Az árvaház igazgató irodája előtt ültem, mostmár száraz ruhában. Mrs. Hemmingway aggódó tekintettel nézett hol rám, hol az ajtóra, ahol a mi igazgatónkon kívül, még az iskoláé is bent ült. Fogalmam sem volt, hogy miről beszélgethetnek, de már vagy fél órája bent ülhettek. Semmi nem hallatszódott ki, bármennyire is füleltem a nagy csendben.

A számat rágva figyeltem a kezeimet, amikor a folyosót gyors léptek hangja töltötte be. Mrs. Hemmingway-el mind a ketten oldalra kaptuk a fejünket. Will és Robin siettek felénk. A nevelő a fejét rázva felsóhajtott és kezét keresztbe tette. Utálta Will-t, de ezt nem is titkolta senki előtt. Még a barátom előtt sem.

- Jól vagy, Evan? - térdelt le elém levegőért kapkodva szobatársam. Az arcáról tükröződött a megbánás. Tudta, hogy miatta jöttem el a suliból és magát hibáztatta ezért. És én meg sem próbáltam lenyugtatni a lelkiismeretét, mert akkor borzasztóan mérges voltam rá.

- Valószínüleg nincs jól, miután pár degenerált fiatal bedobta őt a jéghideg tóba - válaszolt helyettem megvetően
Mrs. Hemmingway. Will rá nézett, aztán rám, majd felállt.

- Miért nem szóltál, hogy eljössz a suliból? Elmentem volna veled és akkor nem történik ez az egész - mondta halkan. Ekkor nyílt az ajtó és a két férfi kijött az irodából. Látszólag jó kedvük volt, de ahogy megpillantottak engem, abbahagyták a vigyorgást. Kezet fogtak, aztán az iskola igazgatója elment, a nagy csendben lehetett hallani a cipője kopogását.

- Evan bejönnél kérlek? - intézte nekem a kérdést Mr. Benward.

Bólintottam és felálltam a helyemről. A férfi után mentem, de még mielőtt beléptem volna az ajtón, Robin-ra néztem. Akkor annyi mindent akartam a fejéhez vágni. Például hogy képzeli, hogy csak úgy elveszi tőlem Will-t. Hülyeségekre veszi rá, amit igazából Will sosem tenne meg. Mert ő egyáltalán nem ilyen. De most megváltozott, és olyan ember lett belőle, aki egy lány kedvéért nem mondaná el a legjobb barátjának, hogy kiszöknek. De ezeket mind nem mondtam ki hangosan, csak gondoltam. Még utoljára barna szemeibe néztem, amiből semmit nem tudtam kivenni, aztán beléptem a helyiségbe. Mr. Benward az asztal előtti székre mutatott, miközben ő leült a saját helyére. Helyet foglaltam én is és kezeimet összekulcsolva néztem az igazgatóra.

- Beszélgettem Mr. Jordan-nel - kezdte. - És arra jutottunk, hogy mivel kiszöktél az iskolából, büntetést kapsz. De a történtek miatt enyhítünk rajta, csak mert tényleg te voltál az áldozat. Akik ott voltak, mindnek távozni kell az iskolából, nincs semmilyen enyhítő körülmény, mivel nem te kezdted - magyarázta lassan. Nem tudom, hogy azért, hogy megértsem, vagy pedig az asztal sarkán lévő italnak köszönhetően, amiből már jócskán hiányzott. Tehát ezért volt bent Mr. Jordan ilyen sokáig.

- És mi lenne a büntetésem? - kérdeztem félve. Bár tudtam, hogy nem számíthatok valami nagyra, mert az igazgató nem utál, de azért tartottam tőle. Részegen bármit kitalálhatnak.

- Az órák után bent kell maradnod az iskolában, egészen négy óráig. Megcsinálhatod a házi feladataidat, vagy amit szeretnél. De nincs beszéd, evés vagy ivás. Felügyelő tanár is lesz bent, aki elég szigorú. Összesen egy hétig. Értetted? - kérdezte, aztán az italáért nyúlt és egy nagyot kortyolt belőle. Fintor nélkül tette le a poharat az asztalra, mintha csak vizet ivott volna.

- Igen - bólintottam a lehető legmeggyőzőbben. Intett egyet, miszerint mehetek, így gyorsan felálltam és egy köszönés után már kint is voltam a folyosón. Senki nem volt már ott, gondolom miután bementem Will Robin-nal ment el, Mrs. Hemmingway pedig a dolgára.

Lassan sétáltam fel a szobánkba, ahova bátortalanul nyitottam be. Szerencsére egyedül voltam, így nem kellett magyarázkodnom Will-nek, hogy igazából miért is mentem el. Mert ő is nagyon jól tudja, csak reménykedik, hogy nem az ő hibája. Pedig nagyon is az övé. Levágtam magam a székre és csak bámultam ki az ablakon, ami egy picit párás volt. Pont láttam, ahogy pár kisebb fiú kint kosarazik, de nem igazán ment nekik. Emlékszem, amikor Will próbált engem tanítani kosárlabdázni. Mindent gondosan elmagyarázott, bemutatott, de nekem ennek ellenére sem ment. Pedig nagyon koncentráltam, hogy valamiben olyan jó legyek, mint ő, és így büszke lehessen rám. Akkor azt hittem, hogy Will nem önmagamért szeret. Próbáltam őt utánozni, azt tettem, amit mondott és soha nem okoztam neki csalódást. De egy idő után rájöttem, hogy Will mindig is a barátom lesz, nem kell neki bizonyítanom. Egészen idáig így éreztem, de most ez egy kicsit megingott. Lehet, hogy mikor elmentem, csak simán elfelejtett.

Nyílt az ajtó és ő jelent meg. Nagyon megkönnyebbültem, mikor rajta kívül más nem lépett be a szobába. Leült az ágyára és ő is a pályán játszó fiúkat kezdte figyelni. Egy idő után elmosolyodott és rám szegezte a tekintetét. Zöld szemei most nem csillogtak, hanem bűntudatban égtek. Akkor, abban a pillanatban megsajnáltam. Talán azért, mert Robin nem volt jelen, vagy csak lenyugodtam azóta. Viszont magamban csalódtam, amiért ilyen gyenge vagyok. Csak be kell ide jönnie és rám néznie, én pedig máris megbocsájtottam neki. Pedig egész délelőtt miatta szenvedtem.

- Nem megyek el este Robin-nal - nyögte ki hirtelen. Először hálás voltam neki, de aztán hevesen rázni kezdtem a fejemet. Bár minden vágyam az volt, hogy itt maradjon és velem legyen, nem hagyhattam, hogy csak miattam ne lehessen a kiszemeltjével. Nagyon rosszul esett, hogy engem ki akar hagyni ebből az egészből, ami nem változott. De abban a pillanatban az ő érdekeit néztem. És rájöttem, hogy nem rá haragszom, hanem Robin-ra.

- Ez hatalmas önzőség lenne tőlem. Tényleg ki nem állhatom Robin-t és úgy gondolom, hogy egyáltalán nincs rád jó hatással... De most neked akarok jót. Menj el vele - bólogattam a lehető legmeggyőzőbben. Will arcáról nem vettem le semmit, láthatólag gondolkozott.

- Biztos? - kérdezte.

- Teljesen. Nem tudja meg senki - mosolyodtam el. Will is elvigyorodott, aztán felpattant és megdörzsölte a fejemet az öklével. Hangosan visítottam, de aztán szerencsére abbahagyta. Csillogó szemekkel nézett engem.

- Kösz - mondta őszintén, aztán kiment a szobából. Valószínű, hogy Robin-hoz szaladt.

Lehet, hogy most egy olyan döntést hoztam, amit később megbánok. Hisz nem rég még semmi áron nem engedtem volna meg, hogy kiszökjön, de most, hogy itt állt előttem és csak ketten voltunk, bármibe belementem volna.

Sóhajtva az órára néztem, ami öt órát mutatott. Valószínű, hogy csak takarodó, tíz óra után fognak elmenni. Eszembe jutott, amikor Will-el csak ketten szöktünk ki. Nagyon féltem, ahogy ő is, viszont semmi pénzért nem vallotta volna be nekem. Azt akarta mutatni magabiztosságával, hogy nincs mitől tartanom, úgyis hazaérünk és nem fog rájönni senki. Tévedett, ugyanis Mrs. Hemmingway utánunk jött, miután Bobby beköpött minket. Szinte mindenre emlékszem, kivéve az azután történt dolgokra, amik az igazgató irodájában történtek. Fogalmam sincs, hogy mikor mehettem be és mennyi időt tölthettem bent, mintha kitörölték volna az agyamból. Ezt nem mertem elmondani senkinek, mert biztos azt hitték volna, hogy a kiszökésünk alatt Will leitatott, amiért ő büntetést kapott volna. De biztos egy kicsit leszidtak és ennyi. Legalább is nekem ennyi volt, Will-nek nem. Nem mondta el, mi történt, de a kék-zöld foltokból az arcán és a karján magamtól is rájöttem egy idő után. Egy hétig ülni se tudott, amiért magamat okoltam.

És mi van, ha most is ez történik? Ha lebuknak és megverik őket? Az én hibám lesz, mert bár meg tudtam volna állítani, nem tettem. Hagytam, had menjenek. Bobby biztos megint beköpi őket, ha kitudódik. Nem tudnék ilyen lelkiismerettel újra Will szemébe nézni. Valamit tennem kell.

Utánuk kell mennem!

Sziasztok!😏
Meg is hoztam a hatodik részt, bár kicsit sokat kellett rá várnotok. Közben más könyveimbe is hoztam részt, szóval ha nem tettétek még meg, akkor olvassatok bele azokba is!
Kellemes hétvégét nektek!😙

Ann💁🏼