Alastor felém magaslott, majd szélesen elvigyorodott. Teljesen eltorzult az arca, nagyon ijesztő volt. Ijedtemben felugrottam és a kanapé másik végébe húzódtam. A démon visszaalakult és gonoszan nézett rám.

- Kedvesem, elhiszem, hogy nem emlékszel, arra, ami eddig történt, nem tudod, ki vagyok valójában. Nézz csak rá a karodra és a mosolyomra. Az a harapás az enyém, és ahogy elnézem az arcod, örülsz is, hogy nem tudod, hogyan szerezted. Ne feledd Destiny… itt én vagyok a főnök, és ha ellenem szegülsz, nagyon megbánod… ne akard, hogy megbüntesselek…- mondta vicsorogva és egyedül hagyott, elvonult a dolgozó szobájába.

- Nem olyan rossz ő hölgyem. Csak van pár gátlása, amiről maga nem tud, kérem, ne ítélje el ez miatt. Sok rossz dolog történt vele a múltban, amik az egész életére hatással voltak- lépett mellém egy árny Alastor.

- Te meg ki vagy?- néztem rá félve.

- A nevem Edward, kisasszony. Nyugodtan hívhat Ed vagy Eddy-nek is, ahogy szimpatikus- csókolta meg a kézfejem.

- Meg tudod mutatni?- kérdeztem.

- A múltját?

- Igen.

- Fogja meg a kezem, kérem.

Bele karoltam a démonba, aki egy idegen helyre teleportált minket. Körbe néztem, egy kis házacska volt, a konyhában egy aranyos hölgy főzött, majd egyszer csak kinyílt az ajtó és egy kisfiú rohant oda hozzá. Alastor… egy alacsony, nagyjából hat éves fiúcska lehetett. Az édesanyja felvette és megpuszilta. A kisfiú ujjongott, mikor meglátta, mit főz az anyja, gondolom nagyon szerethette.

Az anya elküldte az étkezőbe, hogy terítsen meg, mikor az ajtó neki vágódott a falnak. Egy nagyon magas, marcona ember lépett be. A kisfiú az anyjához futott, mögé bújt. A férfi üvöltözött, részegnek tűnt. Az anya próbálta vigasztalni a kisfiút, amiből az sült ki, hogy a férfi felpofozta a nőt, aki elterült a földön.

- Állandóan csak pátyolgatod ezt a kis férget! Majd én meg tanítom, hogyan viselkedik egy igazi férfi!- üvöltött és megragadta a kisfiú karját.

- NE! NEM AKAROM!- zokogott a kisfiú.

A férfi lerángatta a pincébe, ahol egy ketrec volt, tele morgó kutyákkal. Ki voltak éhezve. Lesétáltunk Ed-el. A férfi ellökte a kisfiút, bezárta az ajtót, csak egy halvány fényű lámpa adott fényt. Kinyitotta a ketrecet. A kutyák egyből rávetették magukat a védtelen testre, hiába próbáltam eléjük ugrani, átfutottak rajta. A sikító kisfiúból darabokat téptek ki, az anya az ajtón dörömbölt és sírt a férfi pedig csak nevetett.

Ed egy kicsit későbbre vitt minket, ahol a kisfiút a sebek tarkították az anyja pedig próbálta védeni. A férfi mellkason lőtte, a kisfiú szeme láttára. A kisgyerek zokogott, az anyját ölelve. A nő csak megsimította az arcát, letörölte a könnyeit.

- Mosolyogj kicsikém… sose vagy felöltözve teljesen egy mosoly nélkül- mosolyogta halványan, majd a kisfiú karjai közt halt meg.

- Érti már?- kérdezte Edward.

- Igen… borzalmakat kellett átélnie én… bocsánatot kell kérnem tőle- ezzel felrohantam a szobába ahova beviharzott ezelőtt.

Szabályosan rátörtem az ajtót és sírva borultam az ölébe. Értetlenül bámult, majd magához ölelt. Letörölte a könnyeim, a szemeimbe nézett.

- Ne sírj kedvesem, hisz tudod… sose vagy teljesen felöltözve egy mosoly nélkül- mosolygott rám kedvesen.

Szóval ennyi lett volna mára, remélem tetszett :3 próbálkozom fenntartani az érdeklődést xD
Találkozzunk a következő részben ;)