott sarokban mégis megpillantja Fluffyt, de hiába. A macska nem került elő sem aznap, sem másnap.
Következő este Ronnal sakkozgattak a klubhelyiségükben, amikor Hermione lépett be a portrélyukon, kezében nem mással, mint egy fehér szőrmókkal.
– Nézzétek, mit hozok! – mondta nekik izgatottan. – Fluffy! Itt ült a folyosón a Kövér Dáma előtt. És engedte, hogy megfogjam!

Harry felvillanyozva pattant föl, és ment oda a lányhoz, aki le is tette az állatot a földre. Az undorodva rázta meg magát, és aztán elhúzódott Hermionétől.
– Fluffy, hát visszajöttél? – nézett rá Harry, és közben úgy érezte, minden nyomorúságát elfújja a szél.
– Biztos elcsatangolt, és nem talált vissza – mondta Ron.
– Vagy visszament a gazdájához, csak aztán ide is benézett megint – találgatott Hermione.
– Ne legyél már ilyen ünneprontó – felelte neki Ron.
– Jól van, na. De akkor is ki kell tenni egy hirdetést róla. Ha akarjátok, kirakhatom én – tette még hozzá, mert Harryre rá volt írva, hogy őfelőle ítéletnapig sem kerülne ki a papír.
– Oké, rakd – egyezett bele a fiú, a lány pedig leült egy asztalhoz pergamencetliket írni.

A macska bizonytalanul nézegetett körbe a helyiségben, aztán megakadt valamin a szeme, amitől tágra nyíltak a pupillái.
– Ajjaj – szólalt meg Ron. Egy kicsit messzebb lévő fotelben ugyanis Csámpás üldögélt, egyenesen Fluffyt fixírozva, és aztán fel is állt, kinyújtózott, és lassan odasétált a fehér macskához. – Mi lesz ebből...?
– Remélem, nem ölik meg egymást – mondta Harry.
– Mondtam már, hogy Csámpás kiszúrja a gyanús alakokat. Ha valakit ő nem kedvel, annak oka van – szólt oda nekik Hermione magabiztosnak szánt hangon, de legbelül talán ő maga is kételkedett egy picit a dologban, elnézve, hogyan méregeti egymást a két kandúr.

Ekkor Csámpás megszagolgatta a vonakodó Fluffyt, és aztán hozzádörgölőzött. Amaz rémülten ugrott odébb, de a vörös nem hagyta magát lerázni, dorombolni kezdett, és pofán nyalta Fluffyt. Mindenki felnevetett.
– Hé, ő nem kislány – szólt rá Ron. – Még ha úgy is néz ki. – Erre Fluffy sértődötten pillantott fel rá. – Nem azért mondom, Hermione, de a macskád mintha ferde hajlamú lenne – folytatta Ron, amikor Csámpás az orrával is hozzádörgölőzött a másikhoz.
– Ugyan már, csak barátkozik – legyintett a lány, és tovább írogatta a cetliket.
Egy idő után Csámpás már a szerelmével hajkurászta Fluffyt, aki nem győzött résen lenni és menekülni a diákok nagy mulatságára.

Hermione kirakta közben a hirdetőpergameneket a kastély legfeltűnőbb faliújságaira; az arra járó gyerekek megnézték, de senkit nem érdekelt különösebben.
Aztán egyszer a Mardekárnál lévőhöz odament Crak és Monstro is. Egy jó negyed óráig álltak a cetli előtt, vélhetően ennyi ideig tartott nekik elolvasni, majd értelmezni a tartalmát, utána sokatmondóan összenéztek, és egész egyszerűen letépték a papírt. Nemsokára a többi is eltűnt.

Késő este Harryék végre elmentek nyugovóra térni. A fiú felkapta Fluffyt, és felvitte a csigalépcsőn a hálókörletbe. Ott aztán letette az ágyára, és vetkőzni kezdett.
– Megint alhatsz mellettem, ha van kedved – mondta neki közben. A macska mintha zavarban lett volna, ide-oda pillogott inkább, kerülte, hogy a fiúra nézzen, de aztán csak rásandított. Amikor Harry már teljesen meztelen volt, nem tudta többé levenni róla a szemét, oldalt elfeküdve stírölte, míg az fel nem öltözött pizsamába. Aztán a fiú bevágódott mellé az ágyba, és behúzta a függönyöket. Nagyot szusszanva nyúlt el, aztán odafordult Fluffyhoz.
– Kíváncsi lennék, hol kódoroghattál, míg mi égre-földre kerestünk.
– Maradj már csendben, itt valaki aludni szeretne! – hallatszott Dean Thomas ágya felől.
– Bocsi, csendben leszek – válaszolta Harry, és egy Disaudiót szórt az ágyfüggönyre. – Így ni. Most már nyugodtak lehetünk – mondta a macskának.

– Hát, szóval... örülök, hogy visszajöttél. Azt hittem, hogy sosem látlak újból. – Megint eluralkodott rajta, hogy milyen jó volna kicsit megsimogatni az állatkát, de inkább visszafogta magát. Örült, hogy egyáltalán visszatért hozzá, nem akarta most ezzel elriasztani.
– Mi jót csináltál, mióta nem láttalak? Bárcsak el tudnád mondani. Biztos sok furcsa dolgot tudnál mesélni. Nekem elég rosszul indult a tegnap. Először is, megláttam, hogy eltűntél. Aztán meg ott volt az a Draco Malfoy... – A macska megdermedt egy pillanatra. – Tudod, ő az egyik iskolatársam. Jó gazdag, és büszke aranyvérű, azaz úgy is lehetne mondani, hogy arisztokrata, ha a varázslóknál lenne olyan, hogy nemesség. Azon kívül egy önző, beképzelt barom. – Erre Fluffy csapkodni kezdett a farkával, és belemélyedtek a karmai a takaróba.

– Amikor bementem a nagyterembe reggelizni, fogta magát, és nekem jött. Mert ezt is simán megengedi magának, sőt, még durvább dolgokat is. Hogy miért teszi ezt, ne is kérdezd. Utál engem – mondta szomorúan. – Azóta utál, hogy megtudta, nem akarok az ő sleppjéhez tartozni, hogy a talpnyalója legyek és az ő családjának az elmebeteg ideológiáját szajkózzam az aranyvérűségről meg fennsőbbrendűségről, meg bla bla bla. – Az állatka elfordította a fejét, és inkább a csupasz függönyt bámulta, közben a farkát továbbra is idegesen dobálta.

– Tehát emiatt szekíroz meg gúnyol úgy, ahogy csak bír. Én hülye meg, ahelyett, hogy jól megnyuvasztanám, hagyom neki, hogy elkanászosodjon. – Ekkor egy nagyot sóhajtott. – Pedig a kezdet kezdetén a barátságát is felajánlotta... Vajon mi lett volna, ha nem utasítom el, hanem elfogadom? – A macska erre érdeklődve visszafordult. – Mióta ezen jártatom az agyamat már egy ideje, nem bírok ártani neki, pedig ezzel csak magam alatt vágom a fát. De még az is eszembe jut néha, hogy milyen lenne kibékülni vele. Szánalmas, tudom. Ha egyszer csak odaállnék elé, hogy béküljünk ki, valószínűleg kinevetne, elküldene a fenébe, elhíresztelné a dolgot, hogy mindenki rajtam röhögjön, aztán még jobban pokollá tenné az életem. Mindegy is, ez csak egy eszement gondolat volt. Még jó, hogy te nem tudod továbbadni senkinek, tényleg katasztrófa lenne, ha Malfoy megtudná, mik jutnak az eszembe. Most inkább aludjunk is. Tényleg örülök, hogy visszajöttél hozzám. – Egy darabig hezitált, de aztán végigsimított a macska fején. Az állat meglepett képet vágott, de nem húzódott el. Harry elmosolyodott. – Jó éjt, Fluffy! – mondta még neki, aztán lerakta a szemüvegét, és rádőlt a párnára, nem sokkal később pedig már az igazak álmát aludta. Fluffy azonban még sokáig ült ott mozdulatlanul, maga elé bámulva.

Másnap reggelre az állat megint eltűnt; hiába keresték minden zugban, az felszívódott. Harry elképzelni sem bírta, hogy egy macska hogyan tudja kinyitni a hálójuk ajtaját meg a portrét. Ennyire ügyes lehet?
Bánatosan indult reggeli után az óráira. Úgy látszik, Hermionének tényleg igaza van, Fluffy visszamehetett a gazdájához, és őhozzá csak néha látogat el, gondolta. Vagy végleg megunta a társaságát, és igazából nem is akart egyáltalán eljönni hozzá, csak a lány kapta el, amikor az véletlenül a festmény előtt ücsörgött.

Az állat egész nap nem is került elő. Aztán vacsora után kinyílt a portrélyuk, és Lavender Brown lépett be egy fehér, szőrös csomaggal a kezében.
– Ez nem a te macskád, Harry? – kérdezte a fiútól. A kérdezettnek elkerekedett a szeme.
– De, igen. Vagy legalábbis valami olyasmi – válaszolta.
– A kicsike itt ült a korláton, mintha arra várna, hogy valaki beengedje ide. Igaz, kis hógolyó? – gügyögött a macskának, és megsimogatta, amit az állat láthatóan nehezen viselt, mert ugrásra kész pozíciót vett fel.
– Köszönöm, hogy behoztad, most már átveszem – mondta Harry, és elvette Fluffyt. Az állat váratlan felbukkanása bearanyozta a napját, és a fiút már az sem érdekelte, hogy aznap Draco minden eddiginél furcsábban méregette őt bájitaltanon.

Ekkor apró lábak dobogása hallatszott, és Csámpás tűnt fel, aki gyorsvonatként száguldott a fehér macska felé, hogy üdvözölje. Fluffy még idejében kiugrott Harry kezéből, és árkon-bokron át menekült.
Csámpás addig zaklatta Fluffyt a szerelmével, amíg Hermione kénytelen volt bezárni őt a lányok hálókörletébe. Ott aztán bánatosan szerenádozott az ajtót kapirgálva, de senki nem foglalkozott vele, mert nem akarták, hogy Fluffy még jobban kiboruljon, vagy örökre világgá menjen. Miután megszabadult udvarlójától, a fehér macska Lavender Brown karamellás mignonjával szándékozott csillapítani felhergelt kedélyállapotát. Ennek érdekében egy óvatlan pillanatban felmászott egy fotelbe, két lábra állt, és amikor a házi feladatát készítő lány nem figyelt, a mancsával próbálta elérni az asztalon álló süteményt. Úgy kinyúlt érte, hogy még a farka is remegett közben, és már majdnem sikerült levadásznia, amikor Harry meglátta, mit csinál.

– Fluffy, mit művelsz? Nem szabad! – szólt rá az állatra, aki ekkor egy véletlen mozdulatot tett, és leverte az asztal szélén álló tintásüveget, aminek az lett az eredménye, hogy a tinta kifolyt, egy része pedig egyenesen rá, Fluffyra ömlött. A macska erre megrázta csöpögő bundáját, és minden környező tárgyat telefröcskölt a fekete lével.
– Ejnye már, nem szégyelled magad? Nem elég, hogy lopni akarsz, még mindent össze is tintázol? – kiáltotta a fiú mérgesen. Az állatka megszeppenve ugrott le a karosszékből, és a portrélyuk felé szökkent, amin épp akkor mászott be Neville. Fluffy úgy zúgott el mellette, hogy majdnem felborította a fiút. Lavender közben kis híján infarktust kapott a kaotikus állapotok láttán.
– Várj, hova mész? – szólt a macska után Harry, de már későn. – Most megsértődött... Mi van, ha soha többé nem jön vissza? – nézett a fiú Hermionére tanácstalanul.

– Kövessük, a tinta úgyis nyomokat hagy! – vetette fel ekkor a lány.
– Milyen igaz! Gyerünk! – kapott az ötleten a fiú, és Hermionével együtt ő is kirontott a lyukon. Kint a folyosón még tudták követni egy darabig a tappancsnyomokat, de azok egy idő után halványulni kezdtek, és mindenféle embernyomokba mentek át.
– Lehet, hogy valaki felkapta, és magával vitte – mondta a lány szomorúan.
– Vagy csak itt vonult el egy csapat diák – válaszolta Harry. – Mindegy. Az a lényeg, hogy elvesztettük.
– Hátha visszajön még.
– Nem hiszem. Nagyon rákiabáltam, biztosan megijedt tőlem.
– Szerintem meg nem kell még feladni. Amint kiduzzogja magát, visszanéz szerintem.
– Neked legyen igazad – mondta a fiú bánatosan, és lassan visszamentek a klubhelyiségbe.

Fluffynak ezután egy ideig nem lehetett nyomát sem látni – mert hogy az is eltűnt, hála a gondos házimanók felmosórongyainak.

Egyik nap a mardekárosokkal közös átváltoztatástan óra előtt Harry érdekes megfigyelést tett; Draco Malfoy fején egy baseballsapka-szerűség díszelgett. Amikor a többiek rákérdeztek, minek van a fején, a fiú annyit mondott, hogy ez az új divat.
A jelenség McGalagony figyelmét sem kerülte el, mert óra kezdete után nem sokkal rá is szólt a fiúra.
– Mr Malfoy, az órán nem viselünk sapkát, legyen szíves levenni.
– Tanárnő, sajnos attól tartok, ez lehetetlen – válaszolta Draco. McGalagony erre felhúzta a szemöldökét, és a diákok is érdeklődéssel kezdték figyelni az eseményeket.
– És mi okból, ha megkérdezhetem?
– Az oka eléggé... hogy is mondjam... Ha megengedi, inkább csak önnek mondanám el – állt fel a fiú, és aztán odament a tanárnőhöz. Valamit diszkréten odasúgott neki, mire amaz csak ennyit mondott:
– Ó. Ez esetben nem kell levennie. – A fiú ezután diadalmas mosollyal tért vissza a helyére, és ült le.

Harry elképedt; hogy lehet az, hogy a szigorú McGalagony megengedi neki, hogy magán hagyja a sapkát? Valami nyomós indokot eszelhetett ki a kis mocsok, gondolta Harry, mert abban biztos volt, hogy csak divatból van a fején a tökfödő, semmi másért, és talán a szünetben majd azon fognak nevetni a haverjaival, hogy milyen könnyen bevette a tanárnő az ostoba kitalációját. Dühösen suhintott egyet a zenélő dobozzá változtatandó varangyára, amikor Draco felé vándorolt a pillantása, és ekkor egy egészen hihetetlen dolgot látott meg. A fiú sapkája alól egy feketés, vagy inkább piszkosszürke hajtincs kandikált ki, amit Draco vissza is tűrt egyből. Az esemény olyan gyorsan történt, hogy Harry rövidesen meg is kérdőjelezte, hogy látott-e egyáltalán valamit. Malfoynak nem tetszett a saját hajszíne, és most egy kudarcos hajfestési kísérlet eredményét kell titkolnia? Vagy megátkozták a fiút, és nem akarja, hogy cikizzék, amíg helyre nem hozzák a haját? Harry annyira elmerült a találgatásban, hogy fel sem tűnt neki, hogy varangya a figyelmetlen pálcasuhintásai hatására karácsonyi dalokat kezdett brekegni, ám külsejében mit sem változott. Hermione csak egy rosszalló pillantást vetett az állatra, aztán tovább tökéletesítette saját aranyveretes, intarzia berakásos dobozkáját.